Békés, 1921 (53. évfolyam, 1-105. szám)

1921-01-01 / 1. szám

Liki. évfolyam. Nyilttér sora 5 korona.BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Előfizetési árak: Egész évre . . 120 K — f Fél évre . . 60 K — f Hirdetési dij előre fizetendő. Egyes szám ára 2 korona. Egyes szám ára 3 korona Gyu­la, 1031. január 1. 1-ső szám. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyílt terek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy Isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország f­el­támadásában. Uj esztendő. A múltak tapasztalatainak tanulságaival mindig foglalkoznunk kell, minden nap mun­kájának eredményeit és eseményeinek okait meg kell állapítanunk és meg kell vizsgál­nunk, de az esztendő fordulóján alkalmunk van hosszabb időre visszatekintenünk életünk folyásába, végigpillantanunk mindazt, amit tettünk és a­mi történt velünk. Ez az elmúlt esztendő — a nemzet éle­tét tekintve — a passiv eseményekben volt gazdagabb, a mi aktív cselekvéseink hát­térbe szorultak. Öt forró esztendő zajlott le, mely cselekedeteinktől volt hangos és izzó, azután jött a korszak, melyben viselnünk kellett cselekedeteink következményeit, tűr­nünk, hogy mások cselekedjenek velünk. —­­Megroppant az erő, mely a cselekvéshez kell, úrrá lett a gyengeség, mely tűrni kény­szerül. Mi okozta ezt ? Az okok láncolatának kutatásában nem szabad tetszés szerint meg­­állanunk valamelyik feltűnő láncszemnél. Vé­gig kell vizsgálnunk valamennyit és minde­­niknél fel kell ismerni a hibát és mindent elkövetni megjavítására. Ha így következetesen végigmegyünk az események láncolatán, ha azoknak okait, em­berek cselekvéseinek indító motívumát kutat­juk, végső eredményben olyan erkölcsi hiá­nyosságokra bukkanunk, melyek többé-ke­­vésbbé mindnyájunkban megvoltak, melyek a cselekvő emberek sokkal nagyobb részét megmételyezték, semmint azt hinni lehetne. Ne higyjük azt, hogy az emberiség szépen, mint a mécsben az olaj a víztől, elkülönül jókra és gonoszokra, önzőkre és önfeláldo­zókra. Nem! Kicsinynek és nagynak, gyengé­nek és hatalmasnak vétke és gyarlósága egy­formán ott van abban a mérlegben, melyben olyan nagyon könnyűeknek találtattunk. — Senki sem vindikálhat tehát magának elő­nyöket, jogokat, elégtételt azon a címen, hogy megtette kötelességét, míg mások nem tették meg. Senki sem jogosult követ dobni másra, mielőtt a maga számvetését még nem csinálta és míg nincsen készen arra, hogy az őreá hulló követ is megérdemeltnek tartsa. Nem azt jelenti ez, hogy ne kutassuk a bajokat, hogy ne igyekezzünk orvosolni azokat, hanem azt jelenti, hogy pártatlanul, elfogulatlanul vizsgáljuk a hibákat és ne csak a kirívókat ismerjük fel, hanem a rej­tetteket is, ne csak a közvetlenül hatottakat, hanem a lappangókat is, ne csak a máso­két, hanem a magunkét is. Mert bűnbakokat találni nagyon könnyű, de minden bűnt fel­ismerni és egyenlő eréllyel üldözni és ki­irtani sokkal nehezebb. A bűnbakok bűnhődése talán kielégítheti a maguk bű­nösségét be nem ismerők bosszúszomját, de nem nyújthat orvoslást a jövőre, nem irthatja ki a hibák minden gyökerét. Ne higyjük, hogy a hibák egy bizonyos terminusnál vették kezdetüket, mint ahogy most elhatároljuk az 1920-ik esztendőt az 1921-iktől. Ne számítsa egyikünk ettől, má­sikunk a másik naptól a romlás kezdetét. Nincsenek ugrások, egyik esemény a másik­nak, a későbbi rész az előző résznak szü­leménye. Mi jogon állunk meg hát az egyik­nél és miért nem megyünk vissza előzőjére. Minő más képet látnok akkor a romlás okai­nak, minő számtalan hibára jönnénk reá, melyeket ép olyan energiával kell üldöznünk, mint azokat, melyeket nagy diadallal és bosszúérzettel szemünk elé tartanak. Üldöz­nünk, kíméletlenül irtanunk kell még akkor is, ha önmagunkban, a hozzánk közelállókban, a magunk társadalmi körében ismertük is fel. Az évforduló éjszakája legyen a bűnbánó magunkbaszállás órája; keressük meg hibáin­kat, ismerjük meg őket, tökéljük el azok irgalmatlan kiirtását. Bizony mondom nektek, ha nem így cselekedtek, nem mentek be Egész­ Magyar­­országba, melyről azt mondjátok, hogy menny­ország. A királykérdés. n. A másik eset az 1849-iki debreceni független­ségi nyilatkozat. Nem vitázva arról, hogy a debre­ceni országgyűlés törvényes volt-e vagy sem, kétségtelen, hogy ez a debreceni határozat még kevésbbé alkalmas arra, hogy az országgyűlések trónfosztó jogának precedenséül szolgálhasson. A helyzet 1849. április 14-én lényegesen eltérőbb volt, mint 1707-ben. Az