Békés, 1870 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1870-10-09 / 41. szám

az ellenség sáncában lőpor-robbanás hallatszott; még pár lövés után egy ellenséges ágyú demontiroztatott s az ágyúzás viszonzása megszűnt. Ez eseményt a mi tüzé­reink viharos „hurrák“-ja üdvözölte. De most a Mon­­trouge és Bicetri erődök ágyúi kezdtek dolgozni. A leg­nehezebb kaliberből intézett lövegek csaptak ütegeink­be s embereket és lovakat sebesítettek és öltek meg. A gyalogság is sokat szenvedett ezen ágyúzás által. Montrouge erőd egyetlen gránátja 6 katona fejét ütötte s más ötöt súlyosan megsebesített. A gyalogság eközben ismét előrenyomult Hayból, s ismét 1000 lépésnyire közeledett a folyóhoz. Ezalatt azonban a sáncban, úgy látszik, kijavították a szenvedett kárt, mert a közeledő század heves tüzelés­sel fogadtatott. A rekognoscirozás célja teljesen elére­tett (!) s parancs adatott, hogy mivel a sáncot nem akarták megrohanni, a század ismét Hayba vonuljon vissza. A francziák tüzelése is azonnal elhallgatott, s mind­járt lehetett látni, mint dolgoznak a sáncz kijavításán, hogy az ütegeink által okozott károkat kijavítsák. De ütegeink ismét előre tolattak, hogy a munkálatokat meg­zavarják, mi teljesen sikerült is, mert a munkások ki­futottak a sáncból, hogy mögéje rejtőzzenek. A mon­­trougei és bicefrei ágyuk azonban nem sokáig várattak magukra. Kétszerezett eréllyel kezdetett meg a tüzelés; a gránátok a falura hullva több házat romboltak össze, s sok katonát találtak. Quistorp ezredes és Paczinszky hadnagy valamint több más katona, megsebesültek. Az ütegek is annyira zaklattattak, hogy parancs adatott ki, miszerint azok kissé visszavonassanak. D. e. 11 órakor végre mindkét részről beszüntettetett a tüzelés. A 12. század, mely oly soká állt tűzben, jelentékeny veszte­séget szenvedett, a 9. század által fölváltatottt. Most hosszabb időre nyugalom lett. Most (d. u. 4 órakor) ugy­­látszott, mintha a franciák nagyobb kirohanásra, vagy demonstrációra készülnének. Baloldalról a 9. századra élénken tüzeltek. A sánc előtt thrailleur-csapatok jelentek meg, s nagyobb csapa­tok gyülekeztek a sánc mindkét oldalán. Colomb had­nagy e körülményről azonnal jelentést tett, s a zászló­alj azonnal fegyver alá állt, hogy a kirohanásnak ellen­álljon, s a hátul álló zászlóaljak is alarmiroztattak. A Hay melletti kert falainak széle el­foglaltatott, s mindent berendeztek a védelemre. Kirohanásra azonban nem ke­rült a dolog. A franciák, miután céljukat elérték, hogy t. i. csapatainkat alarmirozzák, esti 7 órakor vissza­vo­nultak a városba, valószínűleg csak kevés (?) őrize­tett hagytak a sáncban. Az idézett lap, mely a franciák által kivívott ered­ményeket lehetőleg redukálni akarja, más helyen keser­vesen panaszkodik, hogy a franciák a villejuifi sánc visszafoglalása által az erődök előtt még egy védállást nyertek, sőt innét még támadólag is léphetnek föl az ostromló sereg ellen, mert már­is 5000 lépésre küldik a nevezett sáncból gyilkos lövegeiket. kásos adagolásával a sziverősitő s ehez hasonló titokszerü szereknek, melyek alkalmazásánál a legtöbb esetben a baj az, hogy a fennforgó eset­ben egyátalán javallva nincsenek; majd ha ezek a szolgálatot felmondják, jönnek második sorban a kenő asszonyok, a kenés mellett el nem maradható különbféle ajánlataikkal s ha még ez sem segített, jön harmad folyamodásilag az orvos, kitől