Békésmegyei Közlöny, 1880. január-június (7. évfolyam, 1-124. szám)

1880-04-22 / 77. szám

B.-Csaba, 1880. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve, egy évre 8 frt; félévre 4 frt; évnegyedre 2 i­rt. Vil. évfolyam, 77. szám­. Csütörtök, április 22-én. KESMEGYEI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként ötször: vasárnap, kedd, szerda, csütörtök és szombaton. • , r-rf-T­­­­T Főtér, Schwarcz -féle ház, a postával szemben. Egyes szám ára 4 kr. A szerdai és szombati szám ára 3 kr. Kapható Grünfeld J. könyvkereskedő urnái B -Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Takács Árpád nyomdája. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadó­hivatalban Takács Árpád ur nyomdájában, vidéken a posta­hivataloknál 5 kros postautalványnyal. Szerkesztőség: figyelmet érdemlő hang egy alföldi ipariskola érdekében. (6.) Midőn e tartalomgazdag levelet­­ ettük, azonnal elhatároztuk, hogy nem fogjuk a benne felragyogott világosságot péka alá rejteni. Csak alkalmas időpontra vártunk. Az országos tanügyi mozgalom, felkeltött figyelem, a jó alkalmat most kí­nálja. Megragadjuk tehát a kedvező időt, s az agg lelkész és nyugalmazott esperes sorait egész terjedelemben közzétesszük, a­mint következik: „Nagytisztelet a Presbyteriumnak" Gyomán. Folyó évi október hó 25-ikén kelt levelükben, önök, az egyházi Elöljáróság nevében, szívesek voltak renovált templomuk megújítási öröm ünne­pére f. ó. november 2-ikára, s ugyanakkor az ünnepélyt követő társas ebédre; engem is meg­hívni. A figyelemérti köszönetem­ nyilvánítása mel­lett, következőkben van szerencsém hivatott leve­lükre válaszolni. Bárha több hetek és hónapok óta, egészsé­gem megrendülvén, gyengélkedő voltam, s vagyok ma is: megtisztelő levelük vételekor, némileg enyhülvén bajom, már kecsegtettem, sőt készít­gettem is magam tisztelt körükben az ünnepélyen, leendő megjelenésre­ azonban „Ember tervez, Isten végez." November 1-nek elején oly jelensé­gek mutatkoztak körültem, melyek alapján az or­vos határozottan ellenezte az elutazást, pedig őszintén nyilvánítom, hogy felette igen szerettem volna a templomot, a szép hírű ifjú építész készí­tette új alakjában látni, az isteni tiszteleten jelen lenni, s az egyházi felolvasó beszédet végig hall­gatni, belőle épülést szerezni. Én ugyanis azok közül való vagyok — és alig hiszem, hogy egye­dül volnék e nézeten — ki mindazon ref. temp­lomok között, melyeket hazánkban, a közelben és távolban valaha láttam: a gyomai és d­e­b­e­r i­á­c­s­a­i templomokat tartottam, szent egy­szerüségök mellett is legszebb ref. templomoknak; — már csak azért is óhajtottam volna elmenni, hogy a szerintem eddig is első szépségűnek tar­tott gyomai templom, m­ikép néz ki most, uj kön­tösében, uj alakjában ! Épen azért, bár most el­estem a szerencsétől, mihelyt egészségem engedi, azon leszek, hogy­ testi szemeimmel is láthassam szép uj templomukat. Valóban szép oszlopot emelt a tisztelt elöl­járóság, s a ma élő ref. gyülekezet a maga em­lékezetének. Mindenfelől hangzanak a szükség, inség, s csapások elleni panaszok! És a gyomai ref. hivek ily kedvezőtlen viszonyok között építettek az Ur­nak hajlékot! mert őket az Ur szerelme ösztönzé. És én hiszem, hogy a gyomai ref. hivek közül egy sem roskadt össze a teher alatt, mely az épités folyamán vállaikra tétetett; sőt uj erőre buzdultak fel, midőn látták a templom uj köntö­sén azon fillérek ragyogását, melyeket ők az épít­kezés folyama alatt Isten oltárára felhordoztak. — Keljen fel bár ref. egyházunk ellen az elfogult­ság, a babona, a vakhit, s legyen szűkmarkú az állam, mint volt eleitől fogva irántunk mind a mai napig: ha minden ref. egyházaink tagjaiban az a buzgalom, áldozat­hozatali készség lesz az Ur szent háza, a vallás és iskolák szent érdekei iránt, milyen nyilatkozott ez­úttal is a gyomai ref. hívekben: nem lesz erő, nem ármány, mely megingassa, annyival kevésbé — megdönthesse reform, szentegyházunk szeglet­köveit. Nem egyszer nyilatkoztam a gyomai egyház­ról ezen szavakban: „Én Gyomán igen sok és gazdag jövedelmi forrást észleltem eleitől fogva, — melyen mindig az egyháztagoknak a vallási és iskolai meleg érdeklődését értettem; csak ember kell, ki azon forrásokat okosan ki tudja aknázni."