Békés, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-07 / 1. szám
.Gróf Wenckheim Krisztina 1872-ik évben , férjhez menvén, gyámi és nevelői teendői megszűntek s így egészen egyházi és népnevelési teendőinek szentelhette magát hívei között; mit oly lelkiismeretesen teljesített, hogy kigyósi híveinek szeretetét annyira birta, miszerint távozása alkalmával gyulai plébánosnak, 1873-ik évben, könyek között búcsúztak el tőle; és ha néhanéha, rendesen a búcsúra, kígyósra jött, seregesen tódultak szívből fakadt üdvözletére. Gyulára 1873-ik évben választatván meg plébánossá, kegyurasági ajánlat folytán egyhangúlag a hívek által, plébániáját 1873-ik évi augusztus 15-én foglalá el; a hívek szívből fakadt örvendező bevonulást rendeztek tiszteletére s nagy számú közönség kíséretében vonult a templomba imáját működésére segélyt kérőleg emelni az ég Urához. 1873-ik évi augusztus 15-étől egész 1894. év január 4 éig működött Gyulán hivei között, min szeretői Telkipásztor, híveinek valódi atyja; a bármi viszontagságaikban, bajaikban hozzá fordúltak, sohasem vonta meg tőlük tanácsát, segitő kezét. Mint a rom. kath. hiveknek vallási és nevelési feje, éleszté a vallásosságot és nevelés ügyet, az iskolák szaporodtak, a tanítók helyzete javult, úgy hogy ma a katholikusok nevelési ügye úgy a fiú, mint a leánygyermekeknél a kor színvonalán áll. Lelkesen karolta fel a gyulavidéki tanítók sorsát is, buzdítólag hatott önalkotta tevékenységükre, mint az egylet elnöke, évenkint a szűnt idők vége felé megtartván gyűlésüket, az ő vendégszerető házában találták mindenkor barát összejöveteleiket. A vallási müizlés tekintetében szorgalmasan működött; a templomok diszitése, temetők rendezése, híveinek vallás-erkölcsi oktatása mindenkor szivén fekvő kötelessége volt; szegények elhagyottak segélyezése, szorultak sorsár enyjhitést élete feladatának tekintett; és őszintém mondhatjuk, hogy a ki utánna jön, e téren nehezen megoldható feladatba ütközik. Mint a város polgára, annak minden kulturális mozgalmaiban nemcsak tevékeny részt vett hanem több esetben kezdeményezett is; — ésj kezdeményezései maradandólag fogják emlékét az utódok szivébe vésni. Gyula városa ujabbkori fejlődésének kezdetei azon évre esik, melyben közöttünk lelkipásztor il állását elfoglalta. A múltak ismerethiányból eredő mulasztásainak pótlásait ez évnek kellett megkezdeni; a rendezett tanácsnak ez évben történt megalakulása reményeket költött a város jövő fejlődéséhez és e reményeket teljesíteni kellett spáidén polgárnak, ki a szervezés ez eszméinek barátja volt. A haladás felé törekvésnek a város közügyeiben mindenkor barátja, szószólója volt. Az akkor létesült községi polgári iskolát felekezeti jelleg nélkülisége mellett is melegen pártolta; — az utak, utczák rendezését, városi" világítást, rendszeresített tűzultászatot nemcsak pártolta, de anyagi erejéhez mérten elő is mozdította. A város vagyonosodása mellett a polgárok kényelmét és szórakozását is szem előtt tartván, maradandó emlékeiül a kis-péli legelő megvételének és a népkert és az abban levő díszes pavilion létesülésének tettei az ő emlékéhez lesznek mindenkor fűződve : ezek hirdetni fogják azt, hogy Göndöcsi Benedek szívóssága emelte azokat a jelen nemzedéknek és az utódoknak, akik ezen kezdeményezett és végrehajtott alkotásait hálásabban fogják fogadni, mint a jelen nemzedék egy része. Maradandó emlékül kell betudnunk alkotásainál a városi regáje-váltság keresztülvitelének előmozdítását, amelyhez oly sok szép, de mi kétes remény fűződött; ha 6 évvel előbb történik meg, ma Gyula városának ezrekre rugó