Békésmegyei Közlöny, 1881. január-december (8. évfolyam, 1-156. szám)
1881-06-30 / 79. szám
B.-Csaba, 1881. VII. évfolyam, 79. szám. Csütörtök, junius hó 80-án. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik, hetenként háromszor: vasárnap, kedd, (féliven) és csütörtökön, helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Egész évre 6 frt Fél évre 3 „ Évnegyedre 1 „ 50 kr. Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : Kaasenstein és Vogler czég Bécs, Prága, Budapesten, Németország és a Svájcz minden fővárosaiban. ELŐFIZETÉSI DIJ Előfizetési felhívás JEKÉSMEGYEI KÖZLÖMY" VIII. évfolyamának második félévére. Egy évnegyedra 1 frt 50 kr. Félévre 3 frt — — Az előfizetés legczélszerübben postautalványnyal eszközölhető. Az előfizetések a ((Békésmegyei JK.Özlöny) kiadóhivatalához czimzendők. Jffiy Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. Csabán, junius hóban. A „Békésmegyei Közlöny" kiadóhivatala. Főszerkesztő : GARZÓ GYULA. SZERKESZTŐSÉG SS KIADÓHIVATAL.: Apponyi-utcza 891. számú ház, hová a lap szellemi és anyagi részét illető mindén közleményt czimezni kérünk. Kéziratok nem adattak rlMla. Egyes szám ára 10 kr. A keddi szám ára 5 kr. Kapható Biener Bernát kereskedő urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a szerkesztőség és kiadóhivatalban és Biener B. ur nagytőzsdéjében, de Povázsay László úr nyomdájában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetések, vidéken a postahivataloknál, 5 kros postautalvánnyal. A választások eddigi eredménye. (N. d.) Mint az olvasztókemenetében az érez, ugy dolgoztatik át, hogy kifejezést nyerjen, a nép lelkéből kiáradó gondolat és érzés az alkotmányos pártküzdelmek izzó melegében. Most a hármas bérezek hona azon mozgalmaknak szinhelye, melyekhez a nép szivéből kiáradó nemzeti erő szolgáltatja az impulzust. Mindenki érzi e napok nagy jelentőségét. A nép azon jogot gyakorolja, mellyel az alkotmány értelmében önsorsa felett határoz és hogy ma általánosan a népkedély fokozott mérvben izgatott, az onnét van, mert a népzöm intelligens eleme teljes nagyságában felfogja a jelen választások horderejét. Miben áll az leginkább , annak részletezését azon időre elengedtetni kérjük, midőn az izgalom csillapulta helyet ad a hideg, tárgyilagos kontemplácziónak s az igazság hangjában nem fog támadást látni a lehiggadt szenvedély, s nyugodt lélekkel elmélkedhetünk a mult és jelen felett összehasonlitólag, s következtetőleg a jövőre nézve. Mai napság, s néhány napig még, mire majd az utolsó hullámai is lesimulnak a zajgó partéletnek, inkább azon madártárolatból letekintő kémszemlére szorítkozunk, melyből a végkimenetel előjelét megfigyelhetjük. S ezen előjelek a szabadelvű pártnak oly véggyőzelmére nyújtanak biztos kezességet, melyet ily nagy arányokban maga a párt is alig remélt. Hiszen a közvélemény, mely most hatalmas szavát felemeli s a lelkesedés hivőivel diadalutat rögtönöz a szabadelvű párt mérkőzésének , oly meglepő manifesztácziója a Tisza-kormány politikája helyeslésének, és oly menydörgésszerű tiltakozás az ábrándok és szélsőségek politikája ellen, hogy az országH»><£ ezen hangulatát bizonyítani is felesleges. Ahiol eddig már a választások megejtettek, a szabadelvű párt vagy diadalmasan verte vissza az ellene intézett támadást, vagy oly feczkéket fészkeiben elbizakodva uralmát biztosítottnak adott a hitt ellenzéknek, hogy jövőre a kísérletet is aligha meg fogja koczkáztatni. Hogy mindenekfelett, mint legfontosabb mozzanatot, a főváros magatartását említsük, az teljesen száműzte köréből a szélbali politikát s választásaiban benne van a hallgatólagos tiltakozás a szélbali politika hősködése ellen. Vajjon az országban szétáradt közhangulat viszfénye akart-e ez lenni, vagy egy utánzandó kezdemény, mely példaadólag kívánt hatni? — az a dolog érdemén nem változtat. Tény, hogy a főváros a nemzet eszével gondolkozott, annak szivével erezett, s ezen kölcsönös összehatás adja meg a mai választások jellegének azon erkölcsi súlyt, mely által szabadelvű párt további győzelmének koszorúi biztosítva vannak. Másik jelenség, mely örvendetesen hat a szemlélőre, hogy a nemzet még bír kegyelettel ragaszkodni nagy embereihez. A választás legelső napján megtörtént az ellenzéken azon országos gúny, hogy akit a közjólét követelményei ellen folytatott politikai iránnyal vádolva, a közgyűlöletnek zsákmányul odavetni és reaktionárius tendencziákkal gyanúsítva, a közmegvetés tarpeji sziklájára hurczolni nap napután soha el nem mulasztó, hogy megcsúfolva, tövis koronával állítsa a szenvedély dúlása elé — mondjuk, kit durva sértéseivel a honszeretetétől eltántorítani nem sikerült . Tisza Kálmánt, ünnepli a józan hazafiság, s két választókerületben pár órai különbséggel az első napon koszorút fon halántékai köré és a kíméletlen támadásokról undorral elforduló józan hazai közvélemény megtapsolja a győzelmet. A nemzet tiszteletének impozáns tüntetése, a páratlan hazafi érdemek