természetesen elváratik, hogy az a betegségen de azonnal segítsen, mert hiszen azért orvos. És az orvos irányábani eljárása sokszor leg­jellemzőbb népünknek, a cél nagyon sok eset­ben nem az : terv és okszerű eljárással segítsé­get eszközölni a betegnek, hanem a beteg jö­vőjére vonatkozólag az orvostól véleményt csal­ni ki. Kedvező e vélemény, akkor az orvos előtte felesleges, kedvezőtlen a jóslat, akkor leg­alább is haszontalan, mert hiszen halál ellen nincs orvosság; de minden esetre nyerve lesz annyi, hogy a lelkiismeret meg lön nyugtatva vagy helyesebben el lön altatva s a világ előtt a kedvezőtlen kimenetel esetén kész az elfo­gadható mentség. Ha valaki ez ecsetelést túl­zottnak találja, annak még bővebb tájékozásul csak annyit adhatunk a kép kiegészítőhez, hogy míg a hívatlan tanácsadók iránt több oda­en­gedést tapasztalunk népünk részéről, több bizal­mat látunk, addig az orvos által adott tanács iránt nagyon sok esetben vagy hidegen közön­­bös marad, vagy a dolgot nagyon complicált­­nak találva, a kivitellel általán nem törődik, s így egyátalán azt mondhatjuk, hogy népünknél rendszeres gyógyítási módról jó­formán szó sem lehet és szó nincs, mit eléggé igazol azon saj­nos statistikai adat, hogy a megye területén évenként elhaltak közül azoknak száma, kik orvosi segélyt vesznek igénybe, azoknak számá­hoz, kik orvosi segélyért nem folyamodnak, úgy áll mint 1 : 8-hoz, kedvezőbb esetben mint 1 : 7-hez.­­ Ily körülményekkel szemben mint a minő­ket már kifejtenk, mik lesznek teendőink, el­­mondandjuk e lap hasábjain, előre bocsátva, hogy ezek között több olyanok vannak, melyek ellenében megtörik a legjobb akarat is, de ha mindamellett elhárítani törekvénk azokat, me­lyek valóban elháríthatók, megtevénk kötelessé­günket a lehetőség korlátai között. Közegészségügyi viszonyaink.*) Mielőtt annak részletezésére térnénk át, mit kelljen tennünk közegészségi ügyeink javítása céljából, vannak még egyes mozzanatok, melye­ket figyelmen kívül hagyni nem lehet; nem le­het annál is inkább, mert ezek egyik legkiál­­tóbb bizonyítékai népünk úgy szellemi mint igen sok esetben anyagi szegénységének. Előre kell bocsátanom, hogy e sorok írója tá­volról sem tartozik azok közé, kik bárminek is absolut becset tulajdonítani hajlandók, s így leg­kevésbé sem tartozik azok közé, kik a tudomány itt-ott nagyon is ingatag elméletének vakon hó­dolva, túl ezen nem is képzelnek üdvösséget. De épen azért, mert e téren elfogultsággal sem magát nem vádolhatja, sem más által nem vádolható : nyíltan és őszintén mondhat annyit, hogy igen sok, sőt a legtöbb esetben az ideje korán s kellő körülmények között adott s alkal­mazott egészséges orvosi tanács az egyén egész­ségének s így életének is lehet megmentője.­­ A kérdés tehát most csak az, valljon folyamo­dik-e népünk ideje korán szükség esetén orvosi tanácsért, vagy ha folyamodik, alkalmazza-e ezt azon következetességgel, mely nélkül sok eset­ben a cél egyátalán el nem érhető ? — E kér­désre a mindennap felmerülő tényei az orvosi gyakorlatnak tagadó válasszal felelnek. — Első mi e téren az alsó osztálynál történik, hivatko­zás a természet gyógyerejére, mi magában vé­ve még nem volna baj, ha a természet gyógy­erejét itt-ott nem gátolnák, sőt sokszor el nem zsibbasztanák az ősöktől örökölt firól fira szó­ Pesti levelek. VII. Október 4-én. Az első féltucat „pesti levél“ utolsóját régen írtam. Azóta