Békésmegyei Közlöny, 1895. szeptember-október (22. évfolyam, 71-84. szám)
1895-09-05 / 71. szám
XXII. évfolyam.. B.-Csaba, 1895. Csütörtök, szeptember hó 5-án. Aap loki, 71. szám. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891/4 sz. (Zsilinszky-féle ház) hova a lap szellemi részét illető közlemények, küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI és VEGYESTARTALMU LAP. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 fr; 50 kr. Egyes szám ara á Kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi és külföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/4 sz. (Zsilinszky-féle ház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Még egyszer a megyei székhely kérdéséről. Elöljárójában kijelentjük, hogy több oldalról jött felszólalásra írtuk meg a föntebbi czimen minapi cikkünket. A közéletnek több független, megyei vezéralakja azon általunk is helyeselt elvet vallja, hogy ha az iikai törvények parlamenti egyházpolitárgyalása véget ér és a kormány a közigazgatás rendezését tűzi napirendre, akkor a vármegyék kereteinek megszabására már valamelyes álláspontja lesz. Mielőtt tehát kész tényekkel állnánk szemben, egy minden vonalon és nem tisztán a gyulaiak vagy a csabaiak részéről óhajtott kérdésben, Békés megye székhelyének fontos kérdésében, a közhangulatnak kifejezést kell adni. Természetesen szótér ahhoz, hogy időszerű volt-e most a kérdés fölvetése? Sokan azt mondják igen, sokan nem. Ez tisztán egyéni ízlés és a fölfogás. De mert távol van tőlünk az nagyképüsködés, hogy higyjük, mintha a sajtó egyetlen fölemelt szava már eo ipso a konkrét tárgyalásokat és ennek alapján a sikert biztosítaná : ezt hisszük, hogy a kérdés pertraktálására miden módot nyújtottunk, nem ártottunk vele senkinek, sem az ügynek. A megyei székhely kérdés, mint azt Reök István irodalmi dolgozatai is elárulják, régen fölszínen van. Foglalkoztatja a kedélyeket, akár teszi azt szóvá a sajtó, akár nem. Itt-ott különféle alakban mindég tárgyalják. Hitünk szerint a megyének ez föltétlenül megoldandó kérdése, ha még oly sok tenta fogyasztásra is vár. Nagy érdekeket sért, de nagy érdekek fogják fölszinen tartani. Mi nem Gyula városa ellen törünk, mely szerencsétlen földrajzi fekvésénél megyei székhelynek a mai határa megyében nem alkalmas. Mi igenis óhajtjuk, hogy Gyulát a megyei székhelyért megfelelően rekompenzálják. Dohánygyár, katonaság és más nagyobb iparvállalatokkal. Nem akarjuk mi Gyula gyöngülését, de Békés vármegye jövőjét, melyet félteni lehet, hogy a három szomszéd között fognak le daraboltatni, ha nem lesz erős központja. Azért a nagy czélokat igénylő áldozatkészséget elsősorban a gyulaiaktól vártuk és várjuk. Nem testvérharcot és villongást akarunk mi, de a nézetek tisztázását. Mennyi őszinteséggel, vagy antipathiával, de mi lépten-nyomon azt hallottuk, hogy Gyula mint megyei székhely fönn nem tartható. A közhangulat még eddig kifejezésre nem jutott, ezt kellene tehát provokálni. A sajtó azonban csak iniciál. Mi megtettük kötelességünket, hogy az eszmét fölvetettük. Jó szándék vezette tollunkat, mert meg se mondottuk, hol legyen hát a megye székhelye, csak legyen alkalmasabb helyen, mint Gyulán. Az olyan kérdésekben, melyek oly erős érdekeket érintenek, a kezdeményezés mindig kockáztatott. De bizonyos bátorságot és nyílt fellépést várunk azoktól, akiknek óhajtásaihoz képest (amely kifejezett megvalljuk, több oldalról jött) a kérdést fölvetettük, így nélkülözi szándékunk az őszinteséget, határozottságot, mely nélkül közügyeket tervszerüleg előbbre vinni nem lehet. Mert míg gyulai szemüvegen nézve, a kérdés soha sem lesz időszerű, csabai szemüvegen volt már régen. S valakinek időszerű kezdeni kell s ha senki sem lép fel kezdeményezőig: nos, hát akkor ne keseregjünk és tehetetlenkedjünk tovább, hadd szabdalják föl Békést a szomszédok. Akarjuk-e ezt, ez a kérdés? Mennyire van közel a félelem, az lehet vita tárgya, de akik a megye létéhez ragaszkodnak, azoknak a kérdéssel foglalkozniok kell. Nem ideges félelemmel, vagy kapzsisággal, hanem a megye jövőjéhez való aggódó szeretettel. Fentebbi czikkünkhöz hasonló reflexiókat kapunk igen tiszteletreméltó helyről, mely emelkedett szempontból tárgyalja a kérdést. Adjuk közéletünk