Békés, 1883 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1883-02-25 / 8. szám
8-ik szám f-----------------^ Szerkesztőség: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre .. .. Félévre ........... •• 2 » 50 „ Évnegyedre .. ** ^ ti 25 ff Egyes számára 10 kr.J __________ Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Maasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang IApót Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Gyula, 1883. február 25-én II. évfolyam POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI HETILAP. MEGJELENIK MINDEZT VASÁRNAP. Kiadó hivatal; Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér sora 10 kr. Tarka képek. Elhamvadt a magzat hő szerelme, Nincs magasra vívó gerjedelme. Jégkebelbe fásult szivet zár ! Aligha volt kor, amelyre jobban illettek s illenek vala e szavak, mint a mai kor. A társadalmi kapcsok meglazultak csaknem minden tekintetben, mert maga az alap, a családi élet, melyen nyugszik az egész alkotmány, elhanyagoltan és gondozatlan áll. Ma a családi élet tisztasága, szenvtelen volta s becsületes jellege oly keveseknek képezi törekvése legszentebb tárgyát; vastag önérdek vett körül számtalan szíveket, csak ritkán találunk oly egyesekre, kik erre fektetik életök főczélját. Nagyon kirí a földiek iránti erős szeretet és vonzalom a keblekből, a külső dísz kap meg legtöbbeket; a rejtett nemesi belső lélek forrását nem igen vizsgáltatják; ki szegény, lehet szorgalmas, munkás, becsületes, úgy jár, mint a vásárra árut vivő, ki jó czikket árul ugyan, de nem tudja azt tetszetős szavakkal kinálni s ott marad, nincs kelendősége; ki lármás, * szép szavakban jól tud ajánlani, annak áll ma a fényes világ. Mivel tehát nem ott van az életcél és súlypont, ahol kellenek a családi életben , könnyen felbillen a jólét serpenyője, sőt az egész társadalom gépezete kotyogó mozgással kereg, nagy a zakatolás, akármely gyárban se különb, de e zakatolás az üres szalmacsépeléshez hasonló. Mondják, régen is így volt, a világ ma se roszabb, mint volt; ámde aki így nyilatkozik, nem pillant a dolgok mélyére, csak felületesen lát s könyen odavetett szavakkal fontoskodik. Ki ellenkezőt állítani merész, keserű világnézetűnek állítják, pessimistasággal vádolják Es e vádat tűrni kell, mert nincs tárt tűi s nyitott szem, mely valóban halljon és lásson. Megcsalják magukat azzal, hogy régen is igy s ilyen volt a világ folyása. Igaz, hogy rósz mindenkor kerül a világban; mert az ehez van köttetve ; de mégis egyik kor foganatosabb a rész létrehozásában a másiknál, mint van rosznál roszabb ember. Szép kor volt az, midőn főúri családaink egész vidéknek valónak jóltevő angyalai, testi és lelki orvosságot nyugtanak ; ellátogattak a betegség házaihoz, hol nyilván, hol titokban, de folyton munkáltak a nyomorok oszlatásán, a fogyatkozások kevesbitésén. S az ily családokban firól-fira szállott a jótékonyság szelleme, mely ma, úgy látszik, magva szakadtán van. Magába zárkózik az úri kastély, örökre elszálltak a jótékonyság angyalai belőlök, helyettük ott maradtak az önérdek s önösség hidegkeblű alakjai, annyi a maguk baja is, hogy azt is alig érkeznek végezni, tatarozni, nemhogy még ki is hasson belőlök a nemes tűz. Természetesen, mivel annyi teher tolatott a mai keresztyénies kor embereinek vállaira, hogy kimondhatatlan az. A bajok folyama is szétáradt, mint akár a Tisza és Körös folyam, s ide is kerülnek tévesen szabályozó mérnökök, kik így és úgy javallják a szabályozó gátak vonását, melyek épen úgy tömérdek pénzbe és erőbe, küzdelembe kerülnek, mint akár a szegedi körsáncz. Azt lehet mondanunk, minden kis érnek megvan a maga mérnöke, annyi a tanult ember, s fájdalom, a tanultak közt esik napjainkban a legtöbb hiba. A jól előrehaladt s kifejlett társadalmi életből virít ki a nyomor száz meg száz rongya. Sok a proletár minden téren, még a családi életén is. Az érdek az első rangú hatalommá nőtte ki magát a divattal egyetemben, és ezek tartalma ellenére nincs semmi körben ellengát. Megrovástól nem tart senki, hiszen magasan állókat is ér elég súlyos megrovás, mégis