Lórántffy Zsuzsanna Leánygimnázium, Békéscsaba, 1942

­KEVE­J EMLÉKEZZÜNK! Akik nagy évfordulók idején járják, illetve hagyják el az iskolát, azokkal szem­ben joggal támaszt igényeket a hivatása magaslatán álló nevelőn túl: maga az élet. 500 éve született Kolozsvárt Hunyadi Jánosnak és Szilágyi Erzsébetnek másod­szülött fia, Mátyás, a nagy magyar renaissance uralkodó, a magyar nemzet legendás büszkesége, akit ma is gyakran emleget a magyar — még a puszták iskolázatlan ma­gyarja is —, akinek nagysága ország-világ előtt ragyogó fényesség a kortársak írásainak tükrében és akinek igazi nagysága nőttön-nő a feltárt budai és visegrádi leletek meg­bűvölő bizonyságának fényénél, hiszen ezeket nem érheti sem az udvaroncság, sem a függő viszonyból eredő elfogultság vádja. Születése ötszázéves fordulójának felemelő ünnepélyessége nem múlhatott el a fejünk felett nyomtalanul, mert Isten kegyelm­e akkor adta nemzetünknek kinyilatkoztatásul, mikor a megsemmisítéssel fenyegető má­sodik keleti veszedelem, a félhold, egyre vésztjóslóbb bizonyossággal emelkedett a ma­gyar látóhatár fölé. A harmadik keleti veszedelem fenyegetése idején ez az ötszázéves forduló ebbe az isteni kinyilatkoztatásba vetett rendíthetetlen hitünket erősíti: orszá­gunkon, — ha a magyarok Istene velünk és magunk is méltókká tudjuk tenni ma­gunkat — a poklok kapui sem vehetnek erőt soha! * 300 éve született Zrinyi Péternek és Frangepán Katalinnak leánya, Ilona, I. Rákóczi Ferencnek, majd Thököly Imrének felesége, II. Rákóczi Ferencnek anyja, Munkács hőslelkű védője. Megrázó szenvedésekkel teljesült ki benne a nagy idők ma­gyar asszonyainak sorsa. Őseinek megdöbbentő elvesztése a hatalom megtorló erősza­kosságának minden keserűségével és fájdalmával megismertette. Majd elvesztve igaz meggyőződéséért életével is játszó daliás férjét, az örökségül rámaradt családi hagyo­mány hordozójaként, a nemzet szabadsága védelmében egyenlőtlen fegyverekkel küzdött hosszú éveken át egy nagy birodalom túlerejével. Mikor pedig az árulás megadásra kényszerítette és mindennél drágább gyermekeit elszakították tőle, az időközben má­sodik élettársává lett kuruc vezér, Thököly Imre sorsának enyhítésére halálig meg­osztotta vele a vigasztalan rabság keserű kenyerét. Tündöklő szépségével és annál is tündöklős­!) emberi tulajdonságaival örök példaképe marad a nagy idők magyar asz­­szonyainak! Jussanak sokszor eszükbe e nevezetes évfordulók, és érezzék mindannyi­szor, hogy nemcsak biztatnak, hanem köteleznek is! Dr. Banner Benedek.

Next