Békésmegyei Közlöny, 1877. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1877-09-16 / 74. szám

IV. évfolyam. 1877. 74. s­zám. II.­Csaba, szeptember 11>-á­i, ^^ 1^ff EGY KÖZ I • f^^ ^^^ Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megijelenik­ h­etenként kétszer : vasárnap és­ csütörtökön. Szerkesztőség és Ltia.<Ió-lilva.tal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. Egyes szám­ára 10 kr. kapható Biener B. urnál B.­Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. ur­nál és a nyomdában, vidéken minde­n postahivatalnál 5 kros postautalván­­nyal. Előfizetési dij a „Szépirodalmi Lapok"-k­al együtt : egy évre 6 frt félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. A „Szépirodalmi Lapok"-ra külön is előfizethetni, egész évre 2 frt, félévre 1 frtjával. B­ékésmegye uj beosztása, Békésmegye bizottsága, a folyamatban lévő gyűlésen,­­s a megyei hivatalok berendezése felett — újabb hat évre határozott. Ez­úttal leginkább a megállapított szolgabí­rói járásokra van megjegyezésünk. A küldöttség, a régi hat járást javasolta meg­tartani, azon hozzáadással, hogy minden járási szolgabíróhoz egy segéd-szolgabiró alkalmaztassák. A gyűlésben ettől eltérő két külön terv me­rült fel. Egyik szerint Gyoma Endrődnek a csabai, Tarcsának a békési járásból kiszallításával, — tekintettel, hogy a községek, a csabai székhely­től vasúton menve másfél óra távolságban fek­szenek s a Körös árjaival évenkint erősen küz­ködnek, külön, uj szolgabírói járássá alakitas­sanak; a csabai járás pedig, — eddig a gyu­lai járáshoz tartozó gy.-vári és Kétegyháza köz­ségekkel egészíttessék ki; — mig végre a bé­kési járáshoz, — eddig a gyulai járáshoz tarto­zott Doboz és Gerlapóstelek puszta község adat­ván, a gyulai járás megszűnnék. Megüzendő, hogy a gyulai járáshoz eredetben tartozott, s ennek főkontingensét képezett Gyula városa, később ren­dezett tanác­csal látván el magát, arra nézve a szolgabíró feleslegessé vált. Sem az egyik, sem a másik, hanem egy harmadik terv lett elfogadva. E szerint a gyo­mai járás, Gyoma Endrőd községgel felállíttatott, a gyulai járás Gyula nélkül, a csabai járás, Gyoma, Endrőd nélkül, csupán Kígyós községgel szolgabírói járássá alakíttatott. Lesz tehát az eddigi hat szolgabírói járás helyett hét járás , ugyanannyi fő, ugyanannyi alszolgabiróval és írnokkal. E szerint Csaba község, melyről a megyei küldöttség ugy emlékezett meg, hogy Csaba vá­ros helyesen keresztül vitt önkormányzata, a szol­gabíró tiszti tevékenységét alig veszi igénybe, — csupán Kigyós községgel, egy külön szolgabírói járást képez. Gyula­vári, Kétegyháza és Gerlapóstelek pusz­taközség, hasonlólag egy külön járást képeznek , székhellyel Gyulán. Lucus a non lucendo. A szol­gabíró a járáson kivül, Gyulán lakik, kinek ott semmi dolga, a járás pedig szolgabíró nélkül magára marad. Minek volt e járást megterem­teni ? miért székhelyei Gyulán ? miért nem hihe­tett, a Gyula nélkül csonkán maradt, — 4 köz­ségből álló gyulai járást, részben a csabai, rész­ben a békési járásokba olvasztani, valóban meg­foghatlan. Avagy az állam pénzügyi állapotához képest ez még mindég olcsó közigazgatás ? Ama eszmére akarunk ez­úttal reflektálni, mely a gyűlésen a rendezés körüli általános vita alkalmával felhozatott. E szerint előbb a közsé­gek lennének felszólítand­ók, nyilatkoznának — nem lennének-e hajlandók törvényes jogukkal élve az önkormányzat és a közigazgatás maga­sabb érdekében magukat rendezett tanác­csal el­látni ? mi ha megtörténnék, a megye más járá­sokra lenne beosztandó s kevesebb szolgabíró al­kalmazására, kevesebb költségre lenne szükség. Ha valahol az országban, úgy Békés megyé­ben ez eszme — hol Gyulán kivül, még legalább hat összesen 110,000 lelket számláló község ta­láltatik, mely kifejlett ipara, kereskedése s erős értelmi osztálya mellett a rendezett tanács alaki­­l­sára teljesen alkalmas ; sőt az ahhoz szükséges minden elemekkel, tiszti ügyész, mérnök, orvos­sal s értelmes jegyzőkkel már is rendelkezik, — egészen érett, csak a talaj hiányzik, hová ez esz­me elvettessék. A községekben, melyekben az adminisztrá­czió rendszerének meghatározása elég hibásan ruháztatott, miután az adminisztráczióhoz a döntő elemek nem értenek, — hol az anyag, a szel­lemnek magától ki nem tér, — a talaj terméket­len. A megyékben tehát, mint az értelmiség köz­pontjában lenne holya a helyes közigazgatás el­vét gyakorlati érvényre juttatni. S ha a megyé­nek a