Békés, 1899 (31. évfolyam, 3-53. szám)
1899-01-15 / 3. szám
3-ik szám. Szerkesztőség: 1 Templomtér, Dobay János ■ kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. V Előfizetési díj : 1 Egész évre . 5 1 Félévre ... 2 1 Évnegyedre . 1 frt — » 50 » 25 kr. Gyula, 1899. január 15-én. BÉKÉS. Társadalmi és közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: H Ó H ZLT ID _Á_ "VIZD. XXXI. évfolyam. Kiadó hivatal: 1 Templomtér, Dobayi Ferencz háza, és könyvű kereskedés, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. í Hirdetések 1 szabott áron fogadtatnak el Gyulán, T a kiadó hivatalban. A Nyilt-tér sora 10 kr. 1' Egyes számára 10 kr. Vidéki kaszinók. Abból az alkalomból, hogy a >Gyulai Kaszinó« a mai napon évi rendes közgyűlését tartja, alkalmat veszünk magunknak, hogy a vidéki kaszinók feladatairól és működéséről néhány, inkább csak általános megjegyzéssel megemlékezzünk. Bizony a mai kaszinók működése nem olyan, mint azt a nagy Széchenyi elképzelte. A mi kaszinóink a reájuk háruló kettős feladatnak csak részben felelnek meg, egyedül azt a czélt szolgálják, hogy tagjaiknak szórakozást nyújtsanak, míg a másik czélt, hogy a társas élet működésének irányítói legyenek, a közszellem ébrentartásával üdvös mozgalmakat, irodalmi vagy kulturális törekvéseket kezdeményezzenek és támogassanak, jórészt teljesen szem elől tévesztik. Ezen irányzatnak okait pedig főkép két körülményben kell keresnünk. A mai kor férfia a kenyérért való fáradságos és lázas munka után vagy teljes pihenés, vagy szórakozás után vágyik. Ez utóbbiak, ha a szórakozást a kaszinóban keresik, a mulatságra fordítható estelt időt újságolvasással és legnagyobb részt játékkal töltik el, a tulajdonképeni társalgásra nem jut idejük, eszmék megvalósításában való közreműködéshez pedig fáradtak és restek. A szellemi igények kielégítésére csak a fehér asztalnál, vagy az otthon magányában jut -esetleg csekély idők és mindenesetre lényegesebb okc a mai kor azon irányzatában keressük, amely minden czélra külön egyletet alakít. Az egyesülési jognak és szükségnek ez a tulhajtása pedig a legveszedelmesebb ellensége azon legtöbbnyire üdvös czélok megvalósításának, amelyeket a külömböző egyletek előadatul tűztek ki maguknak. Már maga az erőknek szétforgácsolása kétessé teszi a skert, pangással fenyegeti az egyleteket. És ez az igazság különösen a kisebb számú és túlnyomó részben honorácziósokból álló, tehát szerény anyagi viszonyok között élő intelligens közönségre áll, mely nem képes elegendő szilárd és tettre képes testet adni annyi sokféle egyesületnek. De nem győzi pénzzel sem. És nem is lehet csodálni, hogy a kisvárosi tisztviselő, akit a megélhetés gondjai is súlyosan terhelnek és akinek zsebéből vagy legtöbbször szájától a külömböző jótékony, társadalmi, kulturális vagy szakegyesületek már tagsági díjak fejében is havonként jelentékeny összeget vonnak el, fázik a gondolatától is minden egyleti mozgalomnak és igyekszik távoltartani magát azoknak külön költséggel is járó tevékenységétől. A legfőbb mozgató erő pedig mindenben a pénz. A társadalom tehát vagy redukálja igényeit a rendelkezésre álló anyagi erők mértékéhez, vagy amennyiben különböző igényei mégis kielégítésre várnak, keresse és találja meg a módozatokat azok kielégítésére szűkebb korlátok között, az egyletalakítás túltengésében tudjon határt szabni és tömörüljön egy oly központ körül, amely tevékenységet képes kifejteni különböző irányban és az egyesülésből nyert nagyobb szellemi és anyagi erejével több czélra és sikerrel munkálkodhatik. Ily társadalmi központot pedig elsősorban a kaszinók képezhetnek, hivatottá teszi őket erre nevük és szervezetük, amelynél fogva kebelükben minden hasznos törekvés helyet foglalhat. Intelligens és