Békésmegyei Közlöny, 1882. január-december (9. évfolyam, 1-144. szám)

1882-02-26 / 25. szám

Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : Haasenstein és Vogler czég Bécs, Prága, Budapesten, Németország és a Svájcz minden fővárosaiban. ELŐFIZETÉSI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve . Egész évre 8 frt Fél évre 4 . Évnegyedre . 2 . B.-Csaba, 1882 IX. évfolyam, 21. szám. Csütörtök, február hó 25-án. BÉKESMEGYEI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként háromszor*: vasárnap, kedd, (féliven) és csütörtökön. Kéziratok nem adatnak. viszu. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Klein Ödön urnál és Biener B. ur nagytőzsdéjében, de Povázsay László úr nyomdájában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetések; vidéken a postahivataloknál 5 kros postautalvánnyal. Főszerkesztő : GAHZO GYULA. SZERKESZTŐSÉG &S KIADÓHIVATAL : Apponyi-utcza 8UL számú ház, hová a lap szellemi és anyagi részét illető minden közleményt czimzai sérünk. Egyes 97»mára 10 kr. X keddi szám ára 5 kr. Kapható Klein Ödön könyvárus urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Hogy állunk hát?! Nem kis érdeklődéssel kisértem figyelemmel azon tollharczot, mely egy részről a gyulai „Békés," másrészről a ,,B. K." között azon thema felett folyt, hogy hát a szavazókat tekintve, a megye területén tulajdonképen kik vannak többségben, a szabadelvű vagyis kormánypárti, vagy ezzel ellenkezőleg a szélsőbali választók. Egyik, úgy mint a másik, a többséget magának vindikálja. — Idestova tizenöt éven át tartó parlamenti harczunk folyamata alatt, ez a kérdés országos szempontból is fel lett már egyszer vetve, a boldog emlékezetű balközép párt dívó korszakában ; nevezetesen pedig Jókai azonban statisztikai adatokkal mutatta ki, hogy a balközép, dacára annak, hogy a parlamentben nagy kisebbségben maradt, hány ezer szavazattal vitt többet a parlamentbe, mint a vele szemben álló Deák-párt. Megvallom, én akkor is jóízvet mosolyogtam a bukás fájdalmát enyhíteni törekvő önvigasztalás ezen mámorító balzsama felett, de egyúttal eszembe jutott az is, hogy ha a dolog lényegéhez elegendő a szavazatoknak csak száma, és nem egyúttal az adott szavazatoknak értelmi s ennek alapján erkölcsi értéke, ám legyen, gyönyörködjék bármely párt is ha vigasztalólag azt mondhatja önmagáról: nos nomero sumus. Csak egyet kérünk. — Ne mysztifikálja sem önmagát sem a nagy világot senki azzal, hogy a háta megett álló választók túlnyomó tömegében egyúttal elveinek diadalát lássa. E felfogás határozottan tévedés, amely tévedés bármely pártra nézve is végzetes lehet. Magyarország viszonyai s az azok által szükségessé vált közjogi kiegyezés, az azon kiegyezéssel kapcsolatos felette fontos kérdések, nem oly természetűek ám, hogy azok felett a mi választóink csak úgy könnyű szerével alapos tájékozást szerezhessenek maguknak, hogy így ezen tájékozottságot maguknak megszerezve, szavazatuk bizonyos párt programmja felett megalkotott helyes vélemény s ennek alapján a szabad elhatározás tényeként lenne tekinthető. Választóink értelmi képzettsége s ennek alapján felfogása korántsem áll azon magas madártávlatban, mely képessé teszi őket arra, hogy felölelve a helyzetet a maga egészében, s helyes nézetet alkotva maguknak az általános helyzetről, felvehessenek ítélkezésük körébe minden élni jogosult tényezőt s az által megóvják magukat az egyoldalúságtól. Ezt határozottan ki merem mondani s még attól sem