Békés, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892-10-09 / 42. szám

43-ik »Kám. Gyula, 1892. október 16-án. XI. évfolyam. 1 Szerkesztőség: 1 Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető köz ■lemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij : 1 Egész évre ! 5 frt — kr. ’ Félévre ... 2 » 50 | J Évnegyedre .1 | 25 » > Egyes számára 10 kr. Társadalmi és közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: ^o‘toa<37‘ Táncc Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. szám, Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. szám, Eckstein Bernát fürdő-utcza 4. szám, Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 8. szám, Blockner J. IV. ker. Sütő-utcza, Fischer J. D. IV. ker. Hatvani-utcza 1. szám alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon Nyílt-tér sora 10 kr. Főispán és kormánybiztos. Országszerte köztiszteletben állott, áldott emlékű néhai főispánunk Tomcsányi József állításának mondják, hogy gr. Szapáry Gyula, még 1874-ki belügyminisztersége alatt felmerült gerla-pósteleki s egyéb különleges békésmegyei ügyek miatt, a mi szegény vármegyénknek halálos ellenségévé vált. Igazán mondotta-e ezt Tomcsányi, s ha mondotta is, mennyiben felel meg nyilatkozata a miniszter tényleges érzületének, azt nem kutatjuk. És noha Szapáry Gyula grófnak, akár bel-, akár pénz-, akár egyéb ügyi minisztersége alatt egyetlen egy oly tányéré sem emlékszünk, amely a Tomcsányinak tulajdonított nyilatkozatot megczáfolná, mindazonáltal nem tudjuk, nem merjük feltételezni, hogy egy kormánytagot, vagy pláne kormányfőt, hivatalos cselekvényeiben egy vármegye elleni elfogultság, hogy ne mondjuk gyűlölet vezérelhesse. És ha a miniszterelnöknek igazán váratlan és mindenkit egyaránt meglepő tényét, hogy az új főispánt is kormánybiztosi kivételes hatalommal és hatáskörrel ruházza fel, nem Békés vármegye iránti különleges animasitásnak, hanem meggyőződésének kifolyásaként kell tekintenünk : lehetetlen fel nem vetnünk a kérdést, hogy az ég szerelméért tulajdonképen minő forrás az, amelyből Szapáry Gyula gróf Békés vármegyét illetőleg informáczióit meríteni szokta ? Hogy a kormány tulajdonképeni bizalmi férfiai, a vármegye főispánjai, nem, az a forrás, azt a belügyminiszter már másodízben igazolja. Igenis másodízben. Tizenhét hónappal ezelőtt épen úgy nem akceptálta, mint ahogy ezúttal nem helyezett súlyt hivatalos bizalmi férfia, saját főispánja informácziójára, holott a mostani épen úgy megfelelt a valóságnak, mint aminő igaz volt a másfél év előtti informáczió, noha annak helyességét csak a későbbi fejlemények igazolták. Nem tudjuk, hogy az államtitkárrá előléptetett volt főispán, mivel adott okot reá, hogy a miniszterelnök, Békés vármegyére s az itteni helyzetre vonatkozólag tett nyilatkozatával szemben bizalmatlankodjék ? Ama nyilatkozatot értjük, melyet Reiszig Ede főispán az őszi közgyűlést megnyitó beszédében a megyeháza díszes termét zsúfolásig megtöltő bizottsági tagok előtt tőn, nevezetesen hogy csaknem szó szerint idézzük erre vonatkozó szavait ,örömmel hozza a törvényhatósági bizottság tudomására, miszerint a vármegye területén a köznyugalom teljesen helyreállittatott, úgy hogy kormánybiztosi működése az utóbbi időkben már tisztán csak ellenőrzésre szorítkozott.