Békés, 1897 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1897-01-03 / 1. szám

f 1-ső szám« Szerkesztőség: Templomtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető köz­lemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj : Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 »­­[ Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám­ára 10 kr. Sí____________________xi­fi­ Gyula, 1897. január 3-án. Társadalmi és közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: H Ó XX­IT ID -A_ T7" X­XD­XXIX. évfolyam. Kiadó hivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza, és könyv­­kereskedés, hova a hir­detések és nyílt téri köz­lemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. A Nyilt-tér sora 10 kr. ; Előfizetési fell­ivis 99s £ 6 1897. évi XXIX. évfolyamári Huszonnyolcz esztendő tűnt el a »Békés“ hosszú pályafutása mögött. Egy nemzedék nőtt fel azóta, mely megtanulta az átala hirde­tett eszmékből: Békés vármegye haladásáért küzdeni. Szomorú, kezdetleges állapotok uralkodtak az egész vármegyében, amikor a „Békés“ hu­­szonkilencz év előtt először napvilágot látott. Az elmaradottság érzete nehézkedett a kedé­lyekre; semmi, de semmi, mely a­­ fejlődés és haladás processusát megindította volna. Ekkor jelent meg a »Békés.*, És megjelenésének első napja, a haladás kezdetének napja volt. E naptól kezdve hu­szonnyolcz év leforgása alatt egym­ás után jöttek létre mindazon intézmények, melyek közműve­lődési , közgazdasági fejlődésünk egy-egy ha­tárkövét képezik. Mindezekből a »Békés« 28 évi pályafutása IMftt bőven kivette részét. — Nem volt ügy, melyhez hozzá ne szólott volnaj nemes czél, válalkozás, melyet nem támogatott, másrészről rtjestíi­, offen irt-kiszáólt volna. Békésvármegye s abban a vármegye székhelye Gyula városa 28 éves ujjászületési története van lerakva a »Békés* több mint negyedszá­zados, s különlegesen és önérzettel hangsúlyoz­hatjuk, hogy Gyula városának mint Békés vár­­megye székhelyének megóvása, s emberi számí­tás szerint emberöltőkre kiterjedő konszolidáczióra van győzelemre vive a »Békés* 1896-iki évfo­lyamában. Ez a becsületes törekvés és sikerekben gazdag múlt adja meg a »Békés*, mint e vá­ros és vármegye legrégibb és egyúttal a szék­­hely egyetlen hírlapjának jogosultságát arra hogy az új évfolyam küzdelmeibe felemelt fővel átléphessen s erre Békésvármegye s abban első sorban Gyula városa közönségének nagybecsű s fokozottabb támogatását kérje. Programmunk különben, amelylyel éveken át sikerült a közönség osztatlan bizalmát meg­nyernünk, jövőben is a régi marad. Békésvármegye s abban a megye székhelye Gyula városa közigazgatási, közművelődési, föld­­mivelési, ipari, kereskedelmi s társadalmi érdek­keit képviselni, tárgyilagosan, higgadtan, füg­getlenül s óvakodva mindennemű személyeske­déstől: ezt az eszmét tűzték ki elődeink, ezen eszme szellemében fogunk mi is működni. Mint olvasóink tanúságot tehetnek róla, lezajlott év folyamán olyan új összeköttetéseket is szereztünk, a­melyeknél fogva ama kellemes helyzetben vagyunk, hogy elvont elméletek fej­tegetése helyett kizárólag megyei s községi érdekeink istápolásával foglalkozhatunk és eme törekvésünkben vármegyénk és városunk kiváló fiainak közreműködése támogatja lapunkat, mely eként nélkülözhetlen orgánumává jön az egye­sületeknek, megyebizottsági tagoknak, községek elöljáróinak és mindazoknak, kik a vármegye közéletében részt vesznek, vagy azt figyelem­mel kisérik. “ "Lapunk előfizetési dija a régi marad és pedig : egész évre . . 5 frt — kr., félévre . ! . 2 frt 50 kr., negyedévre . . 1 frt 25 kr. Vidéki előfizetési pénzek »Békés kiadóhi­vatalának — Gyulán* czim alatt postautalv­ánynyal küldendők be. Gyulán, 1896. deczember 24-én. A „Békés“ szerkesztősége 8 kiadóhivatala. Iá ie © 7j Temetés volt tegnap. . . Ősz sggastyán lépe Roskadozó lábbal sírja éjjelébe . Szép, magas homlokán mély-izű barázda : í Felhőjárta múltnak fergetege ásta. Homlokán barázda. . . Óh de im’ ajkára Mosolyogva­ sült ki az öröm sugára. Mosolyogott az ősz, gyászos sirba menve, | Mosolyogva halt meg, tündöklő jelenbe’. Gyermek-örökösét nem hagyta szegényen, s Szent talizmán nélkül, járatán ösvényen. Drága kincset adott neki örökségül, Melylyel a jövőnek sziklavára épül.