Békés, 1898 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-01 / 1. szám

1-ső szám. Gyula, 1898. január 1-én. J-i és közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: KOHU T!) Á T7 t­t~^ X­X. évfolyam. Kiadó hivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza, és könyv­­kereskedés, hova a hir­­detések­ és nyilt-téri köz­lemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyilt-tér sora 10 kr. 1$^ ***** i seg Képviselő-tes;»*»*' e ke­s“ ! 1898. évi XXX. évfolyamára. Huszonkilencz esztendő tűnt el a »Béke III. hosszú pályafutása mögött. Egy nemzet I . , nőtt fel azóta, mely megtanulta az áltí hirdetett" eszmékből: Békésvárm«D'r­e halar ““Vsáért küzd«'-’ - • • ' *° • T ■1'* Bd&ssfr—­­Szomorú, kezdetleges állapotok uralk' tak az egész vármegyében, amikor a »Bek harmincz év előtt először napvilágot lát. Az elmaradottság érzete nehézkedett a helyekre; semmi, de semmi, mely a fejlő és haladás processusát megindította volna Ekkor jelent meg a n Békés. És megjelenésének első napja, a h­­dás kezdetének első napja volt. E nap kezdve huszonkilencz év leforgása alatt e másután jöttek létre mindazon intézeten, amelyek közművelődési s közggazsági 1 fődésünk egy-egy határkő képezik. Mindezekből­ Békés“ 29 évi pál­ | ■ futása alatt.Iven kivette részét. Nem v­agy, m­ehez hozzá ne szólott volna, nen .Gv/’­allalkozás, amelyet nem támogat, másrészről tévhit, tavtanok, amelyek ell ne küzdött volna. Békésvármegye s abban a vármeg­y székhelye Gyula városa 29 éves ujjászü­lési története van lerakva a „Békés“ ház. évtizedes és különlegesen és önérzettel ha­­­súlyozhatjuk, hogy Gyula városának, m­ind a két vár­megye székhelyének megóvása s emb ' számítás szerint nagy időkre terjedő konszi­dác­ ziója van győzelemre vive a „Békés“ utó i öze két évfolyamában. Ez a becsületes törekvés és sikerek! gazdag múlt adja meg a „Békés“, min város és vármegye legrégibb és egyúttal székhely egyetlen hírlapjának a jogosult I ^ ' ■' arra, hogy egy gyászos haláleset köv ___ keztében az uj évfolyamban reá még súlyo­sabban nehezedő s fokozatosabb kötelezett­ségeket és erélyt igénylő küzdelmeibe fel­emelt fővel átléphessen s erre Békésvár­­megye s abban első sorban a legközvetleneb­­­­bül érdekelt Gyula városa közönségének nagy­­­becsű s fokozottabb támogatását kérje. ° V k Programmunk különben, amellyel éve­­n­ken át­ sikerült a közönség osztatlan bizal­­­­mat megnyernünk, jövőben is a régi marad “Ötíí^VÍCmegye, s abban a megye szék­helye Gyula városa Vizígy?-látási, közműve­lődési, földmivelési, ipari, kereskedem •­­ +•«,. s sadalmi érdekeit képviselni, tárgyilagosai higgadtan, függetlenül és óvakodva mindei ■ ®* nemű személyeskedéstől: ezt az eszmét tűl les­ték ki elődeink és merev konservativismus s ezen eszme szellemében fogunk jövőben ködni. Mint olvasóink tanuságot tehe*0k r^s ry­ a lezajl?^ . ® V ÍC>1?J £&í. összeköt *k tetéseket^18^s^^z^ün­i, amelyeknél fogv­a^’rfft^^émm­es helyzetben vagyunk, hogy el i” vont elméletek fejtegetése helyett kizárólag megyei s községi érdekeink istápolásáva­l~ foglalkozhatunk és eme törekvésünkben vár megyénk és városunk kiváló fiainak közre 38 működése támogatja lapunkat, mely e képe nélkülözhetlen orgánumává jön az egyesü­­ü­leteknek, megyebizottsági tagoknak, községe elöljáróinak ,és mindazoknak, kik a várme­­e­gye közéletében részt vesznek, vagy azt figy­­e­­lemmel kisérik.