Békés, 1872 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1872-06-30 / 13. szám

de ez érvek hamisak s csak azt érte el ve­lők, hogy a rendezett tanács köpenyege alól nagyon kirívó alakban mutatá meg a közsé­gi forma idomtalan alakját. Csabán úgy állhat minden, a mint ön mond­ja, én nem is akarom kétségbe vonni, de ev­vel csak azt bizonyítja, hogy Csaba megél, halad, mint község is. Ami Csabán jó, még nem következik, hogy Gyulán is az lesz, és mint a tapasztalás igazolja, nem is jó. Mi azon után, melyen Csaba halad, hátrame­­gyünk, pusztulunk. S ha egy kissé elfogulat­lanul ítéljük meg a helyzetet, Csabát nem haladása tette versenytársunkká, hanem mi süllyedünk. És ha csakugyan megmaradnánk a közsé­gi forma mellett, melynek ön oly hűséges harczosa, de a mi által polgárságunk élő sze­génységi bizonyítványát mutatná be az értünk érdeklődő világnak, — vájjon biztosithat-e ön minket arról, hogy földmi­ves polgártársaink ki­engednék magukat szorittatni a birói szék­ről, mint ez Szarvason történt. Én nem hi­szem, nekünk nincsen Tataynk. — És mert a valószínűség mellettem szól, — képzel-e ön ez után haladást ? A rendezett tanács létesithetésének a leg­nagyobb s döntő akadályát ön pénzviszonyaink nyomorúságában találta fel, s válaszában en­gem egyenesen a pénzforrások kutatására küld ki.­— Állításaimat nem szoktam a le­vegőből kapkodni. Pénzforrásaink vannak, mert azok nélkül még ily község sem lehetnénk a milyen va­gyunk, csak hogy mikor én a pénzforrások­ra hivatkoztam, nem maradhatott el azon utó­gondolatom, hogy e pénzforrást okszerűen kell felhasználni, minden cseppjére lévén igen nagy szükségünk. S mi történik most e for­rással: ügyetlen kezek száraz talajra vagy pocsolyába öntik a forrás vizét, hol aztán el­tűnik, vagy a sarat neveli. — Tavaly váro­sunk „rend és közbiztonság“ czim alatt köl­tött 11,403 frt 78 kr. Mit látunk e roppant összegből? Látunk egy padlózott utat a vas­úthoz két irányban, melyért minden érkező idegen kinevezett, s látunk ugyanezen irányok­ban kocsi közlekedésre szánt utféléket, me­lyek mellé azonban elfeledőnek mutató táb­lákat alkalmazni olyanféle magyarázásokkal, hogy ezeket híjják nálunk kocsi közlekedési utaknak a vasúthoz, mert táblák nélkül az egész valóságos rébusz. A kiadások minden tételében lehetne ily gáncsot találni. Pedig jó lélekkel merem állítani, hogy elöljáróink leg­jobb meggyőződésük szerint cselekvének. A rendszerben, a formában van a hiba. — Ide nem kell ám Mózes vesszeje, — a csodák ideje különben is lejárván, hanem igen is kell olyan ember, ki a forrás minden csep­­jének becsét felismervén, úgy használja azt, ott és akkor, a­hogyan a hol, és a­mikor a kívánalmak követelik. Heverő tőkékről is tettem említést. Ilyen heverő tőke maga a város földbirtoka, mint ön is említi ma nagy része víz alatt áll. Egy városnak sokkal inkább kezei közt vannak az eszközök, mint egyes birtokosoknak, me­lyekkel az elemek hatalmát megtörje. Viz­­mentesiteni kell a földeket s az évi jövede­lem ez ága ötszöröződni fog. Városunk jö­vedelme a föld­birtokból a múlt évben 7781 frt 60 kr volt. A fövényesi pusztára az egész­nek *1? részére már kezdik alkalmazni a viz­­mentesitő eszközöket, az erre előirányzott ös­­­szeg 3000 frt s e terület évenkint közép­szá­mítással 5000 frtot fog jövedelmezni. — A képviselő testületi közgyűlésnek egy határo­zata meghagyja, elöljáróinknak hogy a tégla­égetés ügyét felkarolva lendítsen valamit ez irányban, mely a jövedelmet is tetemesen gyarapítani fogná. Nem történt semmi. Kö­zönségünk méreg­drága áron veszi meg a rész téglát egyes iparűzőktől, kiknek ez vál­lalat, a várossal szemben igen hátrányos kö­rülmények közt is, dúsan jövedelmez. Ott van a fogyasztási adó bérlete. A vá­ros fizetett már évenként e bérletért 20,000 frt, és igen