jövedelme van kulturczélokra. Nem részakarat, de bizalmatlanság és értetlenség szavazta le akkor; később a viszonyok mást határoztak s az ő akaratán kívül kell megnyugodnunk a megtörténtben. És ezekben csak egy részét soroljuk fel húsz évet meghaladott körünkbeni működésében; a többit avatottabb toll van hivatva megírni; mi a veszteség fájdalmának érzete alatt állva csak azon kérdést vetjük fel, hogy mindazokért a miket tett, volt-e elismerés, volt-e hála? Volt, — és nem is volt. — Volt, — mert városunk közönsége két ízben is megtisztelte a legmeegtisztelőbb állással: az országgyűlési képviselőséggel ; ezt megtette a múltban másokkal is; harmadszori felléptéről szólni nem tartjuk ildomosnak. Megtörtént dolgok felett ne a jelen ítélkezzék: hagyjunk munkát a jövőnek is. Mint e város országgyűlési képviselője megállta helyét az országházban és megállta helyét Gyula városa közönsége körében. Ott a háznak a szorgalmas látogatója, minden fontosabb kérdésben választóinak adott programmjához hű szavazója volt. Itt minden embernek, ki hozzá fordult és városának is többször igénybe vett lelkiismeretes, szorgalmas, munkás közbenjárója, közvetítője volt. A siker biztosítása mindenki vágyának kívánságának — hatáskörén kívül esett. Országgyűlési képviselői működésének befejezte után öt év óta körünkben hivatásának élt • izgő-mozgó természete folyton tevékenységre jelentette és a szenvedett méltatlanságok után felitt és tovább működött a város és hitközsége, javának előmozdításán. Ezen időre esik befejezést nyert terve, a róm. kath. hitközség bérházának felépítése is, melyet a jelenlegi egyháztanáccsal karöltve hajtott végre és a mely nevének és áldásos működésének emlékét az utókornak a róm. kath. hivek körében mindenkor hirdetni fogja. Ezen utolsó működéséről tanút tevő emlékirat már sajtó alatt van; utolsó kéziratát váratlan és hirtelen halála előtt két órával küldé a nyomdába s így utolsó nagyra törekvő alkotásának művét már nem fogja olvasni, de a gyulai róm. kath. hivek, ha kezükben lesz, örökségül adják át utódaiknak, hogy néha-néha kezükbe véve, buzduljanak az egyszerű pap tettein, a ki az emberiség, városa és híveinek útmutatója és a jövőre irányadója volt. Amit elmondtunk, az egy két évtizedre szóló áldásosan működött életpályának befejezett története. — — Saját szavait idézzük az elhunytnak, midőn rövid czikkünket befejezzük: ,Szegény fiú voltam, de az Isten földi javakkal megáldott; e javakat igyekeztem embertársaimmal megosztani és azokból néktek is juttatni; szerencsés voltam az életben, mert amit mondam, vagy kívántam, legtöbbször váratlanul is beteljesült; éltem hátra levő napjaiban azt óhajonám elérni még, hogy mint Pusztaszer apátja a nemzet fennállásának ezredéves ünnepé!én Istenemhez a hálafohászt a szent miseáldozatban n bocsássam fel az éghez Pusztaszeren, — és hogy Gellérthegyen a magyar Pantheont felépitv ássam ; akkor azután bocsássa el az Ur az 6 szegény gyarló szolgáját“.*) Dobay János. Eltemették, a mi gyarló volt: — örökké ! a magasztos, — a jó szív a nemes lélek mléke. S mily különös az életfolyása. Ez a nemes lélek, ez az áldozatkész szív , a hatalmas közjóra törekvő erő, nem érhetett el azon térre, mely után vágyott, melyen jósága, áldozatkészsége, még nagyobb kiterjedésű evékenységet keresett. De ha nem nyert is kellő méltánylást a szívjóság, lélek nemesség erénye az egyházi pályán, ha a közjó előmozdításában fáradhatlan gyenessége leszorította is hivatása körében ad lehaladásás útjáról: fölemelték őt a szegényes rvák, özvegyek, a szenvedő szűkölködők, felemelték szíveikbe s ott