Békés, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-04 / 1. szám
Z'y kivetési.) a ip-állapíttatott fcz 19.vesztőség: a múlt évivéj.ter p0i,ay János kereslese, hova a lap szellemi részét iletö közlemények intézendők. In _ léziratok nem adatnak viasza. Előfizetési dlj: BjSsz évre . j 10 kor. — fill. Eil évre éSegyedre ! 2 Egyes számára 20 fül. SS4.. 50 Gyula, 1903. január 4-én. XXXV. évfolyam. Kiadóhivatal:1 Templomtér, Dobay Ferencz háza és könyvkereskedése, hova a hirdetések és nyílt téri közlemények küldendők. Társadalmi és közgazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Főszerkesztő: Dr. Bodoky Zoltán. Felelős szerkesztő: Kohn Dávid. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. L. Nyílt-tér sora 20 fül. • A kézségi jegyzők minősítéséről. Egy fővárosi lap, a „Magyar Hirlap” karácsonyi számában uj rovatot nyitot „ Közigazgatás” czim alatt. Az a véleményem ; helyesen cselekedett, sőt csodálatos mulasztásnak találom, hogy eddig még nem akadt magyar napilap, amely felkarolta volna a közigazgatás dolgait s azzal jóformán csak a nyilvánosság kizárásával megjelenő szaklapok foglalkoztak, — ideje hogy végre a lapilapok is tudomásul vegyék a közigazgatás bajait, törekvéseit, czéljait, hisz. a jó közigazgatás a tulajdonképeni alapja egy ország helyes és így a/’néji jólétére és boldogságára vezető kormányzásának. ^^^JrötiiTfiéi' vittem kezembe a jelzett lapot s olvastam első czikksorozatát, de sajnos, lehet, hogy ez az én libám — mindjárt az első czikkel nem tud érezni véleményem, az a felfogásom, hogy egészen más irányban kellene tárgyalni és más mederbe vezetni a felvetett kérdést. Szól pedig ez a bevezető czikk „Szerzett jogot konfiskálása” czim alatt arról, hogy a belügyminister 101570/1902. szám alatt valamennyi vármegye alispánjának elküldötte a községi közigazgatási vizsgálatot 1901. és 1902- években kitüntetéssel .■ M."hitettv .>153 mégdapf., a. aáj alispánokat, hogy a névsorban megnevezetteket a törvényhatóságuk területén lévő községek tisztújító szakelnökeinek azzal a megjegyzéssel ajánlják figyelmébe, hogy a kitüntetéssel vizsgázottakat a jegyzői állások betöltésénél más csekélyebb minősítésű pályázók felett előnyben részesítsék. A kérdés- czikk mármost ezt a miniszeri rendeletét megtámadja abból a szempontból, hogy az 1900. XX. t. sz. egyforma érvényűnek mondja ki a régi és uj alapokon szerzett jegyzői okleveleket, azokat tehát a törvény világos megsértése nélkül osztályozni nem szabad senkinek, méltánytalan is ez a rendelet a régi jegyzőkkel szemben, akiket ezzel szerzett jogaiktól fosztanak meg. Aláírom a czikknek minden sorát, teljesen igaza van, csakhogy nézetem szerint a kérdés nem ebből a szempontból bírálandó el, mert nyugodt lehet minden régi jegyző, ennek a miniszeri rendeletnek az alapján semmiféle jogsérelem őt érni nem fogja s a jegyzői szaktanfolyamot kitüntetéssel végzett ifjúval szemben, minden ministeri rendelet daczára meg lesz választható, ha bírja a választók többségének bizalmát. Mert ez a ministeri rendelet — s ebből a szempontból kell kiindulni a kritikának — egy képtelenség; senki sem találván fel még eddig azt, választásnál hogy lehet egyik jelöltet a másikkal szemben törvényesen előnyben részesíteni; az a