Békésmegyei Közlöny, 1880. július-december (7. évfolyam, 125-250. szám)

1880-07-01 / 125. szám

,Békésmitígyei Közlöny, 1880. 142. szám. Stein, hogy érvénytelennek kell nyilatkoz­tatni mindennemű terményre vonatkozó adásvevést, mely az aratás előtt történik, másodszor meg kell vizsgálni minden adós­ság keletkezését és mind a polgári, mind a váltó végrehajtásoknál azon elvet kell érvényesíteni, hogy az adós csak a kész­pénzben adott kölcsönt tartozik visszafi­zetni s hogy kamatot is csak annyit adni, mennyit a kölcsönzött tőke veszélye igazol. A vizsgálatnak lesz feladata földeríteni, mily bün terheli a hitelezőt, szándékkal készített-e elő szorultsági helyzeteket s igér­tetett magának kölcsön nélküli adósság­kötelezettségeket ? s ha az uzsora bűntett jelenségei fönforognak, kérlelhetlenül folya­matba kell tenni a büntető eljárást. Stein még egy javaslatot tesz. A paraszt­­— úgymond — tapaszta­latlan és bátortalan, az ügyvédtől irtózik. S ezért a gazdasági egyleteket tartja leg­al­kal­masabbaknak arra, hogy e téren is üdvös tevékenységet fejtsenek ki. Azt véli ugyanis, hogy czélszerű volna, ha minden parasztbirtok árverezésével az adós az ügyet megvizsgálás czéljából a gazdasági egylet elé terjesztené az adó­ság keletkezése történetének előadása mel­lett oly czélból, hogy a reális adós jogait az uzsora adósságokkal szemben az egye­sület védje meg. Ha a gazdasági egyesü­letek ezen feladatukat komolyan és erél­­lyel teljesítik — az esetek, melyekben köz­reműködéseik igényeltetnek, mindig rit­kábban fordulnának elő. A gazdasági egye­sületek leginkább ismerik a baj komoly­ságát — s tudván azt, hogy egyesek jo­gaiban saját jogukat védik, a kötelesség komoly teljesítése iránt kétség nem lehet. A­ jeges javaslatot, mely az értekezlet határozatát tartalmazza. Ezt a nagykövetek kormányaik elé fogják terjeszteni, melyek a határozatot Athén­ben és Konstantinápolyban notifikálni fogják.­­ A „Daily Telegraph" konstantinápolyi jelen­tése szerint ott nagymérvű hadi előkészületek történnek. A szultán állítólag nem fogja végre­hajtani a berlini határozatokat. Politikai hírek. * A berlini konferenczia egyhangúlag el­fogadta a franczia nagykövet által tervezett vég­­ ­ kedélyről. Nagy szerepet játszik a kedély az emberi életben, nagyobbat, mint bárki is hinné. Régóta foglalkoztak vele az embe­rek, hogy mi a lényege, hogyan lehet előfejleszteni önmagunkból, s miként tart­ható fönn és őrizhető meg. Az első, ki tüzetesebben foglalkozott vele, a nagy sza­mosi bölcs, Pithagoras vala, kinek sikerült fölfedezni, hogy a kedély nem egyéb, mint az érzések harmóniája, ő már meg volt győződve a kedély fontosságáról, sőt ő az első, ki a kedély nevelését gyakor­latilag is alkalmazta. Utána sokat vitatták és sokféleképen magyarázták a kedélyt, míg végre Kant kimondotta, hogy a ke­dély a lélek minden működésének a központja. E két állítás sokban egye­zik és sokban különbözik. Az újabbkori bölcselet e két hires definitiót igyekszik concrete összeegyeztetni, holott az magá­ban mindenik helyes, mivel a lényegét mindenik kifejezi. Pithagoras az érzések harmóniája alatt a lelket értette, Kant pedig a lélek fogal­mában mind az érzés, mind a szellem együt­tes működését érti; az alap tehát ugyanaz, csakhogy Kantnál a fogalom teljesebb s igy általánosabb érvényű. A kedély tehát az érzésben gyökeredzik, s mint ilyen, közvetítő az ész és sziv között, s igy köz­pontját képezi a szellemnek, mely nélkül sem a gondolat, sem az akarat nem élhet, íme a kedély mindenható volta létünk fö­lött. S helyesen mondja Schubert, hogy vidám kedélyhangulatunkban a ligetek zöldjét sokkal kedvesebbnek látjuk, mi több, az egész érzéki világ pompásabb­nak és nemesebbnek látszik ilyenkor. Az érzés az emberi szellemnek mint­egy ősalakban nyilvánuló ismerete, mely ismeret mindinkább fölfelé törekszik, s végső anyagát Isten képezi. Innét a leg­­­­magasabb igazságokat is csak érzésben foghatjuk föl. Az erkölcs legmagasabb igaz­ságai az érzésben birják forrásaikat. Az­­ érzés lévén forrása a kedélynek, (már ter­mészetesen az olyan érzés, mely az ész által kimerülve és az akarat által szabá­lyozva van), az csak nemes lehet, mivel a szép, jó és igaz által táplálkozik. Áttérek most a kedély nevelésére, s mert e nélkül nem lenne gyakorlati haszna M értekezésemnek. A kedély nevelése igen­ egyszerű és igen nehéz Egyszerű, mert I egész titka abban áll, hogy csak a szépet, jót és igazat kedveltessük meg a gyerme­­­kekkel, csak azok iránt hozzuk mozgásba 1 érzésének