kik járnak emeltebb fővel ? A szégyen érzete elvonult az arczokról deolus mély barlangjába, hiszen s ha egykor Jupiter kacérkodhatott az égi istennőkkel, a mai Jupiterek mért ne tehetnék ezt földi imádottjaikkal, még ha férjesek is ? Polyglott államban élünk, ehez kell cosmopolitikai természetünket is szabni. Hány nő csak arra van a házasságban állítva, hogy a férj álnokságait álarczként elrejtse, mely alatt nagyon sokat lehet merni! Bizony pedig, hol rohad a családi élet fája, e romlás nem marad meg a négy fal közt, hát még mikor a község éltető lelke, az erkölcsök vezére, tükre maga is rikitó bajok s romlások árnyékában járdál; hol a biró maga sem tiszteli a törvényt, ugyan a kisbiró különb lenne az öreg bírónál? Teljességgel nem! Ha volt arany, vas és más korszak, a mait pléh korszak nevezettel méltán megtisztelhetjük s meg is illeti ezt. Tiszta pléh az egész világ, melyen a rozsda férge rág. A szerencsétlenség menykövei át meg át kezdik törögetni mindenütt, hova ma a szem elhalhat. A romlások özönvizes elborilással fenyegetik egyesek mint társadalmak és országok életét. Ma, ha lehordjuk az Isten nevét nem tisztelőt, azt feleli, hogy csak együgyűek hiszik az Isten létesét felvilágosult századunkban. Isten nélkül igyekszik ma legtöbb ember haladni. Az óra et tábora jelmondat homályba kezd borulni, fia megintjük az istenkáromlót, azt feleli: a lovam is jobban kirántja a szekeret a sárból, ha jól törül teremtettézem; de hát kit büntettek meg az éktelen káromlásokért? A milliókra menő törvényczikkek közt ha van is, mely ezt rendeli, a feledékenység hálóját szőtték rá a pókok, Herman Ottó e kedves kis állatai. Minden fejére van állítva mintegy korunkban, az élczlapok lerántják jeleseinket (noha sokakról nem nem árt, ha lerántják a leplet, hány lett ezek által jeles emberré, neveket is alig ismerné a közönség, de ezek megörökítik sokszor azokat is, akik jeleseinkhez dörzsölőztek.) A gúny fegyverével szabad a vallásos érzületet megsértő dolgokat is érinteni. Rudas számra megeredt lapjaink, csak úgy tömik a közönség fejét egész az unalomig mindenféle étkekkel. Bárki kezébe veszi a szerkesztés pennáját, fog néhány előfizetőt s adja lapjait, s ki rövidebb, ki hosszabb bukásig él, akad mindenre ember, legtöbb a legrosszabb ügyek védelmére. Kezd a proletárok országa megvalósulni hamarabb, mint az Isten országa; jó Csiky Gergelynek lehet különböző tárgyakat választani színművek tárgyáél. (Talán azért is lépett át a világi elem közé, látván a tömérdek feldolgozásra való anyagot, így közelebb jutott alakjaihoz ) Sok mindennek nem szabadna úgy lenni, a mint van; de hát ma mindenkinek erős gyomra van, megemészti még az emészthetlent is. Ott lehet aztán az egyház a maga építő szellemével, ha nincs terület, hol építsen, avatatlan kezek gondoskodnak róla, hogy elmondhassa nem sokára a vallás: az én országom nem e világból való, nem e mai világnak való. Lassanként meghasonlásba jőnek a társadalom különböző osztályai, mert ránca Álomkép. Felír. 20. 1882. I. Hol is kezdjem? .. igen — nem volt más előttünk Csak hogy podgyászoltunk, útra készülődtünk. Vaspályán utaztunk — szörnyű sok határon , mint ily alkalomnál — leszállított áron. Így meg igyekeztünk feljutni elébb a Számunkra kijelölt osztályú koupéba. Hová egy Semita szülött fel nem hágott Mert Istóczy a rém — elejökbe vágott. — Igazság keresés vagy mi ? forgott szóba Vagy kiállítás?. .. már nem tudom valóba . ■ . Elég a hozzá — hogy mentünk a világba Képviselve minden nemzet tarkaságba. — Nem is reményltem, hogy érjen ily tisztelet Gyulán engem küldött ki a képviselet. Hogy a ki Várinál egyebet nem látott Hát én is lássak már egyszer nagy világot. — Módom is volt benne, nem kellett keresni Mert csak az alkalmat kellett rá kilesni. Hanem hát csak rendbe haladnánk, úgy vélem Legjobb lessz ha szépen sorba elbeszéltem. — Mind férfiak voltunk, robogott a pálya Mindeniknek úgy megkóstolt a pipája — Mintha parancsolva lett volna igazán — Versenyezve füstölt mint megannyi kazán. — S miként a szitán a levet eresztik át — Akként eresztették meg a politikát Borzasztó