Békésmegyei Közlöny, 1880. január-június (7. évfolyam, 1-124. szám)
1880-05-30 / 103. szám
B-Csaba, 1880. VII. évfolyam, 108. szám. Vasárnap, május 30-án. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként ötször: vasárnap, kedd, szerda, csütörtök és szombaton. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva egy postán bérmentve küldve: egy évre 8 frt; félévre 4 frt; évnegyedre 2 frt. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség: Főtér,Schwarcz- féle ház, a postával szemben. Kiadóhivatal: Takács Árpád nyomdája. Egyes szám ára + kr. A szerdai és szombati szám ára 8 kr. Kapható Grünfeld könyvkereskedő urnái l -Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Styilttés"-ben egy sor közlési díja 25 kr. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadóhivatalban Takács Árpád ur nyomdíijában, vidéken a postahivataloknál 1> kros postautalvánnyal. A földműves-uzsora. Nemrég jelent meg Stein Lőrincznek az uzsora-kérdésről írott műve, melynek érdekességét kiválólag emeli azon körülmény, hogy ő egyike a német közgazdák legjelesebbjeinek, ki teljes alapossággal szólhat az uzsora kérdéshez. Alkalmat veszünk magunknak ennek egyik részletével a „földmives-uzsorával" megismertetni az olvasót.. Érdekesen fejtegeti szerző a földmives uzsorát, — mire annál inkább figyeljünk, mert fájdalom az hazánkban is burjánzik. Földmives-uzsora két okból keletkezik. Az első a könnyelműségben, a másik a földművelés természetében s a bevétel rendszertelenségében keresendő. A könnyelműségből folyik a csapszék-adósság, sőt. Az ilyen gyorsan nő. Egy pohár bor, pálinka mindennap elfogy. A rovás egyre szaporodik. A sok apró adósság adóslevél alakot nyer. Időközben csak újra kell néhány pohár bor s a kréta egyre működik az ajtón. Az adóslevél esedékessé válik. Egy jó pohár bor mellett meghosszabbítják a lejáratot. Azért a jó pohár borért új rovást kap a gazda. Pénz nélkül kap szép ruhát, selyemkendőt, ékszert, — nem kell semmit tennie, csak az írásra egy keresztet, hogy ott maradjon a keze vonása. — Egyszerre azután csak tudtul adják a szegény adósnak, hogy hát nagyon sokkal tartozik ám, — mit tegyen ilyenkor még nagyobb adóságot is elvállal, csak el ne vegyék földjét, szőllőjét, marháját . .. Így jár a könnyelmű gazda. De a legtakarékosabb is áldozatául eshetik az uzsorának. Nincs készpénze. Kölcsönre szorul. Hol, kinél ? Falun nem igen tartanak készpénzt. Hosszabb időre szóló adósságra nem akar vállalkozni. Hiszi, hogy nemsokára pénzhez jut. A vetések jól állanak, a borár nem rosz, a marhát veszik, nem lehetne-e most így kissé több összeget ígérni, hisz a jövő negyedben mindenből pénzt csinálhat ? El lehet ilyenkor a váltót is fogadni. Jön az eső, jég, ár sülyedés. Adófizetésre nem is gondolt. A váltó lejárt — és fizetni nem tud. No de megvan a szép kis birtok — mit árthat, ha jó kamatok mellett egy kissé többet is ígér. Hamar megtörténik. Nyakán az adósság. Vele együtt a gond nyugtalanság, talán a csapszék , az adósság egyre nő, hogy megmeneküljön egyelőre a gondtól, nem igér e ismét többet ? És most már az uzsora hatalma alatt áll. Következik a második időszak. A különféle nyomások. Ha van még birtok — úgy a sok aggodalom ráviszi a jelzálogkölcsönre. A hitelező egyik jó barátja, ki ismerős a viszonyokkal készpénzt ajánl — hanem csak annyit kér, hogy az összeg a telekkönyvbe jöjjön. Nem kíván többet, csak a kamatokat vonja le előre. Beleegyezik a tulajdonos, mert hát a lejárati nap közéig. A jelzálogos hitelező is felmondja az adósságot. A szükség nő. Hogy segítsen magán? Ismét ígér többet. Jönnek a kamatfizetések. Negyedévenként, félévenként egész tőkét képviselnek. Jobb időkre nem vár a hitelező — tőkét nem kér, de követel kamatot. Honnan vegyen a szegény ember? Van még ökre, tehene, kis eleség a padláson. Oda adja kamat fejében, hogy egy kis nyugta legyen. De nem csak