sok minden történt Pesten. Az emberi kedélyre azonban leginkább hatottak a háborús eseményekről ér­kezett váratlan, meglepő hírek. Sedan öröm és gyász; P­á­r­i­s : ámulat és sajnálkozás; Róma: lenézéssel ve­gyült vonzódás. Ily behatások alatt az ember lehangolt. Itt az ősz szálló hervadt leveleivel, zephirökö csípős, szel­lőivel, rövidülő napjaival és általában a természet foko­zott hanyatlásával; ez leverő a lélekre. S itt van októ­ber hava! Nekünk magyarokul fájdalmas emléket keltő napok. Október hatodik­a. A nemzet véres Gol­­gothája. Mindezek benyomása alatt a lélek borongó, él­­celni, csapongani képtelen, szárnyaszegett, ólom madár­ként mozog. íme a második féltucat „pesti levél“ elseje igen ko­mor, bús hangon szól. Hanem hogy valahára a tárgyra térjek : pesti dolgokról! A múlt hóban Pesten alig volt ember, ki a legnagyobb kivánc­csal, a legmegfeszítettebb érdekeltséggel ne leste volna az újságot, lett légyen az nagy ur, kereskedő vagy iparos, akár politikus csizmadia, ha mindjárt Ba­­zaille-nak, Trokunak, Jules Favre-nek vagy Krémieuksz­­nek olvassa is a neveket. No meg a hordárok miatt mindenki megvolt akadva. Ezek árulták utca­ szegleteken a frissiben nyomott leges­legújabb távsürgönyöket. Napjában kétszer-háromszor bocsátottak ki ilyeket az élelmes nyomdatulajdonosok. Ha nem volt is keletje. Vették borura-derüre, s az em­ber a mint elsőt pillantott a depesdhbe , jó hogy ki nem nézte szemét, mely pillanat alatt nyelte volna el az egész tartalmat. Sokszor összebukott három-négy ember. Mind­egyik olvasni akarta az egy példányt, annyira, hogy olykor összeolvódtak. Pia este jött ki a „legújabb“ : ron­tottak gázlámpák alá, s ott olvasták el hamarosan a tudnivalót, mitől pedig az ember feje többnyire megfájult s rendesen elment minden álma azon éjszakán. Ez időben forrott az érzelem a pesti emberekben, volt vita, combinatio annyi, a­hány fej odáig, hogy szövet­­keztették volna a franciát kamcsatkaival, s a poroszt épenségesen a kafferekkel. Sőt akadtak, kik fényes nap­pal, járó-menők előtt, utca­ közepén, tisztességreméltó fér­fi létök dacára összeverekvének, egymást megtépték, el­ Iazsnakolták az öreg uras görbe kampóju nádpálcáikkal,, hogy tán ember­halál is történik, ha közbe nem veti magát valamely „vakmerész“ onstabler, a­ki aztán meg­magyarázza nekik, hogy ha az egyik francia, a másik meg porosz­ érzelmű is , itten ne verekedjenek, nem lévén ez csatamező, hanem semleges terület. Nem estek-e ezek is foglyul a nagy császár példájára : bizonnyal nem tu­dom, de valószínű, hogy nem úgy, mint az, mert pro­testáltak volna az ellen. Bizony sajátságos állapotba jutottak most mindazok, kik a jelen háború alkalmából párthoz csatlakoztak­­ a poroszista ujjongva rombol valódi bolond öröme miatt, — a franciapárti bus arccal, csü­ggesztett fővel és nagyon aláeresztett hangon kapaszkodik a respublikába. Annak meg, ki nem foglalt pártállást, — pláne furcsa helyzete van: mindkettőt szerette bizonyos okból, mindkettőt kárhoztatta meghatározott tulajdonokért, s most egyik erősebb lesz a másiknál, — az egyiknek uj országot hó­dítva meg, riadják örömittasan : jo triumphe! — a má­siknak fejét megfosztják trónjától, s lelökik véghetetlen magasából — hol az ember fejének el kell szédülnie — a véghetetlen mélységbe a honnan se már mitsem látni. Mindkét nemzet iránt részvéttel kell lennünk, mert hisz mindkettőt