Békésmegyei Közlöny, 1920. január-december (47. évfolyam, 2-104. szám)
1920-08-08 / 64. szám
• Miért nem mondhat ei mindent Friedrich István ? A Tisza féle gyilkosság bűnpörében a vádlottak részéről súlyosan terhelő adatok hangzottak el Friedrich István volt miniszterelnök ellen. Friedrich balatoni nyaralását félbeszakította és tanúvallomásra jelentkezett a Margit körúti hadbíróságnál A jelentkezésről kitűnik hogy az nem is önként történt, hanem a hadosztálybíróság a többi tanukkal együtt intézkedett a képviselő ur meghívásáról is sőt ujabban az ügyészség Friedrich mentelmi jogának felfüggesztését kérte a nemzetgyűléstől. Ezek a tények eddig Bennünket azonban Friedrich Istvánnak a sajtóban közzétett nyilatkozata érdekel. Azt mondja ugyanis ebben a képviselő úr, hogy meg tud nevezni negyven-ötven tanút, akik igazolni fogják hogy a vádlott urak meséi nagyon rosszul vannak előkészítve és betanulva, hogy egy év óta egész irodákkal és nagy fizetett személyzettel dolgoznak tönkretételén és hogy szenzációs és borzalmas dolgokat tudna elmondani, de annak még nem érkezett el az ideje Mit akar ezzel mondani a képviselő úr ? A tárgyalás folyamán nagyon súlyos vádakkal illették, egyebek között a gyilkosságra való felbujtással Ő erről azt állítja, hogy rágalom és hazugság, az egész csak hajsza és erre bizonyítékai vannak. De nem emleget bizonyítékokat arra vonatkozólag, hogy az ellene emelt vádat cáfolni tudja. Itt pedig az első és legfontosabb követelmény ez , hogy ő tiszta Azután jön a második pont. Az ellene indított hajsza Tönkre akarok tenni. Irodákat, fizetett személyzetet tartanak ellene egy év óta Izgató bűnügyi történet Nem is annyira Balkán izó mint exotikus Maffiák középkor, terror És erre Friedrich úr azt mondja, ma még nem beszélhet De miért nem ? Az igazság az ő oldalán van, a bizonyítékai megvannak és ő nem beszélhet. Tehát az igazságnak hallgatnia kell szerinte Mert vállalni Friedrich úr a felelősséget a bíróság előtt ezért a kijelentésért ? Valóban olyan világot élnénk már Magyarországon, hogy itt az igazságnak némának kell maradnia és maffiák, bűnszövetkezetek szabadon garázdálkodhatnának ? Aligha hinnők hogy ezt állítani metné. Az egész ügyből a szemlélő előtt csak az világos, hogy itt Friedrichet piszkolják és Friedrich piszkol, tehát piszoknak valahol okvetlenül lennie kell. Mégpedig tekintettel arra a rettenetes erkölcsi bűzre, ami ezekből a vallomásokból és nyilatkozatokból kiárad, sok, sok piszoknak és gazságnak is a szegény, szerencsétlen magyar embert méltán fogja el förtelmes undor. Hát kinek lehet ma nyugodtan megszorítani a kezét? Friedrich István miniszterelnök volt ma is egy politikai párt feje és hangot adó ember. Ha csak egy percig is az akar maradni, akivé lett, beszélnie kell. Ha még olyan kronka is nyíljék meg. Hadd lássuk legalább tiszta szemmel mi az, amin járunk. Teljesen jó karban levő angol szövetből készült használt férfi öltönyök és felöltők jutányos árban kapható Ellmann Testvéreknél, Kinizsi utca 14 ahová az őszi szezonra szükséges szövetek érkeztek és mérték utáni rendelések mérsékelt áron eszközöltetnek Ugyanott több elsőrendű kis és nagy munkások felvétetnek. BEKfiSflEGYEI KÖZLÖNI Gyűjtés a Mifoolyoknak. A belügyminiszter rendeletére a városi tanács megbízásából a napokban dr. Oalli Géza népjóléti tanácsos egy előkészítő gyűlést hívott egybe egy az Oroszországban sínylődő hadifoglyok hazaszállítására történő gyűjtés érdekében amelyre hivatalosak voltak a helybeli jótékonysági egyesületek vezetői és a sajtó képviselői Dr. Oalli tanácsos mindenekelőtt ismertette a belügyminiszter leiratát A leirat kötelességévé teszi a város vezetőségének az akció minél szélesebb kiterjesztését és olyan mértékben való propagálását, hogy a gyűjtés alól senki ki ne bújhasson minthogy — amint a belügyminiszter kiemeli — erre a célra adakoznia mindenkinek erkölcsi kötelessége. A leirat szerint kisebb gyűjtő bizottságokat kell alakítani olyan számban, hogy minden 300 lélekre jusson egy ilyen bizottság Az előkészítő értekezlet megegyezett abban, hogy a város lakosságának számát tekintetbe véve ennek a rendelkezésnek betartása leküzdhetetlen technikai nehézségekbe ütközik Ehelyett a jelenlevők mindannyian megegyeztek abban hogy nemcsak az adakozásba de magába a gyűjtésbe is bele kell vonni minden társadalmi réteget Heves kifakadások takt el a gazdatársadalom ellen, amely hangzat eddig minden jótékonysági akcióval szemben feltűnő közönyösséget tanúsított és távolról sem adakozott olyan mértékben, ahogyan ezt úgy jelenlegi politikai vezető pozíciójától mint előnyös anyagi helyzetétől jogosan várni lehetett volna A jótékonyság éppen arra a rétegre nehezedik amely maga is ma már anyagi erejének utolsó morzsáit