Békés Megyei Hírlap, 2017. július (21. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-01 / 151. szám
Roger Federer csúcsra juthat Hétfőn a sportág konzervatív fellegvárában, Wimbledonban megkezdődik a füves pályás Grand Slam-torna. A tenisztörténelem legsikeresebb versenyzője, Roger Federer hétszer győzött Wimbledonban, igaz, legutóbb 2012-ben nyert. Most ismét feljuthat a csúcsra. ► 15 Táborban a növendékekkel BÉKÉSCSABA Zongorázni szeretett volna Juhász Edit, végül csellózni tanult. Harminchárom éves pályafutása alatt több jövendőbeli gordonkaművész fordult meg a kezei alatt. Nemrég tábort szervezett, melyen a volt növendékei oktatták a jelenlegieket. ► 4 Virtuális utazás a várban NAGYVÁRAD Egy fiatal képzőművész régészekkel közreműködve 3D-ben rekonstruálta a Szent László egykori sírhelyének is otthont adó nagyváradi várat. Bíró Róbert, a Partiumi Keresztény Egyetem mesteri szakos képzőművésze a hitelességre törekedett. ► 12 Futók lepik el Békéscsabát BÉKÉSCSABA Három hét múlva futók veszik birtokukba Békéscsaba utcáit, ahol első ízben rendezik meg a 12 órás bajnokságot. Vozár Attila elmondta, a magyar bajnoki címekért zajlik majd a verseny. ► 14 Jó reggelt A nyitott ablakok időszaka azzal jár, hogy esténként folyamatosan értesülünk az utca, valamint a közeli háztömbök történéseiről. Rá kellett jönnöm, hogy nem is annyira békés a környékünk; hét nap alatt immár a harmadik üvöltözős veszekedésnek lehettünk fültanúi. Végül a szerda éjszakait - amely során egy nő osztotta ki férjét brutális stílusban és hangerővel - nem bírta tovább egy lakótársunk, és kihívta a rendőröket. Ahogy a négy egyenruhás felcsöngetett, nyomban sötét lett a balhés pár lakásában. A percekig tartó csöngetés és dörömbölés, felszólítás ellenére sem nyitottak ajtót. Úgy tűnik, a rendőri fellépés meghozta a vitatkozók között az összhangot. És nekünk a vágyott csöndet. H. I. Medgyesi dinnyét esznek a görögért rajongók BÉKÉS MEGYE Megérkezett a medgyesi görögdinnye a megye üzleteibe, elárusítókén termesztett „görögöt” is magában foglalja. A forróság kedvezett a dinnye éréstandjaira. Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének társelnöke elsőnek, édes ízének, más kérdés, hogy a termelőknek egyelőre keserű a szájízük mondta, ez az elnevezés nemcsak a Medgyesegyháza területén, hanem a környék az alacsony felvásárlási árak miatt. ► Fotó: Lehoczky Péter Egészségügyi dolgozókat ünnepeltek BÉKÉSCSABA-GYULA A Békés Megyei Központi Kórház mindkét tagkórházában, Békéscsabán és Gyulán is megünnepelték a magyar egészségügy napját tegnap délután. A Semmelweis-napi rendezvényeken elismerésekkel jutalmazták az intézmény dolgozóit. ► 5 Számlák Gyárfás idejéből MAGYARORSZÁG Nyolcmillió forintért vett faházat az úszószövetség Gyárfás Tamás elnöksége idején - derült ki egy könyvvizsgálói jelentésből. Csakhogy egy ehhez hasonló faház ára maximum 2-3 millió forint között van. ► 9 Elkezdődött a Körös-völgyi Sokadalom Mesterek és fogások GYULA Elkezdődött a XVIII. Körös-völgyi Sokadalom és ezzel párhuzamosan megnyílt a Gyulai Várszínház 54. nyári évada is tegnap délután a fürdővárosban. A sokadalom minden évben a Dél-Alföld népművészetének ünnepe, amely sokszínű programkínálatával várja Gyulára a látogatókat. A népzene és néptánc mellett a népi kismesterségek képviselői is bemutatkoznak a három napon át tartó forgatag alatt. Az országban ehhez fogható hagyományőrző rendezvénnyel, ahol a népművészet a teljes komplexitásában van jelen, kizárólag a budai várban találkozhatnak a látogatók. A Gyulai Várszínház nyári fesztiválja augusztus 13-áig várja a látogatókat. Az 54. évadban naponta lesznek előadások a gyulai várban és a tószínpadon. P. G. A népi mesterségek is bemutatkoznakFotó: Imre György SZERKESZTŐSÉG E-mail:szerkesztoseg@bmhirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 MA HOLNAP 28 30 Ma előreláthatólag egy kisebb lehűlést eredményező hidegfront okoz csapadékos időt, megyénkben kevesebb esővel. ► 13 E-recept váltja fel a vényeket BÉKÉS MEGYE Megszűnik a papíralapú vény a jövőben Magyarországon is. Az új rendszert, vagyis az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér szoftvert idén ősszel vezetik be. A receptek kiváltásakor e-személyit vagy tajszámot kérnek a patikusok a betegektől. ► 2 Bejegyzés nullás igazolással? MAGYARORSZÁG A közösköltség-hátralék nullás igazolásához kötné a Kúria a társasházi ingatlanok adásvételének földhivatali bejegyzését, miután a bírói joggyakorlatban sincs egység az emiatt tömegesen induló perekben. ► 7