féltjük. Különben művelődési tekintetből csak haladunk vala­mennyire, legalább, hogy meghonositjuk az assotiatio szellemét. Ez évben volt első magyar egyetemes tanító-gyülésünk, s volt első magyar jogász-gyülésünk is. Igaz, hogy bi­zonyos oldalát tekintve e gyülekezetnek­­ furcsán folyt le az egész, hanem hát azért nem is vívtak ki valami fényes eredményeket. Békés megyét tudtommal csak két szarvasi ügyvéd képviselé, —■ úttörők! legyen meg­adva az ö dicsőségök! — Tehát eloszlott e gyűlés, — a törvényt alkalmazók gyűlése is, s nem sokára egybe­­gyűl a törvényt alkotók gyűlése. Több, mint bizonyos, hogy lesz jobboldali zúgás már baloldali beszéd előtt is a szándékolt simpathia kijelentésekre, hanem aztán lesz émelygésig halmozott nagy hangú frázis­torony is erő­sen süppedő alappal, majd kibeszélhetik magukat megint a beszélni szerető képviselők, kik között volt egy, a legöregebb, ki tán sohasem beszólt az utolsó ülés idény alatt, az ősz Boczkó Dániel. Szegény öregúr, ő is elköltözött az ő kedves, régi társai után, bár úgy biztatta volt magát szegény, hogy eléri századik évét : — hiába. A becsületben, feddetlen jellemtisztaságban, lángoló hazaszeretetben és acél-elvszilárdságban elaggott Boczkó D. egyike volt az országgyűlés legtiszteletre­méltóbb alakjainak. Békésmegyei, szarvasi születésű volt, s csodálatos hogy a „Békés“ meg sem emlékezett halálá­ról, míg ugyancsak a megyei Geist Györgyről halála után egész kéthasábos necrológban nagy férfiút csinált némelyek előtt. Mindkettőnek érdeme, hogy gazdag volt, de mig Bockó tett, addig ez betegeskedett, s élő-halott volt, s mig az nem végrendelkezett ez végrendeletében szép áldozatokat hozott. Ismertem mindkettőt, s azért csodálom, hogy e lap Boczkóról hallgat. *) Az öreg ur életében volt két nevezetes esemény, mely hírét igen emelte. Az egyik világi téren, a másik az egyházin. 1849. Aradról kivonult a magyar­ csapat az ellenség elöl, s erősen hátrált. Boczkó akkor kormánybiztosko­­dott, s egyszerű parasztkocsin utazva találkozik a futók­kal megállíttatja kocsiját, abból leszáll, tudakozódik, a dolog hallatára arcát vér borítja el, erősen marokra szorítja vastag nádpálcáját, a csapat parancsnokát őrizet alá helyezi, újat nevez ki, vissza Aradra és megvereti az ellenséget. Sok szó helyett rövid tett. Boczkó lutheránus volt. A patens utáni időkben Pes­ten nagyobb egyházi gyűlés alkalmával ott sopánkodnak az egyház autonómiáját féltő tudós urak a teendők fölött. Boczkó meghúzza magát és hallgat. Egyszer csak erő­sen ráncba szedi homlokát, öklét összeszorítja, felkel s szól röviden, velősen és határozottan, hogy akármit csi­náljanak velünk magyarokkal — jó, hisz nem lehet ellene tenni; de hogy egyházi jogainkat is elvegyék , ez sok, ez már nagyon sok, s az ellen ünnepélyesen — Isten és emberek színe előtt — óvást tesz, s nagyot üt öklévé­ az előtte lévő padra és leül a mély csend közepette. Erélyes nyilatkozat, merész szó akkor, midőn hallgatni volt tanácsos. Szegény öreg ur­­ ö is szenvedett a hazáért. Hat évig volt börtönben. Elköltözött régi jó ismerősihez, velük együtt fogja megkönnyezni a haza sorsát, mely azt okt. 6-án érte. A békés­csabaiak képviselője volt. Pontos ember : or­ *) Lásd lapunk ezidei 31, 32 és 36. számát. *) Tisztelt munkatársunknak talán nem jutott kezeihez lapunk azon száma, melyben az érdemesült ősz hazafiról megemlé­­kezénk. — Szerk.

Next