Békésmegyei Közlöny, 1879. július-december (6. évfolyam, 64-142. szám)

1879-09-16 / 97. szám

VI. évfolyam. 1879. 97. Szim. B.-Csaba, szeptember 16-án. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként háromszor* : vasárnap, kedd (féliven) és csütörtökön. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. Eg­yes szám ára 10 kr. A keddi szám ára : 5 kr. kapható Biener B. és Grünfeld J. kereskedő uraknál, B.­Csabán. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyílttériben egy sor közlési dija 26 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. ur­nál és a nyomdában, vidéken minden postahivatalnál 6 kres postautalványnyal. Előfizetési dij: helyben házhoz, hordra vagy postán bér­mentve küldve: egy évre 6 írt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt &0 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. MEGYEI HIREK. — Cs­ernyik Jánost a csabai tanyások „rémét," a rendőrség a csabai kir. járásbírósághoz tette át. A tanyások „réme" egy 18 éves gummn, olyan gyenge, hogy a szél is elfújhatná. Rémséges tettei abból állanak, hogy egy csabai gazdájától megszökvén, egy-két tanyán nappal a lakosok távollétében, néha az ablakot is betörve, élelmi­szereket, kenyeret, szalonát és egy pár rongyos csizmát lopott. Előadása sz­rint azért menekült minden áron, mert azzal ijesztgették, hogy felakasztják mivel gazdájától meg­szökni merészkedett. Ebből is látszik, hogy az észbeli tehetség mily fokán áll a csabai tanyák „réme." — A b.-csabai polgári leányiskola javára vasárnap este a színteremben rendezett műkedvelői hang­verseny, ugy a látogatottságot mint a műélvezetet tekintve, igen szépen sikerült. A hangverseny fénypontjait a Chovan Kálmán úr által zongorán előadott darabok képezték két­ségtelenül, kinek úgy technikáját, mint elegáns, finom, érzésteljes játékát volt alkalma a közönségnek megtap­solni, habár az épen nem legjobb „hangulatban" levő zongora kissé akadályozta a művészt a darabok teljesen praecziz előadásában. A magyar népdal-egyveleget ismé­telnie kellett.­­ Feszült figyelemmel hallgatták Hajnik Béla ur szavalatát és Nogáll Janka kisasszony kíséretét és az ily remek szavalat és kiséret képes lesz a régi divatból kiment, hajdan is csak borzalmas murtiha­toknál divatban volt melodramatikus előadást kedveltté tenni. Eimler Nina és Seyring Karolin kisasszonyok ugy a szólókban mint a duettekben, szabatos ének és kedves előadási modor által, viharos tapsokat és számtalan csok­rot arattak. Szóval a közönség igen megelégedetten távo­zott, azon óhajjal, vajon alkalma nyílnék többször is élvezve — jót tenni. A hangversenyt táncz követte, mely azonban, minthogy nem volt kihirdetve, nem nagy láto­gatottságnak örvendett. * Közhirrététel. A csabai királyi közjegyzői iroda Uhrinyi Andor urnak a piaczon — Ormay-féle kereske­dés tőszomszédságában — 999. szám alatt lévő házába tétetett által, hol folyó hó 20-án fog megnyittatni. Hivatalos órák : hétköznapon délelőtt 8—12-ig, hétköz­napon délután 2—5-ig, ünnepnapokon délelőtt 7—10-ig. * Bacsjánszki András csabai lakos csizmadia­mester f. hó 11-én egy Szilágyi István nevü 13 éves szegedi fiút talált Csabán az utczán, ki állítólag a sze­gedi katasztrófa elöl Makóra, onnan Mezőhegyesre, Szen­tesre, Kondorosra, Békésre s onnan ide Csabára menekült. A fiú előadja, hogy a katasztrófa óta folyton csavarog s szüleiről semmit sem hallott s így miután bizonytalanra Szegedre vissza menni nincs kedve, a csizmadia mester­séghez pedig volna — találójához beállott csizmadia inasnak, mirel a szegedi hatóság a netalán élő szülők, esetleg rokonok értesítése végett tudósíttatott. — A f. évi ujonczozáskor a megye valamennyi községeiből a cs. kir. gyalog és huszár-ezredhez sorozott ujonczok részére a behívó jegyek a megyei szolgabirósá­gokhoz a cs. kir. 68-ik sz. gy.