szép jövedelmet produkált. Ma fi­zet 13,000 frtot, a forgalom aránytalanul na­gyobbodott, s ma e bérletből még sincs jöve­delem. Miért? mert albérlőnek van kiadva. Ügyes kezelés mellett e bérlet maga hozna annyi jövedelmet, mely a mostani tiszti fize­téssel s a cselédség bére s ruházata költsé­geivel együtt a rendezett tanács költségesebb tiszti- s nagyobb számú karának és szolga­személyzetének igen szép fizetést biztosíthatna. És hány félét lehetne még felhozni, és hány félét teremtenek egy ügyes ember által alko­tott körülmények. Ön uram nem czáfolt meg, ön csak meg­erősített engem hitemben, hogy csak rende­zett tanács mellett boldogulhatunk. Azt mondja a megyei gyámkodást csak névleg látja s én erre mégis nagy súlyt fek­tetek. Ön uram, — mint mondom — a sö­tétséghez van szokva, a világosságban nem lát. A „Bánom“ pusztát a Körösök legutóbbi áradása elboritotta, a kár 180,000 frtra van becsülve. Néhány nappal előbb tizedrésznyi költséggel meg lehetett volna az ártól mente­ni. A miniszter épen e néhány nappal, tehát még idejében kérdezősködött — Pestről — a víz állása felöl,­­­­ sem nem válaszoltak sem nem tettek semmit. A miniszter nyug­talankodott, néhány napra sürgöny utján tu­dakozódott. Erre aztán feleltek bizonyos ha­­ditudósitáshoz hasonlóan, hogy nem nagy a baj, — és abban az órában szakadt ki a Körös-gát, s még az­nap elbor­ta a gyönyö­rű terméssel megáldott földet. A miniszter aggódva kér tudósítást Pestről, s mi a váro­sunk központjától alig negyed órányira tör­tént veszedelemről mit sem tudunk. Nekünk, mint községnek most sincs, s ha az maradunk nem is lesz rendőrségünk, ha­nem ez után is a megyei rendőrség fog mű­ködni, a mi ügyeinkben is. Nem theoria ez uram, nem névleg áll ez, hanem a szomorú való bizonyítja. Nekünk rendőrségre van szükségünk, ren­dőrségre, melylyel mi rendelkezünk, mely va­gyonunk s biztonságunk felett őrködnék, me­lyet mulasztás esetében minden perczben fe­lelősségre vonhatunk. S ha átlátjuk ily ren­dőrség szükséges voltát, sürgetnünk kell a rendezett tanács életbeléptetését, mert rendőr­ségünk csak ez esetben lehet. Aztán igaz ám az is, hogy több szem töb­bet lát. Ha község maradunk negyvennél több képviselőnk nem lehet, míg ha rendezett ta­nácsú várossá alakulunk 200-an tanakodhat­nak a legjobb módozatok felett, melyek ha­ladásunkat biztosítandják. A napokban egyik közelism­erésben része­sülő polgártársammal beszélgettünk a rende­zés ügyéről. Hanem valóban szomorú tapasz­talásra jutottam. — Az országos politikai el­veket akarják képviseltetni a polgármester s a tisztikar által, s elejtik a rendezett ta­nács eszméjét inkább, mint pártjuk egyik tagját a polgármesteri teendők lelkiismeretes teljesítése által népszerűségétől megfosztani vagy a­zért átengedni a másik pártnak. Va­lóban szomorú dolog, s nagyon tévesztett po­litika. Hiszen polgárságunk az országos po­litikai elveknek szabadon adhat kifejezést a képviselő­választás tényében, minek azt átvin­ni a községi ügybe? ezzel csak a keserűsé­get neveljük, pedig a nyugalomra bizony nagy szükségünk van. Különben kövessen a polgármester, mint ember bármily politikai hitvallást, — mint polgármesternek párton felül kell állania. Aztán ha kötelességét úgy teljesiti, hogy általa a jók elismerését kiér­demli, bizonyára nagyon is bő elégtételt fog találni a profanum vulgus elégedetlenségével szemben. Válaszom még önnek uram ennyiből áll: ön nagyon kicsinyes, hanem ez természetes is, hiszen ön oly ügyet védelmez, oly rozzant elavult intézmény mellett kardoskodik, me­lyet a haladó korszellemmel szemben egy Ci­cero védelme sem lenne képes fentartani. Azt mondja, hogy rendezett tanác­csal sem leszünk ám vármegye, — én meg azt mon­dom, hogy nem is akarunk. S hogy továbbá, ha majd a bíróság alatt megjavulnak ügye­ink nem bánja, ha