Békésmegyei Közlöny, 1878. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1878-01-13 / 4. szám

V. évfolyam. 1878. 4.­­szám. B.-Csaba, január 13-án. ERESMEGYEI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. XI egj el­enik heten­k­ént kétszer : vasárnap és ost­tör*töl*_ön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bér­mentve küldve, egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. Egyes szám­ára 10 kr. kapható Biener B. urnás B.-Csabin Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó­hivatalban, Biener B. ur­nál és a nyomdában, vidéken minden postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. Egy álom. ii. — Tehát az ellenzék vette át Magyarorszá­gon a kormányt. Nincs oly magyar, ki hazájának üdvét, szellemi és anyagi felvirágzását őszintén előmoz­dítani ne akarná. Az ellenzék kormányra jutott férfiai utána láttak, és meggyőződésből lévén ellenzékiek, azon hiszem­ben, hogy lehet, hozzá kezdtek a „nagy" műhöz, melynek keresztülvitele iránt előttük is iparkodtak a kormányok, de sikertelenül. Egy Ausztriától függő nemzeti bankról tudni sem akartak. Felszólítak tehát hazafiasságtól lehelő prok­lamácziókban gazdagot és szegényt, hogy egy önálló nemzeti bank létesítésére mindenki tehet­sége szerint áldozzék és írjon alá részvényeket. A felszólítás nem is hangzott el a pusztában. Tódult apraja nagyja, véne és fiatala; az or­szág magyar érzelmű népe megfeszítette minden erejét, s ki csak tehette, aláírt. Az aláírás végeredménye az lőt, hogy az önálló nemzeti bank létesítéséhez szükséges pénz­értéknek egy tizedrésze sem len fedezve. Az ország népének pénzforrásait a több évig egymásután következett rosz termés kimeríté, és teljes lehetetlenség volt a legnagyobb hazafiság mellett is egy üres kútból vizet meríteni. Egy az európai pénzpiaczokon elhelyezendő nagyobb kölcsönről szó sem lehetett, mert az európai nagy nemzetek nem bíztak az uj kor­mányban, mely olyanokra vállalkozott, mi előre­láthatólag, legalább egyelőre, keresztülvihető nem volt, s mit az előbbeni kormány, mely ép oly kipróbált hazafiakból állott, egy erős többség mellett sem tudott keresztül vinni. De nemcsak hogy egy önálló nemzeti bank létesítése merő lehetetlenségnek bizonyult, hanem az uj kormány ebbeli actiója reactiót szült. A bécsi priv. bank represzáliákat von, és a magyar­országi fiókokat beszüntette, itt elhelyezett pén­zeit tömegesen felmondotta, mi sok kereskedő, kis és nagybirtokos bukásának indoka lőn. Körülbelül így történt az önálló vámterület­tel. Az erre szükséges pénz előteremtésére, az a kormány, mely adóelengedést ígért, kénytelen volt egészen új adó­nemeket életbe léptetni. Az eredmény nem felelt meg a hozott áldo­zatnak. A nyers terményekre, különösen a­­ föld­művelés által előhozottakra, az idegen­­ hatalmak oly vámot vetettek, hogy azok nyakj­u­kon ma­radtak, a­nélkül, hogy az európai n^ek hiányu­kat érezték volna, mert más országok­, mint Orosz- és Francziaország, fedezték b­őven és olcsón a szükségletet.­­ Oly szükségletekre pedig, mint petróleum, kávé, czukor, sat, melyek Magyarországon nem teremnek, oly kiviteli vámok szabattak, hogy áruk a lehető legmagasabb fokig felcsigáztatott. Az uj kormány emberei bekezdték látni, hogy a szó, az ígéret, a frázis, sokkal könnyebb mint a tett, hogy a valóság szomorúan külön­bözik a tervezéstől, hogy az mni­ni theoria jó és üdvös, a­m­i nagyon óhajtandó, sokszor valóság­gal teljesen realizálhatlan. A nemzetnek két fő óhaja, az ellenzék két főigérete nem teljesülhetett: a nép és sajtó zú­golódni kezdett és szidta őket jobban, mint ők most szitkozódnak. Hogy ki ne essenek a nép kegyéből, más „fontos dolgokhoz", eszközökhöz folyamodtak. Azt kívánták, hogy a budai vár ormáról vétessék le az uralkodóház feketesárga családi lobogója. A király jöjjön Pestre az országgyűlést megnyitni, és ne történjék ez Budán. Közös hadsereg, közös pénzügy, tehát dele­gáczió nem kell. Nem adunk ujonczot, nem fizetjük a quotát. De azért legyen harcz és háború az oro­szok ellen. Voltak ugyan elemek az uj kormányon és többség között, melyek habár kormányra léptük­kor maguk is hitték, hogy a hangoztatott ígére­tek létesítésére nem kell egyéb, mint hazafiság és­ elszánt jóakarat : most belátni kezdvén a praxisnak a theoriától való különbségét, meg akar­tak állani a sikamlós után, de ezeknek szava el­némult a zaj és anarchiában. És bekövetkeztek a nemzetre a legsúlyosabb napok.. . A bécsi kamarilla, a katonapárt, melynek Magyarország alkotmánya mindig