Hivatalos Közlemények, 1898. július-december (1. évfolyam, 1-27. szám)

1898-07-01 / 1. szám

lió ikt. sz­ Erk. 1898. n. I. évfolyam. Gyula, 1898. julius I. l-s. szám. Békésvármegye hivatalos lapja. Kiadja a vármegye alispánja. Megjelenik rendszerint minden Csütörtökön a kiadásra kerülő közleményeknek megfelelő terjedelemben. HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK. A vármegye közönségéhez A közigazgatási teendők az életviszonyok fejlődésével és az újabb köz­­igazgatási feladatokat megállapító újabb törvények és rendeletek nyomán egyre szaporodnak. Hogy képessé tegyük a közigazgatási hivatalos szervezetet a teen­dők kielégítő elvégzésére, szükséges a szervezet fokozatos erősbítése mellett az ügykezelést is lehetőleg egyszerűsíteni s e kettős közrehatással képessé tenni a közigazgatási hivatalokat fontos feladataiknak kellő megoldására. A közigazgatás egyszerű­sítése és gyorsabbá tétele első­sorban a czélza­­tom, midőn a törvényhatósági bizottság folyó évi 357. bgy. számú határozatához képest a mai naptól kezdve megyei hivatalos lapot adok ki. E lapban fognak ezentúl körülterni mindazon rendeletek, határozatok, hirdetmények stb., melyek közérdekű voltuknál fogva az összes közigazgatási tisztviselőket érdeklik, s eddig legtöbbnyire rossz lithográfiai sokszorosítással adattak ki a főszolgabiráknak, községeknek, anyakönyvvezetőknek, gyámoknak stb. E közlemények eddig a szolgabírói hivatalokon át, ottani munkát és időt igénylő kezeléssel, jutottak a végrehajtást végső fokon teljesítő községekhez, míg a hivatalos lapban való köz­lésük folytán ezentúl egyszerre fogja azokat a központból való közvetlen irányí­tással megkapni főszolgabíró, község stb., s a megyei első fokú hatóságnak fel­adatul csak a végrehajtás ellenőrzése marad. A közérdekű közlemények ily mó­don való kiadása mellett még gyorsabbá válhatik a közigazgatás, megérthetőbbé a tiszta nyomtatásban kiadott rendelet, az administratió egész rendszeréről tájé­kozást nyerhet, s így képeztetik is a közigazgatás különböző ágában működő személyzet és ez által egységesebbé tétetik az egész közigazgatás is. Másod­sorban azonban a hivatalos lap kiadása által czélzatom a közönség körében a közigazgatási feladatok iránt érdeklődést kelteni, s a val­ó­d­i ö­n­k­o­r­m­ányzatnak egy újabb o­r­g­á­­n­u­m­­át teremteni meg. Ugyanis a hivatalos lap n­y­o­m­á­n m­inden­­n­e­m­ ii közérdekű intézkedése­k k­ö­nnyebben hozz­á­férhet­ő­k­b . Előfizetési pénzek a vármegye pénztári tisztséghez, reklamácziók és hirdetések a vm. közig. kiadó hivatalhoz intézendők. 175. eln. 1898. Hirdetések dija: 100 szóig 2 frt, ezentúl minden megkezdett száz szónál 50 kr. Bélyegdij minden magánhirdetés után 30 kr. Előfizetési di­j : Egész évre ....................3 írt — kr. Fél évre.........................1 frt ”>0 kr.

Next