Békésmegyei Közlöny, 1897. január-június (24. évfolyam, 7-51. szám)

1897-01-24 / 7. szám

mely ma szinte kiszámíthatatlan terhek­kel sújtaná Csaba városát, alattvalói hó­dolattal nincs módjában elfogadnia s ál­lásfoglalását egy minden izében a kikül­dött bizottság által meghányt vetett ha­tározattal okolja meg. A határozatot vita nélkül hozták meg s azok a felszólalások, melyek el­hangzottak, az egyező akaratnak szinte csak proklamációi voltak. H­elicze­y Rezső, a hithű katholikus nyilatkozatát elsőrendű figyelem illeti azért, mert azt demonstrálja, hogy Csabán elsősorban a kath. hivek érzik azt a visszás helyze­tet, mely az uj jog érvényével a feleke­zeti békét megbonthatná. Koren Pál, Szeberényi Zs. Lajos mindketten a legszebb szavakban adtak kifejezést annak, hogy mily jól esett és mily le­csillapító a Beliczey Rezső nyilatkozata, melyet nem felejtenek és érdeme szerint tisztelni fognak még akkor is, ha a kér­dést Csaba polgárságának óhajtására nem is lehetne már megváltoztatni. Az evangélikus közérzületnek hang­ját ép oly erélyesen, mint a kellő kor­látok között Zsilinszky Endre dr. szólaltatta meg, akit önérzetes nyilatko­zataiért, a kérdésben szabatosan elfog­lalt álláspontja fejtegetéséért zajosan s mondani lehet, lelkesen megéljeneztek. K­o­r­o­s­y László főjegyző ismertette az ügy előzményét, a közbeeső közigaz­gatási határozatokat s felolvasta a vallás és közoktatásügyi miniszter leiratát. Mi­után a leirathoz általánosságban senki sem kivánt szólani s mindenki a bizott­ság határozati javaslatát óhajtotta meg­hallgatni, az felolvastatott a követke­zőkben : Békés­ Csaba képviselőtestülete a nm. m. kir. vallás- és közoktatásügyi Minisz­ter urnak felolvasott rendeletében foglalt kegyúri jog adományozására hódoló tisz­telettel kijelenti, hogy azt el nem fogad­hatja, mert: 1. B.­Csaba községe a helybeli róm. kath. egyház feletti kegyúri jog adomá­nyozását soha nem kérelmezte ; 2. mert B. Csaba nagy­községe ré­szére a sz. kir. városok módjára adomá­nyozott kegyúri jog gyakorlását nem kivánja s annak terheit viselni nem képes; 3 miután az adományozott kegyúri jog gyakorlása nem a községet, mint erkölcsi testületet, annak egészében il­letné, hanem az csupán egyesek részére tartatott fenn, — mint ilyet a közönség összesége részéről elfogadhatónak nem tartotta, ugy a felekezeti béke, mint a társadalmi egyenjogúság érdekében és 1886. XXII. t.cz. §§-ai alapján tesz, mert 4. tusi terhek­­ f felsőbb leiratban a patrona­viselésére rendelt 20,000 frt jogalapjáról a község semmi tudomással nem bir, miután ezen czélra ily összeget senkitől nem nyert s azzal nem is ren­delkezik, mert 5. a patronátus természetével ellen­kezőnek tudja, hogy a község, mint po­litikai testület számadási kötelezettséggel rendeltessék alá egy felekezeti püspök­ségnek, holott a patrónus jogában áll az illető egyház számadásának felülvizs­gálása. Végül Békés Csaba község képviselő­testülete ezen ujabb adományozással meg­győződést szerezvén arról, hogy a múlt­ban viselt patronatusi jogai a róm. kath. egyház felett el nem ismertettek, más­részről, miután az adományozott patro­nusi jogot elfogadni nem kivánja. Békés-Csaba községét a b.-csabai róm. egyház patrónusának nem tekinti. kath Jelen egyhangú határozathozatala a képviselőtestületnek egyrészről a méltóságú vallás- és közoktatásügyi nagy­m. kir. miniszter úrhoz felterjesztendő, más részről a főmagasságu nagyváradi latin­szertartású bíboros püspök úrnak meg­küldendő lesz. A tárgyalást fentebb méltattuk, fel­kérésre azonban ki kell jelentenünk, hogy az „Egyetértés" ama közleménye, mintha Beliczey Rezső a kormány vád alá helyezését kívánta volna, — nem felel meg a valóságnak. Ő csupán annak a véleményének adott kifejezést, hogy a­mennyiben az ügy az ország törvényho­zásában megszellőztetnék, ott a korona tanácsadóját, Wlassics Gyula vallás és közoktatásügyi minisztert, a parla­menti felelősség elvénél fogva, vád alá kívánja helyeztetni, illetőleg ott ily ér­telmű indítványt tétetni, de ezen felszó­lalás csak mint egyéni nyilatkozat, egye­lőre tárgyalás tárgyát nem képezte. Korosy László főjegyző bemutat­ván Schlauch püspöknek a csabai elöl­járósághoz intézett levelét, melyben a püspök ké­ri a csabai plebániára közzé­tett pályázatot, kijelenti, hogy annak idején jelölését megteendi, Haan Béla in­ditványa határozattá emeltetett. Haan Béla ugyanis ugy prec­izí­rozta a kérdést, hogy miután a patrona­tus el nem fogadásával a püspöki leirat is el van intézve, ez az összes csatolmá­nyaival együtt visszaküldetik utazással a hozott határozatra. A közgyűlés nem egész egy órai tanácskozás után végetért. fességének fokozása lázas tevékenység­gel történik. A vasút vonala behatol ed­dig hozzáférhetlen vidékek belsejébe. — Közelebb hozza a hegyek-völgyek által azelőtt elszigetelt népeket. Erdőségek, bányák, dús­kalászos zónák gazdagsága cserébe megy másért, közvetítve a vasút által messze vidékekre. Elérhető, elhoz­ható s elvihető minden. Ilyen tapasztalatok után nem csoda, ha minden vidék töri magát a vasút után s viszont nem csoda, ha élelmes vállal­kozók oda is vezetik, ahol nem kérték. Megyénk újabban elég szerencsés helyzetben van vasúthálózat tekinteté­ben. Nemcsak a fővonal halad dus zó­náin keresztül érintve a megye előkelő községeit, de a helyiérdekű vasutak is céljuknak megfelelnek. A továbbépítés, hálózatkiterjesztés, a meglevő vonalak hasznos voltából önként következik. Látjuk is naponként a feltünedező újabb és újabb tervezgetéseket, combi­nátiókat, ha pedig már nem is kísérnők figyelemmel vasútügyünket, akkor min­den bizon­nyal részünk lehet kellemes meglepetésben, ha értesülünk, hogy ide, vagy amoda is már dübörgő vonaton me­hetünk. A legújabb vasút megyénkben most a szarvas-mezőhegyesi vonal, 1893. nov. havában történt megnyitása óta már iga­zolta a hozzáfűzött várakozásunkat. Jól bevált ez a vasút, szükség volt reá , ami pedig az üzleti, pénzügyi eredményeket illeti, azok is teljesen kielégítők. Ha magát az útirányt bírálgatjuk, talán idők múltával is hibának, mulasz­tásnak fog feltűnni, hogy Kondorost, e virágzó, haladó betelepülés folytán is erősen népesedő községet, a lakosság ősi fészkével, Szarvassal nem közvetlen vo­nal köti össze. E helyett Kis-Szénást tették az épités tervezői közvetítő mássá, természetesen az uradalmak álla ér­dekében. Ez a Kis Szénás ilyen állomási minőségében mindenkinek feltünik, ki vált a­ki Orosházáról Kondorosra utazik a déli vonattal s Kis Szénáson kell — puszta helyen — várakoznia két óra hosszat, az ilyen várakozó szidja is egy kissé a szép fantáziát, mely Kis-Szénást a közel jövőben nagy forgalmi pontnak látta, mert hogy ottan — az akkori in­dokolás szerint — itt, csomópont jön össze. Kis-Szénás Kondorostól 5*8 km. távolnyira van. Itt van a kondorosiak külön vasútja! Reggel ki­jön a locomo­tiv Kondorosra és viszi a kocsikat fél 4 órakor Kis-Szénásra, naponta 8 szor teszi meg ezt az utat a masina, de még két­szer kellene, hogy a kondorosiak közle­kedése Orosháza felé kielégítő legyen, azon fentebb említett két órai várakozás megszüntetésével. Mindezeket fel kellett hoznom azért, hogy az alább következők már ez által is indokolást nyerjenek. Kondoroson véget ér az ország vasút­hálózata ! Onnét tovább menni csak úgy lehet, ha Kis-Szénásra visszamegyünk. De mert e néhány g. nem csak a vasutvo>^ egy uj vasút bekezdés, méltán foglalkozhatunk combinátiókkal. ú K.-Tarcsa tevékenyt n­e­h­á­n­y Ferencz conc Körös-Tarcsát Kondoros egy vicinális vasúttal, nem lehet tudni, hogy rudni végkép? Talán költségek nagyok ? Talán nai nem igér elegendő s csak Kondoros és Tarcsa ságát tekintenék, akkor lett­e volna ez okból vasúti ÖSSZE­siteni. Nem fizetné ki maga drődöt és Kondorosig terjed magát az erősen munkált t tett határt vesszük számítás som élénksége remélhető. Szó egy része, mezőberényi határ^ leg emelnék ezen vasutvona Legfőbb nehézség az apróbb­­ átszelése s igy a kisajatitás. Magának a kondorosi vona fejlesztésére más, természetes kínálkozik. Ezzel már többen 4­tak s csaknem megegyezők a vé 1 hogy valamerre okvetlenül szó vonalat kiépíteni, tovább fejli a legkedvezőbb, legtöbb élénkség biztosabb forgalmat igér s a me kevesebb akadályokba ütközik. * borost Békés-Földvárral kötné le a uj vasútvonal. Maga a távolsági s­zlint. A vonal a­ nagybirtokon , igy egyszerűbb volna a kis- Kis-Kondorost elhagyva, érintené tot s Békés-Földváron elérné a fő* vonalat. Az egész nem sokba köt; a mellett a nagyon népes csabai,­­ berényi, békési határok egy rész tenne szolgálatot. Megnyitná Szar v Orosháza tájékáról az utat a legelői vasútvonal felé s bizonyosnak lá hogy meglepően prosperálna. Ez a vY irány mindenütt tetszéssel találkoz népnél. Természetesen, hogy Kondoros javára volna s kárpótolná azon hátrál kért, hogy kimaradt az egyenes va vonalból. Maga a vármegye vehetné zébre az ügyet, mert nagy érdeke iI3 kapcsolatba hozni a fővonalat a mely vonalakkal, előbbinek hátránya nélkü­­lmondtam itt nézetemet, mely n, kizárólag az enyém. Vajha figyelmet kö­tene és illetékes tényezők foglalkoznán­ é vasútvonal kiépítésével, mellyel a 1 szénási állomás is beilleszkednék a ke­retbe, melyet részére combináltak. Más különben felesleges ott egy elsőrend állomás, hol a mostani forgalom tekinte­­téből teljesen megfelelne egy egyszerű megállóhely. Keviczky László: Megyénk egy vasutvonalának tovább fejlesztése. Valamely vállalat életrevalósága, fel­mutatott sikere arra buzdít, hogy töké­letesbítésén és kiterjesztésén gondolkoz­zunk. Még inkább kötelesség ez akkor, ha nemcsak a vállalatnak, de a köznek is javára van ilyen kiterjesztés. Napjainkban a közlekedés tökéle­nállunk minden érdek nélkül. Végre he­tek múlva eljött. Igen szívesen fogad­ok, elkövettünk mindent megengesztelésére, a­mi teljes mértékben sikerült is. Va­csora után ismét visszatért a jókedv. Anekdotáztunk . . . János is mondott egyet, életében a legutolsót! Elmondom : Valahol fenn Máramarosban volt egy