­­ Sziklavár magasra s Mohos bérc ormáig,­­ Haragos felhőkig, föl, az égboltjáig, Hol a napsugárban dicsőség sigára I Fénylik rá az égbolt kéklő atuljára. Dicsőség ragyogó sugára átrezdül Bemohosult sírnak sötétjén keresztül, Sir sötétjén lehat porné aggastyánhoz, s a Múltnak a jövőtől hálás hódslást hoz. Porré aggastyánnak szent oltár lesz hantja, Hol tűnő idővel az ifjú lerakja Munkája gyümölcsét, a mit hol szerelme, Anna örökségül kapott, szent kincs szerző. I S az aluvó aggnak szive újra dobban, i Hogy örökre élj­en az ifjú utódban, s Zúgó zivatarban tanác­csal ellássa, — így legyen az ifjú ősz apjának mása I­I ... Óh bár csak így lenne ! A múlt fénye s árnya Intéssel mindig a jövő előtt járna ! Hol oly sokszor belharcz gyilkos lángja égé : Lenne szép hazánkban örökös a béke. . . I Ne is felejtsd soha édes magyar népem, I Kit temettél tegnap s kit látsz bölcsőjében 1 Rebegj imát az agg, eme halhatatlan Halottad hantjánál, buzgó áhítatban 1 Igy térj a J­ölcsőhöz, szived földobogjon ! — Szent Kapocs jeléül, hogy így átragyogjon A lehunyt ezredév búcsúzó sugára Az u­ ezredévnek kelő hajnalára ! 1 Kun Béla. Lapunk­ mal szétmAhoz egy A vármegye közgyűlése után. Induljunk ki ama feltevésből, hogy armegye hétfői közgyűlésének izgalmas tár­gyában,illetőleg kontroversz kérdésében, mely szerint a vármegye Dobozról közvetlenü Csabára, vagy Békésről Doboz érintésére Gyulára építsen kőutat, úgy az egyik, mint másik tábort önző érdek vezérli: jó lélek­kel elfogadnánk, hogy a kérdés fölött egészen indifferens bármely idegen törvényhatóság hoz­zon határozatot. Még tovább megyünk. Nevezetesen még azt is hajlandók vagyunk koncredálni, hogy a határozat hozatalára felkérendő idegen törvényhatóság kijelölését és informálásának jogát kizárólag a doboz­csabai utat óhajtó napok­ia„ engedjük az el í­gy is teljes” meg­nyugvással és a jogorvoslatról való előzetes lemondással, kötelezőleg elfogadjuk a felké­rendő idegen vármegye hozandó határozatát. Ezzel akarjuk nyilvánvalóvá tenni, hogy bennünket eme kérdésben semminemű egy­oldalú szempont vagy elfogultság, hanem csakis magasabb közérdek, méltányossági és gazsági érzület vezérelnek. Nincs arra eset, nincs arrra példa, hogy ha arról van szó, mely szerint a vármegye székhelyével mesgyei szomszédságban levő község számára, mely községnek a székhely nemcsak törvényhatósági, törvénykezési, ha­nem járási , minden elképzelhető egyéb ha­tósági székhelye, még az esetben is, ha köz­­gazdasági szempontból egyátalán nem oda gravitálna — a­mi különben a helyzet termé­szetéből kifolyólag már kiindulási pontjában is kizártnak vehető, de aminek ellenkezője nemcsak nyilvánvaló, hanem adatokkal, té­nyekké be van bizonyítva; — ismételjük, hogy nincs arra eset, nincs arra példa, hogy az esetben, ha a vármegye ily község részére, mint az adott esetben Doboz, közutat ké­szít, azt máshová, mint a vármegye s egy­úttal járási székhelyre építhesse. Arról nem is beszélünk, hogy ilyetén ügy még kérdésszámba is jöhetne Magyar­­ország egyetlen vármegyéjében is; nevezete­sen arra nem volt példa, arra nem volt eset, hogy olyan hivatalos előterjesztést, mint az adott esetben, t. i. hogy a vármegye szék­helyével mesgyés községet érdeklő út más­hová, mint a megye s egyúttal járási szék­helyre építtessék, valaha s valahol még csak meg is koczkáztathattak, még csak szóba is hozhattak volna! És a hétfői közgyűlésen nemcsak en­­­nyiről, hanem ennyinél sokkal többről volt szó. Konkoly Jenő békési bizottsági tag indítvá­nya mellett Doboz községe jogos érdekei nemcsak részben, hanem teljesen ki lettek volna elégítve, ama tény által, hogy Doboz községe egyrészről közvetlen összeköttetésbe­ n honfoglaló magyarok számáról. írta; Somlyai Lajos. Letűnt a végső napsugár is az ezeredik év alkonyán. Elmúlt az ezredik éve annak, a mi­dőn az isteni Gondviselés a magyarokat „fel­hozd Kárpát szent bérezére“ , hogy „általa nyer­jen uj hazát“, amidőn a vereczkei szoroson be­özönlő néptömeg a mai Munkács táján a tova siető „kék vizű Latorcza“ partjain tábort ütött, hogy első pihenőjét tartsa az uj haza földén, amely azonban nem volt már teljesen ismeretlen a portyázni szerető magyarok előtt, hisz’ éve­ken át szolgált