Békésmegyei Közlöny, 1877. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1877-09-27 / 77. szám

­ IV. évfolyam. 1877. 77. szám. B.-Csaba, szeptember 27-én. BÉKESMEGYEI KÖZLÖNY­ Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként kétszer­ : vasárnap és csü­törtökön. Előfizetési dij a „Szépirodalmi Lapok"-kal együtt : egy évre 6 frt félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. A „Szépirodalmi Lapok"-ra külön is előfizethetni, egész évre 2 frt, félévre 1 frtjával. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. Egyes szám­ára 10 kr. kapható Biener B. urnás B.-Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. ur­nál és a nyomdában, vidéken mindem postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. Az országikból. Budapest, szept. 23-án. Tek. szerkesztő ur! végre sok bolyongás után ismét feljutottam a fővárosba, és mint igaz hazafi benéztem az ország gázába is, meggyő­ződni a felől, ha vájjon a­­ honatyáink komo­lyan hozzálátnak-e ama nagy kérdések megoldá­sához, melyek ólomsúl­lyal is nehezednek már évek óta az ország vállaira, s melyeknek leemelését oly nehezen várjak mindnyájan. Benéztem és mit láttam? Üres padokat, me­lyeken ugyan bátran akár végigfekl­­ettek volna a jelenlevők, még akkor is maradt volna hely, azok számára, kik valahol a vidéken vagy a ká­véházakban lesik Tisza miniszterelnök úr vála­szait az első ülésen tett interpellácziókra. Kimentem a folyosókra is, de ott is csak néhány buzgóbb képviselőt láttam kis csoportok­ban beszélgetni, ezek közt Apponyi Albert grófot, Csengery A. Somsich Pált, Csernátont, Simonyi E. Helfyt — mutogatva a muszka atroc­itások fényképeit — Horánszkyt, Szilágyi D. Szontag Pált, Zsedényit stb. stb. Megyénkből csak két képviselőt vettem észre itt: Irányi Dánielt és Zsilinszky Mihályt. Tűnődtem e jelenségen, míg egy szomszéd barátom meg nem magyarázta az egészet oly formán, hogy a tulajdonképeni nagy kérdések nagyon háttérbe szorultak a keleti háború előtt, s amellett a magyar Kormány még most sem boldogul a németekkel, akarom mondani: az osztrákokkal, kik még mindig fontoskodó arcz­czal bizonyítgatják azt, mennyire meglesznek ők rövidítve az új kiegyezés által. Szeretném látni, hogy csinálná meg ezekkel a kiegyezést egy Si­monyi Ernő, avagy pedig a mindig tüzelgő Madarász! Ezek persze csak úgy bajusz alatt nevet­nek, mikor látják, mily sok a baja annak a „gőgös" Tiszának Bécsben Auersperggel, Albrecht főherczeggel és a bankárokkal; örülnek szörnyen, hogy nem ők a miniszterek, és hogy van kit szidni a magyar bankért, a vám­szövetségért és­­ a keleti politikáért. Milyen kényelmes szerep ez, még csak tanulni se kell, hogy sikerrel ját­szák el a nagy­közönség tapsai között! No de ne bántsuk a nagy hazafiakat. Néz­zük inkább mit csinál az országgyűlés ? Hát volna biz­ott mit csinálni, de az a baj, hogy dac­ára a jelenlevő képviselők csekély szá­mának, mégis igen sokan vannak arra, hogy valami okosat végezzenek. A kisebb polgári peres ügyekben való eljá­rásról szóló törvényjavaslat volt a szőnyegen. Fontos tárgy kétségen kívül. Mindenki belátja, hogy az eddigi állapot, melyben pl. egy kakas­per felebbezhető egész a legfelsőbb törvényszékig, mikor a perköltségek megemésztik a per tárgyát, mikor a zugprókátorok száma ijesztő módon nő az országban, midőn a sok formalitás között el­vész a lényeg, a sok irka-firka között elvész az igazság — mondhatom ily állapot tovább fen nem állhat. Az önérzetes ügyvédek maguk sür­getik ez állapot megszüntetését; azt lehet mon­dani, hogy ebben mindenki egyetért velük. De ez az egyetértés azonnal megszűnik, ha arról van szó, mik­épen kelljen azon segiteni? Az egyik a községi birákra óhajtja bízni az ap­róbb peres ügyek elintézését, egy felebbezési fó­rummal; a másik békebirákat óhajt alkalmazni ingyenes, de kötelező szolgálattal; az egyik a szolgabirákat, a másik a járásbirákat tartja egye­dül hivatottaknak arra, hogy a kisebb peres ügyekben bíráskodjanak; az egyik az ügyvédi közbenjárást óhajtja, a másik éppen csak azok kizárását sürgeti; az egyik szakképzettséget, bírói diplomát követel, a másik ennek mellőzésével csupán a becsületességre apellál. És mindenki a maga nézetének helyességét vitatja, s mindenki csodálkozik, sőt legnagyobb része pláne boszan­kodik is afelett, hogy van az országban ember, aki az ő nézetét nem helyesli. Valóságos bábeli zavar, melyben minden parlamentáris rend, min­den pártfegyelem­ megszűnik, s nagyon