gavallér emberek társasága a kaszinó, abban a körzetben, amelyre annak hatása kiterjed, vidéki városi kaszinóknál, tehát a városban lakó összes a fenti kellékekkel bíró emberek kell, hogy a kaszinónak tagjai legyenek, mert egy hivatása magaslatán álló és egészséges alapokon nyugvó kaszinó tagjai sorában helyet foglalni nemcsak társadalmi kötelesség, de bárkire nézve is szerencse és megtiszteltetés és a kaszinói együttélés alapfeltételei : a mások megbecsülése és a kölcsönös előzékenység, demokratikus szellem egyesülve a gavalléri felfogásokkal, csak kellemessé tehetik az egylet működésében való részvételt. Egy város egész műveit társadalmát összefoglaló kapocs tehát a vidéki kaszinó, legnagyobb mértékben bírván azon szellemi és anyagi erőkkel, melyek bármely más egyesület életképességéhez is feltétlenül szükségesek, csak a tagok akarata kell hozzá, hogy kebelében akár általános, akár kisebb körre szorítkozó, de czéltudatos munkával mindig biztos sikert ígérő mozgalmak helyett találva, — a kizárólag jótékony czélzattal alakultak kivételével — mondhatjuk minden más kulturális czélú egyletet feleslegessé tegyenek. Hány vidéki egyletünk van, amely a megalakulás első lépésén túlhaladni nem tudott, s részvétlenség folytán tulajdonképeni czélja érdekében mit sem tett és sorsa az örökös haldoklás, miután a feloszlástól a képtelenség szégyene tartja vissza. Vonják be az ily egyletek czéljait a kaszinók működésük körébe, szellemi és társadalmi súlyuknál fogva úgy sem találhatnak azok jobb istápolóra és akkor méltók lesznek nevükhöz és czéljukhoz, amely nemcsak a szórakozásnyújtást, hanem szebb és hasznosabb tevékenységet is ír eléjük. A mindennapi élet küzdelmei és keserűségei, a létért való küzdelem, komoly versengés és indokolatlan kanapépörök naponként száz meg száz válaszfalat vonnak a különben is széthúzó társadalmi elemek közé. Legyen a kaszinó oly egyesület, mely ezen válaszfalakat lerontja, mely czéltudatos működésében helyet és szerepet biztosit mindenkinek, aki szépért és jóért lelkesedni tud. A gyulai kaszinó, mint a vármegyének legrégibb ilyen egyesülete, egészséges szelleménél fogva bír az ily üdvös tevékenységhez szükséges előfeltételekkel és azért midőn a mai napon egy év tapasztalatairól és történetéről számot ad, a jövő terveinek pedig irányt szab, őszintén kívánunk neki hasznos munkálkodást és szép eredményeket. A közigazgatási bizottság ülése. Hétfőn délelőtt tartotta meg a vármegye közigazgatási bizottsága ez évben első ülését, amely alkalommal az elnöklő dr. Lukács György főispán üdvözölte az újonnan alakult bizottságot, amelynek részéről a tagok doyenje Keller Imre viszonozta az üdvözletét. Az első ülés tárgyalásai simán folytak le és csak néhány ügynél volt felszólalás, közöttük a gyomai községi képviselőválasztás ügyében beadott felebbezés adott anyagot nagyobb vitára, amelynek eredménye a választások megsemmisítése lett. Az ülésen jelen voltak : dr. Lukács György főispán elnöklete alatt dr. Fábry Sándor alispán, dr. Bodoky Zoltán főjegyző, Oláh György főügyész, dr. Zöldy János főorvos, Rezey Szilviusz tanfelügyelő, Csák György kir. pénzügyigazgató, Jantsovits Péter árvaszéki elnök, Haviár Lajos és Szarvassy Arzén kir. főmérnökök, Tóth Ferencz kir. alügyész, Keller Imre, Ladics György, Jantsovits Emil, Haviár Dániel, dr. Zsilinszky Endre, Horváth Károly, Varságh Béla és dr. Hajnal István bizottsági tagok. Dr. Lukács György főispán az ülést megnyitva, üdvözli az újonnan megalakult bizottságot és működéséhez sikereket kíván. Keller Imre, mint a bizottság legrégibb tagja köszönetet mond az elnök üdvözlő szavaiért és azon nézetének ad kifejezést, hogy a különböző kormányzati ágak érdekeinek összeegyeztetésével járó feladatok sikeres megoldása nem