Békésmegyei Közlöny, 1880. január-június (7. évfolyam, 1-124. szám)

1880-05-30 / 103. szám

B-Csaba, 1880. VII. évfolyam, 108. szám. Vasárnap, május 30-án. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként ötször: vasárnap, kedd, szerda, csütörtök és szombaton. Előfizetési dij : helyben házhoz h­ordva egy postán bérmentve küldve: egy évre 8 frt; félévre 4 frt; évnegyedre 2 frt. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség: Főtér,Schwarcz- féle ház, a postával szemben. Kiadó­hivatal: Takács Árpád nyomdája. Egyes szám ára + kr. A szerdai és szombati szám ára 8 kr. Kapható Grünfeld­­ könyvkereskedő urnái l­ -Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Styilttés­"-b­en egy sor közlési díja 25 kr. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadó­hivatalban Takács Árpád ur nyomdíijában, vidéken a posta­hivataloknál­­ 1> kros postautalván­­nyal. A földműves-uzsora. Nem­­rég jelent meg Stein Lőrincznek az uzsora-kérdésről írott műve, melynek érdekességét kiválólag emeli azon körül­mény, hogy ő egyike a német közgazdák legjelesebbjeinek, ki teljes alapossággal szól­hat az uzsora kérdéshez. Alkalmat veszünk magunknak ennek egyik részletével a „föld­mi­ves-uzsorával" megismertetni az olvasót.. Érdekesen fejtegeti szerző a földmives uzsorát, — mire annál inkább figyeljünk, mert fájdalom az hazánkban is burjánzik. Földmives-uzsora két okból keletkezik. Az első a könnyelműségben, a másik a földművelés természetében s a bevétel rendszertelenségében keresendő. A könnyel­műségből folyik a csapszék-adósság, sőt. Az ilyen gyorsan nő. Egy pohár bor, pálinka mindennap elfogy. A rovás egyre szaporodik. A sok apró adósság adós­levél alakot nyer. Időközben csak újra kell néhány pohár bor s a kréta egyre műkö­dik az ajtón. Az adóslevél esedékessé vá­lik. Egy jó pohár bor mellett meghosszab­bítják a lejáratot. Azért a jó pohár borért új rovást kap a gazda. Pénz nélkül kap szép ruhát, selyemkendőt, ékszert, — nem kell semmit tennie, csak az írásra egy ke­resztet, hogy ott maradjon a keze vonása. — Egyszerre azután csak tudtul adják a szegény adósnak, hogy hát nagyon sokkal tartozik ám, — mit tegyen ilyenkor még nagyobb adóságot is elvállal, csak el ne vegyék földjét, szőllőjét, marháját . .. Így jár a könnyelmű gazda. De a leg­takarékosabb is áldozatául eshetik az uzso­rának. Nincs készpénze. Kölcsönre szorul. Hol, kinél ? Falun nem igen tartanak kész­pénzt. Hosszabb időre szóló adósságra nem akar vállalkozni. Hiszi, hogy nemsokára pénzhez jut. A vetések jól állanak, a borár nem rosz, a marhát veszik, nem lehetne-e most így kissé több összeget ígérni, hisz a jövő negyedben mindenből pénzt csinál­hat ? El lehet­­ ilyenkor a váltót is fogadni. Jön az eső, jég, ár­ sülyedés. Adófize­tésre nem is gondolt. A váltó lejárt — és fizetni nem tud. No de megvan a szép kis birtok — mit árthat, ha jó kamatok mel­lett egy kissé többet is ígér. Hamar meg­történik. Nyakán az adósság. Vele együtt a gond nyugtalanság, talán a csapszék , az adósság egyre nő, hogy megmeneküljön egyelőre a gondtól, nem igér e ismét töb­bet ? És most már az uzsora hatalma alatt áll. Következik a második időszak. A kü­lönféle nyomások. Ha van még birtok — úgy a sok aggodalom ráviszi a jelzálog­kölcsönre. A hitelező egyik jó barátja, ki ismerős a viszonyokkal készpénzt ajánl — hanem csak annyit kér, hogy az összeg a telekkönyvbe jöjjön. Nem kíván többet, csak a kamatokat vonja le előre. Beleegye­zik a tulajdonos, mert hát a lejárati nap közéig. A jelzálogos hitelező is felmondja az adósságot. A szükség nő. Hogy segítsen magán? Ismét ígér többet. Jönnek a kamatfizeté­sek. Negyedévenként, félévenként egész tő­két képviselnek. Jobb időkre nem vár a hitelező — tőkét nem kér, de követel ka­matot. Honnan vegyen a szegény ember? Van még ökre, tehene, kis eleség a pad­láson. Oda adja kamat fejében, hogy egy kis nyugta legyen. De nem csak tehenét, ökrét, eleségét