tartok, hogy bármely a földmives osztályhoz tartozó választó magát csak legkevésbé is sértve érezné. De ugyan, hogy is érezhetné sértve, midőn azt látja, hogy maguk azon irányadó férfiak, kikre bizonyos kegyelettel tekint, kik az események tűzhelyének közelébe intensív betekintést szerezhetnek maguknak a viszonyokba, nemcsak nagyobb szabású általános kérdéseknél, de aprólékosabb dolgoknál is, kénytelenek sokszor változtatni az illető kérdésről a priori megalkotott nézeteiket, amely nézeteknek, bármily szépek legyenek is, bármily tetszetőseinek tűnjenek is fel a nagy közönség előtt — csak az az egy hibájuk van, és ez minden, hogy nem illenek be sem az idő, sem az adott viszonyok keretébe. így látjuk aztán, hogy az ellenzék, mely elkeseredett harczot vív a tényleges állapot fentartása mellett küzdő konzervatív elemmel s esetleg diadalra is jut, azon veszi észre, hogy midőn kezébe ragadta mindazon érdekszálakat, melyek az állami tényezőket mozgatják, oly elemekkel is kénytelen számolni, melyeknek még csak létéről sem álmodott, melyek mindig az intézőknek maradnak titkai, melyek nem válthatnak veszély nélkül a köztudomás tárgyaivá s igy aztán azon helyzetbe jut, hogy a mint mondani szokás, gazda nélkül számitott s diadala, nem diadala egyúttal elveinek. Nem Magyarország parlamentje szolgáltatja erre nézve az első példát, hemzseg az efféle jelenségektől a parlamentek élete s ki azt hiszi, hogy rideg, abstrakt elveket vivő kormányra, azokat mint eszményeket létesítheti is s hogy ehhez elegendő a puszta akarat, na annak az embernek ugyanannyi fogalma van a kormányzás mesterségéről, többet mondok, művészetéről, mint tyúknak az ábéczéről. — Semmi sem bizonyosabb előttem, mint az, hogy ha suo fato a mai közjogi ellenzék többségre vergődve, a kormányrúd mellé állana, csak akkor venné észre, hogy elveivel és eszméivel oly szirtekbe ütközik, melyeken nemcsak elvei és eszméi, de az ezen elvek és eszmék lobogója alatt haladó hajó is hajótörést szenvedne s ha mégis kormányon akarna maradni, vagy teljesen addikálni kellene elveiről, vagy oly módosításokat kellene eltűrnie, melyek mellett aztán az eszményi függetlenség gúgása, a rideg valóság liliputijává törpülne. Ennél semmi sem bizonyosabb; az efféléket azonban a választóknak elmondani nem szokás, ahelyett mi történik? Az emberi természetben rejlik mindenütt a vágy a jobb után, ezt sem csodálni sem roszalni nem lehet; mert hiszen épen e vágy tetteinek s törekvéseinek, erényeinek s bűneinek egyik rugója. Ha ennélfogva a mi magyar népünknek a közjogi ellenzék egy független Magyarország eldoradóját helyezi minduntalan kilátásba, melyben még árviz se lesz többé. A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. A gyulai sport-klub tánczestélye. (Febr. 18.) (Hamvazó-szerda utáni báli tárcza.) Ahi vége van a drága múltnak, Ékes falai összehulltak 1 . . . . Endrődi S. Emlék .... emlékem tündér fonala, vezess vissza a múltba! Varázsold elém még egyszer a letűnt éjet, hogy referensi tollammal hűn jegyezve fel Klié lapjaira, ha másként nem, legalább halvány színben rajzolhassam azt. Csak halvány szinben — mondom — mert a Múzsa csókja nem ég homlokomon; az isteni ihletnek csak szele ért s igy göröngyös prózában eleveníthetem fel a multat, s ha még igy sem sikerül — szép olvasónőm — ne dobd félre bosszankodva tudósításomat; mert a jó szándék nálam nem hiányzott. A nőket különben Isten nemes kebellel ruházta fel s én e kis praefaczió után eme szép