jogosult azon aggodalom, hogy utoljára is olyan törvény fog kikerülni ebből a zavarból, mel­lyel senki sem lesz megelégedve. Sokkal nagyobbak az el­lentétek, sokkal merevebb egyes képviselőknek a nézete, semhogy egyöntetű törvényt csinálhatnának a bagatell-ügyek feletti bíráskodásról. Hogy mégis lehessen valami eredményre jutni, Horánszky Nándor egy kompromiszumot ajánlott, s egy határozati javavaslattal azt akarja elérni, hogy a szolgabíró és járásbíró-pártiak (még ilyen pártok sem voltak szép Magyaror­szágban !) kölcsönös engedmények folytán egye­süljenek abban, hogy hát rendszerint bírás­kodjék a járásbíró, de bizonyos esetekben és helyeken a szolgabíró is. Ez egy kicsit furcsa lesz az életben — ha ugyan keresztül megy, de a jóakarat megvan benne. A községi bíráskodás által eldöntött ügyekre nézve Horánszky azt kívánja, hogy azok a meg nem elégedő fél kívánságára a járásbíró elé vi­tessenek, de azt is csak permisztve mondja, hogy" odavihetők, és hogy a járásbíró a kisebb polgári peres ügyekre megszabott eljárás határozatai sze­rint végérvényesen határozzon. Az ilyen ítéletek ellen — a felebbezés kizártával — csak semmi­ségi panasznak volna helye azon törvényszékhez, melynek kerületében az illető bíróság székhelye fekszik. Én attól félek, t. szerk. ur! hogy ez a tör­vény éppen azért lesz rosz, mert nagyon jól akarják megcsinálni. Nagyon sok képviselő be­szél pro et contra, és pedig ingerülten. A sok bába közt elvész a gyermek. Dr. D. A íí tárnája. Az őrült grófnő. I­eszély. — írta : Egy tébolyda-orvos. Fordította: Clirisztó Miklós. (Vége.) Natalia szabad volt! De nem­ akart többé megjelenni a világban, hogy a kíváncsi látogatásokat kikerülje s csak kevés meghitt barátjait fogadta el. Szerencsétlen története csakhamar szájról szájra szállott. Végre eljutott Ferencz császár füleihez is. Első Ferencz Ausztria császárja, ki oly sokat tar­tott igazságosságára, hogy e jelmondatot követte : „Jus­titia regnorum fundamentum"*) felháborodott az uralko­dása alatt történt méltatlanságon, s mindent elkövetett, hogy az ő uralkodását bemocskoló foltot lemossa. Még azon este Natalia grófné a császári várba hivatott. Az ilyen meghivás parancsnak tekintetett, s Nata­lia nem akart ennek ellenszegülni. Kilencz óra volt midőn a császári várban megér­kezett. Gyász-ruhában volt és arczát fekete fátyollal takará. Midőn a várban megjelent, az udvari kamarás fo­gadta, ki őt a császár szobájába kisérte. Ferencz császár egyedül volt. Résztvevő arczczal lépett a grófné elé, kezét megfogta s egy támlás-szék­hez vezeté. — Kedves grófnő — igy kezdé a császár — lássa a legszerencsétlenebb embert maga előtt. Valóban igaz, mit nekem elbeszéltek? Én nem hihetem, hogy ön ily égbekiáltó bűn áldozata volna. A grófné meghajtá magát. — Igen ugy van, felséges uram! A császár sóhajtott. — Beszéljen, kedves grófnő! mindent akarok tudni. Kérem ne titkoljon el semmit. A grófné elbeszélt mindent. Nem tagadott el semmit, nem tagadta el hibáit, nem tagadta el, hogy miként lett szivének áldozata. — Én hibáztam felséges ur — fejezé be közlését — s miután azt megölték, kit szerettem s kit örökké siratni fogok, háládatos lettem volna azon kéznek, mely engem­ hibáimért megölt volna. De a mit én szenved­tem, az ezerszer rosszabb a halálnál. Ezt nem érde­meltem l Borzadás fogá el testét, midőn azon iszonyú múltra gondolt. A császár mélyen meg volt hatva s ezt nem is titkolá el. — Kedves grófné — mondá kis szünet után a csá­szár — én egészen szolgálatára állok; szabadon s féle­lem nélkül beszélhet. Mit kiván ön azon sértés jóra ho­zásáért, melyet országomban szenvedett ? A grófné lesüté szemeit s hallgatott. — Kedves grófné — folytatá a császár szívélyes hangon — én semmit sem fogok öntől megtagadni. Kér­jen bármit! Kérjen bármi kegyet s én megadom. Kér­jen birtokot vagy bizonyos mennyiségű pénzt, bármily sok legyen is az. Beszéljen tehát grófné s kérjen valamit. — Útlevelet külországba felség! — Kedves grófné, én azt mondtam önnek, szol­gálatára állok, kérjen tehát valamit. — Egy útlevelet felség — ismétlé a grófné gyenge, de határozott hangon. — Nem akarok egyebet, csak innen el! — Ön nagyon kegyetlen grófné, nem akar tovább országomban lakni, melyben oly nagy igazságtalanság történt önön. De sem én, sem tanácsadóim mit sem tud­tak arról. A főbünös halott, őt többé nem büntethetem meg, de mit tegyek? Ne legyen oly szigorú irányomban, *) „Igazságosság az uralkodás talpköve." Ford.

Next