keresztülvitelre nincsen kényszerítő ha­talma, úgy a községi talaj termékenyítésére, leg­­alább szellemi erejével vállalkoznék. Békés megye ez alkalommal nyíltan nézetet vallott. Nézete szerint a megye egy méhcsalád­hoz hasonlít, mely­ mesterségesen együtt kell tartani, hogy erős 0yen. A ki megyei ember létére a községek" szabadítására törekszik, az öngyilkosságot követ­el. Ha ezen őszinte nyilatkozat meg nem élje­neztetik, ugy az egy oly egyén magánnézetének vétetett volna, ki a megyét végczélnak, s oly égi testnek tekinti, mely a légkörben függetlenül a maga tengelye körül forog, s nem tekinti az ál­lam és a községek közvetítőjének a megyét, mely­nek legnemesebb feladata épen az állam és a községek életének egyiránti önzetlen fejlesztésében kulminál. A hasonlat azonban a méhész-egyleti gyű­lésben alig állhatott volna meg, mert az elmélet­nek nem csak kezdete, de folytatása is van ; foly­tatása a méhcsalád rajzásában nyilatkozik. De ha hibás volt a hasonlat, annál hibásabb volt annak alkalmazása. Ugyan­is a községek, azzal, hogy maguk kebelében egy értelmes sót állítanak a községi közigazgatás élére, ki a ki­fejlett viszonyokhoz képest az állami törvények és a kormány rendeleteinek tőle követelt végre­hajtása mellett, aligha­nem több szolgálatot tesz az államnak, a megyének, mint saját községének — korántsem szakadnak ki a megye kebeléből, s nem hogy gyöngítenék a megyét hanem a me­gye díszére és erősítésére tovább is a megye ha­tósága alatt maradnának. Így azonban, hogy e hibás s a megyei ura­lom féltését kifejező nézet megelleneztetett, és hogy az nyomban meg nem czáfoltatott,­­ a megye kifejezésénél veendő, annál inkább, mert az előterjesztetett javaslat figyelmen kívül ha­gyatott. Tisztázzuk a nézeteket, — mozogjunk kissé szabadabb szellemben — s igyekezzünk mielőbb elérni ama pontot, a­melyről elfogult nézeteink termékeire visszatekintve, el kell mondanunk ama­ i „Mésmegyei Közlöny" zárszája. Az őrült grófnő. Meszely. — írta : Egy tébolyda-orvos. Fordította: Chriszta Miklós. (Folytatás.) Fentebb elbeszéltük, hogy Natáliának jobbra for­dult sorsa, többé nem dac­olt, engedelmeskedett, nem panaszkodott, mióta észrevette, hogy ez mind hiába­való. De mit is használt volna panasza? Sohasem kapott más feleletet, mint : „Őrült vagy !" És ő nem akarta többé hallani e szavakat, melyek égető fájdalommal törték el keblét. Álmában sokszor vélte hallani e szavakat. Nem! nem! gondola, még nem vagyok örült. Csak ritkán beszélt az orvos­ és ápolóval, kik — mióta nem szegült ellenük — szelídebben bántak vele. Néha előkelő urak jöttek szobájába látogatás végett. Hangosan beszéltek szép termete­­s nemes vonásairól. — Ilyenkor felemelte fejét és mosolygott. Így teltek az évek, miket ő nem számított; biztos volt benne, hogy itt kell meghalnia. Egy reggel szolga lépett szobájába, a­ki vele vala­mit akart közölni, de erre nem talált szavakat. — Tudja, hogy mától fogva új orvosunk lesz? Natália csodálkozva tekintett reá, mert ez alkalom­mal beszélt vele először mint okossal. — Igen, igen, az öreg úr felakasztotta magát, kép­telennek hivén magát a további szolgálatra. Natália vállat vont. — Az uj orvos — folytatá az ápoló — igen ba­rátságos ember, kivel könnyebben beszélhet, mint az öreg­gel, a ki „igen" és „nem"-nél egyebet nem felelt. Csengetés hallatszott. — Itt van már, — mondá az ápoló, miközben el­távozott. Natália nem tudá magának megmagyarázni e férfi viseletét, várva várta az orvost. Az orvos — miként az ápoló mondá — barátsá­gos és csinos kinézésű fiatal ember volt. Natáliát már a szoba ajtajában köszöntötte s kék szemeivel oly barátságosan nézett reá, hogy hosszú évek után Natália most kezde először remélni. Leült Natália mellé. — Asszonyom! szíveskedjék egy pár kérdésemre felelni. — Kérdezzen. — Neve? Natália aggályosan mosolygott. — Ha az ön helyén azon orvos ülne, a­ki eddig járt hozzám, úgy azt felelném . 45. szám, azelőtt Turner Friderika színésznő, a­ki nagyravágyása miatt szenved. — Kérem ugy feleljen, mintha életéből tiz évet ki­törölt volna. — Akkor azt felelném, hogy : Sesso Natália grófné, egy gyalázatos boszu áldozata. — S kit vádol ön ezért? — Férjemet, ki egy csendes, barátságos életből ki­szakított, elvakítva szüleimet aranyai s nevének fényével; azt az embert, a ki sohasem kívánt szerelmet, barátsá­gomra nem számított és mégis azt akarta, hogy szivemet mások iránt elzárjam. Lapunk mai számához fénv melléklet van csatolva.

Next