Békésmegyei Közlöny, 1882. január-december (9. évfolyam, 1-144. szám)

1882-05-28 / 63. szám

B.-Csaba, 1882. IX. évfolyam, 137. szám. Vasárnap, november hó 19-én. ÉKESMEGYEI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. M­­eg­jelenik hetenként háromszor : vasárnap, kedd, (féliven) és csü­törtökön. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Klein Ödön urnái és Bie­ner B. ur nagytőzsdéjében, de Povázsay László úr nyomdájában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetések; vidéken a postahivata­loknál 5 kros postautalványnyal. Egyes szám ára 10 kr. A keddi szám ára 5 kr. Kapható Klein Ödön könyvárus urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. ELŐFIZETÉSI DIJ helyben házhoz, hordra vagy postán bérmentve küldve : Egész évre ....... 8 írt Fél évre­­ . . . 4 „ Évn­egyedre 2 „ Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : Hansen­stein­ és Vogler czég Bécs, Prága, Budapesten,­­Németor­szág és a Svájcz minden fővárosaiban. Főszerkesztő : GARZÓ GYULA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Apponyi-utcza 891. számu ház, hová a lap szellemi és anyagi részét illeti minden közleményt czin­ezni (térii­ik. K.«z Iratok nem adatnak vissza. Meg sem czinóber. Illók későn jó, de még­is jó. Későn felelhetünk Sárréti urnak a „Békés" 19. és 20-ik számaiban foglalt „Mégis csak czinóber" czimü válaszára, de felelünk, mert nem szokásunk a felelettel adósok maradni. Későn felelünk pedig azért, mivel csak a napok­ban figyelmeztettek reá, hogy Sárréti úr a „Békés­megyei Közlöny" elleni ellenszenvéből keletkezett ama nyílttéri nyilatkozata daczára mégis válaszolt, noha azt mondá, hogy szerény lapunknak reflektálni többé nem fog, melyet az általa világnak bocsájtott czik­kekre adott felelet miatt nem tart szalonképesnek — bevallv­án egyszersmind ama gyöngeségünket, hogy csak akkor olvassuk el a „Békést," ha oly czikk van benne, melyben lapunkkal „eszmecserét" folytat, olyant a milyent, mert máskép, őszintén szólva, nem va­gyunk kiváncsiak „pusztulunk" „elveszünk" „tönkre­megyünk "-féle szivreható ömlengéseire, melyek úgyis nem egyebek, mint némely fővárosi hason irányú nagy lapok törmelvényeinek gyönge vidéki kiadású viszhangjai. Örvendüek Sárréti ur megtérésének, s most lás­suk legújabb „medvéjét." Először is megjegyezzük, hogy sem nagyban, sem kicsinyben sem számítunk olvasóinknak könnyen­hívőségére, ha feltételezzük róluk, hogy a „czinóber" czimü czikkünkkel Magyarország állami függetlensé­géről és önállóságáról meggyőztük őket. Mi a „Békés" czikkei ellen egyszerűen elmondjuk a magunk nézeteit is. Azt óhajtjuk, hogy a frázisbőségben szenvedő szór­bali lap által tévútra vezettetni szándékolt megyei jó­zan értelmű közönségünk bennünket is hallgasson meg, azután ítéljen belátása szerint s kövesse azt a meg­győződést, mely nekie tetszik. Szalonképes modorában azt mondja Sárréti úr, hogy „nagy „együgyűség" kell ahoz, hogy valaki azon körülményből, miszerint valamely országnak kü­lön postabélyege, czimere és czimerét viselő pénze és lobogója van, azon országnak önállóságát és függet­lenségét következtesse." Ha ebben valami együgyűség van, akkor Sárréti úr ennek az együgyűségnek a nemző apja. Mi csak arra reflektáltunk, a­mit Sárréti úr mon­dott. Ő azt állította, hogy a közösügyes ozktóberben, maga a magyarok istene sem fog Magyarországra rá­ismerni. Persze, erre mi nem mond­hattunk