Békés, 1917 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-06 / 1. szám

XLIX. évfolyam.­ Gyula, 1919. január 6 Nyilttér sora 20 fillér.BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI HETILAP. ElKfizetési Arak: Egész évre . 12 K — f Fél évre , 6 K — 1 Évnegyedre . 3 K — f Hirdetési dij előre fizetendő Egyes szám­ára 24 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KOM DÁVID. 1. szám. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyilt terek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Megjelenik minden vasárnap Aggodalmas jelenségek. Csak néhány napja érkezett meg a híre annak, hogy az ellenséges szövetség elutasí­totta békeajánlatunkat. Az elutasítás indoka nyílt titok: az ellenség még nem érzi ki­merültnek magát és céltalannak a háború folytatását. Nyers ereje nagyobb és ezzel győzni remél. Az ellenség győzelme pedig hazánk pusztulását célozza. Nekünk ez a helyzet az élethalál küzdelem folytatását pa­rancsolja, vagyis azt, hogy minden erőnket, minden képességünket, minden gondolatun­kat a háború szolgálatába állítsuk. Nincs olyan paránya az anyagi és erkölcsi javaknak, a­melyet megbecsülnünk nem kellene, nincs olyan mértéke az önfegyelemnek És és önmegtagadásnak, a­melyet soknak tart­hatnánk. Mégis az országházban csodálatos dol­gokat látunk. Mintha valaki nagyon megter­helt hajójába vihar idején még nehéz szikla­darabokat is rakna, és a hányódó hajót fenyegető veszélyeket ezzel még növelni akarná. Vagy mintha szűkre szabott élelmi­szerüket dobzódásra, fényűző lakomákra pa­zarolnánk. Mert a­mikor államférfiainknak minden figyelmét, gondját, képességét, erejét a külső veszedelmek elleni védekezésre kell fordíta­nia, a parlament épen akkor látja jónak kor­mányválság előidézése végett politikai küz­delmekkel súlyosbítani a helyzetet. Értsük meg jól: ahelyett, hogy az egész parlament mint egységes közület a kormányt és a hatóságokat jóindulatú kritikával, ta­nácsosai, munkaerejével támogatná, a rettentő nehéz feladatok megoldásában segédkezne és az ország javát előmozdítaná, ez elemi köte­lessége helyett a politikai civakodás színte­révé sülyed.Korszakalkotó belpolitikai reformok emlegetése még csak hagyján, bár ennek sem most van itt az ideje. De a személyes gyű­­lölség jelei látszanak abban az ellentétben, a­melyet a pártok között a háború sem tu­dott megszüntetni. Minket pártpolitika nem vezet. Mi a nemzet jövőjét helyezzük mindenek felé. En­­nek nevében követeli az ország, hogy a par­lament teljesítse kötelességét. De ne úgy , mint nemrég is történt a román betörés előtt — hogy vészkiáltásokat bocsásson az ellen­ség elé : itt az utolsó óra, vége az ország­nak ! Mert ez is hozzájárulhatott a békeja­vaslatunk elutasítása egyik indokát képező amaz ellenséges felfogáshoz, hogy az össze­omlás előtt állunk. A mai helyzetet nem lehet elintézni az­zal a jelszóval: ez a turáni átok. Értse meg jól a parlament, a nemzet, mely a kimerültségig dolgozott a háború alatt, mely nélkülözött és minden áldozatot meghozott, hogy győzzön és jövőjét biztosítsa, megunta, sőt megutálta a parlamenti civako­­dást, az örökös szónoklást, a sok hiábavaló szóözönt. Ma a cselekvés, a tett, a komoly munka ideje van. Nem vitarendezőkre és­­obstrukciókra van szükségünk — kínos érzés­sel olvastuk ennek a hírét — hanem a nagy nyilvánosság előtt lefolyó e bűnös játék helyett az országos tanácsokban és bizottsá­gokban való komoly munkára. Nem való kép­viselőnek, a­ki bármi címen kibúvik e munka alól, tartozzék bármely párthoz. Nem igaz az, hogy minden nemzetnek olyan parlamentje van, a­milyet megérdemel, mert e nemzetn­ek nincsen olyan parlamentje a­milyet megérdemelne. Beszéljünk nyiltan! Ez a nemzet kinőtt a gyermekcipőből. Nem lehet már parlamenti görögtűzzel el­­kábítani. A nemzetnek életszükségletei van­nak,amelyek soha jobban,mint ma, kielégítésre nem vártak. Végtelen plenáris ülésekkel és szóáradattal — a­mely már a világ minden parlamentjében megszűnt még béke idején is — dolgozni, komoly munkát végezni, a nem­zeti életszükségleteket kielégíteni nem lehet. A szenvedő nemzet drága pénzen ilyen parlamentet tartani nem akar. Ez a belátás már rég általános, — de most a háború után lesz ereje az országnak arra is, hogy el­söpörje a parlamenti szószátyárkodást, párt­­háborúkat, személyes ellenségeskedést és helyére ültesse a színpadi hatást kerülő szorgalmat, tudást, képességet, mely a par­lamenti tevékenységet mindenkire nézve ér­tékes munkává teszi. Most pedig belekiáltjuk a képviselők fülébe, ha kell százszor is: Háború van urak! T­ÁRCA. A. szép Sylveszter éjszakán. (1916. december 31-én.) I Tavass virult.. . most — három éve ! — Vagy csak én álmodtam talán ? — Piros rózsa nyilt a havon A szép Sylveszter éjszakán. Kis fészkemben sokan valánk ! — Dalolt nevetett mind a­hány — Minden csillag ránk mosolygott A ssép Sylvesster éjszakán. Éjfélre szólt kicsiny harangunk: Szent ima szárnyalt alakéul Lessállt a menny a szívembe is A ssép Sylvesster éjszakán Erős karod enyhén ölelt át. . . „Boldog új évet jó Apám /“ Mily édes volt még a könny is A­ssép Sylvesster éjszakán. II. Virágomat vihar letépte, — A száras­ág maradt csupán ! — . . . Miért is álmodtam oly ssépet A­ssép Sylvesster éjszakán ? III. Kis fészkem most — romokba döntve ! Gond ül gazdája homlokán . Nincs sugár, mely mosolyogna rám A­ssép Sylvesster éjszakán. Nem hallom kis falum harangját, — Nem enyhül lelkem — bánatán ; Csak benn sokog egy kis harang A ssép Sylvesster éjszakán. . . . Szemem egy régi lapra téved S könnyem­­ kicsordul asutáni S felszig: nem galamb szárnycsapása, Csak egy rab fájó sóhajtása — A ssép Sylvesster éjszakán, E hideg, sötét éjszakán ! ZAYZON LAJOS, torjai református lelkész. A góbé menekült. írta: Péterfy Tamás. Az erdélyi menekültek százezrei elárasz­tották Nagymagyarországot az 1916-ik esztendő szeptember hó­napjaiban. Siralmas állapotban — fázva, éhezve menekültek a hontalanok, — akikről még száz esztendő múlva is lesz mit írni a krónikásoknak, az igazi történetíróknak De amint nincs árny nélkül, ép úgy nincs nyomo­rúság, szenvedés — humor nélkül. Elég az er­délyi menekülők rettenetes állapotban bolyongó táborairól csak azt följegyezni, hogy azok kö­zött bizony góbék is voltak. Már pedig a jó­kedvű embert még a halál percében sem hagyja el a kedély. A numerusra keresztelt búza. Csendes, tompa három koppanás az ajtó­mon. Aztán alázatosan bedugja ősz fejét a vén góbé Toppancs Gyurka. Lapu­nk­ mai száma <£ old­al,vénség a rossz csonton. — Adjon az Isten szerencsés jónapot ! Jó helyen járok­? (Mert, hogy néhány hónap óta okulárét teszek a szemeimre szükségből, hát a vén góbé az első rápillantásra meg sem ismert) — Nete ne ! Gyurka bá ? ! — mondok — Pestre jött ? — Az oláh szél hozott ide instálom, de már fölkerestem, mert a szivem hozott. Össze­ölelkeztünk. Tapogattuk egymást az oldalbordánk körül. — Gyurka bá mondotta, mindjárt, hogy megfogytam, de ő sem vola valami jó húsban — mert a­hogy kedveskedve, örömemben az ol­dalához ért a kezem, jobb felől éreztem az ol­dalcsontjait. Bezzeg nem éreztem a bal felénél­. A szive körül valami töltelékféle duzzasztotta fel a Tappancs Gyurka mellénybélését. Mindjárt meg is kérdeztem : — Talán bizony guruzsát (kuruzslást) hor­doz kend a szive körül Gyurka bá ? — Nete ne­m már észre­vette, hogy miben járok. Tetszik tudni, instálom, hogy én még azért is szeretem, hogy sok csalafintaságomat megírta az újságokba. Mindég keresem az újsá­gokból, hogy nem vagyok-e beleszerkesztve.­­ Aztán közbe-közbe sokat tanulok. Okosodom. Legutoljára a menekülő helyünkön olvastam a levelét a háromszékiekhez. A bizon szép volt, mert benne volt, hogy hogyha titkon könnyet ejtünk, hát ne feledjük el azt, miszerint ez is vérrel szerzett magyar föld, ahol most lehajtjuk bujdosó fejünket nemes Békésmegyében. Az öreg erősen elérzékenyült Meglátszott a

Next