­­ Lapunk előfizetési díja a régi marad, ’ 9~ pedig : egész évre .... 5 frt — kr,TM félévre........................2 frt 50 kr. negyedévre .... 1 frt 25 kr. bi OJ Vidéki előfizetési pénzek »Békés kiadó hivatalának — Gyulán« czim alatt postauta 30 ván­nyal küldendők be. a o A „Békés“ szerkesztősége á­­s kiadó-hivatala* 1 *1 y hi Boldog uj évet! fog. Ez a kívánság hangzik ma szerte édes­­ magyar hazánkban. És e kívánság ma indo­­■ keltább, mint bármikor, hisz’ nem kicsinye •­hető~ komoly aggodalomra méltó az a po ■Vaj és társadalmi zavar, mely elölt állui Hól .. . ---r' . „ , ’ i- ^ /y mit hoz a jövő, mint megol<l««ni ^ylnyerni egyik is, másik is, azt csak az réten tudja. A politikai zavar csakhamar véget ér­het, de a társadalmi sokkal mélyebben gyö­kerező, sokkal nagyobb hullámokat vert már, hogysem egyhamar vége legyen. E század égető kérdése a társadalmi kérdés. A mai társadalom olyan, mint az a cut, melyre Chateaubriand egy amerikai rér­­ségen bukkant. Gyönyörű pálma árnyékolja be, a víz felszíne csendesnek és tisztának látszik, de a medencze fenekén széles hátú krokodil látható, mely elnyeléssel fenyeget Társadalmunk nyugalmát felforgatja ? szoczializmus, mely ma már hazánk más és más helyein üti fel fejét és pedig a mun­kások azon körében is, mely eddig nyugodt volt, a mezei munkásoknál.­­ A nyomor kérdése ez, mely a szegény osztály jelen helyzetét elmérgesiti. E nyo­mort nem tudják ők mai nap megérteni. Az a szegény ember nemcsak testileg szenved, de lelkén is mély homály borong Miért szegény? Miért meztelen? Miért van az, hogy bár élet-napot eg­gyéfogva dol­gozik, mégis alig van kenyere? Hajdan ezt megmagyarázta neki a val­lás. A vallás, midőn a gazdagokat irgalmas­ságra inté, ugyanakkor megmagyarázta a szegénynek is, miért vannak szegények, a szenvedőnek, miért vannak szenvedők. Ezt nem könnyű megmondani, megérttetni. A vallás bölcsebben tett: a hittel önté azt át a lelkekbe. A vallás agg törzsén szelid vi­rágként kihajtott kereszténység bevive a sze­gény kunyhójába a feszületet sovány karjai­val, töviskoszorus homlokával, rongy­fosz­lány takarta testével, megtört szívvel, szelid, résztvevő tekintetével. Láttára a szegény nemcsak megadta magát, de meg is nyu­lten Juiai/KvM. A jelen szalad ráduplázást ■­­’e a vallással! S mikor már a művelt körök szivéből kiölte a vallást, vagy legalább gyen­gítette, akkor behúzódott az alsóbb nép­osztályokba, a munkások körébe s ott vé­gezte romboló munkáját azok egyszerű szi­vében. S akkor előállott a szoczializmus. Meg­­ndultak a „vándor apostolok.“ Egy idő óta tömegesen jelentkeznek. S a nép hisz ez áruitoknak s oda adja utolsó fillérét is ne­­kik. Miért?! Mert anyagi nyomoruk mellett meg vannak fosztva Istentől s amaz égi hit­től, mely a társadalmi rangfokozatban nekik jutott helyről, állapotukról felvilágosító őket; ama mennyei reménytől, melylyel az örök visszafizetés napját önmegadóan várták. Nincs a népnek már lelki eszménye, nincs vilá­gossága, féke, horgonya, nincs ott szivében az eszmény kútfeje: a vallás ! E földön vár mindent. S miután nem eléggé műveltek,­­hogy­­átértsék a társadalmi mozgalmat, mely őket magával ragadja s nincs, a mi őket e moz­galomban mérsékletre intse, az izgatok csá­bos ígéreteinek hitelt adnak, gyanús szem­mel nézik a gazdagokat, keserű irigység tá­mad lelkükben. S mit mondanak nekik e lelketlen iz­gatok?! Csak ezt: „jogod van a boldogságra!“ Csak a földi boldogság az "egyedüli czel­­vény 1é86 . A mi uj szomszédaink. Irta: T. B. Aldrich. Mikor azt a kis házikót az enyémtől egy hajitásnyira az öreg ö’oöli ut mentén m­egpillan­tottam, eltün­t; lehet nek lakói. A sze­horgan­g beetit o ^ c,, , .... Szeghalom közsőe felre és ult f c a vámos lakói is­ törődnének , élcsillámló divatos fogatok lattával. ítészemről szeretem nézni a jövést-menest falun, városon egyaránt; persze mindegyiknek meg van a maga oldala. A tulajdonos, ki egyszers­mind az uj ház építőjének is látszott, a munka csiribiri részleteire oly odaadással ügyelt fel, hogy értelmét és kiviteli képességét igen nagyra kell vala becsülnöm; de más oldalról örültem is, hogy ily kellemes szomszédságra nyílt ki­látásom. Ha­­ eg^^-fey^ta^asz volt, mikor a házikóba költözködött a félre­­ismerhetlenül uj házaspár, a nő egészen fiatal, csinos, úri hölgy megjelenésű volt; a férj va­lamivel idősebb, de még a férfikor első virá­gában. A faluban úgy tudták, hogy Baltimoreból szakadtak ide, bár személyesen senki sem is­merte; ajánló levelet nem hoztak magukkal. (Könnyen érthető okokból neveiket én is el­hallgatom.) Egyébiránt feltűnő volt, legalább egyelőre, hogy saját társaságuk tökéletesen ki­elégíti őket. A szomszédos családok ismeretsége­­t tettek, következésképpen lid részén kívül Pon kapognak a magány leg­főbb áruczikke. Talán kifogástalan falusi kelle­metességét kellene még befoglalnunk. Fenn, ma­gasan a kék dombok szárnya alatt, fenyők és ezédrusok illatárja között feküdve, a Boston kö­rül ötven mértföldnyire elterülő hitetlen, ákom­­bákom vidéknek körülbelül legigézőbb részlete ez, ezenfelül félóra alatt vasúttal is elérhető De a legközelebbi vasúti állomás (hála Istennek) két mértföldre van és így az elzárkózottság ki­fogástalan. Naponként egy postája van; két posta már lakálytalanná tenné. A falunak — mely távolról tömör falut mutat, de a mi mentve szétfoszlik és eltűnik mihelyt beléjutunk — nagy, hullámzó népessége van. Ezzel nem a sigérekre és csukákra czél­zok. Az öreg öböli út mente, mely már a gyar­­matkorbeli időkben is országút volt, Milton tele tele van vonzó, magános házacskákkal, melye­ket nyaranta a városbeli nép foglal el. Ezek a vándormadarak különvált osztályt képeznek az állandó lakosoktól s a kettő ritkán vegyül össze ha csak előbb némi összeköttetésbe nem állot­tak. .­Nekem úgy tetszett, mintha uj szomszéda­­ikat állandó lakossági eszme vezette volna ide házat építettek, mintha itt szándékoznának meg­téepedni egész évhosszat. — Nem megy el meglátogatni őket? — kérem egy reggel feleségemet. V— Ha ők meglátogatnak benn­ünket — válalolt könnyedén.­­ De mi tisztünk az első látogatás, ők idegenk. £ oly komolysággal volt mondva, mint a­hogy a körülm­ények parancsolták, de azért fe­­leségem nevetve távozott, mire én se szóltam itt ,fv iint ® dolgokban mindig osztom né­p volt. Nem is fogadták volna el s ,­­enek itthon­ lett volna a keserű társadalmi labdacs számunkra, ha szokásból ud­­variaskodunk. Én mindamellett sokszor láttam a szomszé­dokat. Házikójok köztünk s a postahivatal kö­zött esvén — bár ugyan az úrral itt se talál­koztam soha — gyakran megfigyeltem, a mint a kertben kettecskán munkálkodtak. Foglalko­zásukról nem látszott, hogy virágmiveléssel bí­belődtek