egyebet, mint azt, hogy ez állítás nem való, m­ert nem csak a ma­gyarok istene, hanem még a legtávolabb külföld is ránk ismerhet, mert hisz itthon és a külföldön már csak a pénz, postabélyeg, czinier és zászlóról ismerik fel az önálló nemzeteket. A Sárréti úr által felállított bölcs tételre, untig elég volt a mi együgyű érvünk arra, hogy mindenki, a­ki akarja, belássa az ő tételnek merő valótlan­ságát. Ha Sárréti úr nem azt az állítást koczkáztatja, hogy ugy vagyunk most Ausztriával, mint a czinó­ber, ugy hogy önállóságunkra­ rá sem ismernek, ha­nem ha azt veszi fejtegetése papjául, hogy igaz, van zászlónk, postabélyegünk, czimerünk ugy mint min­den önálló nemzetnek, és hogy külsőleg igenis felis­merhetőnek van színlelve önállóságunk, de ez mind „por a szemébe." Kókler játék, nesze semmi fogd meg jól, mely azt czélozza, hogy a nemzet kön­nyenhivő része lekenyereztessék, de hogy ezen külső fénym­áz daczára, érdemleg és valójában soha sem függtünk annyira Ausztriától mint most, ha ezt állítja érvelve is állítását, akkor biztosíthatjuk Sárréti urat, hogy mi is másképen érveltünk volna. Nem érvelhetünk más ellen, mint a­mit monda­nak s verebet ágyúval nem lövődözhetünk. Most már mást mond a Sárréti nagy hazafi. Most már megengedi, hogy megvan a függetlenség látszatja. A csintalan! Hát miért nem mondta ezt mindjárt, miért mondta, hogy tökéletesen czinóberre olvadtunk össze, ugy hogy még külsőleg sem lehet bennünket megkülönböztetni Ausztriától ? Persze, most sem hoz fel a zseniális Sárréti politikus egy betűt sem arra nézve, mik hát egy nem­zet önállóságának belső ismertető jelei, a­melyek nél­kül a kalmár nem ér semmit, melyek volnának hát azon kellékek, a­mik nélkül valóságos önállóság nin­csen! Fejtegesse ezt, s mi majd csekély erőnkhöz ké­pest felelünk neki. Mi együgyüségünkben mindannak daczára erre nézve is felhoztunk csak így mellékesen egy érvet, a korlátlan sajtószabadságot, mely hazánkban létezik. Vagy tán ez nem egyik legbiztosabb ismérve egy nemzet önállósága és függetlenségének? (II-ik­közi. köv.) Politikai h­ik­e­k. * A képviselőház május 25-diki ülésében a bosnyák lá­zadás költségeiről szóló tör­vényjavaslat általános vitája befe­jeztetett. * Lemberg, május 25. Vladimír nagyherczeg Varsóba te­szi át állandó lakását. Lengyelország több helységében zsidók elleni kihágások fordultak elő. * Párizs, Francziaország s Anglia elhatározták, hogy az egyptomi kérdést illetőleg követségi konferencziát tartanak Kon­stantinápolyban. * Milánó, május 25. Egy előkelő olasz államférfi a teg­napi bankett alkalmával kijelenti, hogy I. Ferencz József és Humbert találkozása csak akkor lehetséges, ha az osztrák-ma­gyar uralkodó Rómában teszi látogatását. * Mosztar, május 24. A 3-ik gyalogezredhez tartozó, a Glavaticzeno mellett vívott ütközetben elesett s a felkelők által lemészárolt Urbán főhadnagy holttestét az őrjárat megtalálta. A holttestet, melynek feje levágva mellette feküdt, ide szállí­tották. * Szerajevo, máj. 24. Az egész lakosság élénk részvétele mellett ma történt meg Szerajevóban a sorozás. A város 20 ujonezot köteles állítani; minthogy néhány önkénytes is jelent­kezett, a sorozott ujonezok száma ennél valamivel többre rúg. Az ujonezok zeneszókisérettel zsivió-kiáltások közt vonultak be a kaszárnyába. A mósznemek és a dzem­ent. (Ismeretterjesztő.) (Folytatás.) A czementmészmalter a kövekhez, a jól kiégett