az mintegy árteréül túlcsapó életüknek. De mennyi lehetett a honfoglaló ma­gyaroknak a száma? Teljes bizonyosságot e kérdésben nem ál­lapíthatunk meg, csak a valószínűséget lehet kimutatni. Kevesen nem voltak, mert különben a sok viszontagság és csatározás közben a népek nagy tömkelegében teljesen elvesztek volna. Mint a finn-ugor népcsalád egyik ága, a mai Szibéria délnyugati részén laktak és halá­szattal, de leginkább vadászattal foglalkoztak. Innét Baskiriába, a Kaspi tenger északi részére költöztek át, s ez volt első hazájuk Európában. Itt őket valamely hadilag szervezettebb turk (török) törzs leigázta, s ettől kapták turk nevü­ket, melyen a görög történetírók emlegetik őket. De a magyar nem vesztette el azért nemzeti voltát, nyelvének sajátságát, mert mint általá­ban történt, a kisebb számú hódító olvadt, a nagyobb számú, de szervezetlenebb meghódított népbe, épúgy, mint később a román nép az őt leigázó frankot, longobardot, az angolszász és normannok­at stb. magába olvasztotta. A magyarok is a nevet, egyes szavakat, szójárásokat átvettek ugyan a turkoktól, de ezen idegen részeket átalakították, meghonosították eredeti nyelvszerkezetük megváltoztatása nél­kül, amit bizonyít az is, hogy magyar nyelvünk egész alkatában, szókincsünk nagyobb része is a finn-ugorhoz tartozik. A viselet és egyes szo­kások egészen törökösek voltak a beköltöző magyaroknál. A türk nép behatása, a lakhely változása s a rendezettebb törzsekkel való gyakori érint­kezés folytán a magyarok baromtenyésztő pász­tornéppé alakultak át s a földet is kezdték mű­velni. Mikor Baskiriából a szomszédos bessenyők folytonos támadásai miatt Lebedia felé vették útjukat, tekintélyes számmal bírhattak. U. i. út­közben — mint Konstantinos írja — a magyar vándornép a bessenyők által megtámadtatván, két részre szakadt. A nagyobb rész nyugatnak tartott, mig a kisebb rész délre, Persia felé húzódott és többek állítása szerint a Kuma fo­­­lyónál telepedett le.’) — Az elszakadt testvérek­kel a nyugati magyarok sokáig fenntartották az összeköttetést, míg a mongol áradat el nem­ sö­pörte azoknak nyomát. A Labediába érkezett magyarok számát Danilevszki N. J. orosz tudós­­­ és utána Pauler Gy.­­) százezerre teszi, a mi nomád népnél min­denesetre igen tekintélyes szám volt. Lebediából ismét a bessenyők folytonos tá­madásai miatt kénytelenek voltak átköltözni Etel­közbe.­­ Itt aztán rendezett néppé szervezkedtek s itt választották meg Árpádot fejedelmükké. Az alatt a 66—70 év alatt, melyet Lebe­­diában, de főkép Etelközben töltöttek el, a ma­gyar nemzet, a kabarok törzsével is szaporodva, hatalmas néppé nőtte ki magát, melynek szövet­séges védelmét keresték a szomszédok. A magyarok számának, megállapításánál az egyedüli biztos kiindulási pont a híres arab író­nak, Ibn Rosteh-nek tudósítása, ő, mint az ak­kori magyarok kortársa, munkájában azt írja róluk, hogy fejedelmük húszezer lovas élén megy hadjáratra. ’) Ha ennyi volt a harczosok száma, ebből a népesség számára lehet következtetni. Van még egy adat, a krónikák adata, de ez megbízhatatlan. A krónikák szerint a honfoglaló sereg 210—216 ezer fegyveresből állott. Ezek u. i. a magyarok hét törzsét, hét egyenlő hadtestnek veszik. Mindenik hadtestre 30 ezer fegyverest számítanak a tizedeseken és tiszteken kívül. A krónikák állítását nem fogadhatjuk el, mert a magyarok, kik a portyázásokon kívül — közvetlen a beköltözés előtt, — két olyan hatal­mas érvágáson estek keresztül, mint a bolgár háború és a bessenyő-bolgár mészárlás, an­­­nyian, amennyi szám a 216 ezer harczosnak megfelel semmiesetre sem voltak, Ibn Rosteh szerint az etelközi tartózkodás alatt a fejedelem húsz ezer lovas élén szállt táborba. Ha e számot nem az egész népre együtt hanem külön minden törzsre vonatkoztatjuk — aminthogy vannak történetírók, kik így értelme­zik, — akkor a magyar sereg Etelközben 160 ezer lovasból állott, melyet a csatlósokkal, rabszol­gákkal együtt 200 ezerre lehet kiegészítenünk, így a magyarok összes létszáma lehetett Etel­közben egy millió, ha a népesség */5-ét vesszük harczosoknak. i) Századok 1884. 531. 1. ?,) Századok 1884. 450. 1. 1 s) Magy. nemz.tört. I. 482. 1. félív alattilételet van csatolva.i) Századok 1871. 466. 1.

Next