Lórántffy Zsuzsanna Leánygimnázium, Békéscsaba, 1946

1946 november 13. Verőfényes őszi reggel. A tanulók serege most is vidáman, jókedvűen igyekszik az iskolába. A tantermek és folyosók falai közül azonban hiány­zik az a megszokott, minden iskolát jellemző zaj, moraj, mely az életet, az ifjúságot jelenti. Miért?... Eleinte csak bátortalanul, majd mind bizonyosabban terjed a hír: Meghalt Andauer tanárúrnő! Csodálkozás! Hitetlenkedés! Hiszen tegnap délelőtt még tanított, délután még találkoztam vele a városban! Igen! Tegnap még tanított, délután még a városban járt. S éjjel 1 órakor már halott volt. Szíve, mely úgy tudta szeretni az ifjúságot, mely annyi megpróbáltatáson és szenvedésen ment keresztül, mely annyira telve volt a boldogabb jövőbe vetett hittel és reménnyel, felmondta a szolgálatot. Mi, akik a munkában társai voltunk, láttuk, tudtuk, hogy beteg. Ő is tudta. Mégsem akarta abbahagyni a munkát. Hallatlan lelkierővel igyekezett leplezni beteg­ségét, betölteni hivatását, nevelni, tanítani. Hányszor mondtuk: Maradjon otthon, pi­henjen. Nem. Kötelességérzete, hivatástudata, munkaszeretete az iskolában, a munka mezején tartották. Szinte innen szólította el Isten kifürkészhetetlen akarata. Sírjához kortársainak őszinte tisztelete és megbecsülése, tanítványainak hálás ragaszkodása és szeretete kísérte. Emlékét mindannyian kegyelettel őrizzük. Kuthy Erzsébet: 1908 szeptember 1-től 1946 november 23-ig volt az iskola tanára. Magában véve száraz, lexikális adat. Ha azonban fellebbentjük az elmúlt idők fátyolát, beszélni kezdenek az évek, megelevednek a múlt eseményei s kirajzolódik előttünk a női eszménykép, a tanári ideál: Kuthy Erzsébet. És megtudjuk, hogy Kuthy Erzsébet itt, Békéscsabán, ebben az intézetben kezdte tanári pályáját 1908 szeptember 1-én s azóta állandóan iskolánkban működve 1915 január 18-ától mint igazgatóhelyettes is szol­gálta az iskolát. Tudatosan mondjuk és írjuk, hogy „szolgálta az iskolát“, mert egész iskolai működése nem volt más, mint a tanítás, a nevelés, a minden körülmények között való helytállás százszázalékos beteljesülése. Azt írtuk fentebb: Női eszménykép. Igen! A lemondásban, az áldozatkészség­ben, a szociális közösségérzésben a puritánságig tökéletes egyszerűségben és tiszta­ságban nagyon kevesen versenyezhetnek vele. Azt is írtuk fentebb: Tanári ideál. Igen. Mert, mint tanárnak óráit a közvetlen melegség, az egyéniségéből fakadó, de az iránta is önkénytelenül megmutatkozó sze­retet hatotta át. Igazságossága — emberi szemmel mérve — minden vitán felülálló. Tanítványai között különbségeket nem látott, és nem ismert. Szerető és édesanyai gondosságú nevelője és oktatója volt évtizedek folyama alatt a rábízott ifjúságnak. Mint kortárs is példakép. Az élen járt a munkában, a kötelességteljesítésben, a lelki­ismeretességben és a pontosságban. Segítő kartársi áldozatkészségét nemcsak az is­kolai életben, de kartársakkal szemben a magánéletben is gyakorolta. Egész élete, minden megnyilatkozása példakép tanárnak, tanítványnak egyaránt. A hivatalos tanügyi kormányzat elismerését azzal juttatta kifejezésre, hogy 1943 június 30-án a gimnáziumi igazgatói címmel tüntette ki. Munkaereje teljességében vonult nyugalomba s búcsúzóul a volt tanítványok és pályatársak nevében őszinte szívből azt kívánjuk, éltesse Isten még sokáig, hogy hosszú éveken keresztül élhesse azt a kiegyensúlyozott, boldog, harmonikus életet, mellyel valamennyiünk mintaképévé vált.

Next