kinevezésnél lehetséges, hogy a jobb minősítéssel biró egyén előnyben részesittessék és kineveztessék, de választásnál, ha maga a minősítés bármily foka megvan, kizárólag a választók nézetétől függ, hogy a magasabb vagy az alacsonyabb minősítéssel bíró jelöltet válasszák meg s a választókra nem lehet rá parancsolni, hogy valakit előnyben részesítsenek. Azt nem akarom feltételezni s a mostani kormányzat eddigi működése után nem a' ' iQt tCh^lfeíáuí, lifg,, el ffiS^LUJliu SéfO-k elnökeinek adott ezzel az utasítással, hogy előnyben részesítsék a kitüntetett szaktanfolyam-hallgatókat, azt czélozná, hogy ezek megválasztása érdekében erőszakoskodjanak, mert ez az egy előnyben részesítés jöhet csak számba; ám ez törvénytelen s a választás megsemmisítésére vezet s így előnynek nem tudható be. Törvényesen az előnyben, de csak képzelt előnyben részesítés a tisztújító szék elnökétől egyébben nem nyilvánulhat, minthogy az illető kitüntetéssel vizsgázottat első helyen jelöli. De hát ez a gyakorlati életben egyáltaán nem előny s hosszú közigazgatási praxisomból állíthatom egész bizonyossággal, hogy az első helyen való jelölés a választókra befolyással nem bír s az esetek túlnyomó többségében nem az első helyen kijelölt választatott meg s törvényes választásnál nem is lehet előny, mert az összes kijelöltek között a választók azt választják meg, akiben bíznak, vagy aki jobban tudott korteskedni, legyen az akár utolsó helyen is jelölve. Igazán jó volna tehát tudni, hogy mi lehet az az előny, amiben a tisztújító szék elnöke valamelyik pályázót részesíthet ? Értve ez alatt igazi előnyt, ami tényleg biztosítja vagy csak előmozdítja is a megválasztást. Ilyet azt hiszem a rendelet kibocsájtója sem tudna megnevezni s így egyszerűen csak szaporította a végre nem hajtható rendeletek számát az egyszerűsítés nagyobb dicsőségére. De még egy tanúságot vonhatunk le ebből a miniszteri rendeletből, nevezetesen azt, hogy nem is volna jó, ha az a miniszteri rendelet végrehajtható volna s tényleg előnyben volna részesíthető az, aki a tanfolyamot kitüntetéssel végezte el. Én például meg vagyok arról győződve, hogy azt a miniszteri rendeletet vizsgázott fogalixickal- vagy ti de a kinek halvány fogalma sin^w^V^v .. - I lati életről. S nem következés az, hogy aki a theoretikus vizsgát kitünően teszi le, hogy az kitűnő jegyző is legyen, mert jó jegyző csak az lesz, aki az elméleti tudományát át tudja vinni a gyakorlati életbe, aki össze tudja egyeztetni az elméleteket a gyakorlati élet követelményeivel, — ezt pedig nem minden kitüntetéssel vizsgázott egyén tudja — s ehez nem elég a jegyzői szaktanfolyam kitüntetéssel való elvégzése, hacsak nem akarjuk a közigazgatást is a theoriák lovardájává átalakítani, ahol azé lesz az érdem, aki legjobban tud theoriákon nyargalni. A közigazgatás gyakorlati tudomány, azt csak az életben lehet megtanulni, nem a bárókban. S a községi közigazgatás épen nem arra való, hogy a bürokratikus plánták üvegháza legyen ; minden miniszteri rendelet daczára tehát azt a jelöltet részesítsük a választásnál előnyben, akinek az életben szerzett gyakorlati minősítése van s nem aki a vámospércsi jegyzői akadémián tudja Isten miféle véletlen folytán kitüntetéssel vizsgázott. __________ Újévi tisztelgések.Simplex. A városban levő különböző hivatalok személyzete az újév alkalmából ez idén is tisztelgett a hatóságok fejeinél, hogy újévi jókivánatait tolmácsolja. A vármegye tisztikara először dr. Fábry Sándor kir tanácsos alispánnál tisztelgett. Dr. Daimel Sándor főjegyző volt tiszttársai szószólója, ki hosszabb tartalmas és közvetlen hatású beszédet intézett az általánosan tisztelt hivatalfőnökhöz, kiemelvén, hogy a múlt év ismét sikereket hozott a fáradhatlan tevékenységű alispánnak, kinek működését nemcsak a hivatali ügyvitel pontossága, de maradandó alkotások dicsérik. Az évforduló különös jelentőséggel bír a vármegye tisztikarára, mert ekkor lépnek hatályba az ügyviteli szabályzatok, melynek megalkotásában az alispánnak oly kiváló hivatás jutott. És fél büszkeséggel tölti el a í »7ort, hogy Vezérének kiválóságát elismerve látja az országos szervezés munkája előkészítésével való megbízatásban, büszkeséggel, mert joggal kér két részt abból a dicsőségből, mellyel a szervezésnél a vármegye közigazgatását elismerésre és követésre méltó mintául állították oda. Másik jelentősége az évfordulónak az, hogy a vármegye pénztári és számvevői személyzete kilép a tisztikar kötelékéből, amit a visszamaradok, kik örömmel ápolták a tiszttársi barátság érzelmeit, igaz sajnálattal kísérnek. A számban megfogyatkozott tisztikar kötelességtudással teljesíti ez után is feladatait, követvén ebben kitűnő vezérét, akinek az újévre teljes boldogságot kíván családi életében és további sikereket díszes hivatásában. Lapiinks mai számához fél iv melléklet van csatolva,. A „emzetes ur rnUmaism 181 ha M Ifi BB api népp vágtörés, míg mit kálni. Csapa nkk.sztásjig bizony tudom ér rm. gH Bi^„boti összenem igen lehet valami m InWi visztérczelni. Nem as vesződj azamegyek a szépapáink !—-----------------annyi kincs, hogy csak csodaság, ha nem restell az ember kutatni utána. Csupa édes, szerelmes történetek, csupa merő rózsaszín selyem, habkönnyű velenczei csipke., 4 A mi kárt tett benne a kritikusok ollója meg a feledés mosolya, beszövi, szövögeti a fantázia örökké motolláló pókja arany pókhálóval. Attól még ragyogóbb lesz! Szinte jól esik elbabrálni vele és megmutatni a mostaniaknak, hogy miképpen lenne jobban? Pedig tudom, hogy a nemzetes úr leszidna a sárga földig, ha megtudná, hogy az ő második házassága történetét hirdetem világgá. Egész életében gyűlölte az emberi állatok három fajtáját: a zsandárt, a finánczot, meg az írókat. A zsandárt azért, mert elcsípték a szegény legényeket, akik pedig nagyon jó fiuk voltak s elhozták a legszebb nótákat, amik a nagy Alföldön termettek homályos csárdákban, zugó nádasokban, megye börtönében, bitófa tövében. A finánczot meg .... Istenem, hát a finánczot ma sem szereti senki, hát ő hogy szerette volna, mikor kétszáz hold dohányát tépették halomba mert elfelejtett engedélyt kérni rá a nagyságos Prkovcsák megyefőnök, akarom mondani, beckker urról. Az írókat meg azért nézte le, mert magyar embernek már bevett szokása, hogy csak a kardot tartja férfi kézbe valónak. Egy szóval a nemzetes úr, ha ezt az én irkafirkámat meglátná, alighanem jobban megeresztené a kacskaringós káromkodások végtelen áradatának zsilipjét, mint tette azon a langy meleg