Békés Megyei Hírlap, 2015. június (19. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-30 / 151. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Bici néni világcsúcsa BÉKÉSSZENTANDRÁS Sinka Bri­gitta, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Bici néni megdöntöt­te a legtöbb sakkszimultán mérkőzés nem regisztrált vi­lágrekordját, amit eddig a ku­bai sakkozó, José Raúl Capab­­lanca tartott, aki 13 ezer 545 összecsapásig jutott. A nyolc­vanhét esztendős békés­­­szentandrási származású ma­gyar nagymester, Sinka Brigit­ta célja az volt, hogy elérje a 13 600 mérkőzést, és ahogy a HVG cikkéből kiderül, vasár­nap el is érte ezt a bűvös szá­mot, és megdöntötte a világre­kordot. (Pg) Tolatva ütöttek el két kerékpárost GYULA, SZARVAS Tolató autók­kal ütköztek kerékpárosok va­sárnap - közölte a rendőrség. Gyulán, a Pósteleki utcán ki­épített parkolóban egy tola­tó gépkocsi a hozzá kapcsolt utánfutóval elütött egy kerék­párost, aki elesett és kön­­­nyebben sérült meg. Szarva­son, egy Vasút utcai kapubejá­róban egy hátramenetet végző autó gázolt el egy elektromos kerékpárral közlekedő nőt, aki az orvosi vizsgálat eredménye alapján súlyos sérülést szen­vedett. (Ib) Új mosdók az iskolában BUCSA Négy mosdó újulhat meg egy nyertes pályázatnak köszönhetően az általános is­kolában - közölte Kláricz Já­nos. Bucsa polgármestere hozzátette, az intézmény egy - főleg háztartási tisztító­­szereket gyártó, forgalmazó - cég felhívásán lett sikeres, többtucatnyi általános iskola közül a bucsai is a négy győz­tes között volt. A beruházás - amit teljes egészében a vál­lalat finanszíroz - várhatóan a következő tanév kezdetéig megvalósul. (fb) A nyelvtanulás hasznos nyári program lehet . A meleg nyári napokat a sok pi­henés mellett aktívan is el le­het tölteni. Például nyelvtanu­lással. Fülöp Zoltán zoltan.fulop@mediaworks.hu BÉKÉS MEGYE Bár kevéssé való­színű, hogy a nyári vakációt túl sok fiatal kapcsolná össze auto­matikusan a nyelvtanulással, nem árt tudni, hogy szakértők szerint is ez az az időszak, ami­kor viszonylag rövid idő alatt egészen magas szintre el lehet jutni. Nyáron ugyanis a diákok­nak nincsen iskola, azaz tény­leg lehet akár kora reggeltől ké­ső délutánig egy dologra kon­centrálni - az pedig egyértel­mű, hogy a nyelvtanulásnál az egyik kulcskérdés éppen a kon­centráció. A nyáron indított intenzív nyelvtanfolyamok általában he­ti 25-30 órásak, tehát minden hétköznap van öt-hat tanóra, amikor csak az adott nyelvvel kell foglalkozni. Egy hét alatt persze vajmi keveset lehet meg­tanulni, nem véletlen, hogy a legrövidebb nyelvtanfolya­mok is 50 órásak - aki azonban valódi fejlődést szeretne elérni, annak érdemesebb 100 órában gondolkodnia. Utóbbi esetében komoly kedvezmények is van­nak: az egyik hazai nyelvisko­la például már negyvenezer fo­rintért is kínál kiscsoportos, százórás, négy hét alatt lepörgő képzést. (A fővárosban ugyan­ez hatvanezernél kezdődik.) Ugyanilyen százórás képzést kínálnak dolgozóknak is, nekik nyilván késő délutáni kezdés­sel - ebben az esetben viszont tizenkét-tizenhat hétig is eltart a képzés, ráadásul az árak is magasabbak. A tanulásnál az egyik kulcs­kérdés az, hogy melyik mód­szert választjuk: a kiscsopor­tos vagy az egyéni képzést. Ugyan manapság a legtöbb in­tézmény személyre szabott ok­tatást kínál, ahol a diák igénye­ihez és érdeklődéséhez alkal­mazkodnak, ám ezt azért még­is javarészt kiscsoportban te­szik. A csoportos tanulás azon­ban csak akkor hatékony, ha a mi tudásunkkal nagyjából egy szinten lévő társak között vagyunk - ellenkező esetben vagy mindent értünk, vagy semmit sem. Magántanárhoz leginkább a nyelvtanulás kez­detén