Békésmegyei Közlöny, 1881. január-december (8. évfolyam, 1-156. szám)

1881-06-30 / 79. szám

B.-Csaba, 1881. VII. évfolyam, 79. szám. Csütörtök, junius hó 80-án. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik, hetenként háromszor­: vasárnap, kedd, (féliven) és csü­törtökön, helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Egész évre 6 frt Fél évre 3 „ Évnegyedre 1 „ 50 kr. Lapunk szám­ára hirdetések felvételére fel van jogosítva : K­aasenstein és Vogler czég Bécs, Prága, Budapesten, Németor­szág és a Svájcz minden fővárosaiban. ELŐFIZETÉSI DIJ Előfizetési felhívás JEKÉSMEGYEI KÖZLÖMY" VIII. évfolyamának második­ félévére. Egy évnegyedra 1 frt 50 kr. Félévre 3 frt — — Az előfizetés legczélszerübben postautal­ványnyal eszközölhető. Az előfizetések a ((Békésmegyei JK.Özlöny) kiadóhivatalához czimzendők. Jffiy Hirdetések jutányos áron vétet­nek fel. Csabán, junius hóban. A „Békésmegyei Közlöny" kiadóhivatala. Főszerkesztő : GARZÓ GYULA. SZERKESZTŐSÉG SS KIADÓHIVATAL.: Apponyi-utcza 891. számú ház, hová a lap szellemi és anyagi részét illető mindén­ közleményt czimezni kérünk. Kéziratok nem adat­tak rlMla. Egyes szám ára 10 kr. A keddi szám ára 5 kr. Kapható Biener Bernát kereskedő urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „N­yilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a szerkesztőség és kiadóhivatalban és Biener B. ur nagytőzsdéjében, de Povázsay László úr nyomdájában is fo­gadtatnak el előfizetések és hirdetések, vidéken a postahivatalok­nál, 5 kros postautalván­nyal. A választások eddigi eredménye. (N. d.) Mint az olvasztókem­enetében az érez, ugy dolgoztatik át, hogy kifejezést nyerjen, a nép lelkéből kiáradó gondolat és érzés az alkotmányos pártküzdelmek izzó melegében. Most a hármas bérezek hona azon mozgalmaknak szinhelye, melyekhez a nép szivéből kiáradó nem­zeti erő szolgáltatja az impulzust. Mindenki érzi e napok nagy jelentőségét. A nép azon jogot gyako­rolja, mel­lyel az alkotmány értelmében önsorsa fe­lett határoz és hogy ma általánosan a népkedély fo­kozott mérvben izgatott, az onnét van, mert a nép­zöm intelligens eleme teljes nagyságában felfogja a jelen választások horderejét. Miben áll az leginkább , annak részletezését azon időre elengedtetni kérjük, midőn az izgalom csillapulta helyet ad a hideg, tárgyilagos kontemplá­cziónak s az igazság hangjában nem fog támadást látni a lehiggadt szenvedély, s nyugodt lélekkel el­mélkedhetünk a mult és jelen felett összehasonlitólag, s következtetőleg a jövőre nézve. Mai napság, s néhány napig még, mire majd az utolsó hullámai is lesimulnak a zajgó partéletnek, inkább azon madártárolatból letekintő kémszemlére szorítkozunk, melyből a végkimenetel előjelét megfi­gyelhetjük. S­ ezen előjelek a szabadelvű pártnak oly vég­győzelmére nyújtanak biztos kezességet, melyet ily nagy arányokban maga a párt is alig remélt. Hiszen a közvélemény, mely most hatalmas szavát felemeli s a lelkesedés hivőivel diadalutat rögtönöz a szabad­elvű párt mérkőzésének , oly meglepő manifesztácziója a Tisza-korm­ány politikája helyeslésének, és oly m­eny­dörgésszerű tiltakozás az ábrándok és szélsőségek po­litikája ellen, hogy az országH»><£ ezen hangulatát bi­zonyítani is felesleges. A­hiol eddig már a választások megejtettek, a szabadelvű párt vagy diadalmasan verte vissza az el­lene intézett támadást, vagy oly feczkéket fészkeiben elbizakodva uralmát biztosítottnak adott a hitt el­lenzéknek, hogy jövőre a kísérletet is aligha meg fogja koczkáztatni. Hogy mindenekfelett, mint legfontosabb mozza­natot, a főváros magatartását említsük, az teljesen száműzte köréből a szélbali politikát s választásaiban benne van a hallgatólagos tiltakozás a szélbali poli­tika hősködése ellen. Vajjon az országban szétáradt közhangulat viszfénye akart-e ez lenni, vagy egy után­zandó kezdemény, mely példaadólag kívánt hatni? — az a dolog érdemén nem változtat. Tény, hogy a fő­város a nemzet eszével gondolkozott, annak szivével erezett, s ezen kölcsönös összehatás adja meg a mai választások jellegének azon erkölcsi súlyt, mely által szabadelvű párt további győzelmének koszorúi bizto­sítva vannak. Másik jelenség, mely örvendetesen hat a szemlé­lőre, hogy a nemzet még bír kegyelettel ragaszkodni nagy embereihez. A választás legelső napján megtör­tént az ellenzéken azon országos gúny, hogy a­kit a közjólét követelményei ellen folytatott politikai irán­­nyal vádolva, a közgyűlöletnek zsákmányul odavetni és reaktionárius tendencziákkal gyanúsítva, a közmeg­vetés tarpeji sziklájára hurczolni nap napután soha el nem mulasztó, hogy megcsúfolva, tövis koronával állítsa a szenvedély dúlása elé — mondjuk, kit durva sértéseivel a honszeretetétől eltántorítani nem sike­rült . Tisza Kálmánt, ünnepli a józan hazafiság, s két választókerületben pár órai különbséggel az első na­pon koszorút fon halántékai köré és a kíméletlen tá­madásokról undorral elforduló józan hazai közvéle­mény megtapsolja a győzelmet. A nemzet tiszteletének impozáns tüntetése, a pá­ratlan hazafi­ érdemek iránt, s a személyéhez kötött bizalom oly nyilvánulása ez, melyben a nemzet egy hálanyilatkozatot írt alá részére. Hogy futólag szóljunk még az eddigi észleletek alapján, a pártonkívüliek és mérsékelt ellenzékiekről, a választások azt látszanak mutatni, hogy ezen két árnyalat nem is létezik Mint pártonkívüli ec ipso nem létezik, mint mérsékelt ellenzéki csak néhány hír­neves hazafi személyében él rejtőzve. Hogy ezeket ke­rületük mandátumához juttatá, az nem más, mint a személyhez kötött bizalom. Ez ellen nincs kifogás. Je­les, derék emberek, hivatott tehetségek, örömeit látja őket az ország a törvényhozás nagy munkájánál. De mint párt, számba nem vehetők, mig egészséges parla- A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TARCZAJA. A. megkegyelmezett, Temme elbeszélése. Fordította: Hang Ferencz. Kegyelem! E szó soká varázsszó volt ránk nézve. A menekült élete nehéz, keserű s szomorú. A haza el van előtte zárva és az otthon mindig távol marad tőle. Nem gondolhat arra a nélkül, hogy a fegyház és a halálos ítélet ne álljon előtte. Oly szép a Sve­cban, oly csudaszép Zürichben. Oly sza­badon éltünk itt oly biztosan a haza fegyházai és halálos íté­letei ellen, derék, bizalmas és hű emberek körében, azonban, midőn magas hegyeken állunk, előttünk és kerültünk, ahová és amily messze a szem ért, a természet nagyszerű és legcsu­dálatosb szépségeit láttuk : a szem átfutott rajtuk s csak egy irányt keresett éjszak felé; éjszak felé a legmesszebb, legsöté­tebb távolba tévedezett; ott a hazát, az otthont, Németorszá­got kereste s nem volt képes attól elfordulni, még nem az éj­fél bekövetkezett és mindent mély s­áthatlan sötétségbe borí­tott. A haza kizárt, az otthon kitaszított bennünket, Németor­szágnak ránk nézve már semminek kellett lennie. Mégis csak egy gondolatunk, csak egy vágyunk volt: haza, otthon, Né­metország. Némelyiket e vágy korasirba vitt és midőn mi többiek a sir körül sirtunk, a vágy bennünk annál hatalmasabb lőn. Némelyek meg nem törhető szive annál nehezebb lőa. A vágy visszaűzte őket hazájokba. Inkább a fegyház, inkább a halál ! De itt ez idegen helyen, nem lehet nem vagyok képes tovább kitartani ! — mondá egyik, másik. Ok visszatértek s a bör­tönre találtak 1 A szegények 1 A türelem elhagyta őket. A csa­lódást olcsóbban megszerezhették volna. A kegyelem megjött. A haza ismét nyitva állott előttünk. Hazánkba visszatérhettünk. Ismét németek valánk. Befogad-e hazánk bennünket ismét? Ez volt a kérdés, vagy jobban, kér­dés sem volt. Mi a szabad Helvetiában maradunk, és most is ott va­gyunk. És midőn a magas hegyeken állunk és pillantásunk a határtalan távolban ide s tova tévedhet igen, szemeink és szi­vünk még most is fölkeresik a drága német hazát, de nem sóvárgással, hanem fájdalommal, hogy nem sóvároghatunk utána és hogy még oly soká tartanak, hogy mi nem is fogjuk meg­érni azon időt, amidőn egy német szív ismét Németország után sóvároghat. Egyesek elmentek, de csak kevesen. Néhány nap, né­hány hét múlva ismét visszatértek. A haza nem akarta őket ismét befogadni, a barátok fölismerni, a nép , a nép, a né­met nép mindig derék és nemes, de ha azok, kiknek vezetői­nek kell tenniök, bátorságukat vesztik, akkor nem kell a népre követ dobni. Majd eljövend annak is jobb ideje. E kevés közt ment egy olyan is, kit legszivbelibb sze­rencsekivánataim kisérték. Ez volt mindazok közt, kik vissza­tértek a legszerencsétlenebb Róluk akarok itt beszélni. Egy csöndes, szelíd, halvány fiatal ember volt. Mintegy harmincz éves lehetett, és a bádeni forradalom után néhány hó múlva jött Zürichbe, midőn már a bádeni forradalomi csa­patok romjai már régen Helvetiába értek s ott menedékhelyet találtak. Társai halottnak látták őt. Az utolsó ütközetek egyiké­ben elesni látták. Ő csapatja élén küzdött, bármily fiatal is volt még akkor; alig lehetett még husz éves. Ő és emberei mindig és mindenütt elsők valának, hol a veszély a legnagyobb valt. A kérdés közben egy puskagolyó lábát törte. Lerogyott s többé nem volt képes fölkelni; emberi közül néhányan föl­emelték és a csatatérről egy bokor mögé vitték. De az 5 pa­rancsára a csatába vissza kellett térniök. Ezen idő óta semmit sem lehetett többé róla hallani. Társai mind mint halottat gyászolták. Ők ugyan még csak rövid idő óta ismerték őt, de e rövid idő alatt, mint a legbátrabb, legderekabb katonát tisztelték és mint leghűbb baj­társt szerették. Ő a forradalmi harcz közepén egy más német német tartományból érkezett, mely hazája volt, és e hazából, mint szökevény a fogházból, hová az ifjú bezáratott, miután hazája törvényszékei által, mint fölségáruló halálra ítéltetett. A börtönből megszabadult, hogy miként azt senki sem tudta. Általában csaknem csudálatos megmenekülésről nagy veszélyek és még nagyobb bátorságról lehetett hallani , maga soha sem beszélt róla, hallgatag s­zárkódzott volt. Ugy látszik, hogy szivét fájdalom törte el s ez tette hallgataggá. Igy az ő előbbi életéről senki sem tudott valamit. (Folyt, köv.)

Next