­­ Lesznek még bizon­yosan életben az elöljárók kö­­­zül, kik fognak emlékezni, mint létesíttetett, m­in­den rázkódás nélkül, Gy­omán a másik papi állomás, s az ehhez kötött évi tisztességes fizetés. Lesznek azok közül is életben, kik résztvevők voltak azon tanácskozásokban, melyekben elhatároztatott egy nagyobbszerü iskola építése, s ennek azon kor szelleme szerinti berendezése. Én ma is azt hiszem, hogy Gyomán nem halt meg a na­gyobbszerü iskola­építés eszméje, csak aluszik. Ha Békés megyében valamely város oda fejlődik, érlelődik, hogy itt a magyar alföldön szükséges volna egy jól berendezett ipar­iskola, vagy a ta­noda létesítése, ne ítéltessem el, ha évtizedek fo­lyama alatt szerzett tapasztalataim alapján ki­jelentem, hogy körültekintő, s jóakaratú vezetés A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRGYÁJA. Mi az... ? Mi az, a­mi visszavonja A madárt a bÚs pagonyba ? Mitől rügyek fakadoznak, Habja cserg a patakoknak; S kék ibolyák félve várják Enyhe napnak hő sugárát; Tarka lepkék, zsongó méhek, Kalandoznak — döngicsélnek Kaczagják a páros gerlék Fülmijének mély keservét? Kikeletkor az első langy fuvalom! Mi az, mitől titkos bánat És rejtélyes öröm támad? Mi belop a szívbe terhet És alatta meg se görnyed ; Mitől csöndes éjszakákon Tovaszáll az édes álom; Elvonul a szív magába, Remény csalja, kétség bántja. Kerül mindent — vonzza minden .. . ? Tiszta, első szerelmünkben Kedvesünknek a legelső sóhajai mészáros István. M­argit. — Elbeszélés. — (Folytatás.) Míg ezek történtek, addig Beatrix iszonyú terveket forrott leányával Margit ellen. — Élete­m ellen akartak törni, hogy vagyonát örökölhessék és Ilona utazzon Olaszhonba, hogy Borgessze grófné lehessen. — Ők jól tudták, hogy Margitot Borgesszék, ugy sem ismerik és igy a csel kön­nyen kivihető. Ily jellemző volt Beatrix és — leánya. Csak még egy akadályuk volt és pedig Dal­­­mer Ernő, ki igen szerette Margitot és észrevette­­ a veszélyt mi őt fenyegeti, ébren őrködött biz­tonsága felett. De a koczka éppen Beatrixe javára fordult. — Egy nap Budapesten azon hir terjedt el, hogy a nemes szivü és mindenki iránt jó indulatu báró Dalmer Ernő egy párbajban elesett. Szegény Mar­git — anélkül, hogy tudta volna, élete veszélyben forgott, — mivel egyetlen őrangyala is a halál áldozatává lett. A MÉREG­ Margit tovább is csendes gyászban élte napjait. Beatrix és Ilona mindig igen előzé­kenyek voltak iránta úgy, hogy sokat észre nem vette, miszerint ellenségek közt van. Egy nap Nina szobaleánya, kit igen sze­retett, egy levélkét nyújtott neki és ki képzel­heti azon örömet és meglepetést, midőn Mi­rgit a levelet elolvasta, Irma tudatván benne, hogy Isten az asszonyok legboldogabbikává téve őt, és egy gyönyörű fiucskával áldá meg. Felkéri tehát Margitot, hogy keresztanyja legyen. Margit sietett e nagy örömhírt Beatrix és Ilonával közölni, kik e hir hallatára színleg a legnagyobb örömüket fejezték ki. Margit nagy előkészületeket tett a keresz­telőre, és örült mint egy gyermek. Beatrix egy nap így szóla Ilonához és Irén­hez : „Az idő eljött, Margit elutazik, és ez útjá­ban fogadott gyilkosok által meg kell halnia." Ilona egy véleményben volt anyjával, csak Irén, ki még nem volt annyira elromolva, nem engedé, hogy egy leányt ily gyalázatosan végez­zenek ki, hanem azt tanácslá, hogy ha már iga­zán meg kell halnia, mérget öntsenek poharába. (Folyt. köv.)

Next