iránt, s a személyéhez kötött bizalom oly nyilvánulása ez, melyben a nemzet egy hálanyilatkozatot írt alá részére. Hogy futólag szóljunk még az eddigi észleletek alapján, a pártonkívüliek és mérsékelt ellenzékiekről, a választások azt látszanak mutatni, hogy ezen két árnyalat nem is létezik Mint pártonkívüli ec ipso nem létezik, mint mérsékelt ellenzéki csak néhány hírneves hazafi személyében él rejtőzve. Hogy ezeket kerületük mandátumához juttatá, az nem más, mint a személyhez kötött bizalom. Ez ellen nincs kifogás. Jeles, derék emberek, hivatott tehetségek, örömeit látja őket az ország a törvényhozás nagy munkájánál. De mint párt, számba nem vehetők, mig egészséges parla- A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TARCZAJA. A. megkegyelmezett, Temme elbeszélése. Fordította: Hang Ferencz. Kegyelem! E szó soká varázsszó volt ránk nézve. A menekült élete nehéz, keserű s szomorú. A haza el van előtte zárva és az otthon mindig távol marad tőle. Nem gondolhat arra a nélkül, hogy a fegyház és a halálos ítélet ne álljon előtte. Oly szép a Svecban, oly csudaszép Zürichben. Oly szabadon éltünk itt oly biztosan a haza fegyházai és halálos ítéletei ellen, derék, bizalmas és hű emberek körében, azonban, midőn magas hegyeken állunk, előttünk és kerültünk, ahová és amily messze a szem ért, a természet nagyszerű és legcsudálatosb szépségeit láttuk : a szem átfutott rajtuk s csak egy irányt keresett éjszak felé; éjszak felé a legmesszebb, legsötétebb távolba tévedezett; ott a hazát, az otthont, Németországot kereste s nem volt képes attól elfordulni, még nem az éjfél bekövetkezett és mindent mély sáthatlan sötétségbe borított. A haza kizárt, az otthon kitaszított bennünket, Németországnak ránk nézve már semminek kellett lennie. Mégis csak egy gondolatunk, csak egy vágyunk volt: haza, otthon, Németország. Némelyiket e vágy korasirba vitt és midőn mi többiek a sir körül sirtunk, a vágy bennünk annál hatalmasabb lőn. Némelyek meg nem törhető szive annál nehezebb lőa. A vágy visszaűzte őket hazájokba. Inkább a fegyház, inkább a halál ! De itt ez idegen helyen, nem lehet nem vagyok képes tovább kitartani ! — mondá egyik, másik. Ok visszatértek s a börtönre találtak 1 A szegények 1 A türelem elhagyta őket. A csalódást olcsóbban megszerezhették volna. A kegyelem megjött. A haza ismét nyitva állott előttünk. Hazánkba visszatérhettünk. Ismét németek valánk. Befogad-e hazánk bennünket ismét? Ez volt a kérdés, vagy jobban, kérdés sem volt. Mi a szabad Helvetiában maradunk, és most is ott vagyunk. És midőn a magas hegyeken állunk és pillantásunk a határtalan távolban ide s tova tévedhet igen, szemeink és szivünk még most is fölkeresik a drága német hazát, de nem sóvárgással, hanem fájdalommal, hogy nem sóvároghatunk utána és hogy még oly soká tartanak, hogy mi nem is fogjuk megérni azon időt, amidőn egy német szív ismét Németország után sóvároghat. Egyesek elmentek, de csak kevesen. Néhány nap, néhány hét múlva ismét visszatértek. A haza nem akarta őket ismét befogadni, a barátok fölismerni, a nép , a nép, a német nép mindig derék és nemes, de ha azok, kiknek vezetőinek kell tenniök, bátorságukat vesztik, akkor nem kell a népre követ dobni. Majd eljövend annak is jobb ideje. E kevés közt ment egy olyan is, kit legszivbelibb szerencsekivánataim kisérték. Ez volt mindazok közt, kik visszatértek a legszerencsétlenebb Róluk akarok itt beszélni. Egy csöndes, szelíd, halvány fiatal ember volt. Mintegy harmincz éves lehetett, és a bádeni forradalom után néhány hó múlva jött Zürichbe, midőn már a bádeni forradalomi csapatok romjai már régen Helvetiába értek s ott menedékhelyet találtak. Társai halottnak látták őt. Az utolsó ütközetek egyikében elesni látták. Ő csapatja élén küzdött, bármily fiatal is volt még akkor; alig lehetett még husz éves. Ő és emberei mindig és mindenütt elsők valának, hol a veszély a legnagyobb valt. A kérdés közben egy puskagolyó lábát törte. Lerogyott s többé nem volt képes fölkelni; emberi közül néhányan fölemelték és a csatatérről egy bokor mögé vitték. De az 5 parancsára a csatába vissza kellett térniök. Ezen idő óta semmit sem lehetett többé róla hallani. Társai mind mint halottat gyászolták. Ők ugyan még csak rövid idő óta ismerték őt, de e rövid idő alatt, mint a legbátrabb, legderekabb katonát tisztelték és mint leghűbb bajtárst szerették. Ő a forradalmi harcz közepén egy más német német tartományból érkezett, mely hazája volt, és e hazából, mint szökevény a fogházból, hová az ifjú bezáratott, miután hazája törvényszékei által, mint fölségáruló halálra ítéltetett. A börtönből megszabadult, hogy miként azt senki sem tudta. Általában csaknem csudálatos megmenekülésről nagy veszélyek és még nagyobb bátorságról lehetett hallani , maga soha sem beszélt róla, hallgatag szárkódzott volt. Ugy látszik, hogy szivét fájdalom törte el s ez tette hallgataggá. Igy az ő előbbi életéről senki sem tudott valamit. (Folyt, köv.)