« Reiszig Edének ezen nyilatkozata s férfias beismerése nagyon is megfelelt a tényleges helyzetnek. Nem is volt és nincs is rá egyéb észrevételünk, mint az, hogy az utolsó időm alatt nagyon szűken számítva tizenhárom hónapot érthetünk, amióta a kormánybiztosi működés tisztán csak ellenőrizésre szorítkozott, eltekintve attól, hogy azelőtt is a kormánybiztosi akciónak az »aliquid fecisse videatur« keretében kellett és lehetett mozognia. Nem kell az ellen védekeznünk, hogy lapunk Reiszig Edének feltétlen bámulói közé tartozott volna. Mindig elismertük, és elismerjük most is kiváló képességeit, de nem hunytunk s nem hunyunk szemet egyes czéltévesztett intézkedései s egyéni fogyatkozásai előtt sem. Hanem annyi jó véleménnyel mégis vagyunk egyéni karaktere s egyenes lelkűségéről, hogy pillanatig sem tudjuk róla feltételezni, miszerint a kormánybiztosi működés s annak további szükséges, helyesebben írva felesleges volta felül másként és rosszul informálja közvetlen főnökét a belügyminisztert, mint ahogyan és tegyük hozzá, hogy helyesen informálta alig pár héttel ezelőtt és pedig interpelláczió bevárása nélkül, spontán, saját inicziatívájából a törvényhatósági bizottságot, melynek tanácskozásait vezette. Eme jó véleményből és meggyőződésből származtatjuk feltevésünket, hogy Szapáry Gyula gróf belügyminiszter nem helyezett súlyt Reiszig Ede informácziójára, vagy pedig — de azt alig lehet feltételeznünk, hogy Reiszig Ede a békés megyei helyzetre nézve talán egyátalában meg sem kérdeztetett. No de bármilyen előzményei voltak, bármilyen befolyásokra vagy talán besúgásokra vezethető is vissza , mit sem változtat a tényen, hogy a kormánybiztosság további fentartása a békés megyei viszonyok öntudatlan vagy szándékos félreismerésén alapszik; valóságos insultus az Békésvármegyére, melynek jó hire másfél év óta méltatlanul sőt ezután még fokozatosabban pellengérre van állitva az ország színe előtt. A vármegye országgyűlési képviselőinek elodázhatlan kötelessége leend a belügyminiszter nyilatkozatát provokálni, hogy szemben ama, a vármegye volt főispánja s kormánybiztosa által is elismert sőt publikált ténnyel, hogy a köznyugalom teljesen helyreállott a megyében, mivel indokolhatja az alkotmányos állapottal meg nem egyeztethető kormánybiztosi kivételes hatalomnak mondhatni megörökítését? A törvényhatósági bizottság ez alkalommal — reméljük — a vármegye méltatlanul megtámadott reputácziója érdekében, egy ízben szó nélkül eltűrt gravamenét ezúttal szintén nem fogja szó nélkül elhallgatni. Igazán fájlaljuk, hogy új főispánunk beköszöntőjét, az üdvözlet máskülönben őszinte érzelmeibe nem illő dissonáns hanggal kell megzavarnunk. Ismételjük, hogy ezt nagyon fájlaljuk, őszinteségünk bizonyitékául szolgáljon két héttel előbb irt czikkünk, amelynek írásakor a békés megyei főispáni állásra, még akkor egyenlő jogosultsággal és esélyekkel egész sereg kombináczió volt forgalomban és mi akkor eme kombinácziókkal szemben nem titkoltuk, hogy Tallián Béla kinevezését legszívesebben vennénk. Ezúttal is igaz örömünket nyilvánítjuk, hogy a Felség legmagasabb elhatározása folytán nem mást hanem őt fogjuk Békés vármegye főispáni székén üdvözölni. Tudjuk, hogy kiváló közigazgatási kapaczitás, tudjuk hogy erélyes és jóakaratú férfiú, kinek ambicziója s képességei is vannak, hogy megyénk kulturális és anyagi előhaladásán közreműködjék és hisszük, hogy körünkben élve, aránylag igen rövid idő alatt meg fog győződni róla, hogy egyátalában nincsen szüksége kormánybiztosi minőségre oly czélból, miszerint e vármegye érdekében táplált intenczióit érvényesíthesse. Eme hitben, eme tudatban szivünkből üdvözöljük őt és hangoztatjuk : „Éljen Tallián Béla, Békésvármegye főispánja!