érdemes járni, mikor a tanuló a passzív tudást szerzi meg, amelyhez nincs szüksége társakra, akikkel kommuni­kálni tud. Nem olcsó a külföldi tanulás Abban minden tanár egyetért, egy kinti nyelvtanfolyamot is be­­hagy a leghatékonyabb tanulást vállalni. A kettő együtt pedig se­­az adott nyelv természetes je­­lentős kiadást jelent egy átlagos zegében lehet elérni - magyarul családnak - nem ritka, hogy egy akkor tudunk a lehető leggyor- háromhetes (ennél rövidebb idő­sabban a legtöbb tudást meg- re nem érdemes nekivágni) kül­­szerezni, ha kiutazunk külföld-­földi tanulás a kinti napi szűk­re, s egy olyan helyen próbálunk segletekkel együtt hat-nyolc­­boldogulni, ahol magyarul sen- százezer forintot is felemészt, ki sem beszél. Ennek persze na­ A siker ugyanakkor majdnem glyen komoly anyagi vonzatat garantált - pláne, ha tudjuk úgy vannak: a kinti élet önmagában intézni, hogy közvetlenül a haza­­sem olcsó, ám ha igazi sikereket érkezés után menjünk el a szó­akarunk elérni, akkor érdemes bell nyelvvizsgára. Az interneten is lehet hatékony? Bár néhány éve még sokan két- gyakorlatilag a magunk ural va­­kedve fogadták volna, hogy ott­ gyünk, akkor tanulunk és ott­­hon, egyedül is lehet értékelni- amikor kedvünk tartja. A med­tő nyelvtudást megszerezni, ma szert kritizálok ugyanakkor mm­­­már semmi meglepő nincs ad­­dig megemlítik, hogy a szitudéi­ban, hogy a tanulni vágyók egy­es gyakorlatok így kiesnek, s a része nem a magántanárt, vagy menet közben esetleg felmerülő éppen a kiscsoportos oktatást kérdésekkel sem lehet senkihez választja - hanem inkább egy fordulai. Léteznek persze fizetős online kurzusra fizet be. Bár a online nyelvkurzusok is - ezek­­„fizet be" nem mindig fedi a va- nel kapcsolatban vagyunk jóságot: rengeteg olyan tanfv­ a tanárral, a különbség csak an­­­lyam van ugyanis, amely ingye­­nys a „hétköznapitól", hogy nem nes. Az előnyök egyértelműek: kell egy szobában ülnünk vele. 1 2015. JÚNIUS 30., KEDD Virágos települések: Gyulán jártak a zsűri tagjai GYULA Hétfőn a fürdővárosban járt és az ott látottakat értékelte a Virágos Magyarországért kör­nyezetszépítő verseny négyta­gú zsűribizottsága. Rárósiné Ta­­­ podi Petronella, a grémium tag­ ja, Hódmezővásárhely városi ker­tésze lapunknak elmondta, több szempontot vettek figyelembe munkájuk során. A növénykiül­­tetéseket, a növényalkalmazáso­kat, a virágok tájba illeszkedését, az épített környezetet, az oktatási intézményeket, sőt, idei plusz te­matikaként a templomkerteket is górcső alá vették. A szakember­től megtudtuk, hogy a megméret­tetésre ebben az évben több mint 200 település nevezett több kate­góriában. Négytagú bizottságuk Gyula mellett Fábiánsebestyén, Gerendás és Nagybánhegyes ér­tékelését végzi majd el. Rárósiné Tapodi Petronella a pontozásról részleteket nem árulhatott el, de annyit elmon­dott, szép, rendezett, összhang­ban lévő város képe tárult eléjük. Szászné dr. Várkonyi Adri­enn, Gyula főkertésze kiemelte, idén 48 ezer tő egynyári virágot ültettek ki a település közterü­leteire, illetve 34 virágoszlop is ékesíti a várost. P. G. Rendelet a gyermekek étkeztetéséről MEZŐBERÉNY A képviselő-testület hétfő délutáni ülésén rendeletet alkotott a nyári szociális gyer­mekétkeztetésről. Siklósi István polgármester emlékeztetett ar­ra, hogy az önkormányzat ko­rábban pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztéri­umához a nyári gyermekétkez­tetés biztosítására. A város ennek keretében 5 millió 130 ezer forintot nyert el a szaktárcától, ami 220 gyermek számára nyújt forrást a már em­lített célra a szünidő alatt. Mint hozzátette, az önkormányzat vállalta, hogy további húsz gyer­mek számára