Békés, 1907 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-06 / 1. szám

8 BÉKÉS 1907. január 6 Ezen ma még hiányzó, illetőleg kiépí­tetlen összekötő utak mintegy 15 év alatt lennének kiépítendők. Hogy ezen feladat az egész országra kiterjedőig egységes alapon s az útfenntartó alapok erőviszonyaival arányban állólag legyen megoldható, az ország közúti hálózatának revisiója szükséges. Ez a revisió annak idején és végérvé­nyesen az illető közutakat fenntartó auto­nóm testületek útján eszközöltetik. Adat­gyűjtés czéljából azonban és a várható keret megismerése végett, ezen — mintegy előze­tes úthálózati tervezet gyanánt szolgáló műve­letre a kereskedelmi miniszernek már most szüksége van. Az adatgyűjtéssel a közúti kerületi fel­ügyelők vannak megbízva, akik a feladatot a törvényhatóság első tisztviselőjével egyet­értőig tartoznak végezni és pedig azon irányelvek szem előtt tartásával, amelyek a megküldött bizottsági javaslatban lefektetve vannak. Minthogy pedig az adatgyűjtés munkája sürgősen elintézendőnek van elrendelve, en­nélfogva a törvényhatósági bizottság együtt nem létében aziránt van szerencsém felkérni, hogy a kérdésben lévő nagy horderejű fel­adatnak a vármegye és a közérdek szem­pontjából való alapos és megnyugtató elin­tézésnél segítségemre inni és az általam külön összehívandó értekezleteken és tanács­kozásokon részt venni szíveskedjék. Gyulán, 1907. évi január hó 2-ána Ambrus Sándor, alispán: M­­egyegyű­lés. II. A múlt számunkban beszámoltunk a megyei közgyűlésen délelőtt folyamán letárgyalt ügyekről; a gyűlés délutáni lefolyása a következő volt : A közgyűlés elfogadva az állandó választmány javaslatát, kimondta hogy a törvényhatóság belép a Dunántúli Közművelődési egyesületbe mint ala­pító tag. A vármegye alispánjának előterjesztésére a vám­­szedési jogok, a gyulavidéki helyiérdekű vasút kiter­jesztési kérdésében helyt adva a vasút azon kérel­mének, hogy nem csak a kérvényező vasút vonalain, hanem a magyar állam­vasúton transira érkező áruk után is a kis­vasút szedje a vámot, ily értelemben felterjesztést intézett a kereskedelmi miniszerhez. Ugyancsak a vármegye alispánjának indítványára kimondta a közgyűlés, hogy a füzesgyarmati—darvasi törvényhatósági úttestből a tagosítás alkalmával elfoglalt területek értékének követelésétől el áll. Csapó Dezső és gróf Almásy Imre darvasi birtokosok kérelmét a Szeghalom—berettyóújfalui helyi­érdekű vasút segélyezése iránt a közgyűlés elvetette. A vármegyei birnokok részére drágasági pótlék szavaztatott meg, ezen kívül segélyben részesültek : Csornák István, Denhoff István járási írnokok, Ko­­csondi János járási albiztos, özv. Hegedűs Lajosné, Práznovszky Jenő közig. tanfolyam hallgató. Nagyobb vita és beható tanácskozás még Békés községnek a Békési Népbankkal tárgyát szem­ben követendő eljárás meghatározása tárgyában ho­zott határozata képezte. Ugyanis a község a Nép­bankkal a község részére egy igazgatói és felügyelő bizottsági tagságot kötött ki, mit ha nem teljesítene a bank, akkor a község kívánni fogja a bank felszá­molását. A törvényhatóság a határozat utóbbi ré­szét megsemmisítette, az előbbit , mert az a köz­ségnek csak egyszerű kívánsága, melynek teljesíté­séhez a részvénytársaság hozzájárulása szükséges, érintetlenül hagyta. A megsemmisítési alap indokául az szolgál, hogy a kereskedelmi törvényben felsorolt felszámolási okok fenn nem forogván, a községi ha­tározat jogalappal nem bír, miért is an­kább megsemmisítendő volt, mert annak annál i­­végrehaj­tása esetén a község mintegy 60,000 korona törzs­­részvényeinek 20 százalékos jövedelmétől esnek el. A törvényhatóság különben kifejezést adott Békés községgel szemben annak is, dekkel nem tartja m­egegyeztethetőnek hogy