Békés Megyei Hírlap, 2021. március (25. évfolyam, 50-75. szám)
2021-03-01 / 50. szám
EGY PERCBEN jól belelendült a futásba BÉKÉSSZENTANDRÁS Zahorecz Bernadett az extra méretezésű ruháit cserélte le alig néhány év alatt 36-38-asra, miután az életmódváltás mellett döntött. Kitartása pedig nem csupán a súlycsökkenésben mutatkozott meg, hiszen mára ultrafutóvá vált. ► 6 Hosszú is lehet a póráz, de kell BÉKÉSCSABA Többen póráz nélkül sétáltatják a kutyájukat a belvárosban, ami azonban nem biztonságos. Még akkor sem, ha a gazda meggyőződése, hogy az állat senkit sem bánt. Adódhatnak váratlan szituációk, az eb is bajba kerülhet, ezt erősítette meg Kovács Erika kutyaiskola-vezető, kiképző is. ► 3 Kis betegekért zajlik a licit BÉKÉS MEGYE Dicsa Noémi gyógyulásáért összefogtak az emberek, ennek is köszönhetően megoldódott a kezelése. A családtagokkal közösen Noémi nagybátyja alapítványt hozott létre, ahol most egy új, facebookos licittel a súlyos beteg, körösladányi Sipos Robikénak gyűjtenek. ► 4 Újra jöhetnek az e-bringák MAGYARORSZÁG Mától péntekig ismét, immár negyedik alkalommal megnyílik az ITM elektromobilitást ösztönző pályázata, amely eddig már 2214 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlását segítette. ► 7 Jó reggelt! A napokban szembe jött velem a közösségi oldalon a világ első olyan mágneses rezonanciaképe, amelyen egy anya ad puszit két hónapos kisfiának. Ez a gyengéd szeretet olyan reakciót váltott ki mindkettőjük agyában, mint egy kémiai robbanás, amit a rendhagyó felvétel is megörökített. Láthatóvá vált, ahogy a boldogság- vagy szeretethormonként számontartott oxitocin mindkettejük testét elárasztotta, világossággal töltötte be. Elgondolkodtam, vajon, ha az anyát és a gyermekét összekötő érzelmek ilyen fényt tudnak árasztani magukból, akkor milyen képet látnánk, ha felnőtteket világítanánk át kedves gesztusaik közben? V. N. BÉKÉSCSABA Kívül és belül, alul és felül egyaránt megújul Békéscsabán, döntő részben kormányzati támogatásból, az evangélikus kistemplom. A mintegy háromszáz éves épületet állványok ölelik körbe, és a padok helyét most munkások és gépeik, eszköTovábbi izgalmas hírekért látogasson el ide, zeik foglalták el. A korszerűsítés részleteiről szólva Kutyej Pál (képünkön), a helyi evangélikus egyházközség lelkésze elmondta, hogy műgyémánttal ellátott kötelet is húznak a falakba, a munkálat a vizesedés megszüntetésére irányul. Fotó: B. Á. ► 2 WWW.KtUL.nU Műgyémánt kerül a templom falaiba OJO.hon Barna Napsugár Szeghalom Tudjon meg többet Napsugárról a 3. oldalon. Orbán Viktor is megkapta a védőoltást MAGYARORSZÁG Orbán Viktor kormányfőt is a kínai vakcinával oltották be. Érdemes hallgatni az okosabbra. Müller Cecília úgy döntött, hogy az operatív törzs vezetői most már oltassák be magukat. Ez velem is megtörtént - közölte Facebook-videójában Orbán Viktor, aki az oltás után dolgozni ment. - Láthatják, kutya bajom. Önök se féljenek. A harmadik hullám támad, erősebb lesz, mint az előző kettő volt - figyelmeztetett a kormányfő, és arra kért mindenkit, hogy regisztráljon az oltásra, oltassa be magát, hiszen ez jelenti az egyetlen lehetséges védelmet. Kásler Miklós jelezte: a mutáns vírusok fertőzése a fiatalabb korosztály felé tolódik, és a betegség lefolyása is súlyosabb. Több mint százötvennel emelkedett a hétvégén megyénkben a regisztrált fertőzöttek száma. ► 9 Már a városi sportcsarnokban csatázhattak Hazajárt Kínába, bízik a vakcinában Igazságos döntetlen BÉKÉSCSABA Szombaton délután a felújított békéscsabai városi sportcsarnokban fogadta az NB I.-es női kézilabda-bajnokságban a sereghajtó EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata a Boglári Akadémia- SZISE együttesét. A lila-fehérek jól kezdtek, a tizedik percben 8-2-re vezettek, majd a huszadikban öt gól volt az előnyük, ám a félidő végére egyenlítettek (12-12) a vendégek. Fordulás után is nagy csata folyt a pályán, a hazaiak négy góllal ismét elhúztak, de az akadémisták nem adták fel, és 21-21-re egyenlíttek. A hajrában már a lilafehérek kerültek hátrányba (54. p: 22-23), végül egyenlíteni tudtak, így alakult ki a döntetlen. ► 15 A lila mezes békéscsabai balszélső, Szabó Panna megcélozza az ellenfél kapuját Fotó: Bencsik Ádám BÉKÉSCSABA Már 32-szer járt Kínában Prohászka Béla mesterszakács, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke. Kivette részét a Magyar Gasztronómiai Napok lebonyolításából, a hungarikumok, ételek bemutatásából, és tematikus tréningeket tartott. - Időnként úgy éreztem, mintha hazamennék Kínába. Csodáltam, átéltem annak a hatalmas fejlődésnek az előnyeit, ami az országban végbement - hangsúlyozta az alelnök. - Igaz ez szinte mindegyik iparágra, a legkorszerűbb technológiák alkalmazására, a tudományos kutatásokra, így érthető, hogy a kínai vakcinát szeretném megkapni. Már regisztráltam, és remélem, mielőbb sorra kerülök. Prohászka Béla meggyőződése, hogy akkor lehet a járványt legyőzni, ha a többség beoltatja magát. Bízik abban, hogy ez mihamarabb megtörténik, és újra kinyílik a világ az emberek előtt. Ez pedig számára azzal is járhat, hogy újra utazhat Kínába. Ny. L. Prohászka Béla Fotó: I. Gy. 9 771215 106016 21050 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@bmhirlap.hu f|40 ->|L i Bördog névnapot OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 AméLt AlbineS TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 Ma folytatódik a változóan felhős időjárás, a nap- ■*" L © ci neVŰ HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 sütés mellett több helyen növekszik meg a felhőzet. Marad a 10 ° C körüli maximum. ► 13 OlVaSOHIKnaK!