egyik tevékeny tagjának ezen kérdésről való érdekes véleményét a következőkben: Nem szabad a kérdést Gyula és Csaba szomszéd városok egymás közötti ellenségeskedéséül állítani. (Nem is tettük. A szerk.) Mindenekelőtt tekintetbe veendő, hogy Gyula egész jövőjével van egybeforrva a kérdés és tiszta lelkiismerettel, ki vállalná el, hogy a magyar város nagyon is tizedrangú várossá, sőt talán faluvá fejlődjék vissza. De viszont az is kétségtelen, hogy Gyula a mai közlekedési eszközeinek fogyatékossága miatt, főleg, mert a megye szélén fekszik, központnak nem alkalmas. A kérdés megoldásánál az első szempont a megye jövője. Attól lehet félni, hogy a kormány, melynek a közigazgatás centralizálása egyik világosan látható öntudatos politikája, erős központ nélkül három szomszédvárosnak osztja Békés megyét. Arad, Nagyvárad és Szeged ez a három város, melyeknek erősítése hazafias czél és nem lehetetlen, hogy a kormány az általános megyei rendezésnél ezeknek erősítésére fog törekedni. Azért kell foglalkoznunk már eleve a kérdéssel olyan irányban, hogy központot alkossunk, mely köré egy vármegye szervezhető. A kérdést nem egyesek oldják meg, hanem a megyei közakarat. Hinnek a közakaratnak kell pregnáns módon kifejezésre jutnia, viszont az államnak feladata úgy oldani meg a kérdést, hogy az Gyulára sújtó ne legyen. Gyulának számos állami és társadalmi rekompenzáció kell. Sem azt szívesen nem látnám, ha tisztán Gyula ellen induljon az akció, sem azt, ha annak biztos garanciáit nem tudnám, hogy Gyula ellenértékül több olyan intézményt nem kap, mely a megyei központ elvételével egyenértékű és melynek birtokában mai fejlődését megtarthatja. Mert a hegemónia kérdését én nem veszem nagyba. Hogy Gyula századokig székhely volt, azt az állami alakulás és háborúskodás magyarázza. Ha a székhelyet elveszti, ezzel rangját a városok sorában megtarthatja. A városok boldogulása nem attól feltételeztetik, megyei székhely-e vagy sem ? — hanem attól, leeresztette-e a kultúra gyökérszállait a népréteg talajába és van-e anyagi ereje, hogy városias pretenziójának áldozhat. Ne két város versengjen a hegemóniáért, melynek értelme és gyakorlati haszna nincs, hanem általános megyei érdekből latolgassuk a kérdést : lehetne e erős központot szervezni Békés megyében anélkül, hogy Gyula városa érdekei rövidséget szenvednének. T. Szerkesztő ur ! Becses és megtisztelő soraira távollétem miatt csak most válaszolhatok ; nézetemet — a szóban lévő tárgyról' gondolatok első stádiumában vetem paapírra. „Békésmegyei Közlöny u rcája. A szerelmes fogalmazó. Irta: Dobányi Imre. Mióta a pénzügyminiszter kisjenei Bardócz Aladár fogalmazó gyakornokot a martonvári pénzügyigazgatósághoz fogalmazóvá kinevezte, azóta kisjenei Bardócz Aladár folyton lakózipőben és feketében járt és az ismerőseinek elfelejtett köszönni. Némelyek azt mondják, hogy paraszt és henczeg. Mások azonban, a kik lehorgasztott fejjel látták kisjenei Bardócz Aladárt az uri-utczán végigsétálni, nem fogadták el „némelyeknek" ezt az állítását, mert hiszen lehorgasztott fejjel nem henczeg senki sem. Ezek aztán fürkészvén a dolgot, rájöttek arra, hogy a fogalmazó ur nem mindenütt jár lehorgasztott fejjel, hammi az uri utcza végén, mikor a Málnásiék háza előtt elmegy, nagyon is felpillant az ablakra. Az ablak azonban kevésbbé érdekli a fogalmazó urat, hanem inkább az a szőke kis fejecske, amely nagy buzgalommal igyekszik ilyenkor vagy a himlőráma, vagy könyvek közé temetkezni, élvén azonban annyi politikával, hogy egy ügyesen alkalmazott tükörből a fogalmazó urnák minden mozdulatát kiveheti és jókat kaczaghat rajta, mikor a fogalmazó ur szivén felejtett kézzel és az ablakon felejtett tekintettel áll a kocsiúton, mint Lóth felesége a bibliában. Egy ilyen „fenszerezés" után, mikor Málnási Klárika véletlenül nem csak a tükörből pillantgatott a szerelmes lovagra, hanem egy valódi kacsintásra is érdemesítette, ész nélkül rohant haza a fogalmazó úr és miután levetette kabátját és az egyik manchette-jét az ágy alá, a másikat a siffon tetejére dobta, elővett egy iv tiszta fehér papirost. Aztán a fehér papirost félretette és egy szürke „fogalmi" papíron kezdte irta a „pro domótt. így szokták ezt a mártonvári kir. pénzügyigazgatóság