a közér­azt a moz­galmat, mely egy bank feloszlatására törekszik. Ezután több községi vonatkozású ügyet tár­gyalt a vármegye közönsége s az elnöklő alispán a tárgysorozat letárgyalása után délután 5 órakor a közgyűlést bezárta s a hitelesítő közgyűlést deczem­­ber 31-ének délelőtti 10 órájára tűzte ki. A gyulai róm. katholikus templom keresztuti képeiről. A Békés legutóbbi számában olvastam, hogy a gyulai róm kath. nagytemplom keresztuti képeinek megújítására Gróh Ferencz, volt gyulai plébános, debreczeni prépost ezerkétszáz koronát adományozott. Nem tudom, milyen mérvű lesz ez a megújítás, mert hiszen semmi közöm hozzá; ha mégis szólok a do­loghoz, azért teszem, mert kevesen tudják, hogy a képek mindegyike műremek és így, ha restaurálnak rajta valamit, az csak a képek megtisztítására, vagy stílszerű, újabb rámákba foglalására szorítkozhatik, de semmi esetre sem a képek átfestésére. A múlt század első felében volt egy hírneves püspöke a nagyváradi egyházmegyének, aki a papi pálya ranglétráján végigmenve jutott a püspöki székbe és így természetesen káplán is volt, még pedig Gyulán. Ez a hírneves püspök Lajcsák volt. Sok emberbaráti intézmény létesítése fűződik az ő nevéhez. Deák korában olyan szegény volt, hogy télen át egy ka­nonok kályhája mellett, az ott égő tűz fényénél s tanulgatta leczkéjét. Nem tudom tehát, hogy e keresztúti képek, mint műremek ragadták-e meg lelkületét, avagy előttök való ájtatoskodása közben gyakoroltak reá olyan benyomást: elég az hozzá, hogy váradi püspöki korában megemlékezett a gyulai képekről és a nagyváradi kálvária részére megfestette azokat. Lehet az is, hogy miután a kálváriát is ő építtette s a kálvária oltár­képét, Szt. Ilona császárnét, festő művészében, mint az a képről lerí, nem bízott meg ; a gyulai képeket Nagyváradra elvitette, amikor azután személyes felügyelete alatt másoltatta le azokat. A képek életnagyságú alakokat tüntettek elő, de vonásról-vonásra ugyanazok valának, mint a gyulai kisebb képek. Valóban, a Megváltó tragédiáját szebben megfesteni nem lehet. Minden kép olyan karakterisztikus alakokkal van tele, me­lyeknek szemlélete a Megváltó — mint ember — iránti szánalmat, isteni fönsége iránti hódolatot okvetlenül fölkelti az emberben. Némelyiken a meg­váltó nyugalma, szenvedésének és halálának szüksé­ges voltáról való meggyőződése és ezért a kép néző­jét ellenmondás nélküli megtérésre hangolja. A nagyváradi kálváriai képek előtti ájtatoskodás nem csak Lajcsáknak, hanem Szaniszlónak, Nagyvá­rad legjótékonyabb püspökének is legkedvesebb ön­­sanyargatási foglalkozása volt. Az 1850-es évek első felében e sorok írója a nagyböjt minden péntekén ministránsa volt Szaniszlónak a kálvária kápolnában. Bármilyen idő volt, a szent püspök gyalog ment a kálváriáig és vissza. Ezen útjára kedvencz inasán kivül senki sem kisérte. Az olaszii kántornak köteles­­sége volt őt fent a kálvárián várni, én pedig kál­­váriai-utczai lakásunk ajtajában várva, csatlakoztam hozzá és így hárman másztunk sokszor a térdig érő sárban, mely a kálvária hegy bejáratánál néha olyan volt, hogy a csizma szárát kézzel kellett fognunk a láb kiemelésekor, nehogy lemaradjon a lábunkról. A püspök csak gyöngélkedése esetére engedte meg az inasának, hogy átvigye ezen a kritikus helyen. A keresztúti képek között különösen négyre figyelmes­művészi és erkölcsi gyümölcsei is lesznek e munkának, azok jótékonyan fognak visszahá­­ramlani az egyénekre, kik e munkában össze­tartottak. Az angol grófságok nem nagyobbak és az amerikai Unió államai nem régibbek, mint vármegyéink, melyek a kiterjedés és történelmi folytonosság előnyeit egyesítik. Mégis amott a társadalom jóval élénkebb kultúrával rendel­kezik, emitt az angolszász faj sociális