ország törvényesen meg­koronázott királya 1848. december 2-án lemondott; a magyar királyi koronáról ugyan kifejezetten nem, de tényleg átadta a magyar királyi hatalmat is utódjának ; az országgyűlés nem vette ugyan még tudomásul a lemondást és az uj királyt meg nem koronázta, de kétségtelen, hogy amint a tényleges lemondást tudomásul veszi az ország­gyűlés, annak törvényességéhez és érvényéhez két­ség többé nem fér. A debreceni országgyűlés jogo­sítottnak érezte magát, hogy a tényleg meg­történt lemondást tudomásul vehesse és ilyképen az ország trónja megürülvén, annak betöltése felől is határozhatni vélt. A debreceni függetlenségi nyi­latkozat tehát a törvényesen megkoronázott király uralkodói jogaival semmi módon nem helyezkedett szembe, hanem épen tudomásul vette annak lemon­dását ; ez az u. n. függetlenségi nyilatkozat te­hát még világosabban az 1687. évi II. t. cikk hatálya és a Habsburg-ház öröklési joga ellen és nem a törvényesen megkoronázott király ural­kodói jogai ellen irányul. Ezek az esetek tehát kétségtelenül bizonyítják, hogy országgyűléseink sohasem vindikálták maguknak azt a jogot, hogy a törvényesen megkoronázott királynak a trónjától való megfosztása jogával bírnának. Valóban nem szűnhet meg tehát a koronás király uralkodói joga máskép, csak a lemondás és a halál által. A lemondás azonban nem olyan egyszerű megszüntető tény, mint a halál. A király egyoldalú lemondó nyilatkozata nem elégséges. A legjelen­téktelenebb közhivatalról sem lehet úgy lemon­dani, hogy a hivatalnok egyszerűen csak abbahagyja hivatali teendőit és megüzeni főnökének, hogy lemon­dott állásáról. Az uralkodás nemcsak jog, hanem elsősorban kötelesség és az uralkodóra elsősorban az országnak és a nemzetnek van szüksége, nem pedig az uralkodónak országára és népeire. Az uralkodó a monarchikus állam legelső és legfontosabb állami szerve, ténykedésének megszűnése a legnagyobb zavarokat, felfordulást idézheti elő az állam életé­ben, ezért az uralkodás folytonosságának egy pilla­natra sem szabad megszakadnia. >La roi est mort, vive le roi,« mondja a francia. A király meghalt, éljen a király. Az örökletes m­onaikiákban alig hunyta le szemét az uralkodó, az uj uralkodó máris átveszi a hatalmat és az uralkodást. Ma­gyarország történelmének abban a korszakában, melyben a szabad királyválasztás érvényben volt, ritkán hunyt el uralkodó anélkül, hogy az ural­kodás folytonosságának megszakítása következté­ben zavarok, belvillongások ki ne törtek volna. Ezeknek elhárítására és megelőzésére szolgált a nádori intézmény, e végből törekedtek arra a ki­rályok, hogy a kiszemelt utódaikat még a maguk életében megkoronáztassák, de tudjuk azért, hogy mindezek dacára csak akkor nem voltak súlyos belső harcok a trónürülések alkalmával, mikor olyan utódra várt a korona, aki az egész nemzet bizalmát egyformán bírta. Ez pedig vajmi ritka eset volt, mert hiszen a mindeneken felül álló országos, nemzeti érdekek vajmi kevesek lelkét hatják át tökéletesen. Ha tehát az el nem kerül­hető halál esetére is gondoskodni kellett az inter­regnum káros hatásainak megelőzéséről, mennyi­vel inkább kellett gondoskodni arról, hogy a le­mondás ne érje meglepetésszerűen az országot, hogy ne lehessen az ország érdekeivel ellentétes célok érdekében előidézni és kihasználni a lemon­dás okozta interregnumot és az ennek folytán be­álló politikai zavarokat. Nem akarunk messzebb menni a trónról való lemondást szabályozó jog­szabályaink feltárásában, csak az 1867. évi III. törvénycikkre utalunk, mely utólag becikkelyezi V. Ferdinándnak 1848-ban történt lemondását és kimondja, hogy miután a lemondási okiratok az országgyűléssel tárgyalás, elfogadás és törvénybe iktatás végett annak idejében nem közöltettek: az országgyűlés ünnepélyes óvást tesz minden ebből Magyarország önállására és függetlenségére nézve vonható káros következtések ellen; egy­szersmind pedig az ország jogai biztosítása tekin­tetében jövőre nézve megállapíttatik, hogy min­den ezentúl bekövetkezhető trónlemondás Magyar­­ország külön értesítése mellett és alkotmányos hozzájárulásával történjék. Világos, félre nem ért­hető törvény, mely annak a közjogi szabálynak kimondását tartalmazza, hogy az uralkodónak a trónról való lemondása a törvényes országgyűlés hozzájárulása nélkül érvénytelen, semmis. Lapunk mai száma 6 oldal. Megjelent a Ctyulai Kis Kalendárium és a heti hivatalos Előjegyzési Naptár. Kapható a Békés kiadóhivatalában és a hirlapelárusitó fiz­etekben.

Next