volna. Lehet, hogy nem is avval, de az is lehet, hogy az itten körül f­olyton­­ felszínre kerülő nyílhegyek és kőbalták után áskáltak. Hisz itt alig van egy hold föld, a­hol a cso­­roszlya holmi kezdetleges kőfegyvereket, vagy háztartási eszközöket ne forgatna fel, melyeket megvetőleg azok a vörös emberek hagytak reánk, a­kik ezt a földet egykor uralták; egy régit punkypangoknak nevezett törzs, kiknek gyá­moltalan utóda valami Polly Crowd az évi Tiszti Czimtárban, egész a déli háború végéig állami nyugdíjasként szerepelt. — Az ide való törté­nész után mondom. De akár konyhakertet áskáltak, akár Schlie­­mann tanárt utánozták Mykenével, annyi áll, hogy a jövevények igen finom zene­ izlésüek vol­tak; a hölgy sajátságos édeskés, bár nem nagy terjedelmű hanggal rendelkezett s akárhányszor elméléztam rajta reggelenként a nagy kapunál figyelve rá, a mint valami opera áriát énekelt gyanithatólag fenn valamelyik ablakba, mert a házat nem lehetett látni az országútról. A férj ez alatt valahonnan a földről szokott két-három taktusban visszafelelni. Csupa eszményi, árká­­diai foglalkozás ! S ez a két lélek, igy együtt, olyan bol­dognak látszott; a községnek, melyben letele­pedtek, semmi viszályával sem törődtek. Hanem a­ házaspár körül volt valaki rej­­télyes, a­mi, megvallom, felingerelte kíváncsi­ságomat, bár rendszerint semmi beteges érdek­lődést sem tanúsítok embertársaim 71 ügyei iránt. Ők t. i. olyanformán viselkedtek, mint az olyan szerelmes pár, kik megszökve, titokban keltek egybe. Készséggel leteszek róla, hogy bármelyi­ket is ilyen törvényellenes cselekedettel vádol­jam, mert a költő megváltoztatott szavai sze­rint: „Öröm, ha legjobbat gondolhatjuk az em­berekről.“ No de feltéve, hogy szöktek, levele­zésük körül semmi rejtély se volt. Azonban hol­­ vették fűszerféléjöket ? Az érte járó pénzről nem is szólok — ez külön talány — csak a fűszer­ről magáról. Házuk előtt se szállító szekeret, se mészáros talyigát, se semmi néven nevezendő járművet nem lehetett észrevenni soha. Sőt mo­ jt házi czikkekért se fordultak abba az egyetlen egy árudába, mely a faluban volt s a mely oly kimeríthetetlen kis boltpalaczk volt pedig, a honnan (hirdetem ingyen) mint a fűszeres bol­tokból szokott, minden kikerült a fűszertől a zsebkendőig. Nem tagadom, hogy háztartásuk ezen jelentéktelen részleteinek furkászásával többet foglalkoztam, mint illett. Szomszédaink több tekintetben azon ki­fürkészhetetlen tényekre emlékeztettek, a­kik­kel nagy városokban találkozunk olykor-olykor és csak ritkán, vagy sohasem félreesőbb helye­ken, a­hol a tér valószínüleg korlátolt működé­sükre; azokra a tényekre t. i. a kik semmi lát­ható létfentartási eszközökkel sem bírnak királyilag el tudnak élni semmiből egy évig is. s Ezek is, annak daczára, hogy semmmi kormány­zói kötelek alatt nem állottak, földbirtokuk nem volt, (házuk volt csak) nem saslódtak, nem szöt­­tek-fontak, mégis mindama számtalan élvezetes gyümölcsöket aratták, melyek rendszerint csak tisztességes munka és ügyes szövés-fonás ered­ményei. Hogy lehetett ez? De már ez eltérés a tárgytól s én Cofferfield Dávid öreg hölgyének nézetével tartok, a­ki azt mondja: „soha se csapongjunk el." Jóllehet, feleségem minden szertartásos csa­_A után egy lépést se magukra li1* ,, flftWT ügyebei m khmatmegtó ívről. ■Mai Hzamnhoz fél ív melléklet van csatolva. á I

Next