­ezred hadkiegészítési kerü­leti parancsnokságtól megérkeztek. A f. év októberhó l-re történendő bevonulásra szóló behivó-jegyek kiosztása már folyamatban van. * A Gyulán tegnap kezdetét vett megyebizott­sági gyűlésen főispán ur távollétében alispán ur elnökölt. Az alispáni és közigazgatási bizottsági jelentések felolva­sása után, néhány miniszteri rendelet vétetett tudomásul, azután a főszámvevőnek a m­ai nap megválasztására meg­alakult a kandidáló bizottság, melybe a megye részéről Bonyhay Benjámin, Ferenczy Alajos és Tatay János urak választattak, alispán ur pedig Novák Kamill, Amb­rus Lajos és Ladics György urakat nevezte ki. A válasz­tások — a közigazgatási bizottsági két tagé is — ma ejtetnek meg. A többiről jövőre. * A b.-csabai statusquo izraelita hitközség mély fájdalommal jelenti, a község 39 éven át itt működött, szeretett lelkészének főtiszt. Hirschfeld József kerületi rabbi urnak f. hó 13-án, d. e. 11 órakor, két évi súlyos betegség után, életi 71 ik évében történt gyászos kimúl­tát. A boldogult hűlt tetemei f. hó 15-én d. e. 9 órakor tétettek a b.-csabai izr. templomból az örök nyugalom helyére, a helybeli izr. sírkertbe. Béke hamvaira­ B.-Csa­bán, 1879. évi szeptember 13-án. A b.-csabai izraelita hitközség elnöksége. * Hirschfeld Józsefet b.-csabai rabbit tegnap d. e. 9 órakor a lakosság nagy részvéte mellett temették el. Minden hatóság, a többi hitfelekezetek papsága, a megyei izr. hitközségek képviselve voltak. Az elhunyt derék férfi fölött, barátja a mezőtúri rabbi és a szegedi hitszónok Löw Emánuel ur tartottak búcsúztató beszédet — az előbbeni németül, az utóbbi magyarul — melyek sok jelenlevő sze­mébe könyeket csaltak. A b.-csabai izr. hitközség ez idő szerinti elnöke, Hoffmann Mór ur is mondott egy német búcsúztatót, azon őszinte ragaszkodást tolmácsolván, mely­lyel a csabai község elhunyt rabbija iránt viseltetett, mire a kántor szivreható éneke következett. A halottat a gyaloglók és kocsik hosszú sora kiséré a sírkertbe, hol még kettő mondott rövid szónoklatot és elfede őt a föld, a honnét jött, és a hová két évi kinos szenvedés után vágyott! Béke hamvaira ! — Hibaigazítás. „Egy elzülött élet” czim­ü rajz első közleményében „vándormüvészetek bordájába" helyett olvd : bandájába. A második közleményben verebek he­lyett olvd : vér­ebek. — Beküldetett. Tekintetes szerkesztő ur! A „Bé­késmegyei Közlöny" I. évi 93. számában „futó betyá­rok" czime alatt egy közlemény jelent meg, mely köz­lemény több tekintetben a valóságot nélkülözi, de egy­szersmind az elöljáróság ellen egy lehető súlyos vádat malicziore emel. Ennélfogva a midőn az alább közlendő tényállást beküldeném, tisztelettel kérem annak becses lapjában helyet adni. Csorvás határában, az ó-csárdában folyó évi aug. 31. és szeptember 1-seje közötti éjfélkor 6 fegyveres ember szállott meg, kért pálinkát, kenyeret és szalonnát; az étel és ital árát ki nem fizetve egy kocsin az étkezés után nyomban Kondorosnak hajtott. Erről a bejelentés csak szept. hó 1-én estefele érkezett a községi elöljárósághoz, tehát a fentérdeklettek eltávozása után mintegy 17 óra múlva, mely okból, de különösen azon indokból is, nehogy a már úgy is késő nyerendő értesítés i Jkésigjsi Eén­j" tárcsája. A levélhordó. Eszembe jutnak Beranger lázas sietségű refrainerei a „juif errant,"-ról. Arany János mélyértelmű, panaszos szavai az „örök zsidó" nyolczadik strófájából: „Az üstökös még visszatér, Kiröppent nyil oda is ér, Az eldobott kő