helyezték el nevét az emlé özet oltárára, s midőn már csak a kötelesség és meri s tartja fenn azok neveit, kiknek szűk eleműsége rögöt vetett előhaladása elé: a kevdlet, a szenvedők el nem enyésző halála én utalja Göndöcs Benedek áldott emlékét s másba foglalja nevét. §1 By, *) Sajti szavai Dobay Jánoshoz 1887. febr. 2-án Budapesten. A gyulai róm. kath.hitközség. A gyulai róm. kath. hitközség egyházinácsa pénteken délután 4 órakor az elhunyt főpap emlékének köteles tisztelete és hálája és óvása indokából összegyűlvén, e gyűlést ''erényi Lajos a tanács világi elnöke, a következő beszéddel nyitotta meg: Mélyen tisztelt Egyháztanács ! A mellettem álló szék üres volta kényszerügy szomorú kötelességre, melyet az önök megbízásából elfoglalt világi elnöki tisztem rólam. Göndöcs Benedek egyházi elnökünk váratlanul jobb létre szenderült. Megszűnt dobogni az a szív, mely az emberi szeretet legmesszebbre menő áldásait elbivatva szerté hinteni. A jók és igazak hazájába költözött egy lélek, ki a haza érdekét szolgálva, hitközsége javára, városunk jobblétének emelésére munkálkodott. Nem kísértem meg érdemeit elősorolni, akármerre fordülünk, dicsérik munkásságának látható jelei. Ez általunk szeretett városban nem volt intézmény, melynek ő tagja ne lett volna, de volt számos egyesület, volt számos társulat, mely őt elnökül tisztelte, és nem volt ezek között egy sem, melyet a virágzás fokára omolni nem törekedett volna, melytől anyagi s erkölcsi támogatását megvonta olna. Fejlődő üdülőhelyünk, a velünk szemben álló nagy épület dicséri tevékeny munkásságát. Tevékenysége általánosan tudva van, mely annyira fokozódott, hogy nyugalmat is jóformán a dologban keresett. Ha annyi köny hull a koporsójára, mint amennyit ő szárított föl résztvevő szívével, segítségre kinyujtott kezeivel, elmondhatjuk, hogy úgy megsiratva még nem volt senki. A mi veszteségünk a legnagyobb, kikkel híveinek, nyájának boldogsága előmozdítása végett egy szív, egy lélek óhajtott lenni mindenkor annyira, hogy emlékét magunktól elodázni lehetetlen, szivünkbe vésve kell azt magunkkal hordani. Ezen emlék, melyet ő magáról nekünk hagyott megköveteli tőlünk, hogy irányában a tisztelet és hála adóját lerójuk. Ezek után indítványozom hogy: 1-ször. Az elhunyt főpap emlékét gyűlésünk jegyzőkönyvében örökítsük meg s juttassuk a gyászoló család minden egyes tagjának 2- szor. Tegyünk legmélyebb fájdalmunk résének tanúságául a hitközség nevében rav koszorút. 3- szor. Kérjük fel Dobay János urat, sinkat, ki az elhunyttal évek hosszú során tó tül mintegy összeforrva közös eszmékért, közérdekekért együtt küzdött, együtt munkálkodott, hogy Írja fölött emlékbeszédet tartson. S mivel Doba úr nincs közöttünk, dr. Follmann János, Sár Sebestény és Cs. Demkó József urakból álló küldöttséget nevezzen ki, őt felkeresni s az emlékbeszéd tartására fölkérni, 4- szer. A holnap délelőtt 10 órakor megtartandó temetésre testületileg megjelenni kérem az egyháztanácsot. A hitközség ezen indítványokat egyhangúlag elfogadta.J- Göndöcs Benedek. A városnak, megyénknek nagy halottja van. Megszűnt verni az a nemes szív, mely egy hosszú emberéleten él rindg a mások javáért oly önzetlenül dobogott, ki élő megtestesülése volt a szén lírás ama szavainak „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.