tulajdonokra reflektálva, kezdem meg referádámat. * Azok a sportmannok, kiknek vasmarkait és aczélizmait teljes életemben respektáltam, s bárhol találkozva ilyennel, bámulattal feledem rajta szemeimet — mert a szellemi tehetség mellett az edzett izmokat is sokra becsülöm — mondom e klub derék tagjai, megfontolván azt, hogy a farsangnak már végét járjuk, érezve, hogy most ideje a tincznak, legutóbbi gyűlésükön elhatározták egy estélynek rendezését. Az eszme nem volt pusztában elhangzott szó. Rendeztek egy emlékezetes mulatságot. . . . Meg vagyok győződve, noha még nem láttam s szerencsére nem tapasztaltam, hogy értenek a birkózáshoz, boxirozáshoz s több e féle nemes mesterséghez; de annyi tény, hogy jó mulatságot is tudnak rendezni. Fényes bizonyítéka a letűnt éj. * Fél 9 órakor az a kis gnóm végig tekintett fekete seregén s mikor minden tagját harczra készen, a szükséges hangszerekkel felszerelve s a pillanat komolyságához mért poziturában látta: egyet intett bozontos szemöldökével, nyirettyüjét rányomta száraz fája húrjaira s felharsant a zene; a jeunesse dorée tánczra perdült s megkezdődött a bál, a kranzcien, a tánczestély (?) Nem tudom-e három közül mi volt a hivatalos czim, de lett légyen akármi, nagyon jónak bizonyult. Az áldozatokat Terpsichórénak kezdték hova tovább bemutatni ; a jó kedv fokozódott, a tánczosnők kipirultak, szemök tűzben égett, keblök rohamosan emelkedett az élvezetek sulya alatt s ajkukon olyan megelégedett mosoly ült. . . . Gyönyörűség volt őket nézni! . . . Bejártam Ungot, Bereget, részt vettem sok mulatságban , talán épp ezért érdemlem meg, hogy egyszer már akaratom ellenére is a veterán gavarok sorába iktattak. Kíváncsi voltam a tánczosnékra. Remegő kebellel, tudási vágytól izgatottan léptem a terembe — s meglepetve állottam meg. Mennyi szép nő egy kis koszorúban! .... pedig mint hallom, még sok szép hiányzott. E látvány még a legfásultabb sziveket is képes lett volna hevesebb lüktetésre bírni. Hát még azét kié, már mint e sorok iójáé is, még nem égett ki, még nem blazirt, hogy ne dobogtatta volna meg! ... De meg ám! annyira, hogy az ütések számát is meg lehetett volna hallani. Ilyen a női szépség hatalma! . . . Egy sulphid termetű nővel tánczoltam. „Lépése könnyű, volt miként a sóhaj, Termete karcsú, s hajlékony nagyon, Ugy gondolom, hogy liliomot látok Szárnyakra kelni ékes hajnalon. — Mondja Cbak, szokott maga verseket írni? kérdé. — Nem bizony felelem — mióta beláttam, hogy költőnek születni kell, csak a próza göröngyös utján biczegek néha. Jó hogy vége a farsangnak, mert többszöri találkozás után, biz isten még képes volnék a Múzsát segítségül hiva az Olympot megostromolni. Négyest tánczoltunk s az ón vis-a-vis-m. egy kis dandy, ki egy szép szemű leánnyal tánczolta volna a quadrillet, örökösen tévesztett. Bűne feltűnt. S csak akkor bocsájtottam meg neki, mikor jobban megnéztem tánczosnéját. Most már nem csudálkoztam szórakozottságán. Volt reá oka! A szép szemek nézésébe merült el . . . rám : Egy ismerősöm következő interpellácziót nyújtott be hoz-Feltünt-e előtted ez a sok szép tánczosnő, a ha igen, meg akarod-e mondani, melyik tetszik legjobban? Interpellációdra felelve, igenis feltűnt a sok szép nő, de hogy én neked megmondjam, melyik tetszik legjobban? azt már nem teszem. Hadd legyen ez az én szivem titka ! .. Annyit azonban mondhatok, hogy az arany alma nehéz helyzetbe hozhatna; ilyenkor mindég eszembe jutnak a köttő következő szép sorai: