Békésmegyei Közlöny, 1880. július-december (7. évfolyam, 125-250. szám)

1880-10-09 / 194. szám

n Politikai hírek. * Római jól értesült körökben azt állítják, miként az angol kormány javasolni fogja a nemzet­közi hajóraj elküldését Konstantinápoly alá s Olasz­ország csatlakozni fog e javaslathoz. — Az összes h­irlapok rosszalásukat fejezik ki a porta maga­tartása fölött. — Ő felsége szentesitette a Bosznia és Herczegovina számára kidolgozott büntetőtör­vénykezési rendtartást, mely 1881. január 1-én lép hatályba. MEGYEI HÍREK. — IEr,elks:érj­ü­k: lapunk azon tisz­telt előfizetőit, kiknek előfizetése lejárt, hogy azt e hó 15-éig megújítani szíves­kedjenek, nehogy a szétküldésben fenn­akadás történjék. Az előfizetési díj egy negyedévre 2 frt. A kiadó­hivatal. — Bérczy László szeghalmi kir. járásbiró­sági végrehajtó urat sulyos családi csapás érte, a mennyiben egyetlen kedves kis fia László, hónapi élet után október 1-jén elhalálozott, alig 8­0 kis halott temetése a körös-ladányi róm. knt plebánus ur közreműködése mellett, igen szép számú közön­ség részvételével e hó 3-án délután eszközöltetett, s tétettek tetemei a róm. katholikus sirkertbe örök nyugalomra Béke lebegjen az élet hajnalán elher­vadt kis halott felett. — A szüléket pedig vigasz­talja meg az azt intéző örök mindenség ura! — Bekü­ldetett. Polgártársaimnak, kik rész­vetők jeléül kedves gyermekem temetésénél meg­jelentek nyilvánosan köszönetemet kifejezni elmu­laszthatlan kötelességemnek ismerem. Szeghalom, 1880. október 4. Bérczy László. — B.-Gyulán e hó 6 án délután 5 és 6 óra közt a kholera temetőben egy boglya here gyuladt meg, azonban a gyorsan érkezett ügyes tűzoltók a tűz tovább folyását meggátták. — A legnagyobb erélyt K­oncsicsovszki Dániel uradalmi szélmalom­mester ur fejtette ki, mivel alig egy­ pár ölnyire levő több s nagyobb mennyiség­.­ boglyák meg­mentése egyedül az ő önfeláldozásának köszönhető. — B -Gyulán e hó 8-án d. e. 9 órakor tet­ték örök nyugalomra Winkler Ferenczet életének 60-ik évében. — Gyulán egyike volt a legtiszteletre méltóbb egyéneknek, s e mellett igen ügyes régi gyógyszerész. — Béke poraira! — B. Gyulán a rendőrkapitányság a múlt héten felhívta a mészárosokat, s ismét figyelmez­tette őket a mérték rendes megtartására, valamint a húsáraknak kifüggesztésére, nemkülönben a hús­nak a mészárszékben „szabályrendelet" szerint kellő mennyiségbeni behordására.—(Ez is jó —papíron). — Alkalmunk volt a bécsi „Société Fran­c­aise de Photominiature" egy fénykép után készült arczképét látni s mondhatjuk, hogy meglepő hűen és sikerülten van készítve. Négy hét alatt készül­ t fel —­­iuuw. lu­t:. n/­villli. e] ily.olajfestmény, a megrendelés Grüinfeld I könyv­kereskedő ur boltjában tehető B.­Csabán. — Mult heti időjárásaink méltó aggodalmat keltett a gazdákban, de hála istennek, négy nap óta nemcsak megyénkben, de országszerte is oly kedvező időjárásról tesznek említést, minő nem minden évtizedben fordul elő, mi különösen a szü­retelőknek valóságos áldás. Hazai hírek. * Jászberényben legszomorúbb feltűnést kel­tett Kolosy Berta kisasszonynak öngyilkossága. Az alig tizenhét éves ifjú leány (Kolosy Lajos törvény­széki biró szeretett gyermeke) ismeretlen okokból e hó 5-ére virradó éjjel a Zagyva-folyó zugójába vetette magát. A bájos ifjú hölgy testét csak más­nap reggel fogták ki a nedves sírból.­­ A Bem­szobrot elvitték Huszár műterméből a magyar állam­vasutra, mely Marosvásárhelyre szállítja. A leleplezés tudvalevőleg október 17-ére van kitűzve. — Szathm­ári Károly az „Ébresztő" volt szer­kesztője útnak indult Váczra, hogy ott a felség­sértésért rárótt másfél évig tartó fogságot meg­kezdje. — A magyar kir. honvédelmi minisz­térium a cs. kir. közös hadügyminisztériumnak azon költségek fejében, melyek a kaszinó előtti kravat ellensúlyozására kirendelt katonaság „mobolizációja" alkalmával felmerültek, 5876 frt és 88 krt fize­tett ki. Törvénykezési terem. — Jegyzéke a b.-gyulai kir. tszéknél 1880. évi okt. 11. napján előadandó bű­nfenyitő ügyeknek. Előadó Márki.