“ Mint jó katonát, őt is kötelességteljesitése közben érte utol a halál, mely szívszélhüdés folytán állott ugyan be, de a tényleges betegség a laborban ez volt, ami már 4 év előtti meghűlés miatt minden télen kisebb mérvben kiújult. Mintegy hat hét előtt Kigyósról későn este kocsizván haza, lába meghűlt, a régi seb előtört, azóta estenkint kisebb láza volt, ami időközönkint megszűnt, de mely mellett jó étvágya és munkakedve a régi maradt, féléveken át dolgozott, rendezett s bámulatos előérzettel iparkodott befejezni és rendbenhagyni minden alapot, alapítványt, pénztárt, mely kezelése alá tartozott, és sikerült is neki elérnie és megnyugodnia, hogy ép halála előtti napon az utolsó pénztárt és a multi számadást is pontosan rendbeszedve, lezárhatta. Halála csütörtök délelőtt pontban 3 412 órakor állott be. Előtte való estén igen izgatott volt, a járás és ülés egy idő óta igen terhére esett, de erős energiája dacolt a testtel: egész éjjel kisebb lázban volt és semmit nem aludt, reggel kiszállt az ágyból, felöltözött, reggelizett, dolgozott, de minden talan elszenderedett, majd ismét ágyba kívánkozott, folyton fázásról panaszkodott: délelőtti 10 órától fogva mindig mélyebben elaludt, fázott, fel-fel riadt, eközben bal karját minduntalan emelgette keveset, de helyesen, összefüggéssel beszélt, ha ápolóit szélingatta, közben felült és levelet is irt. — Tizenegy óra táján hirtelen jelentkeztek a katasztroplia előjelei, szótalanság, elcsüggedés; a test szokatlan hideg lett, a mosolygó nagy kék szemek elhomályosodtak, egészen elcsendesedett. Ekkor Bazár segédlelkész feladta az utolsó kenet szentségét; utána nyugodtan feküdt mintegy félóráig, mialatt folyton ápolták, dörzsölték, de egyre hidegebb lett s 5 percznyi csendes vívódás után örökre elaludt. Azt lehet mondani, hogy igazán csak elaludt minden látszólagos szenvedés nélkül, egy arczizma sem változott el. Váratlan elhunytáról „a békésgyulai esperesi kerület papsága“, — a „békésvármegyei régészeti és mivelődéstörténelmi társulat“ — és a terjedelmes rokonság adtak ki gyászlapokat. A hült tetemek még aznap este beszenteltettek és koporsóba helyeztettek, éjfélkor pedig a koporsó lezáratott és díszes ravatalra helyeztetett a Sál József temetkezési intézete által diszitett parochiális teremben, hol egész éjjel virrasztoitak örök álma felett. — Pénteken délutáni vonattal érkezett gróf Wenckheim Frigyesné, és remek koszorút helyezett egykori nevelő gyámjának koporsójára, s az előtte levő imazsámolyon hosszabb ideig zokogva imádkozott. Megjelent gróf Wenckheim Géza és neje, és gróf Tamássy Dénes és neje is, ravatalára helyezett koszorúkkal, utolsó búcsút mondani annak, ki egész életében az ő körüknek oly gyakori indító látogatója volt. Pénteken egész nap a hívek bucsujárásként lódultak ravatalához kifejezni a fájdalom érzetét az iránt, ki népének valódi gyámja, atyja volt. A koporsót és a terem falait díszesebbnél díszesebb koszorúk borták. A temetés szombat délelőtt 10 órára lévén kitűzve, jóval azelőtt a templomtér már szorongásig megtelt a város minden rendű és rangú közönségével, felekezeti különbség nélkül. A temetési szertartást Széchényi Jenő nagyváradi kanonok infulával, és mint diakónusok Széchényi Lajos ujkigyósi és Grócz Béla endrődi plébánosok végezték, a dalárda közreműködése mellett, melynek szivinditó dallamai, mélyen bevésődtek a jeonvolt nagyszámú gyászoló közönség szivébe. Az impozáns temetési gyászmenet csak lassan volt képes megindulni, és csak lassan is haladott a széles aradi után több mint egy kilométer hosszban; eleje a temetőnél, vége még a város végén volt, a gyászkocsit két külön gyászkocsi követte a koszorúk halmazával, melyet az elhunyt tisztelői ravatalára helyeztek ; a tévés temető nagy részben megtelt, úgy,hogy a lelkészek és koporsó csak lassan jöhettek a sír helyére, a Wenckheim grófi családtól az elhunynak még életében