Békés Megyei Hírlap, 2020. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
2020-06-30 / 151. szám
EGY PERCBEN Gólya piszkít a portájukra Csupa piszok a gólyák miatt a bejárati ajtó és az utcafronti ablak, sőt az udvar egy része is - mondta lapunknak Péli Mihályné, panaszkodva a háza előtt otthonra talált, fokozottan védett madarakra. * 4 Adományokat osztottak ki GYULA Több köbméternyi adománnyal lepte meg a csabai Degré utcai gyermekvédelmi központ lakóit a közelmúltban Stefan Burger és Suhajda László, illetve Mikus Éva. ► : Benzema jobb, mint Messi? SPANYOLORSZÁG Úgy tűnik, hogy letaszíthatják a trónjáról Lionel Messit, a La Liga eddig legjobbnak tartott labdarúgóját legalábbis így látják a Marca sportlapnál. ► 15 szín Jelentkezés július 6-ig: www.beol.hu/szinotos Szemesnek áll most a világ az árpánál Forrás: Békés Megyei Kormányhivatal ifj. BÉKÉS MEGYE A mezőgazdaság első félévét értékelték tegnap a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnökségének ülésén. Egyebek mellett elhangzott, már aratják az őszi árpát, de az aszály miatt sok gabonánál kevés és fejletlen a szem a kalászban. Akinél további izgalmas hírekért látogasson el ide, nincs ekkora gond, jobb hozamot könyvelhet el. A csabai határban az első vágások alapján közepes termésre számít Börcsök János kombájnos (balra) és Bozsár Tamás, a Csabai Raktárszövetkezet telepvezetője. Fotó: Lehoczky Péter ► 3 Jó reggelt! Hiányzik a gyermekkorom - mondta szomorúan kislányom, miközben egy, még februárban készült fotót szorongatott csöppnyi kis kezében. - Alig múlt hároméves, de már a múltat siratja - gondoltam, és akaratlanul egy kis mosoly kezdett el kirajzolódni az arcomon. Persze ezt ő is észrevette, és mérgesen összekulcsolta kezeit maga előtt. - Mi hiányzik a legjobban? - kérdeztem komolyan. - A barátok - válaszolta szomorúan, miközben a fotóról visszamosolygó cimboráit nézte. Hirtelen szavainak súlya lett. Mindenkitől elvett valamit az a pár hónap, mégis hihetetlen volt látnom, hogy mindezt - fiatal kora ellenére - ő is megértette. V. N. Felkerült a félezredik szócikk a BékésWikire Bővül az enciklopédia BÉKÉSCSABA A közelmúltban került fel a BékésWiki helyismereti enciklopédiába az 500. békéscsabai vonatkozású szócikk. Ennek kapcsán beszélgettünk az online enciklopédia szerkesztőjével, Juhász Zoltánnal. Elmondta, nemrégiben elérték a négymilliós megtekintést. Munkájuk során a szerzői jogok által nem védett képeket digitalizálják könyvekből, folyóiratokból, de más közgyűjteménytől, például múzeumokból, levéltártól kapnak anyagokat, nem ritka, hogy olvasók bocsátják rendelkezésükre a felvételeket. Utóbbiak rendszeresen fel szokták hívni a figyelmüket egyes témákra, de persze csak akkor kerül fel az enciklopédiára, ha elegendő forrást találnak hozzá. ► Juhász Zoltán szerkesztő mesélt munkájukról Fotó: Bencsik Á, Orbán Viktort kóstolgatta az ellenzék BUDAPEST Ellenzéki képviselők próbálták tegnap megszorongatni Orbán Viktor miniszterelnököt az Országgyűlésben. Harangozó Tamás, az MSZP képviselője szerint a kormánynak fontosabb hatmilliárdot költeni a tűzijátékra, miközben a főváros tízmilliárdot kér a felújításra. „Mi a fészkes fenét csinált Tarlós úr kilenc év alatt?” - kérdezte. A kormányfő válaszul elmondta: 180 milliárd forintnyi, bármikor mozgósítható állampapírvagyona van Budapestnek. A kabinet ennek ellenére hatmilliárd forintot megszavazott a feladatra, mondta a miniszterelnök hozzátéve: „Mekk mesterekkel” nehéz. ► 9 Álláskeresés: feléledőben a hazai piac MAGYARORSZÁG A kormány lépéseinek köszönhetően júniusban megállt az álláskeresők növekedésének száma. A bértámogatási programokkal eddig 225 ezer munkahelyet sikerült megvédeni. A koronavírus és annak gazdasági következményei hatással voltak a munkaerőpiacra. A foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 399 ezer fő volt májusban, 134 ezer fővel alacsonyabb, mint egy évvel korábban, de az előző hónaphoz képest 31 ezerrel több. ► 7 Vascsővel ütötte az édesanyját KONDOROS Vascsővel verte, majd forró vízzel leöntötte édesanyját a tényállás szerint nagyjából egy éve az a 20 éves kondorosi férfi, aki tette miatt hétfőn állt a Gyulai Törvényszék elé. Emberölés kísérlete miatt nem jogerősen hét év szabadságvesztést kapott. A férfi vallomásában elmondta, időről időre voltak közöttük veszekedések édesanyjával. Az ominózus napon „eldurrant az agya”, és tettlegességig fajult a konfliktus. Elővette a szobájában tartott vascsövet, és azzal ütni kezdte az asszonyt. ► 2 Új élet kezdődik a számlázásban MAGYARORSZÁG Új élet kezdődik a számlázásban szerdától, július elsejétől ugyanis minden, belföldi adóalanyok közötti ügyletről készített számláról adatot kell szolgáltatni az adóhatóság részére. A jogszabályváltozás kivétel nélkül mindenkire vonatkozik, ezúttal nem kivétel a katás vállalkozói lét, az alanyi adómentesség vagy a számla kis végösszege sem. ► 7 Látogasson el hírportálunkra! BEOL.hu SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@bmhirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 MA HOLNAP 28 30 Ma fokozatosan csökken a felhőzet, kiderül az ég, és szikrázó napsütés várható. A kezdetben még élénk légmozgás is mérséklődik. ► 13 dog névnapot kívánunk Pál nevű olvasóinknak!