tehenét, ökrét, eleségét adta oda , hanem munkáját is. Évről-évre hitelezőnek szánt, vet, arat, tenyészti a marhát. Kész a nyomor. Külsőleg most is birtokos ugyan a faluban, tényleg azonban szolgája a hitelezőjének ki házából kertjéből minden pillanatban kidobhatja Megteszi-e? Nehezen. Ha majd maga akarja a gazdaságot átvenni, csak akkor kéri a csődöt, addig dolgoztat magának a birtokossal. k ..BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Az uj zene és Európa nemzetiségei. I. Magyarország megkeresztelkedése idejében a fenemlitett nagy nemzetek már több százados szellemi alattvalói voltak Rómának. Az egyházi zenének sz. Ágoston Bonifácz és mások által elszórt magvai nemcsak meggyökereztek, hanem az ősi múltat már egészen elenyésztették , sőt a zene elmélete is eljutott a fordulópontra, melyen távozni kezdett a görög rendszertől. Szóval itt már oly kísérletekre találunk, melyek magukban hordják a mai zene magvait. A magyarok tehát a művészetre nézve oly meddő korszakban léptek fel, melyben a nemzetiségek múltja már örök feledésbe merült, jövője pedig még csak a küszöbön állott. A magyar zene ekkori minőségéről nincsenek adataink, de valószínűvé teszi a helyzet természete, hogy Európa népzenéivel szemben a 10. századik, sőt mindaddig, míg a müzeum nagyobb lendületet nem nyert, vagy szebb, s külalakjára is fejlettebb, vagy mindenesetre egyenjogú volt. Kereskedik erről keleti színezete, mely a kérdéses időkben a maga teljes épségében lehetett. Kétségtelen ugyan, hogy a nyugat mai zenéje messze hagyta háta megett s egészen elhomályosította Ázsia zenéjét; de középkori Francziaországban kelet költészete gyújtotta lángra a troubadourok keblét, az a költését, melynek elemei a magyar zenében is észlelhetők. Már a hunok nemcsak fegyvereket örökítették meg Európában, hanem művészetükkel is magukra vonták az egykorúak figyelmét. A hun zenének hősies drámainak kellett lenni, mi e nép életmódjából, folytonos hadviseléseiből önként következett. Priscus Ruétor, Attila udvarában követtársa Maximinusnak, következő szavakkal vázolja két hun dalia előadását: „Estvére kelve fáklyákat gyújtottak, s két barbár lépett be, Attelásszal szembe, s annak győzelmeit és hadi erényeit énekelve önkészitett dalokat mondott. S a vendégek szemeiket rájok függesztették, s némelyek a költeményben gyönyörködének, mások a csatákra visszaemlékezve, gondolatokba mélyedének, mások, kiknek testeit a kor elgyengité, s hevöket nyugalomra kárhoztatá, könyekre fakadtak " Innen önként következik, hogy ahol nemzeti dalnokok vannak, ott a népnek is foglalkozni kell a zene népies ágával. Erre vonatkozva szintén Priscus Rhetornál találjuk az alábbiakat: „Midőn Attila visszaérkezett székhelyére, a város hölgyei eléje jöttek, diszmenettel fogadták két sorral állva, fejek felett egyik sortól a másikig fehér fátylakat tartottak hosszában kifeszítve, melyek alatt egy egy csoportban hét-hét fiatal leányka lépdelt, s a király magasztalására szerzett dalokat, s hymnuszokat énekelt." E zenének, vagy legalább e zene hangszereinek utódait még a 17. század elején is fel lehetett találni Chalons környékén. Még folyton élt itt a monda Attila kobzosairól, kik a nagy csata után számosan összesereglettek s királyokkal együtt keseregtek a harcz szerencsétlen kimenetén, az elesett bajnokok halálán; sőt nemcsak a monda élt, hanem voltak franczia kobzosak, kik kizárólag Francziaország csak e vidékén játszták az ott maradt s nemzedékre örökölt hun-magyar kobrot. A 17. század elején Európát gyalog összeutazó Csombor Márton ref. papjelölt, kinek egyébiránt mindenütt inkább a templomok és tornyok tűnnek fel, de mindamellett rövid utivázlatában megjelent Kassán 1620.) sok érdes kést mond, következőleg szól a calonsi mezőről :„ ... . Midőn pedig az vácsorához ültem volna, igen keserves kobzolást hallék, mely engem nem tudom, ha megvigasztala, vagy inkább