átadott kriptához. A szokásos vallásos beszentelés és az ur ima befejezése után a dalárda zenditette rá búcsúzó dallamát, melynek végeztével Dobay János a gyulai róm kath. hitközség tanácsa nevében a következő szavakkal vett búcsút a felejthetetlen lelkész és az egyháztanács elnöke hült poraitól: „ Dicsöült halott! Hőn szeretett már csak volt lelki atyánk ! Koporsódnál állok végutadon, mely az enyé Bl kil det^ fiSkfj ólaiul a halál nemcsak mozdítása tevékenységi kezdeménye» nőt mi többig alig leszünk isJ Alkotásaid egylet árván marad nyomodba lépni ? tanáért szivvel kérdezik : ki fog a j^^Tnrni, nemes szivével vezérünk volt? szívós akaratod tanújele a népkert, kérdi, fogok-e odafejlődni, ahová te akartál emelni ? csak néhány hét előtt megkezdett Erkel-szobor gyűjtésed oly férfiút keres, ki annak létesítését akarat erejével a megoldáshoz vezesse. Egyletek, körök, társadalmi mozgalmak nélkülözik részvétedet, tanácsodat, segélyedet, intelmedet. Egyházad népének jövő teherkönnyítése utolsó monumentális gondolatod és tetted által vajjon fog-e haladni az általad kijelölt úton? mind oly kérdések, melyek elé aggódó, borús gondolattal tekintünk. Te voltál az útjelző, mi voltunk, vagyunk és maradunk azok, kiknek jövő haladásában a te általad jelzett út a valóban irányt adó lehet. Gyermeki szeretettel és legfájdalomsujtóbb szivérzettel válunk el tőled. Porhüvelyed az enyészeté, de emléked sziveinkben örök, követendő példa leend az mindenkor nekünk, mint kell élni, hatni és működni. Ami benned múlandó volt, azt látni nem fogjuk, a sír örök éje takarja azt el tőlünk, de örök szellemed, mely szent hitünk szerint nem hal meg, áldólag fog virrasztani az idők végeiglen fölöttünk. Menj az enyészet utján az örök boldogságba, ahova mi is egykor követni fogunk.. Jév/IA-sAstlftítTS köszöntésünket: — A viszontlátásra! — Hisz meghalunk mi is! — de feltámadunk! Amen. Göndöcs Benedek ravatalának koszorúi: 1. Gróf Wenckheim Frigyesnétől. Pompás élővirág koszorú, fehér nehéz selyem szalagon e felirat: »Feledhetlen gyámjának, Krisztina«. 2. Élő virág koszorú, fehér szalag: »Szeretett barátunknak, Gróf Wenckheim Frigyes, Rika, Kriszta, Józsi, László, Pál, Matiska és Ilona“. 3. Élő virág, fehér szalag: „Gróf Almássy Dénes és neje“. 4. Élő virág, fekete óriási szalag: „Gr. Wenckheim Jenni, Háladatos emlékéül“.Gr. Wenckheim Géza. 5. Élő virág, fehér szalag: „Gr. Cziráky Luizett és Constance. A család részéről: 6. Fekete szalag, élő virág: „ , Bencze bácsinak a Gerlóczy-család.“ 7. Fehér szalag, élő virág: „A jólelkű Bencze bácsinak a Göndöcs-család.“ 8. Fekete szalag, élő virág: tétlen, szeretett jó nagybátyjának, Józsefné, szül. Göndöcs Mária“. 9. Fekete szalag, élő virág: nagybátyjuknak, Dobosiék. 10. Fekete szalag, babér koszorú: „Bázel család a jó Bencze bácsinak“. 11. Fekete szalag, élő virág: „Fuchscsalád, a felejthetetlen rokonnak“. 12. Lila szala keresztapám Hahóthy Irén“.és 13. Babér koszorú ibolyával, fekete szalag. „Szeretett egyházi elnökének a gyulai róm. kath. hitközség“. 14. „A gyulai honvéd tisztikar, mély tisztelete jeléül“. Fekete szalag, havasi rózsa koszorú. 15. „A békésmegyei régész-egylet, áldozatkész elnökének“, kék szalag. 16. „A békésmegyei takarékpénztár egyesület, felügyelő-bizottsági elnökének“. Élő virág, fehér szalag. 17. „Érdemes elnökének az ipartanodai bizottság“. 18. „Az élő rózsafüzér társulat“. 19. „Feledhetlen pásztorának a magyar földész társulat“. Rózsaszín szalag 20. „Feledhetlen elnökének, a kath. kör., Lila szalag. s a babér koszorú: „Kedves szeretett nagybátyámnak, Jó „Feledhe-Horváth „Szeretett