a nyelv — ha hozzá fog — hogy pereg I... Csak úgy zúgott bele az utazó sereg. — Iáj a torok? ! egeki most is zúg a fülem — nem tudom — hallgatott-e még más kívülem, Legkivált azok, kik jól bekefelkedtek — Repedt fazék hanggal csak úgy vetélkedtek. — Itt össze nem beszél egy ilyen nagy tömeg?! az is előbb emberszálláson kezdte meg. — Utóbb jobban-jobban kezdték a szapulást A tényekről csak úgy festett le a palást. lire való a nagy megyei tisztikar. —íjj emeléseknél a kormány mily fukar. — A rendezett tanács, közös szabályozás. Mind olyan idétlen — mint a törvényhozás. — Ezután nyúzták az adó végrehajtót , ki kopogtatás nélkül nyit be ajtót, S hogy a ki az adót fizetni nem bírja — Csak úgy mosolyogva — mindenét felírja. — szóról-szóra egyszer aztán csak nagy tűz lett, hogy az a takarékpénztár milyen üzlet? . . . Hol a tisztviselők nem tesznek egyebet — Pesten úgy — mint Gyulán — csak töltik a zsebet. ■ i hogy itt az üzletben ha egy szót firkál is legy öli a kezest az üzlet fiskális! ! . . Egytől alig bírtak volt megszabadulni kettő lett helyébe ! — Ne mehetsz koldulni! Egy csoport meg szörnyen szidta az alkotmányt, hogy az Isten látott soha ilyen kormányt. Egy szóval ütöttek, vágtak, bajba kaptak, Könnyebb volt ha egyet valakin haraptak. — Szerencse volt éppen — hogy az nap estére gályánk, s a disputa — vele véget éré. De hogy hol szálltunk ki — azt senki sem tudta! Mig reggelig magát jól ki nem aludta. — Ujfalussy Gyula. (Folyt. köv.) A művésznő babérja. (Rajz.) Meszlény Antaltól. I. Egyik vidéki színigazgató búcsúelőadást hirdet, utolsót, melyet az idényben tartani fog. A közönség zsúfolásig megtölté a színházat. Ilonka is elment édesanyjával. Oly boldog volt. Ismét ott lehetett gyönyörködni a művészeten. Minden jelenet erősebben ragadta meg lelkét. El lett bűvölve! Legyőzhetlen szenvedély olta be csiráját gyermeteg szivébe. — — — — — Legördült a függöny, vége az utolsó felvonásnak is. Mindenki hazafelé igyekszik. Az édes otthon hajlékában keresünk menhelyet a süvöltő orkán hatalmas rombolása ellen. Oly jó ilyenkor a fűtött szoba! Ki ne óhajtaná felkeresni, saját háza kényelmeit? Ki nem vágyódik a kandalló tüze mellé ? És mégis van egy lény, egy ártatlan leányka, ki nem fázik, akit láz környez Szegény! neki oly rövid ideig tartott a szini előadás. Szerette volna, ha elhúzódik az tovább.. . örökre, ha végtelenül tartó álommá lehetett volna varázsolni. Ellenállhatatlan vonzalmat kezdett érezni azok iránt, kiknek pályája oly rögös. oly keserű. Osztozkodni óhajta sorsukban; velők tűrni, velők szenvedni kívánt. Némán lépdelt hazafelé édesanyja oldala mellett; sokáig síri csendben haladtak, mig végre megfogá édesanyja kezeit s mondá : — Jó anyám, nemde, kihagytak valamit a darabból? — Ugyan mit beszélsz? Hát nem elég három óra hosszáig nézni azokat a festett bábokat? Ilonra mély hatást gyakoroltak e szavak, tőrszúrásként érinték szívét. Látta édesanyja komoly arczát, tiltakoznia nem lehetett. Otthon párolgó bea várta őket. Szegény édesanya, ha tudnád, hogy ma utoljára beázol gyermekeddel! --------Ilon szótlanul hagyta el anyja szobáját és hálótermébe vonult. Gondosan elolta lámpáját s figyelmesen hallgatódzott. Lelke erős harczot vívott. Győzni akart, de már késő volt. Lassan íróasztala mellé vánszorgott s felvéve arról egy arczképet, keblébe rejté. Anyja arczképe volt az. E perczben halk kopogás hallatszott ablakán. Felrezzent-------küzdelmei nagyobbodtak — — bement édesanyja szobájába, leborult ágya mellett s arkán mély sóhaj tört elő. E sóhaj egy küzdő kebel elhatározása lett. Megkönnyebbülve csókolá meg anyját — talán utolszor életében. A kopogás ismétlődött. Ilon még mindig habozott. Anyja szelíd vonásait izzó sávolyként látta képzelete a szoba koromsötétjében, egy pillanat elég volt arra, hogy meggondolja helyzetét, melybe szenvedélye ragadta. __ Oh anyám, édes jó anyám — zokogó fájdalmasan, kényeivel áztatva édesanyja őszbe csavarodott hajfürtjeit. Feldúlt bensőjében azonban az elhatározás sokkal szilárdabb volt, mintsem azt megfékezhette volna. Még egy utolsó tekintetet vetett az ágy