adta oda , hanem mun­káját is. Évről-évre hitelezőnek szánt, vet, arat, tenyészti a marhát. Kész a nyomor. Külsőleg most is birtokos ugyan a faluban, tényleg azonban szolgája a hitelezőjének ki házából kertjéből minden pillanatban kidobhatja Megteszi-e? Nehezen. Ha majd maga akarja a gazdaságot átvenni, csak akkor kéri a csődöt, addig dolgoztat magának a birtokossal. k ..BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Az uj zene és Európa nemzetiségei. I. Magyarország megkeresztelkedése idejében a fenemlitett nagy nemzetek már több száza­dos szellemi alattvalói voltak Rómának. Az egy­házi zenének sz. Ágoston Bonifácz és mások ál­tal elszórt magvai nemcsak meggyökereztek, ha­nem az ősi múltat már egészen elenyésztették , sőt a zene elmélete is eljutott a forduló­pontra, melyen távozni kezdett a görög rendszertől. Szó­val itt már oly kísérletekre találunk, melyek ma­gukban hordják a mai zene magvait. A magyarok tehát a művészetre nézve oly meddő korszakban léptek fel, melyben a nemzetiségek múltja már örök feledésbe merült, jövője pedig még csak a küszöbön állott. A magyar zene ekkori minőségéről nincse­nek adataink, de valószínűvé teszi a helyzet ter­mészete, hogy Európa népzenéivel szemben a 10. századik, sőt mindaddig, míg a müzeum nagyobb lendületet nem nyert, vagy szebb, s külalakjára is fejlettebb, vagy mindenesetre egyenjogú volt. Kereskedik erről keleti színezete, mely a kérdé­ses időkben a maga teljes épségében lehetett. Két­ségtelen ugyan, hogy a nyugat mai zenéje messze hagyta háta megett s egészen elhomályosította Ázsia zenéjét; de középkori Francziaországban ke­let költészete gyújtotta lángra a troubadourok keb­lét, az a költés­­ét, melynek elemei a magyar zenében is észlelhetők. Már a hunok nemcsak fegyvereket örökítették meg Európában, hanem művészetük­kel is magukra vonták az egykorúak figyelmét. A hun zenének hősies­ drámainak kellett lenni, mi e nép életmódjából, folytonos hadviseléseiből önként következett. Priscus Ru­étor, Attila udvarában követtársa Maximinusnak, következő szavakkal vá­zolja két hun dalia előadását: „Estvére kelve fáklyákat gyújtottak, s két barbár lépett be, At­telásszal szembe, s annak győzelmeit és hadi eré­nyeit énekelve önkészitett dalokat mondott. S a vendégek szemeiket rájok függesztették, s néme­lyek a költeményben gyönyörködének, mások a csatákra visszaemlékezve, gondolatokba mélye­dének, mások, kiknek testeit a kor elgyengité, s hevöket nyugalomra kárhoztatá, könyekre fakad­tak " Innen önként következik, hogy a­hol nem­zeti dalnokok vannak, ott a népnek is foglalkozni kell a zene népies ágával. Erre vonatkozva szin­tén Priscus Rhetornál találjuk az alábbiakat: „Midőn Attila visszaérkezett székhelyére, a város hölgyei eléje jöttek, diszmenettel fogadták két­ sorral állva, fejek felett egyik sortól a másikig fehér fátylakat tartottak hosszában kifeszítve, melyek alatt egy egy­­ csoportban hét-hét fiatal leányka lépdelt, s a király magasztalására szerzett dalokat, s hymnuszokat énekelt." E zenének, vagy legalább e zene hangszereinek utódait még a 17. század elején is fel lehetett találni Cha­lons környékén. Még folyton élt itt a monda Attila kobzosairól, kik a nagy csata után szá­mosan összesereglettek s királyokkal együtt ke­seregtek a harcz szerencsétlen kimenetén, az elesett bajnokok halálán; sőt nemcsak a monda élt, hanem voltak franczia kobzosak, kik kizá­rólag Francziaország csak e vidékén játszták az ott maradt s nemzedékre örökölt hun-magyar kobrot. A 17. század elején Európát gyalog ös­­szeutazó Csombor Márton ref. papjelölt, kinek egyébiránt mindenütt inkább a templomok és tornyok tűnnek fel, de mindamellett rövid uti­vázlatában­­ megjelent Kassán 1620.) sok érde­s kést mond, következőleg szól a c­alonsi mező­ről :„ ... . Midőn pedig az vá­csorához ültem volna, igen keserves kobzolást hallék, mely en­gem nem tudom, ha megvigasztala, vagy inkább

Next