lesz nehéz feladat, midőn az elnöki széket oly férfiú tölti be, ki ügybuzgósága és pártatlansága által maga biztosítja a legjobb eredményt. A legmelegebb szavakkal viszonozza az üdvözletét és kívánja, hogy a főispán még hosszú ideig teljesíthesse elnöki feladatait, amelyek mellett a tagok munkálkodása csak üdvös eredményeket szülhet. (Éljenzés.) A bizottság ezután átesett a megalakuláson, a különböző albizottságokba a következő tagokat választván meg: I. Fegyelmi választmány : rendes tagok : Ladies György, dr. Hajnal István, Csák György, Haviár Lajos ; póttagok : Keller Imre és Rezey Szilviusz. II. Árvaügyi felebbviteli küldöttség : rendes tagok: Haviár Dániel, Ladies György, póttag : Horváth Károly. A főispán által ezen küldöttségbe kineveztettek rendes tagokul Jantsovics Emil és Keller Imre, póttaggá dr. Zsilinszky Endre. III. fogházak megvizsgálására kiküldettek : 1. a központban Varságh Béla, dr. Zsilinszky Endre Rezey Szilviusz és Haviár Lajos; 2. a gyulai járásiban és Gyula városban Keller Imre ; 3. a csabai járásra nézve dr. Zsilinszky Endre; 4. a szarvasi járásban Haviár Dániel; 5. az orosházi járásban Horváth Károly; 6. a békési és 7. a szeghalmi járásokra nézve dr. Hajnal István. IV. Az adóügyi albizottságba : dr. Fábry Sándor, Keller Imre és Horváth Károly. V. A másodfokú erdei kihágási bíróság : rendes tagok : gróf Almássy Dénes, Haviár Dániel, dr. Zsilinszky Endre, Ladies György; póttagok : Geiszt Gyula, Horváth Károly, Varságh Béla, dr. Hajnal István. VI. A tanítói nyugdíjügyi vegyes bizottság: Ladics György, Keller Imre. TABUBA* Mese a szerelemről. Hat lány volt együtt, meg egy fiatal ember. A lányok a szerelemről beszéltek, a fiatal ember meg czigarettázott. Mikor a lányok kibeszélték magukat, a fiatal ember letette a czigarettáját és így szólt : — Én pedig a’ mondó vagyok, hogy maguk akármennyit is beszéljenek a szerelemről, nem tudják azt sem, hogy mi az ? — Ohó ! hangzott fel jobb és baloldalon egyaránt. A fiatal ember nem vette fel a zúgást jobb és bal felöl, hanem tovább folytatta : — Én azt hiszem, ismerem a lányokat jól. Ha nem ismerném, már régen megházasodtam volna. A lányok a szerelem terén két nagy osztályra oszthatók. Az első osztály ábrándosnak látszik. Többnyire szőke hajuk van és szeretik a szerelmi lyrikusokat olvasni. Álmodoznak sokat és azt hangoztatják, hogy akibe ők egyszer beleszeretnek, ha lámpagyújtogató lesz is szeretni fogják azt a halálig. A második osztálybeliek mások. Hangoztatják, hogy a szerelmek kora lejárt. A szenvedélyek kihűltek. Ismernek minden valamire való embert, akinek neve vagy czinkográfiai képmása nyomdafestékre érdemes, és egyáltalában nem tudják megérteni, hogy tud valaki szegény emberhez férjhez menni. Ezek a külső jelek. Akik azonban nem a szavakból ítélnek, hanem be tudnak pillantani a lélekbe is, azok tudják, hogy az első osztálybeliek, amilyen ábrándosaknak látszanak, épen olyan számítók és soha sem maradnak éhen a házasság mellett, míg az utóbbiak, akik irtózni látszanak a rész partiétól, hozzá mennének az első diurnistához is — ha jönne. Vannak még más forma lányok is. Ezek azonban oly kevés számmal tünetkeznek, hogy érettük külön osztályt nyitni szükségtelen. Ők kivételek. Ezek azok a lányok, akik igazán tudják mi a szerelem, akik szeretni tudnak. Kevés van ebből a fajtából. Nekem is csak egyet sikerült közülük elevenen látni. Ha akarják, elmondom ennek a históriáját. Ha néhol szentimentális leszek vagy regényeskedni próbálok, ne nevessenek ki érte. Mondjuk, hogy Tornyai Margitnak hívták, a név egyébként mellékes. Nem írom le, hogy milyen volt, mert félek, hogy megirigyelnék, ha szépségeit részletezném. Elég az hozzá, hogy szép volt, meg gazdag is volt. Udvarlója is volt neki igen sok, az