saját erőből bizto­sítja a meleg étkezést a vakáció idején. A nyári gyermekétkezte­tés egyébként június 16-án már meg is kezdődött a városban, és 53 munkanapon keresztül a Családsegítő és Szociális Szol­gáltató Központ segítségével zaj­lik majd. P. G. A településvezető több időt szeretne családjával tölteni, kilenc esztendő után elsősorban ezért távozik Lemondott Petényi Szilárdné polgármester HUNYA június 30-ai dátummal le­mondott polgármesteri tisztsé­géről Petényi Szilárdné, Hunya polgármestere. A településveze­tővel a község lakóit is meglepő döntésről beszélgettünk. - Természetesen az első kérdés, hogy miért döntött a sokak szá­mára váratlan lépés mellett? - Több mint 20 évet töltöttem ve­zető beosztásban. Bármelyik terü­letért voltam felelős, mindig csak 1000 fokon égve tudtam végezni a munkámat. Elismerésként nekem elég volt egy köszönöm, vagy a kertben szedett csokor virág, amit a lakosok hoztak be alkalman­ként a hivatalba. Minden vezető­nek tudnia kell, mikor kell vissza­lépnie. Nálam most jött el ennek az ideje. Szeretnék a családom­mal, az unokáimmal több időt töl­teni, pihenni. Nagyon röviden en­­­nyit mondanék csak a távozásom­ról. Azt mindenkinek tudnia kell, hogy a település fejlődését ezentúl is a szívemen viselem majd. - Hogyan értékelné polgármes­tersége mintegy kilenc évét? - Negyven éve lakunk Hunyán. Bár nem itt születtem, de maga­ménak érzem a települést. Pe­dagógusként dolgoztam 31 évet, ebből tizenkettőt igazgatóként. Előbb ÁMK-vezetőként, majd tár­sult iskola igazgatójaként végez­tem feladatomat. Hivatásomnak tekintettem a pedagógusi mun­kát. Akkor a gyermekekért, tavaly pedig harmadik ciklusomat kezd­„Mindenki­­nek köszö­nöm a sok jó szót, a bátorí­tást.” De a település valamennyi lakosá­ért dolgoztam, hogy egy szebb, él­hetőbb községben lakjanak. Ma már minden megtalálható a településen ahhoz, ami egy kom­fortosabb élethez szükséges. Büsz­ke vagyok az eredményekre, ami­ket a képviselőkkel, jegyzőkkel közösen értünk el. Egy kis falu­ban nagyon nehéz elnyerni az em­berek bizalmát, hiszen az életed egy nyitott könyv. Azonban egy perc alatt elveszítheted, ha nem úgy végzed a feladatod, ahogy azt elvárják tőled. Hét éven át tiszte­letdíjas polgármester voltam, a képviselők pedig úgymond társa­dalmi munkában végzik a felada­tukat, így tudtuk a település gaz­dasági helyzetét stabilizálni, és azt a sok fejlesztést végrehajtani, amit az évek alatt megcsináltunk. Leg­alább ennyire fontosnak tartottam a közösség építését a sok-sok ren­dezvényen keresztül, mert egy te­lepülés akkor lesz élhető, ha kö­zösen tesszük azzá. Ha az itt élők nemcsak szomszédok, hanem jó közösséget is alkotnak. Az utódom sem fog munka nél­kül maradni, hiszen az uniós pá­lyázatok lehetőségével nekünk is élni kell, tehát lesz feladat bőven. Nagyon fontos, hogy a képvise­lő-testület tagjaival azonos cé­lért küzdj. Egy vezető csak akkor lehet sikeres, ha olyan csapat áll mögötte, aki támogatja jobbító el­képzeléseit. Nos, én ilyen csapat­tal dolgoztam ciklusokon át. Per­sze itt sem elégedett mindenki, hiszen egyéni érdekek mindig sérülnek. Én mégis úgy gondo­lom, aki a közért vállal felelős­séget, annak elsősorban a közért kell dolgoznia. - Nem titok, hogy tavaly ősszel sem akart elindulni, a helyi szimpá­tiaáradat azonban meggyőzte. Mi­lyen érzések munkálnak Önben? - Az elmúlt majd kilenc évtől sok ajándékot kaptam. Kihívást, tapasztalatot, harcot, megértést, szeretetet és sikert. Mindezek megélésében társak voltunk a képviselőkkel, a jegyzőkkel és az önkormányzat dolgozóival. Azt hiszem, számomra a mi la­kóközösségünk szolgálata az élet legkiválóbb iskolája volt. P. G.

Next