Békés, 1871 (3. évfolyam, 1-105. szám)
1871-01-01 / 1. szám
harmadik évfolyam, 1-ső szám. Gyula január 1-jén 1871. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények küldendők: főutca 186. szám. Kiadó hivatal: Nagy Ferenc könyvkereskedése , hová az előfizetési pénzek, hirdetések, hirdetési dijak és reclamatiók küldendők. BÉKÉS Hirdetések felvétetnek ; Gyulán a kiadó hivatalban; Pesten : Lang Lipót nemzetközi hirdetési irodájában (Erzsébet tér 9. sz.) Továbbá Neumann B. (Irigyó utca 6. sz.), és Singer Sándor (3 Korona utca 5. sz.) hirdetési irodájában. — Hirdetési díjak : Három hasábos Garmondsor háromszori hirdetésnél 5 kr. — Terjedelmes vagy többször megjelenő hirdetések kedvezőbb feltételek mellett vétetnek fel. — Kincstári illeték minden egyes beiktatásért 30 kr. — A „Nyilttér“ben a 3 hasábos Garmondsor dija 15 kr. Kéziratok nem küldetnek vissza. Megjelen hetenként kétszer, vasárnap és csütörtökön. Előfizetési feltételek: egész evre fél „ negyed „ POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ KÖZLÖNY, A háborúval sújtott franciák részére újabban lakoztak : Simai János Szeghalomról 10 frt, ifjú 'ardos Ferenc ugyanonnan 2 frt, Uhrínyi Andor subáról 10 frt, Erkel János 1 arany, Vámosi Lacs 50 kr, Kocsis Pál Szarvasról 1 frt, Grócz Béla frt, a december 25-ki kasinói társas estélyen lakoztak : Szigethy Lajos 5 frt, Ferentzy Alajos frt, Novák Kamill 2 frt, Baranovics Gergely 2 t, Ladics György 2 frt, Schmidt József 2 frt, Kimm Károly 1 frt, Fábry Márton 1 frt, Urbancz Vilmos 1 frt, Dobay János 1 frt, Andrássy Miklós 1 frt, Cziffra Imre 1 frt, Kis Elek 1 frt, arkas Gyula 1 frt, Kis Gyula 1 frt, Bandhaueryörgy 1 frt, Kis Béla 1 frt, Kirileszky Gyula frt, Dutkay Jenő 1 fr’t, Örley István 1 frt, Szi 3r Nándor 1 frt, N. N. 1 frt, Glaser Aurél 1 frt, utkay Béla 1 frt, Filláry János 1 frt, Szulimán Iván 2 frt, Keller Imre 1 frt, Marsalko László frt, Nyikora Mihály 1 frt, Szánthó Alajos 1 frt, Grove Kristóf 1 frt, Moldovány Alajos 1 frt, Krsy József 1 frt, Nagy Károly 1 frt, Papp Miklv 1 frt, Moldoványi Gyula 1 frt, Reinhardt Jósef 1 frt, Bak G. és L. 2 frt, Kunek 1 frt, Spindl 1 frt, Nagy Ferenc 1 frt, Papp Alajos 1 frt. Befolyt tehát eddig e célra összesen 233 frt 70 r és 3 arany. A „Békés“ szerkesztősége. Gyula december 31-én 1870. (?) Midőn e sorokat írjuk, csak nehányra választ el még az újévtől; az örökkéalóság tengerébe ismét egy csepp készül állani. Egy eseményekben gazdag, tehát felett tanulságos év utolsó perceit éljük. Az 370-ik év Elsó könyvének egy feltűnő ipját képezendő, melyre Európa vajúdó srsának nevezetes fejezete van írva. zemeink előtt folytak le e fejezet eseméyei; láttuk, mint gördültek le ezek egymásután lázas gyorsasággal s meglepőbbés meglepőbb változatokkal, s keblünk ensejét erős megdöbbenés fogja el. A népszabadság kipróbált őreinek életalál tusája foly az elnyomás vaskezü hadma ellenében. Egy nemzet, mely a népigok védelmének annyiszor zászlóvivője olt, az eddigi csapásokból uj erőt merite, önérzetteljesen villogtatja fegyverét elzánt önvédelemre. Kisérje őszinte részvétünk s legmelegebb ikonszenvünk a sújtott nemzetet magaszos tusájában, mely a hazafias önfeláldozás emelkedettség mintaképét mutatja a többi nemzeteknek. De e közben ne feledkezzünk meg önmagunkról sem. Sőt százszoros példaként iljon előttünk a dúló háború, s addig, mig távol a küzdelem színhelyétől a béke ldása idejét éljük: gondoljunk önmagunk usára, gondoljunk a jövő eshetőségeire szon módokra, melyek a bekövetkezhető megpróbáltatások napjaiban önfentartásunk i<usitékait képezhetik. A nemzeti lét, a nemzeti önfentartás kérése, mely különösen nálunk hazánkban gye,kori emlegis tárgya — nem üres szóié:: éd, s ha önönmagunk sorsára gondola adunkra szük azt: nem a kislelküség ösztönöz annak szüntelen feszegetésére. Nekünk kik földrajzi helyzetünk és számunk csekélységénél fogva egyre a lét és nem lét között lebegünk, nem szabad a történet nagy tanúságait szem elől téveszteni s nem különösen akkor, midőn a jelen is oly intő jelét mutatja az öngondoskodás szükségességének. És ha e gondoskodás komolyságától áthatva, figyelmünket a dolog másik részére, vagyis a kérdés azon oldalára irányozzuk: váljon miben keressük önfentartásunk legfőbb biztositékát, — úgy lehetlen, hogy mindenekfelett az állami élet szilárdságának eszméje ne lépjen felelet gyanánt előtérbe, mely egyedül lehet képes valamely nemzet létérdekeit az esélyek közepette biztosítani. Ez alapfeltétele az állami fenmaradásnak s alapfeltétele különösen hazánk további