szemét szúrta, győzött. Lám, mondtuk, a magyar hűségében nem leh­et bízni; tudtuk, hogy ez lesz a vége! Így kiálták. A haza kebelében levő kígyók is sziszegni kezdtek, az ellenséges nemzetiségek is ellene for­dultak saját anyaföldjüknek . . . Iszonyú, rettentő álomlátás volt, melyet to­vább leírni nem akarunk, mert tollunk reszket kezünkben csak a gondolatra is, hogy e sok csapás által látogatott drága földön ilyesmi még egyszer történnék. Az ország nyögött az abszolutizmus járma alatt, és szorosabbra fűzték a békét, mint valaha. S a nép bölcsebbjei felsóhajtoztak, és vissza­kívánkozva Egyptom húsos fazékaihoz, azt rebe­gék a szolgaság járma alatt nyögő keblek . S azért buktattuk meg a Tisza-kormányt, mert ily sorsra nem akarta juttatni a nemzetet, amit Azért buktattuk meg, mert nem ígért olyant, keresztülvinni nem lehetett, s mert enge­dett ott, hol a nemzet szabad s békés fejlődésé­nek legmagasabb szempontjából, nem engedni vétek lett volna? Azért buktattuk meg a nemzet több férfiait, hogy üres kiabálóknak, legkipróbál­szó szátyá­roknak helyet csináljanak, kik ennyire juttattak bennünket ? Az önámításból az ébredés késő volt... * * Távozott tőlünk a nyomasztó álomlátás, és hálát rebegtünk a mindenhatónak, hogy az egész nem volt egyéb, mint álom. Gondolkodva a dolog fölött, azon meggyő­ződésre jutottunk, hogy ha csak képzelhető volna, miszerint a nemzet jövőjével ily rut játékot le­hetne űzni, a kiábrándulásnak legbiztosabb esz­köze volna, ha két három évre, próbára az el­lenzéknek engednék át a hatalom mostani kép­viselői a korm­ányrudat.... i „Békésmegyei Közlöny" teája. Fővárosi tárcza-levelek, (Heti Krónika.) I. Budapest, jan. 9. Farsang és farsang mindenütt. A remény és a csa­lódások évadjába léptünk. Karnevál uralm­a mindenütt, az ő udvarának hódol ifjú és vén. Uralkodásának idejére elég büszke lehet. Jó hosszú lesz, csaknem másfél hó­napig tart, alattvalói hódolhatnak neki, mert sok vigsá­got hoz nekik, míg a hamvazó­szerda bánatos reggelével beköszön, hozva mentől több — hyment. A fővárosi elit-bálok ma­holnap kezdetüket veszik. Az első a bölcsészek bálja leend, melyhez tavalyi sikere után, kevés reményt táplálnak bölcsészeink ez évadban is. Első levelünket nem tölthetjük be szebb tárg­gyal, mint a Petőfi-társaság üléséről ha szólandunk. F. hó 6-án tartotta második évi közgyűlését az akadémia dísz­termében, mely csaknem egészen megtelt a hallgatóság­gal, kik köz­­ itt földszinten és karzaton a nők jelentékeny helyet foglaltak el. Fővárosi tagjain kivül vidékről is je­lentek meg sokan, igy K. Papp Miklós (Kolozsvárról,­ ki a végből jött Pestre, székfoglalóját tartotta. A hall­gatóság közt láttuk: Szász Károlyt, Arany Lászlót, Tisza Lászlót, Tóth Lőrinczet, Nagy Miklóst, Beöthy Zsoltot, Veres Beniczky Hermint, Bulyovszkynét stb. Az elnöki emelvényt Jókai Mór foglalta el, mellette ült Éjszaki Károly alelnök, Lang Tamás s Várady Antal titkárok. Az elnöki megnyitót Jókai olvasta fel, mely élénk é­ljen­zéssel fogadtatott. Beszédéből a következő szép részletet emeljük ki: „Óhajtjuk, hogy az uj évben ne tépjenek le minden babért a világharczok hősei, az olympi szellembajnokok számára is hagyjanak fenn valamit. Ha pedig a végzet a nehéz megpróbáltatás korszakát mérné ránk, akkor azt óhajtjuk, hogy szellem-harczosaink tolla ne a pártviszály epéjébe, hanem régi dicsőségünk fényes színeibe legyen má­ tva. Mert nem tartjuk azt, hogy „inter armu silent musae." A fegyverek közt is van a költő lantjának ma­gas hivatása. Hitünk szerint a szépirodalom férfiainak fel­adata az, hogy a­mig lehet, az egymással versengő nem­zetek közé álljanak: eszméik kicserélése, kölcsönös átül­tetése által a népek egyetemét felvilágosítsák, hogy a kerek földön a szeretet a szép és nemes iránt, a haza és a szabadságszeretet minden nemzetnél egy és ugyanaz legyen; de ha elkerülhetlen a harcz, akkor feladata a nemzeti költőnek, hogy nemzeti zászlóink előtt járjon s miként a walkürok, még a halálban alvókat is feltámas­­sza szavával. Ezután Szana Tamás csinos titkári jelentése követ­kezett, melyből a következőket adjuk. „Midőn társaságunk egy évi működéséről az elősoroltakban számot adtam, helyén látom a t. közönséget jövő évre tervezett műkö­désünkről is tájékoztatni. Lapunk, leküzdvén a kezdet nehézségeit, jövőre annál nagyobb buzgalommal folytatja pályáját; könyvkiadó vállalatunk legalább is a múlt évi­hez hasonló számú, s feladatához képest kizárólag ere­deti műveket vesz fel keretébe; olvasó üléseinkben pedig

Next