“ Békésvármegye közigazgatási bizottságának folyó év október hava 10-én tartott rendes üléséről. Jelen voltak: Reiszig Ede vármegyei főispán elnöklete alatt Jancsovics Pál alispán, dr. Fábry Sándor főjegyző, Jancsovics Péter árvaszéki elnök, Oláh György vármegyei tiszti főügyész, dr. Kovács István főorvos, Cziffra Imre kir. ügyész, Bánhegyi István kir. tanfelügyelő, Haviár Lajos kir. mérnök mint az államépitészet, hivatal főnöke, Gaszner Pál kir. pénzügyigazgatói Zlinszky István közgazdasági előadó, Hoffmann Mihály, Szucsu Béla, Kalmár Mihály, dr. Hajnal István és Vidovszki János bizottsági tagok. Az alispáni rendszerinti havi jelentésben, a vármegye alispánjának a fenyegető kolera elleni védekezés czéljából tett mindennemű intézkedéseit a bizottság helyeslőleg tudomásul veszi, mindezeken kívül a közigazgatási bizottság a maga részéről is elrendeli, hogy a Budapestről TÁRC ZA. Hogyan lehet egy hét alatt megtanulni szeretni? Vázlat. (Vége.) Tehát, nyíltan megvallva : sokaknál rosszul sül el, ez a szerep s az ember látja a felszallagozott guitare mellett a részvények, elsőbbségi kötvények, chequete, járadékok árnyait s a kedves szerelmi őrjöngésnek más hasonló segédeszközeit felbukkanni. Mivel azonban a könnyelmű szerelem feletti aggodalom manapság nem nagyobb, mint a törekvés, ily szerelmet színlelni. Írtam egy könyvet ily czímmel : „A szerelem a mellényzsebben, vagy hogyan lehet egy hét alatt megtanulni szeretni?" Más téren való útmutatások, mint pl. „Hogyan lehet 8 nap alatt megtanulni az aquarelle festést?“ Bátorítottak engem a nevezett mű megírására. Ez utóbbi kéziratban forog barátaim között, akik már sok hasznát vették. Váljon átadjam-e a könyvpiacz- és igy a nagy közönségnek? Íme, nyilvánosság elé terjesztem e kérdést s Ítéletüknek alávetem magam. Természetesen brochurömet itt egész terjedelmében nem közölhetem. Csak annyit jegyzek meg, hogy rosszul tenné, aki azt hinné, miként keresztülvihetetlen dologra vállalkoztam. Ha valaki 8 nap alatt behatolhat a vízfestés titkaiba, úgy nem látom át, miért volna több időre szüksége, hogy a szerelemmel jó lábon álljon. Igen, én azt hiszem, hogy pusztán 8 napi tanidő után az illető jobban fog tudni szeretni, mint festeni. Különösen az én tanrendszerem látszik csalhatatlannak, mert én ennél oly egyénekre gondoltam, akiknek csak a szerelem külsőségeire van szükségük, mialatt impracticus tanítók, mint Ovidius, valódi szerelmet iparkodnak kelteni. Ámbár az öreg Publius Ovidius Naso egyik-másik javaslata az én czélomnak is megfelelően hangzik: „Csalfa az ének; azért leányok tanuljatok énekelni. Szépségnél többet csábított már el a hang.11 Azonban a hangnak — ezt Oviddal szemben meg kell jegyeznem — nem kell tényleg csábítania, csak ürügyül kell szolgálnia, hogy az imádó felkiálthasson : „Milyen hangi“ a helyett hogy : „Minő papírok?