­­2­218. Giovanni Mallozza hatóság elleni erőszakosság. 2289. Tompa József lopás. 2017. Novák Andrásné rágalmazás. 2015. Such­ György súlyos testi sértés. 2018. Dalmadi János lopás. Gu­­idiíszat, ipar és kereskedelem. — Gazdasági teendő október hóra A háznál folytatjuk a gyü­mölcs­ elrakást és aszalást A kutakat meg kell tisztítani az iszaptól Sárga­répa, petrezselyem a pinczében homokba rakatnak. A csépelés szorgalmasan folyik Len és kender meg­töretik. — A gyümölcsmagvakat az elkészített, ágyakba elültetjük. A tavaszon vetendő gyümölcs­magvak ágyait szintén elkészítjük A pöszméte­bokrokat, ha már leveleiket elhulatták, föl lehe szedni és átültetni. A fák töve körül a föld föl­­áaatik, s lehet már trágyázni is. A fiatal fákat, melyeket a fagytól féltünk, be kell kötözni, ágait bemeszelni, miáltal sok ártalomtól szabadítjuk meg : hernyóktól, mohtól, nyulak megrágásától stb. — A szőlőben e hónapban főfoglalkozás a szüret. A szü­retet, a mennyire lehet, az időjáráshoz kell alkal­ B.-Csabán, 1880. mazni legjobb szép száraz időben. A szőlőfürtöket tisztán kell leszedni, hol mi giz-gaz, tisztátlanság ne kerüljön a­­ puttonyba. Szüret után a gyenge hegyvesszőket és leveleket le kell szedni s haza vinni, hol juhoknak, kecskéknek kedvencz táplálék lesz. — A zöldséges kertben a még eddig föl nem szedett gyökérféléket, fejes káposztát stb. most már föl kell szedni és elrakni télire. Kedvező időjárás alkalmával lehet vetni korai répát, petrezselymet, salátát, spenótot, hagymát stb. Az üres ágyakat, még mielőtt a fagy beállana, jó mélyen föl kell ásni, a trágyázandókat megtrágyázni A vetemé­nyekre az őszi ásás és tr­gyázás igen jó hatással van. — A szántóföldeken az őszi vetést folytatjuk, a tavaszi vetés alá szánt földet megforgatjuk. A még künnlevő termények betakarittatnak. Trágyát hordunk a földekre. — A méhek most már téli pihenésre készülnek. Ezt elő kell segíteni, a kaso­kat kívülről sárral betapasztani, hogy azokhoz semmiféle méh ellenség ne férhessen. * Hivatalosan jegyzett piaczi árak. Csabán 1880. október 6. 100 kilogram­m. I. rendű. Buza 11.30 Árpa 6.— Zab 5.30 Kukoricza 6.30 Sza­lonna 80. — II. rendű. Buza 10.20 Árpa 5.40 Zab —.— Kukoricza —.— Szalonna 73 frt. Be­lanka Pál, esküdt. Leg­ujabb hirek. — A porta javaslatainak szövege ismeretes lévén, azon vélemény uralkodik, hogy Gladstone tanácsolni fogja az angol hajók elküldését a Dar­danellákra. — Az Európa részéről a török jegy­zékre adandó válasz fölötti tárgyalások, a nagyha­talmasságok között megindittattak. — Az oszt­rák-magyar bank elhatározta, h­ogy Fehértemp­lomban Nagyváradon, Tarnowon, és Przemyslben bankmellékfiókot állit fel. 8 Felelős szerkesztő : dr. Báttaszéki Lajos. Főmunkatárs : HIEDETES. Garzó Gyula. 1 SociBtB Fraipe Je Püotominiature I 156­1—2 • arczképeket, vászonra, fára és érezre, olaj fest­j­­ményekben első rendi­ művészek által lemá­­­soltat BÉCSBBIXI. Nevezett társu­latnak, mely legkivált fényképek után ké­­­szitett hi olajfestményeket, egy utánzója tar­tózkodik jelenleg B.­Csabán, ki Grünfeld I. könyvkereskedő urnái ebbeli rendelvényeket fogad el Csak néhány napig lesz itt Üzlet eladás. A Körös-fjadányban egy 35 év óta i­­­lenálló ,s máig a legjobb hírnévnek­­ örvendő vegyes üzletem, üzlethelyiség­­§ minden melléképületekkel, bebutorozva, | rsahídi viszo­nyok m­iatt cl.idő. Bővel)- ffl l>et a tulajdonos Kolm Edénél. 147 6 -4 333335333 ess 3e33 sss8 i­a­­cL­e­t­e­s­e Alólirottnak a gyomai határban lévő 3/4 telek tanyahely föld összes tartozékaival együtt, gazdasági épüle­tek és jó kúttal, szép gyümölcsös kert­tel, továbbá egy nyolcz lóerejü, hasz­nált, de jó karban lévő cséplő gép örök áron eladó. Izsó Gerson. lói 3 — 3] Gyomán. 04­. sz. alatt. x mamxoxraara­­ttÖÜÖCHK«K0KXKH: Alólirottnál méltóságos Atzél Péter pinczéjéből származó kitűnő MAGYARÁDI BOROK jutányos áron kaphatók. B-Csabán 126. (10-9) Lüwinger Lipót. ^­­y.ni l.l­Olt ukác.N Ai­pad könyvnyomdájában.

Next