egyenes adó ügyekben működő III ik üüvosztályánál. Meg is kezdte: „Tek. m. kir." No tessék ! Majd azt irta, hogy : tek. m. kir. kisasszony I szinte összetévesztette Málnási Klárikát a pénzügyi közigazgatási bírósággal Kihúzta tehát a megszólítást és újra kezdte. Mélyen tisztelt Nagysád ! Hivatkozással . . . A fogalmazó úr itt újra megakadt. Dühösen vakarta meg a fejét, de nehogy sem tudta kisütni, hogy mire hivatkozzék , mert hiszen ő Málnási Klárikát még csak üvegen keresztül ismerte és így fájdalom, még semmi olyesféle történet, amire hivatkozni lehetne, nem történt köztük. Végre hosszas fejvakargatások között, miközben kétszer feldőlt a tintatartó és eltört három penna, megszületett a tarka barka „piszkozat," hasonlatossá téve a szürke papirost a zebra bőréhez, annyira összevissza volt húzgálva és javítgatva a féloldalas szöveg. Hanem szép volt ! Elégedetten olvasta át kisjenei Bardócz Aladár a szerelmes levelet, olvasás közben hol egy szótagot, hol egy kifejezést húzogatva ki, ugy hogy a zebra-bőr az elolvasás után párducz-bőrrel látszott conbinálva lenni. Végre hozzá foghatott a tisztázathoz. Kétszer elrántotta, mert a levél végén, hol összpontosítva volt a hatás ezen szavakban : „. .. ellenkező esetben énkezem által főbelövetem 11" — még ezt a toldást is használta : „Miről adózó végzésileg értesíttetik." Nem akarta biz ő odatenni, de hát úgy szokta meg az egyenes adóügyekben tanúsított érdemdús működése alatt. Az adókivetési ügydarabok érdemes referense ezután megezimezte a drága kis levélkét, folyton a „hivatalból portómentes" és „m. kir." Scylla és Charybdisei között keringve és elment vele a postára. A kik ekkor a fogalmazó urat látták, azt mondják, hogy oly magasan tartotta fejét, mint egy persa sah és előre köszönt még a bakternek is. * Egy 16 éves szőke kislányt nagyon könnyű kiábrándítani. Még akkor is, ha szerelmes. Csak meg kell egy kicsit „szekírozni" bakfist és kiábrándul Adonisból is. a kis A fogalmazó úr nem volt Adonis. Veres bajusza volt, pápaszemet hordott és a járását egyik jóakarója a ruczathoz hasonlította. Melyik lánynak nem tetszik, ha valaki délutánokat elsétál az ablaka alatt és versenyt sóhajtozik érte a lokomotivval? Természetes, hogy Málnási Klárika is sakkba tartotta az ő lovagját, még ha rucatempóba lépegetett is el az ablak alatt és időnkint egy egy kacsintással dotálta az ambuláns lovagot. És így ment körülbelül három napig, míg a „drága kis levélke", egy napot a a poszkiszliben, egyet a postán, egyet pedig a levélhordó táskájában megérkezett a bájos tündérhez pihenve. A történet folyamára mindenesetre döntőleg hatott a hamisszemű huszárönkéntes, a Klárika unokabátyja megérkezése, aki mikor délután Klárikával az ablakban ülve, megpillantotta a fenszterező szerelmest, azt kérdezte Klárikától: — Ki ez a viziló? Klárika ezen annyira elkezdett kaczagni, apró czicza fogait hogy a fogalmazó ur ijedten mutogatva, pillantott fel az ablakra és miután az ottlevő huszár fekete bajuszát is megpillantotta, Othellónál féltékenyebbé válván, rohant el az úri utczából. levél. Két perczczel azután érkezett meg a Ha két órával azelőtt érkezik meg, talán az egész mártonvári kerület hátralékos adózói meg lettek volna merve a végrehajtástól, mert akkor bizonyosan nem kaczagott volna Klárika, Bardócz nem rohant volna el dühében és nem kért volna végrehajtást az adóhátralékosok ellen. * A láthatár kezdett tisztulni. A huszárönkéntes letűnt a láthatárról és Klárika csak úgy mosolygott az adóügyek érdemes referensére, mint azelőtt. Sőt nemcsak kitisztult a láthatár, hanem egyszer csak a nap is kisütött. A fogalmazó úr egy tánczmulatságon ismerkedett meg a szőke Klárikával. Rögtön elkérte a második négyest. — Az beze ezt ! — válaszolt dallamosan Klárika. Akkor a souper csárdással, remélem boldogitalásomat ? ! — Az meg le van foglalva, hanem a harmadik négyest szivesen. Természetes, hogy a souper csárdás után Klárika összepakolt a mamával együtt és a szerelmes fogalmazó lepottyant a menyországból. * Végre ! . . . Kopogtatott az ajtón és belépett. . . Szive hangosan dobogott és a kalucsniját elfelejtette odakint levetni, ugy ment a szalonba. A mama nagyon szivesen fogadta. — Mindjárt itthon lesz a leányom 1