szolgabiró, régi gentry familia, járásában — mint abban az időben mindenütt — legnagyobb ur, kinek legkisebb gondot okozott hivatala. Gyönyörű lovakat tartott. Kocsist keres,ne, de nem talál. Épp most recemendál egyet a vi­czispán úr! — mondom, megbízható, ügyes, becsületes ember, de van egy hi­bája, szereti az italt. Ha hozzá jut, le­issza magát s akkor nem ismer sem is­tent, sem embert. Majd megpróbálom, hátha boldogu­lok vele. Rögtön magához hivatta. — Hallja István ! én magát szeret­­­ném megfogadni, mert hallom, hogy ért a lóhoz. Szép csikóim vannak a mini j látta, nem szeretném ügyetlen ember ke­zébe adni, de még a magam közbizton­ságáért is tapasztalt embert akarok ko­csisnak. A fizetéssel azt hiszem meg lesz elégedve, a koszt ellen sem lesz kifogása. Tudom, hogy kend is szeret egyszer másszor mulatni, hogyha valahova me­gyünk s látja, hogy én jól találom ma­gam s borozok, akkor kend ne igyék, m­ert ezen az Istenverte uton nyakun­kat törjük, ha mindketten borosak va­gyunk. — Hát én nem bánom tekintetes uram, próbáljuk meg, hátha boldogulunk. István már két hónap óta hordja a tekintetes urat János napra, Péterre, Pálra, disznótorba, lakodalomba meg az isten tudja hova. A tekintetes ur min­denütt jól találja magát s jónak találja a bort. Hetekig oda vannak, míg végre hazakerülnek. Beállít István: Az iránt jelentem meg a tekintetes urnál, hogy köszönöm a szolgálatot, elmegyek ! — Hát megbolondult kend ? Hát nincs kendnek jó dolga, hogy el akar menni ? — Megkövetem alásan a tekintetes urat, megvolna nekem­ mindenem, de hát el tetszett felejtkezni az egyezségről ! — Miféle egyezségről ? — Hát. .. sohse kerül reám a sor ! ! ... ? — Nevettünk a sikerült anekdotá­nak. János bátyánk öklével az asztalt ütögette, neki pirulva nevetett. Egyszer­csak hanyat vágódott, pár percz múlva meg volt halva. — Szegény János bátyám 1 Gönczy Lajos. 1 Vasárnap. Nincs többé legsötétebb Jamina. — A lefőzött saját külön. — Nincs többé kopasz fej ! Az az — hova is beszélek — nincs többé. Egy pár kék szem. A nemes familia annalesei nem je­gyeztek még fel akkora lumpolást, mint a­mekkorát Végvári Osváth Tibor vég­hezvitt azóta a bizonyos eset óta. Azt a bizonyos esetet a keresztnevén Mariskának hivták. A kedves papája 800 forint fizetés javadalmazott és megfelelő kárpótlókkal hivatalnok volt, ő neki magának dus, hullámos szőke haja s igen szép buzavirágszin szemei voltak. A históriának csak az eleje volt ro­mantikus, a vége már sokkal kevésbbé. Idősb Végvári Osváth Tibor végig­olvasta a fia levelét egész az utolsó betűig. Legelőször is konstatálta, hogy a fiú nem is stylizál olyan rosszul, — sőt határo­zottan van benne hév, s itt-ott lendület Igaz, hogy az orthográfiával meglehetős gyenge lábon áll, — de attól még bátran lehet belőle képviselő. Az a nyolczszáz forintos tündérkisas­szony nem nagyon aggasztotta. — Olyan ez már a Végvári Osváthoknál, mint más emberfiánál a bárányhimlő, — minden­kinek át kell esni rajta életében legalább egyszer. Ő maga is nagyon jól emlékszik arra a nagyon szőke, meg nagyon kék szemű Kunigundára, a­ki azóta az uno­káit ringatja valahol Csaszlauban, de a­kihez ezelőtt 30 esztendővel rémítően dö­czögő alkheosi verseket irogatott. Másnap azután felutazott a székvá­rosba. — A gyerek eleinte fáskodott s az ellentállás erősebb