főispánt választunk is. A természetben s a benne mozgó közéletben nincs ugrás. Ott a helyes közép ut­­on pol­gármestert kívánnék városunk élén látni A nagyobb fizetés húzásában sem lát semmi biz­tosítékot ügyeink jobbra fordultához. Egy ócska kabátot ha be akarunk cserélni egy uj­jal, melyben asztán tisztességes helyen is meg­jelenhetünk, bizony kell az újra még három annyit fizetni, mint mennyit az ócska ér. 1800 frtért különb emberek concurralnak bármely állásra mint hacsak 600 frt van ígérve, az a kor meg már elmúlt, hogy tisztességért szol­gáljunk. A czimre nézve megjegyzem hogy nagyon szomorú dolognak tartanám, ha pol­gármester mellett városi közügyünk csak an­­­nyiban változnék, hogy első elöljárónkat bi­­ró helyett polgármesternek nevezhetnék. Kü­lönben biztosítom (?) urat, hogy minden caf­rangnak határozott ellensége vagyok. — Kap­kod mint a vizbefuló a szalmaszál után, mert gyengeségében a csolnakot megragadni már képtelen. Arra kellett volna önnek inkább fe­lelni, a­mit a megye­i törvényszék eshető el­viteléről mondtam. Azon kifejezését pedig, hogy az irodalmi illem határát túl­léptem­, s talán személyes­kedésre is tértem volna, engedje meg vissza­­utasítanom, avagy mutasson fel egy szót, mely ez állítását igazolhatná. Én az ön ked­­vencz eszméjét a községi formát támadtam meg, vagy talán annyira össze van ez esz­mével nőve, hogy midőn azt akartam agyon­ütni az ön feje fájt bele. Ennyit válaszul. Ismételve: szabad önálló községgé kíván­nám városunkat emelni, s mert ezt csak ren­dezett tanács­forma mellett képzelem elérhe­tőnek, legyen városunk rendezett tanácsú vá­ros, — az alkotmány csak az első, a község szabad, önálló igazgatása pedig a második lé­pés a szabadság felé. Pedig a szabadságot mindnyájan imádjuk. Időm nem engedi, hogy nézeteimet bőveb­ben fejthetném ki, különben is elvárnám, hogy olyan emberek karolnák fel ez ügyet a sajtóban is, kiknek döntő befolyásuk van s lesz az intézkedéseknél. Részemről, — épen elfoglaltságom miatt — ez ügyhöz aligha szólhatok többet. Annyit még utoljára meg­­jegyzek, hogy én önt uram ismeretlenül is­­ tisztelem, mert a meggyőződés embere, csak hogy meggyőződése rész, és a tévedések édes­anyja a rész meggyőződés. Igen tudnék örül­ni ha ön ezek után feltétlenül s őszintén mon­daná, velem, hogy „Éljen a rendezett tanács.“ Kratochvill Gyula. Nagyvárad junius 21. 1872. T. Szerkesztő ur! Az emberi jellemet alant és fent azon nemes tényekből lehet leginkább fölismerni, melyeknek indoka a nemes, a rész­vevő szívben gyökerezik. Midőn gr. Wenckheim Krisztina ö méltó­ságának nagyszerű alapítványairól olvastam, melyeket boldog egybekelése ünnepélyének emlékére tett, még jobban meggyőződtem azon igazságról, hogy hazánkban a nagylel­kűség példáival mindig fogunk találkozni, s hogy különösen az áldott lelkű honleányok sorából mindig fog kiválni oly Istentől meg­áldott teremtés, ki a nyomorgók szemeiről a keserves könyeket gondozó kezeivel letö­rülni fogja. Nemével a legigazabb meghatottságnak tar­tottam kezemben a lapot, melyben a fentirt nagyszerű tényről olvastam. A nemes, a fenkölt lélek tehát mindenelött az árvákra tekintett. A világon nem lehet magasztosabb cse­lekedet. Ki az árvák könyeit törli le, — ki az el­hagyatott kis teremtményeket megmenti a jövő siralmától anya helyett édes anya az, kinek jótékony kezeit az Isten bizonyára bő áldásával kiséri. Ki szíve nemessége — és nagyságáról a világnak ily lélekemelő bizonylatot mutat, nem lehet, hogy még itt e földön boldog ne legyen. Mert a kis árvák hálakönyei és imái utat törnek az Istenhez, a világ erkölcsi föltevése soha nem ment odáig, hogy ebben csak ké­telkedni is mert volna. Az ártatlan szivek hálafohászai előtt kitérnek az angyalok is. Hogy e magasztos tett emlékére magam is kijelentsem áldó