tavaszutai napon, mikor a vén udvarház ámbitusán sziesztáiva, véletlenül a kertbe tévedt tekintete. Pedig amit ott látott, ahhoz hasonló dolgot százat is láthatott már, ha nem is ilyen kiadásban. — A kertben semmi egyéb nem történt, mint hogy a kis Gábor urfi béres gyerekekkel zsiványosdit játszott. Természetesen ő volt a zsivány, a kis tömzsi Szölnök Matyi — akiből mire a bajsza kinőtt, már pompás lókötő fejlődött, — volt a zsandár. A többi meg ki zsandár, ki betyár, amint azt Gábor urfi jónak látta elrendezni. Eddig még nem lett volna baj, sőt talán az sem állította volna meg a napot rendes útján, hogy Gábor urfit, a haramiakapitányt elnyomták a zsandárok, hanem az már mégis égbekiáltó vakmerőség, hogy Szölnök Matyi a zsandárhadnagy, a vén szilfa alá tett deresre huzatta a zsivány vezért s breviter megcsapatta. Eleinte a pálozás csak simogatta az urfi-betyárt, hanem aztán belemelegedett s hatodiknak olyat talált a Gábor gömbölyűbb felére hajítani, hogy dicsőség ide, dicsőség oda, elritta magát. Az urfi jajongására riadt fel a nemzetes ur s a kezeügyébe eső a garászostort felkapva, lódult a kertbe. — Az irgalmat, a deresen puhult paraszt apádnak — riadt a gyerekekre — hát mit csináltok itt be ? Gyurka ? Pali ? — kiáltott a kocsisokra, kik a pázsitot kaszálták a tisztásokon — fogjátok meg ezt a kölyköt — és rámutatott a zsandárhadnagyra, aki ugyancsak iparkodott kifelé az udvarból. Hanem bizony elcsípték szegényt és minden rugkapálása daczára a nemzetes ur felé czipelték. — Kölyök ! — förmedt rá a nemzetes ur egészen kikelve magából, — tudod-e, hogy mit tettél? Nemes embert csapattal meg, amit még nem tett meg senki, mióta világ a világ . . . Tudod-e, hogy mi jár ki azért?! — Nem tudom én, majd megmondja a nemzetes úr, ha akarja — vágta vissza Matyi, akiben már akkor megült a dacz, ami később futóbetyár korában olyan keservessé tette a komiszáriusok dolgát, ha őtet kellett vallatni. — Hát meg is mondom, — szólt a gyerek daczosságától meglepődve a nemzetes úr — ahányat te vágattál a fiamra, annyit vág rád a hajdú, meg még hatot emlékeztetőnek. — Mess csak le egy suhogót Pali! . . . . Nem kellett soká keresni alkalmatosság után, volt elég mogyoróbokor a kertben, kellett az akkor nagyon j a gyümölcse az uraknak, a fája meg a jobbágynak. Mikor Pali a hajlós vesszőt suhogtatva visszajött — a Matyi gyereken erőt vett az ijedtség, — azóta sem ijedt el, pedig jó hatvanas volt, mikor felkötötték, elöntötte a szemét a könyv remegve nézte a nemzetes ur haragtól kipirult arczát. — Gábor — szólt fiához az öreg ur, a ki még jobban szepegett Matyinél is — fogd azt a vesszőt, te meg feküdj le. Matyi nem igen sietett, hát az egyik kocsis szépen végig nyujtóztatta a deresen, nem a leggyöngédebben szorítva le a halálsápadt gyerek két karját. Az urfi elvette a mogyoróhajtást s oda állt a delikvens mellé. — Üsdi — parancsolta a nemzetes ur. — Ne bántson urfikám! — csengett a szegény Matyi — ne bántson Gáborka. — Vágd! — riadt haragosan fiára az öreg. Gábor urfi pedig egyet lépett hátra, fél testét visszahajlitva, egy hatalmas sujtással elhatotta a vesszőt, messzire be a bokrok közé Aztán oda lépett Matyihoz s megsimogatta'*® nnyes arczát: — Ne félj Matyika, nem bánya^‘ I 4V-~>wL.'y -V. -n