édesapjának meg kastélya is volt egyik vidéki birtokán. S. Margit mindezek daczára már a huszonhatodik életévet töltötte pártában. Neve szerepelt minden valamire való báli tudósítás névsorában, ő maga pedig dédelgetett, kapós tánczosné volt a vigadó termében és a vidéki dzsentri kaszinók parkettjén egyaránt. Hanem az udvarlói, — pedig voltak szép számmal, — nem boldogultak vele. Formás kis fülecskéibe egész tucat házasulandó fiatal ember suttogta már bele, hogy nélküle sötét az élet, Margit még egyet sem talált, akit érdemesített volna arra, hogy sötét életének vezérszövétnekévé szegődjék. Azaz, hogy talált egyet, aki nem volt sem parthie, sem jó tánczos. Egy szegény kopott fiút, aki, míg Margit az országos hálakon ragyogva hódította el a fiatalság elejét, szerény állami stipendiumból tengődve kevergette palettáján az olajfestéket, és tanulta rajzolni az aktokat valamelyik külföldi festőiskolában. Szomorú pálya lesz az. Csak az lépjen arra, akit belső tűz ösztönöz rá. A ki érzi magában az alkotó erőt, egy darabot az isteni lehelletből, a ki érez magában akaraterőt is felkúszni a meredélyen a csúcsig, ahol pedig nem kalászos, termő rónaságot talál, csak egy hideg ragyogó fényt, aminek a neve: dicsőség! Hányszor beszéltek Margit és a festő ezekről a dolgokról. Egykor, régen, mikor még gyerek volt mindkettő, tele reménnyel, tele kedvvel. Azóta sok idő telt el. A fiú már férfi lett, de még mindig nem ért fel a csúcsig, amely hívta, vonzotta őt delejes fényével, mintha már közel lenne, s mikor már kézzel akarta megfogni a rejtelmes, ragyogványt, — akkor siklott az el előle, — akkor dorongolta le leggorombábban a mindenható kritika egy-egy ambiczióval megfestett vásznát, kisütvén róla, hogy az egész festményen legértékesebb a vászon. S a festő nem törte össze a palettáját, nem vagdalta össze az ecsetjeit a hosszú várakozásban, a leány nem nyújtotta a kezét senkinek sem előkelő kérői közül. Bíztak mindketten. Mindkettőt csodás, delejes fény biztatta előbbre: a dicsőség és a szerelem. Eh ! Szentimentális historia ez ! Ugye, megunták?! Az a maguk véleménye is, amit akkor a társaságban a két emberről hangoztattak. Hatréjt még nem talált elég jó partnere. Grófra vadászik. — A piktorról meg azt mondták, hogy kötnivaló gézengúz, aki hiába prédálja kint az állam pénzét. Bizonyosan iszik is. * * * A piktor egyszer csak feltűnt. Gyorsan, tüneményesen. A kritika földig borult előtte és azt mondta, hogy „iskolát alapított“, a képeit pedig kezdték arannyal fizetni. Egy ugrással feltermett a ragyogó csúcson s megdöbbentő naturalizmussal festett képeiben végre megtalálták az igaz vonást. Egyénisége egész valójában érvényre jutott, megértette mindenki. Akik az előtt nevettek rajta furcsa alkotásaiért, ma csodálták óriási tehetségének bizarr megnyilatkozását. A piktor pedig ott hagyta a bámuló tömeget és a tömjénező kritikát és rohant a kis-besnyei kastélyba Margithoz , a menyasszonyához. * * * Két hosszú hónapot töltöttek együtt. Boldog, szerelmes napokat. Megmámoritotta őket a dicsőség meg a szerelem. Vőlegény és menyasszony voltak. Kart karba öltve sétáltak a besnyei sötétzöld tó partján. Együtt barangolták be az erdőket, mezőket ... és közben csókolóztak sokat, mint vőlegény és menyasszony. — Látja Margit ! milyen gyönyörű színárnyalata van annak a rózsaszín fellegnek ott az ég peremén. Nézze azt a csodás reflexet. Azt a pompás árnyalatot, amit a letűnő nap fest az esthajnali égre. A mi kontár kezünk milyen halvány utánzója ennek az isteni alkotásnak. Mennyi tárgy, mennyi új eszme, felfogás, gndolat, hangulat, csak egy egyszerű naplemente. Tele vagyok uj impressiókkal. Hiába, a természet az egyedüli, ami inspirálhat. Egész raktára van lelkemben a feldolgozandó tárgyak-