élénksége jelentékeny hatást eredményezett. Az angol­szász grófságok és államok centrumait erős és állandó törekvés alkotta meg. Liverpool Erzsébet alatt kisebb volt és ma ötvenszer nagyobb Gyulánál, Chicago a semmiből jött létre. Fajilag is alig mondható homogénnak a vármegye. Bizonyára könnyebb lenne a munka oly elemek között, melyeket azonos nyelv és közös szokások összetartanak, de súlyosabb érv a munka mellett az, hogy ez nem létezik. E sorok írójának volt alkalma tanulmányokat tenni tiszta magyar és exponált vidékeken, de nem fog tévedni, ha meghagyja fajunk nagy felfogó és áttekintő képességét és a mérleget mégis a pe­riferikus társadalmak javára dönti el, mert nem elég, ha az eszméket megértjük, épen ily fontos a kitartás is, mely azokért küzdeni tud. Szélén lakunk a vidéknek, melyen a magyarság ereje dominál és itt kezdődik a másik, melyen csak akkor jutunk előre, ha érzést és tudást öntünk mindenkibe, a­ki közöttünk él, hogy tovább adja azoknak, a­kikkel érintkezik. Napjaink csatakiáltása közt talán leghangosabb az, mely a fajok ajkát hagyja el; legyen a fegyver, mel­lyel a magyar faj előre tör, a tudás ereje, az érzés őszintesége, a jellem tisztasága, ezekből kell megalkotnunk a nemzedéket, mely az apák örökébe lép. A hóditó kereszténység a téritők­ből alkotott lánczot a téritendők országaiban, az államok erődök építésével támadtak és véde­keztek, korunk a társadalmakra épül, melyek közt az nyit magának utat, mely az edzett és művelt egyének relatív sokaságával rendelkezik. A speciális faji nevelést szervezetünk óvása és fejlesztése nyitja meg. A közegészségügyi és testfejlesztő intézmények szaporítása és munkája nélkül a magyarság pusztulásnak indul. A nagy járványok ideje lejárt ugyan és jövetelük nem oly előrelátható, mint volt félezer év előtt, de a társadalmi korszak egyénekre épül és az egyé­nekre bízza az önfejlesztést, az egyének pedig elzárt helyeken, összezsúfolva keresik a meg­élhetést; azért az egyéneknek napfényre és le­vegőre van szükségük sokkal inkább, mint fél­ezer év előtt, mikor azokban éltek. A faji ön­­fejlesztés formája a söpört, melynek nevelő ereje a nyugati fajoknál a sportegyesületekben tör utat; az angolszász kultúra egész területe, az anyaország, a gyarmatok, az Unió be vannak hintve azokkal és iskolái a fajnak, mely nagy munkára képes és nagy jövőre készül. E téren vármegyénkben még sok a tenni való. A környezet akadályait elhárítva, lehetővé tesszük egy kulturterület fejlesztését, a faj gyen­geségét leküzdve, erőssé tesszük a nemzedéket, mely a kultúráért harczolni fog, a társadalom csoportokra osztja e nemzedéket, hogy szét­hordják és munkálják az eszmét. Minden osztályhoz be kell kopogtatnunk, hogy az a tudás erejével czéltudatossá és ön­érzetessé tegye a munkát, melyre hivatva van, hogy a művészet szépsége jótékony sugarat vigyen az életbe, mely anélkül sivár és kietlen marad, hogy jellemekké neveljük azokat, akik a vezetésért felénk tárják ki karjaikat és mun­kájukat elvégezvén, tanácstalanul állanak az élet viharában. Még az utolsónak is vigyük el értelmünk legszebb kincseit, hirdette Ruskin és lesznek boldoggá e mozgalom hatásaképen az angol nemzet névtelen milliói. De a társa­dalmi siker megkívánja a szervezkedést, melyre Széchenyi példát adott és napjainkban sem szükségtelen azt újra hangoztatnunk, mert épen a magyar vidékek nélkülözik a haladás előké­szítő, primitív szerveit. Az anyagi műveltségről csak társadalmi hatásában szólunk e helyen, mert csak az anya­gilag szilárd társadalom képes arra a munkára is, melynek súlya az értelmi fejlődésre esik. Ez társadalmunk nevelésében a nagyobb, de ke­vésbé kultivált munkakör. — Soha sem szabad fellélekzenünk, ha statisztikai művekben csők-

Next