fenállásának, melyet az európai válságokkal szemben figyelmen kívül hagynunk nem szabad. Alig hisszük, hogy ezt bővebben fejtegetnünk kellenék. Ott, hol az állami élet tényezőinek rendszeres működése hiányzik, életerős egésznek tétele nem képzelhető, s ily körülmények között oly mérvű erőkifejtésre, mely a veszélyeztetett egész megmentését eredményezhetné — nem számíthatunk. A hazafias lelkesedés s önfeláldozás jelentékeny tényezők lehetnek ugyan, de ezek magukban véve nem elegendők arra, hogy valamely nemzet fönállását garantirázzák. Ezek után — azt hisszük — bátran kimondhatjuk, hogy létünk biztosításának első és legfőbb szükségét az képezi, hogy állami szervezetünk az organikus rendszeresség alkatát öltse magára. Az idő még most felette alkalmas erre ; a béke áldásait élvezve még most zavartalanul foglalkozhatunk dolgainkkal s a munka nehézségeit enyhíti az is, hogy a kívülről jövő kényszerűségtől eltekintve, különben is az ujjáalkotás müvén kellene fáradoznunk s igy csak is a megkezdettnek folytatására vagyunk utalva. De, hogy munkásságunkat kívánt siker kövesse, a puszta jóakarat nem elegendő. Sajátságaink és hibáink nagy és sok akadályt gördítenek elénk. A közjogi viták is épen úgy akadályul szolgálnak előmenetelünkben, mint a pártélet kinövései. Önleküzdés és emelkedettebb gondolkodásnak kell e hibákat felváltani. A hazafiság nem mindig ott van, hol a jóakarat gyenge szózatát halljuk s a lelkesedés zsivaja reszketteti a levegőt. Százszor elmondott igazságok, melyeket nem lehet eléggé ismételni. Nem akarunk ezúttal különleges nemzeti hibáinkról szólani, mint a melyek hazánk organikus rendezésének akadályaiul szolgálhatnak és a melyek beismerésében a mily dicséretes őszinteséget tanúsítunk — ép oly kis mértékben igyekszünk rajtuk segíteni. A visszavonás hagyományos bűne a magyarnak — oly régi közmondás, mely talán Európába jöttünk idejével azonos, de meg vagyunk győződve, hogy e hírhedt hibánkat a fejlődő alkotmányos élet mind inkább korlátozni fogja. Nagyobb hibának és kifejlődésünk nevezetesebb akadályának tekintjük azonban azon valóban leverő jelenséget, hogy a munka szeretete és tisztelete s az egyéni és társadalmi tevékenység nálunk oly mértékben hiányzik, hogy az e tekintetbeni kivételek valóságos tüneményt képeznek. Tanácskozunk ugyan eleget és hoszasan, de azért az egyéni cselekvést s e cselekvés kézzelfogható üdvös eredményeit sehol sem találjuk. Ezt nagyobb bajnak tekintjük valamenyinél s igy rövid elmélkedésünket azon őszinte óhajtással fejezzük be: vajha alkotmányos fejlődésünk, államéletünk ujjáalkotásának nagy munkájában ne kellenék a közszellem és az egyéni tevékenység hiányát élveznünk. Gyula, 1870. dec. 30-án. — Megértük azt is, amire a jelenlegi külpolitikai viszonyok között nem nagyon lehettünk elkészülve : Poroszország barátságosan nyújtja kezét Austria-Magyarország felé. „Welche Wendung durch Gottes Fügung“ kiáltjuk porosz király ő felségének ország-világszerte ismert szavaival élve, és Bismarck úr meg fogja bocsátani nekünk, ha az első meglepetés ámulatából felocsúdva, kétkedőleg rázzuk fejünket a nem várt esemény felett s habozunk a diplomatia szövevény-szálai kuszálásában oly ügyesnek ismert kézbe egyszerre s minden gondolkodás nélkül fölcsapni. Mert hát azt hisszük, hogy Bismarck urnak igen gyanús okai lehetnek „az osztrák-magyar szomszédbirodalomhoz való barátságos viszony“ fentartását épen most, a porosz dicsőség (?) e nagy napjaiban különösen hangoztatni; jól ismert dolog lévén előttünk, hogy Bismarck ur, még nagyon kevéssel ezelőtt mindenre gondolt a világon, csak arra nem, hogy Austria-Magyarországgal is barátságos viszonyban kellene lenni. No de a kéz mégis felénk nyúlt és Bismarck ur édes mosollyal várja: váljon felcsapunk-e. Beust ur pedig kétkedőleg áll nagyhírü collegája előtt, épen mint egy alkuba bocsátkozott eladó, kinek sok szép pénzt ígérnek ugyan portékájáért, csakhogy nem bizonyos benne: váljon lát-e egy krajcárt is az ígért sommából. Vevőjét nagyon jól ismeri, már több ízben „geschäftelt“ vele s eddig még többnyire nem valami nagy nyereséggel. A most ígért summa elég szép ugyan, hanem attól tart, hogy a bankók csak olyan „füstölő bankók“ találnak lenni s nem sok hasznukat veheti. Azután meg az is nagyon gyanúsnak tetszhetik Beust ur előtt, hogy a collega úr biztatóul olyan dolgokat említ, amelyeknek nem sok értelme van, például hogy „a két szomszéd birodalomnak közös érdekei, szellemi úgy, mint anyagi viszonforgalma is kívánatossá teszik a barátságos állapotot.“ Val-