volt, mint az öreg úr elképzelte. — Kénytelen volt az ősökre, a saját fehérlő fürteire, a familia, a nagy, az ősi familia szeplőtlen becsületére hi­vatkozni. — Megbolondulok, ha reá gondolok, édes­apám ! — Hát ne gondolj rá fiam. Gondolj apádra, öreg, ősz apádra, gondolj a famí­lia becsületére. Vagy ne gondolj semmire, — egy Végvári Osváthnak egyáltalában nincs szüksége, hogy gondoljon valamire. Ez bölcs mondás vo­l. Az a csomó kékhasú bankó, a­mely követte, még sokkal bölcsebb tett. Ilyen érvelés után csak meghajolni és feledni lehetett. És Osváth Tibor feledett. Éjjel-nap­pal feledett. Feledett ádázul, — hónapo­kon keresztül, — kétségbeesetten. Rop­panit sokat feledhetett a jó fiú. Egy átfeledett éjszaka után, azután kedvetlenül vetette le magát a kopottas kávéház pamlagra. A nagy tükörből egy sápadt,gyűrött, elbutult arcz meredt reá. Szinte megrémült önmagától. Beesett sze­mei zavarosan, álmosan feketéllettek kiálló arczcsontjai között, különben is ritka haja még jobban meggyérült. Minden ruhadarabja lóg, félre van, gyűrött. A kaszinnó erőltetett, mosolygó ar­cza ingerelte, a kávé, meg füstszagú le­vegő megémelyitette a gyomrát. Szemére húzta a kalapját és távozott Az utczán ebben az időben pontos, tisztán átöltözött hivatalnokok siettek iro­dáikba. Csupa rendes, tisztességes ember, megállapodott, szolid népség, a­kik kö­zött úgy érezte, hogy szégyenlenie kell magát. Végtelen csömört, utálatot érzett az átrombolt léhaságok iránt. Ugy érezte, hogy az öreg urnak mégis igaza van, s ránczos, deres arcza ugy tűnt fel előtte, mint egy néma, de súlyos vád, lelkiismeret furdalás formát, de a Olyan mel­lett meg valami hideg, de üditő jó­zanságot érzett, a mely derültté Elvégre is, asszony — asszony, tette. Az a bizonyos szalmakunyhó ostobaság, s a szerelem se más, mint léhaság. Előbb­utóbb jóllakik vele az ember. Nyugodt, kényelmes otthon, kölcsönös megtérés, ez a fő, ez a boldogság egy tiszta, csi­nos asszony, a­ki megköti az ember nyak­kendőjét, rendben tartja az íróasztalát, esetleg odanyújtja a szép fehér homlo­kát egy illedelmes csókra, ez az élet és a nyugalom. Erre gondolt, meg az öreg édes­ap­jára, másra nem ! Egy sápadt, kékszemű arcz, mintha ellebbent volna előtte egy pillanatra ; ezt rémülten hajtotta el, — hess! hess! semmi közöm hozzád. Az u­czán találkozott Karádi Sán­dorral, meg a feleségével. Ország világ tudta, hogy úgyszólván összekényszerí­tették őket. A leányról hírlett, hogy az oltár előtt fogja kimondani a „nem"-et, Sándor pedig utcza láttára kocsikázta­tott meg egy orfeumi énekesnőt, egy hét­tel az esküvője előtt. És most a mosolygó szemű asszonyka szinte odatapad az urához, a­ki a bol­dog fiatal férjek affektált lágyságával trappol mellette s könyökével erősen oda szorítja magához az asszony puha, me­leg karját. Osváth Tibor már ekkor döntött. Sürgönyözni fog az édes­apjának, jöjjön föl és kérje meg­­" számára azt a lányt, a­melyiket csak jónak. „Ara: 5 belenyug­szik és szent kötelességének fogja tar­tani, hogy boldog legyen vele. A jó útra tért ember becsületes de­rültségével szaladt a táviró hivatalba. Olyan megingathatatlannak, szilárdnak érezte magát, mint érezszobor. Egy nagy tartozást fog leróni az iránt a meggör­nyedt öreg ember iránt s különben ugy érezte e pillanatban, nincsen mit fe­ is­zednie többé.

Next