köszönetemet, eszembe jutott, hogy semmivel sem mutatnám ki ha­tártalan hódolatomat inkább, mint egy kol­duló „árva gyermek“ énekével, melyet Szat­­már megyéből kerítettem, s melyet már ré­góta kincsként őrzök, hogy a „nyomorultak“ sziv életét jellemző s legközelebb kiadandó „Híres alakok“ czimü müvembe foglalhassam. Nem sokat tévedek, midőn állítom, hogy az egész világirodalomban sem tudok meg­­hatóbb verset. Közzéteszem pedig azért, hogy ha vala­mikor valamikép a nemeslelkü grófhogy is elolvassa, örvendező lélekkel lássa, hány és hány ilyen zokogó keservet szüntetett meg az árvák sorsának enyhítésére tett nagyszerű alapitványával. A kis árva éneke. * Anyám, anyám, édes anyám, Árván hagytál engem korán. Jegyzéke a gyulai kir. törvényszéknél 1872. julius 1., 2., 3. és 4-én előadandó bűn­ügyeknek. Előadó Nogáll László b­iró. 621—872. Bagyó István és társai nyilvá­nos erőszakoskodás­i tolvajlási ügye. 637—1872. Kardos János tolvajlási ügye. 632— Ietheni ügye.1872. Pap Lajos gyilkossági kisér­ 703—1872. Czik János és társai bűnügye. 635— 1882. Mistyuri Tamás és társai tes­ti bizton­ságbani bűnügye. 633— 1872. Szőke Ferencz tolvajsági ügye. 627—1872. L. Nagy Imre tol­vajsági ügye. 634— 1872. Tulkán Mihály és társai testi sértési bűnügye. 636— gi bűnügye.1872. Retzeli Gyebnár Pál tolvajsá­g18—1872. ifj. Dávidházy István és társai tolvajlási bűnügye. 706—1872. Cs. Kis Sándorné nyilvános erőszakosság és izgatási bűnügye. 700—1872. Dániel Antal és társai betöré­ses tolvajsági bűnügye. Miért hagytál árván­koráni? Anyám, anyám, édes anyám! .­­. Anyám, anyám, béna vagyok, Gyámoltalan árva vagyok. Miért hagytál árván, bénán? Anyám, anyám, kedves anyám. Anyám, anyám, nincs kenyerem, Nincs megszálló, jó emberem, — Nincsen ruhám, nincsen tanyám!.. Anyám anyám, édes anyám .. . Anyám, szidnak az emberek, Látod, rám se tekintenek, Ha ehetném, ha ihatnám ... Anyám, anyám, édes anyám ... Anyám, anyám, hideg szél iránt, S nincsen, aki adjon ruhát, Egy-egy rongyot sem tesznek rám . .. Anyám, anyám, kedves anyám!.. Anyám, anyám, oh nézd testem, Majd megtörik az Ínségben; Oh, jönnél le bár énhozzám! .. Anyám, anyám­, édes anyám. Anyám, anyám, ha kényezem, S vérzik szivem, úgy érezem, Bánatomat megosztanám . . . Anyám, anyám, kedves anyám!.. Anyám, anyám, Isten földje, Mért nem fogad a keblébe? Ott boldogan nyugodhatnám . . . Anyám, anyám, édes anyám! . . Anyám nem jösz segíteni? Jero kőnyom letörleni! Hozzád sírba vágyakoznám, Anyám, anyám, kedves anyám!.. Ember György n.­váradi képezdei és főelemi tanár. Újdonságok. — Lapunk mai száma ez évne­gyedben utolsó lévén kérjük azon t. előfizetőinket, kiknek előfizetése e hó végével lejár, előfizetéseiket minél előbb megújítani, és a lapot másoknak is kegyes pártolásukba ajánlani, hogy a jövő szám nyomatása iránt kellő idő­ben tájékozva legyünk és a szétkül­désben fenakadás ne történjen. — Képviselő választásunk e hó 24-én ejtetvén meg, azon nal a választók már ko­rán reggel kezdtek az előre kitűzött helyek­re gyülekezni; a balpárt Beliczey István úr házához, a jobbpárt pedig a városházának átellenében fekvő Czégényi-féle házhoz.­­ Az ajánlás megtörténte után kezdődött a sza­vazás, mely délig mindkét párt részéről cse­kély különbséggel egyenlő számban folyt, ek­kor azonban a jobbpárt szavazói leszavaz­ván, legnagyobb részben hazaoszlottak, míg a balpárt azt délután 4 óráig folytatá.­­ Ekkor szavazó már nem jelentkezvén a vá­lasztási elnök a szokásos felszóllitást terén, tiz percnyi várakozás után pedig kihirdeté az eredményt, mely szerint a bejegyzett 1905 választó közül a balpárt jelöltje Beliczey Re­zsőre 1196, a jobbpárt jelöltje Hajóssy Ot­tóra 555 szavazván, Beliczey Rezső Gyula városa országgyűlési képviselőjévé kiáltatott ki, — 154 nem szavazott. — Szavazás­ után

Next