“ Az én „Szerelem a mellény zsebben“ cz. müvemen vörös fonalként vonul át a gondolat, hogy a férfinek és nőnek lehetőleg alkalmat kell nyújtani, hogy egymást meghódíthassák s mély (?) vonzalmukat elfogadhatólag okadatolhassák. Rövid, de világos oktatást adok arra nézve, miként lehet a legkellemetlenebb tulajdonságokban valami elragadót találni, az ostobát szellemesnek, az utálatost szépnek, a közönségest fenségesnek nézni. E módszer szerint téglavörös hajú szépségeket Palma Vecchio szőkéjével hasonlíthatunk össze, szeplő és ragy a festői tanulmány gyanánt szolgálhatnak. Ily módon lesz a durvaság energiává, a bárgyúság okossággá, a mulyaság naivsággá. Szerelmesek, az én brochürömet tanulmányozva egymásban, ezelőtt senki által sem sejtett tulajdonságokat fedeznek fel. A férfi megtanulja tőlem, miként magasztalhatja kedvesét az egész világ előtt — elfogadhatólag; a lány pedig, hogy miként ringathatja magát illúzióba kérője pompás tulajdonai felett. Boldog pár, mert megszívlelte utasításaimat. Meggyőztem az irigy népet, hogy e szövetségnél semmi anyagi indok, pusztán a szív hangja érvényesült. Egy pár műfogást természetesen közölnöm kell a tanítványaimmal (hja, a czél szentesíti az eszközt.) így ajánlom a kérőnek, hogy állítsa erősen, miként nem lett volna képes megkérni olyan lányt, aki nem tud zongorázni. Arájában azonban föllelte ideálját. Állítását megerősítendő, üljön estéken át a zongora mellett, játszasson szonátákat, melyekből absolute semmit sem ért, nézzen elragadtatva az ég (vagy a plafon) felé — mellette csendben akár az üzletre is gondolhat. A menyasszonynak ajánlatos kinyilvánitani, hogy nem lett volna képes kezét oly férfinak nyújtani, aki nem lángol minden dicsőért s nagyért. Most im’ álma megvalósult. Oly férfit fog kapni, aki a legmerészebb repülésre vállalkozik vele az álmodó, a romantika s az extasis országába. A dolognak reális oldalát véve pedig, préseljen ki a jegyesétől mentől többet a zongorára. A felolvasást sem szabad figyelmen kívül hagyni. Válasszunk ismert költeményeket, mint „Mirza Schaffy dalai*, vagy Redwitz IAmaranth“-ja, vagy az „Erdész nászútja* Roquette-től, vagy valami hasonlót. — Olvassunk felváltva, egyszer mi, egyszer ő, ügyelve arra, hogy a felolvasó-órák úgy legyenek beosztva, hogy a látogatók e költői enyelgés közepette lepjenek meg bennünket. Az ilyesminek a híre gyorsan terjed s rózsaszínben tünteti fel a gyöngéd, idyllkus viszonyt. Ha tanácsimat követitek, úgy egy hét alatt nemcsak hogy megtanultok szeretni, hanem végül magatok is elhiszitek, hogy szerelmesek vagytok. A házasságon belül a situatio természetesen másként alakul. Az álmok szétfoszlanak s a szereplők leteszik szerepeiket. Mint udvarló jól teszed, ha az imádottnak csinos díszkötésü könyveket ajándékozasz. A férjnek azonban nem tanácsolnám feleségét névnapja alkalmával egy csomó sonátával lepni meg. És itt még egyszer eszembe jut Ovid: „Ars amandi“-jában arra int: Ha mindjárt a múzsák s Homerus kiséretében jönnél, Ha nem hozasz magaddal valamit, úgy csak eredj haza Homér. Azonban mit érdekel ez engem. Nekem szerelmesekkel s nem házasokkal van dolgom. Lépjen valaki a nyomdokaimba ! Írjon egy könyvet ily czimmel: »A házasság a mellényzsebben, vagy hogyan lehet egy hét alatt megalapítani a házi boldogságot?« Németből Heckler Gyula.