húrjait; e gerjedező indulatokat A szenvedél­lyé fajulni ne engedjük s mind­j azt, mi a rosz ösztönöket fölkölthetné, s szorosan távol tartjuk. De igen nehéz a fl rosz ösztönök biztos megzabolása; merft az ösztönből az indulatba s innét a szen­­­vedélybe való átmenet igen hamar meg­­ történhetik, s ilyenkor a felforrt indulat ! (Cicero szép hasonlata szerint) hasonlít a­­ zuhanó hegyi patakhoz, mely szirtekbe ütközve, fölforr, s túlrontva gátjain, rom­boló hullámaival mindent eláraszt. Azért a kedély nevelését igen korán kell kezdeni a fejlődő gyermekkel, s leg­jobb, ha érzéseit a hit, remény és szeretet érzéseiben olvasztjuk össze, s ezt nem ko­moran, hanem ugy kell intézni, hogy a gyermek vidám és kedélyes arczot lásson­­ maga körül; mert a kedélyt is csak ke­délylyel lehet nevelni. Későbben, ha az ér­­­­­telem már kifejlődött, az eszes akarat tart­son egyensúlyban minden érzést s akkor az embernek élete nem állati, de szellemi élet leend: már pedig a szellemnek élete a valódi élet! Puszta-Szenttornya, junius 27. Dr. Káplány Antal: Hazai hirek. * Torontál megyében borzasztó jégeső volt, mely tönkre tett minden vetést, s az előbb oly virágzó mezők valóságos téli tájképet nyújtanak. Rendkivül feltűnő itt ama jelenség, hogy szám­talan apró kődarab boritotta a letarolt zabveté­seket. Különös ez azért, mert Torontálban kő sincs. A talált kövek szürke színűek s a földtől Hyppolyt és Dianora. — Dumas Sándor beszélte. — (A párizsi „Figaróból" átdolgozta: (Folytatás ) i...',' r . : • .' ^ • i — Te nem fogsz meghalni — mondja az anya — találkozol Dianorával és ha ő téged sze­ret, boldogok lehettek. Hyppolytnek nem volt ereje felelni, meg­eredtek könnyei, remény fakasztotta örömkönnyek. Azt hitte, hogy szive, melyet oly sokáig elnyo­mott a fájdalom, megtörik a reménynek csak egy érintésére is. Azután elmondatott magának min­dent, ismételtette, újra elmondatta és örömmel hallgatta anyja édes szavait, magába szivá a re­ményt, melylyel anyja biztatta, mint magába szivja a fonnyadt virág az esti k­is levegőt, a száraz föld a reggeli harmatot. Végre karjára támaszkodik, anyjára mereszti kérdő tekintetét és mintha nem tudna ennyi bol­dogságban bízni, ezt kérdezi: — Mikor fogom őt viszontlátni ? — Midőn elég erőd lesz a Monticelli villába menni, feleli az anya. — Oh anyám, kiált fel Hyppolyt, ebben a pillanatban. Hyppolyt most felkelni igyekezett, de ez nagy megerőltetésébe került, kimerülve hanyat­lott vissza ágyára. A szegény anya térdre borult, kéré hogy legyen csak türelmes és arra nyugod­tabb lett. A következő napon az orvos avval a féle­lemmel nyitott be, hogy Hyppolytot bizonyára halva találja, s azt tapasztalta, hogy betegének már láza sincsen. Az érdemes férfiú nem tudta ezt felfogni, nem késett kijelenteni, hogy az isten csodát művelt, hogy egyedül isten az, kinek ezért hálával tartoznak. Hyppolyt anyja nem egy hála­imát rebegett el, mert vallásos volt, és mindent az Urnak tulajdonított, de jól tudta, hogy honnan eredt a csoda és hogy miképen történt. Hyppolyt türelmetlensége miatt csak lassan nyerte vissza erejét. Mégis másnap már felkelhe­tett és harmadnap elég ereje volt elhagyni szobáját. Ugyanekkor nagy ünnepélyre készültek a Monticelli villában. A Bárdiak, kik ugyanabból a családból származtak, melyből a Monticelli vil­lának úrnője, mind meg voltak híva. Azonban — előre gondolhatjuk — kellemetlenségek végett egy guelf család sem jelenhetett elkerülése meg az estélyen és különösen nem a Buendelmonte csa­lád, mely a guelf pártnak vezére volt. Dianora dei Bardi eleinte vonakodott részt venni az estélyen, gyengélkedik — úgy mondá — az estély izgalmai megárthatnak neki. De unoka­nővére, a grófnő nem fogadta el a mentséget; megígérte Dianorának, hogy az estélyen meglepi valamivel, a­mi örömmel fogja eltölteni szivét. Dianora kétkedőleg rázta fejecskéjét, de a meg­hívást elfogadta. Igy Dianora — bármily nehezére esett neki — készületeket tett az estélyre, mert hát a nő­nek még akkor is ragyognia kell, ha szívét a re­ménytelen szerelem fájdalmai sebzik, marc­an­golják. Fényes, nagyszerű volt a Monticelli villában rendezett estély. Valamennyi ghibellin család jelen volt. Dianora csak várta az ígért meglepetést, végre kérdezte unokanővérétől, hogy hát mi az a meglepetés, mely neki annyi örömöt szerez. Hosszú Erre a grófné jelt adott neki, hogy kövesse. folyosón át egy kápolnával szomszédos szobába vezeté, aztán felszólítá, hogy itt várjon egy pillanatig, rázárta az ajtót és távozott. (Folyt, kör,)

Next