megpihen .... én szüntelen. Tovább ! tovább! — ha a levélhordó halad el ut­czánk végén. Beranger is, Arany is sokkal többet mondanak az egyszerű szavakban , de azt most ne keressük mi. Egyszer megtörtént valakin, hogy házi iparáról ír, így idézte a halhatatlan midőn a nők német költő ismert költeményét: „Ehret die Frauen, sie flechten und weben." Hogy mit fonnak és szőnek, az a költemény titka. Ő csak ennyit tud az egészből. Ilyen hibával vádolhatnának engemet is, ha nem jelentettem volna ki, hogy az örökös bolyongás csak eszembe juttassa a két költeményt. Mondjanak bármit. Nekem mindig eszembe jut az a fájó, panaszos strófa, ha a levélhordót pillantom meg. Mióta ismerem, mindig az a színehagyott, kopott ruha van rajta. Mindig feltűnik az a kipróbált gyalog­lás, az a fáradt, halvány arcz, az a bús tekintet. S min­dez együttvéve olyan megmagyarázhatlan szánalmat kelt lelkemben. Alig áll meg egy pillanatra, újra megy. „Tovább! tovább!" Kopott bőrtáskájába nyalábolja a „délutáni vagy reggeli postát," mellé teszi a hajdan rózsaszínű most már bizonytalan sárga boritékú könyvet, szétmállott,­­ kifodrosodott lapjaival, itatós papírjával. Aztán megy . .. szüntelen. Tovább, tovább ! Ő, ki annyi titkot őriz önkénytelenül, annyi örö­met, bánatot, bosszúságot, félelmet stb. okoz, ha bebot­lik a házakba, vagy elfut az ablakok alatt, az utcza vé­gén , oly közönyös arczczal bolyong, mintha megvetné azokat az embereket, kik várják, vagy rettegik jöttét. — Mikor elveszi díját, a két Krajczárt, olyan barátságos mosoly fut végig a fáradt, halvány arczon, hogy adója szinte megszégyenül, hogy a levél örömét csak ennyire becsüli. De a mosoly nem azt jelenti. Ez csak olyan szo­kás nála. Mintha elvesztett örömei, elvesztett nyugalma fölött mosolyogna oly sajátságosan. Nincs is neki nyugalma, nincs ünnepe. Vasárnap reggel felesége, gyermekei csak úgy tün­dökölnek az ünnepi díszben. A mámi barna ruhája ki­kerül az ócska almáriomból, a lányok haját fényesre fésülik ma. Úgy mennek lassan, szépen — mint illik — a templomba. Csak a levélhordó nem tudja, hogy más­nap van ma. Ott bolyong az utczákon régi, kopott ruhájában. Arczán leomlik az izzadság, kezét vörösre perzseli a nap. Fejére tapad a kis szürke kalap. Egyformán ko­pognak csizmái a forró kövön, a­mint megy. „Tovább, tovább Bekopogtat a házakba. Itt örömmel, lázas vág­gyal fogadják, alig bírják várni, míg kipakkolja kapott bőrtáskáját, hogy kivegye azt a várt kedves vendéget. Végre megvan. Gyorsan ke­zébe dobják a hagyományos két krajczárt. Senki sem törődik már vele. Viszonozatlanul mondja el köszöntését aztán. „Tovább, tovább!" Újra kopog, újra köszön, újra pakkol. Eltöri a mo­gorva tekintetet, melyen a nem szívesen látott vendéget szokták fogadni. Épen olyan közönyösen adja át az intő, fenyegető, követelő levelet, mint amott a szerelem hír­nökét. Behajtja a két krajczárt. Köszön. A gazda még dühöng szitkozódik, miből a szegény levélhordónak is jut bizonyosan, mire ő már az utcza végén jár. „Tovább, tovább!" Ha szakad az eső, zug a vihar és mi szobánkba huzódunk, itt e kényelmes fészekben még tán meg is nyugszunk a rosz időben, de csak úgy, mint az egy­szeri német szerelmes, ki nem tudott ideáljának mást mondani, mint e nagyon okos mondatot hogy : .Es ist doch besser, als gar kein Wetter." De e vélemény nem zárja ki azt, hogy unatkozva tekintsünk ki az ablakon. Ott sajnálkozunk mindenkin, kit sorsa a sárba, vízbe űz. Elmondjuk tízszer, vagy ha épen semmi dolgunk sincs, hússzor, hogy ilyen időben az ebet is kár kiűzni. Mégis, ha körülményeink ugy kívánják, várjuk a tyéli hordót. Ugy sincs neki soha nyugtal

Next