téglákhoz erősen tapad, ellentáll a nedvesség bármily A JÉKÉSMEGYEI_KÖZLDI­Y 4t TÁRCMJl. N­e­o­p­h­i­t­a. — Elbeszélés. Irta: Csirisztó Miklós. — (Vége: 11. Az esés zajára figyelmessé lett anya megilletődött leánya élettelen testének láttára. Legalább nekem ugy tetszett, mintha szemei szelídebb kifejezést öltöttek volna. De ez nem sokáig tartott. Mert midőn az anyai szeretet felcsillámló szikráját a vallási fanatizmus legyőzé, ég felé emelte aszott karjait s re­megő ajkakkal, szikrázó szemekkel tördelé. Száradjon el a fa a merre jársz, küszködjék meg a lég, a­mit beszívsz ; apadjon ki szemeidből a könnyű forrása, her­vadjon el szépséged, száradjon el liliom két karod, s csald meg azt, legjobban szeretsz, hogy utálattal forduljon el tőled ! Borzadva hallgattam ez átkot. A fanatikus nő ezután, a­nélkül hogy áldozatára csak egy pillantást is vetett volna, kinyitotta bibliáját s reszkető hangon éneklé szomorú zsolozsmáját: Iston adta, isten elvette, Legyen áldott szent neve érezte. A toronyóra hármat ütött. Magamhoz tértem álmélko­dásomból s e rejtélyes éjjeli epizód felett tűnődve, haza indultam. De szememre sokáig nem jött álom. Folytonosan a ki­átkozott szép zsidóleány sorsáról gondolkoztam. Egyedül áll a világon támasz nélkül. Mi lesz belőle? Lesz-e elég ereje fenn­tartani magát; lesz-e elég hősiessége megvédeni ártatlansá­gát ? H­a igen, úgy bámulandó szívóssága, ha eleesik, nincs mit csodálkozni rajta, mert egy magára hagyott szép leány nagyon sok kísértésnek van kitéve ! Hosszas utánjárásom daczára sem tudhattam meg, hogy mi lett sorsa a neophitának; mert a leírt jelenet után — mint a háziak beszélék — elhagyta anyját, a fanatikus as­­szonyt, ki képes volt egyetlen leányát kiátkozni, a miért ez kedvese kedvéért, hogy vele egyesülhessen — hűtlen lett Isten hitéhez. Már egészen megfeledkeztem róla, midőn a véletlen nyomába vezetett. III. A gondtalan jogászélet lezajlása után egy vidéki kis városban ütém fel sátorfámat, hol mint ügyvédbojtár gyártám a kereseteket s védem embertársaim jogát princzipálisom­­ nevében. Thália felkent apostolai városunkat is meglátogatták, minket is részeltetni akarva egy kis­­ műélvezetben. — S miután az aranyszájú igazgató, a társulat években gazdag primadonnájának engemet is baleknek fogott, elmentem az előadásra. Csiki­nek egy uj darabját adták, melyet eddig csak a lapok bírálatai után ismertem. A függöny nagy üg­gyel-bajjal felhuzatott s csakhamar előttem állott a­­ neophita, a kiátkozott, a ragyogó szépségű zsidó leány. Meg voltam lepetve. Hogy került e tövises pályára, mi lett vőlegényével ? e gondolatok járták at agyamat. Még nem volt művésznő, de egyes jeleneteknél művészi tökélyre emelkedett. A publikum fanatikus tapssal jutalmazta játékát s hódolt szépségének. Ezután egy előadást sem mulasztottam el, valami ugy húzott körébe. Nem sokára meg­tudtam, hogy vőlegénye városunkbeli fiatal ember, ki 2 évi itt léte alatt, hivatali szakértelme s sze­rény modora folytán közkedveltségnek örvend. — Megtudtam, hogy a neophitával nem souam­ egybekel, hogy a leány ki­átkozása után mindketten elhagyták a rájuk nézve szomorú emlékű várost. A leány vőlegénye unszolására a színi pályára lépett, a férfi pedig díjnok lett, azon elhatározással, hogy mi­helyt olyan állása lesz, hogy nejét eltarthatja, egybekelnek! Két hosszú év után a várva-várt pillanat elérkezett. Kitűzték az esküvő napját.

Next