éli fel. Ott ahol a pénz van ott hiányzik a szív — ez volt nagyjában a megállapítás Nekünk a sajtónak csupán egy szerepe lehet ebben a gyűjtésben Oroszországi hadifoglyaink hazaszállítását nemcsak az emberszeretet, nemcsak a magyar testvériség követeli de a nemzetnek elodázhatatlan kötelessége. A törvényhozásnak adózás útján kellett volna ennek költségeiről gondoskodni De ha már nem így történt — és ezt határozottan hibának kell minősítenünk — akkor magának a társadalomnak kell gondoskodni róla, hogy ez a gyűjtés valóban adózás jelleget öltsön Ha az állam elmulasztotta úgy magának a nyilvánosságnak és a nyilvánosság szócsövének, a sajtónak kell minden rétegre, sőt minden egyesre pressziót gyakorolni. Mert olyan esetnek hogy a sebesültek számára való adakozásnál egy tehetős gazda tiz fillért adott ami az értekezleten résztvevő egyik hölgy emlitett, ehhez hasonlónak nem szabad előfordulni. Egy szibériai fogoly hazaszállítása körülbelül 40000 koronába kerül. És hány foglya van oda Békéscsabának? Ezeket otthagynék tovább is sinyleni és gyalázatosan elpusztulni ? Erre kell pénznek lenni És itt van pénz, csak elő kell teremteni seregben benne van a régi cári ármádia szinejava s csak nemrég rohantak ki az antant lapok, hogy a vörösök szervezését és kiképzését kiváló német tisztek vezetik, állítólag kormányuk tudatával és támogatásával holott a németeknek igazán nem lehet szimpatikus Lenin rendszere. Csicserin igen sok jegyzéke az orosz nép megsértett önrendelkezési jogára hivatkozik és bármilyen furcsán hangzik is szinte azt mondhatnók, hogy az orosz internacionálé éppen az orosz nacionalizmusból táplálkozik És mindezt kinek köszönhetjük ? Csak a megkótyagosodott, telhetetlen imperializmusnak. Breszt Litowsknál a németeknek, akik Litvániára vetettek szemet és ma el kell veszteniök Porosz Szilézia jórészét, Versaillesben pedig az antantnak, mely játszi könnyelműséggel osztogatott lengyeleknek romanóknak és ma már a lengyelek lemondanának Vilnáról is csakhogy az életüket mentsék. Luthernak vagy Kálvinnak volt a mondása: „Az ördög ellen még Rómával is szövetkeznék". A végsőkig elkeseredett oroszok elnyomóik ellen ugy látszik még a vörös ördöggel is szövetségre léptek. Az uj keleti express. Külföldi tudósítás szerint még e hó végén megindul az uj keleti express, amelynek útvonala Páris,Bordeaux azután Felső Olaszországon, Turinon Milánón át Jugoszláviában Zágráb, majd Szeged érintésével Belgrád, Bukarest. Az első pillanatra nyilvánvaló, hogy itt egy antant járatról van szó, amelynek célja az antant államok között lévő kereskedelmi, gazdasági és közlekedési kapcsolatot szorosabbra fűzni. Ezért kerülik ki gondosan Németországot és Ausztriát, jóllehet az újabb útvonal jelentékenyen hosszabb és körülményesebb Bennünket nem bírtak elkerülni, tekintve hogy a mi országunk már ezer év óta — szerencsés vagy szerencsétlen földrajzi helyzetünknél fogva — országút Nyugat és Kelet között De hogy ez a papiroson szépen elgondolt összeesküvés és bosszúterv a valóságban is beválik-e, az már nagyon bizonytalan. Mert az uj keleti expresst ugyan beállíthatták az indulatos antant közgazdászok, de sem Turin helyébe Münchent, vagy Berlint sem Zágráb Bukarest helyébe Bécset, vagy Budapestet nem tudták odaépiteni. És hiába építenek a románok Arad és Nagyvárad között Vaskodon át vasutvonalat, a legtöbb ember mégis csak Békéscsabán át fog utazni Aradról Váradra — mihelyt csak lehet. Hiszen elvégre Csabán, mégis csak inkább akad dolguk az utasoknak is, mint Vaskón Mihelyt csak lehet — mondottuk. Pedig hogy hamarosan lehetséges lesz az oly bizonyos, mint hogy a keleti express nem sokáig fog Zágrábon át szaladni Helyi közlekedési mizériák. És ha már itt tartunk a közlekedésnél tekintsünk egy kicsit szűkebb hazánkban körül A vasúti közlekedéssel még csak megvolnár.k Az államvasuti vonatok olyan pontosan j futnak be és olyan pontosan indulnak, amelyet békeidők is megirigyelhetnének tőlük A motoros vasútnál megvan az a büszkeségünk hogy a személyszállítás terén az államvasutak már jelzett tarifaemelése előtt ez az ország legdrágább vasútja Hisszük hogy a kisvasút ezután se hagyja magát Tradícióihoz hiven emelni fog ő is. De most nem is erről van szó Csak arról a kis közlekedési útról, mely a pályaudvartól a városig tart. Ezt az utat, aki csak teheti, gyalog teszi meg Akinek sürgős az utja, az motoron. De késő este nincs motor s az embernek terhes podgyásza is van Ilyenkor hajlandó azt a 30 koronát áldozni amibe egy egylovas bérkocsi kerül. De bérkocsi az ritkán és nehezen akad ezért az árért. Vagy az a válasz, hogy már foglalva van vagy az, hogy nincs foglalva, nincs kellő fuvarja, nem érdemes kimennie. Tudtunkkal a bérkocsisnak ipari igazolványa van, tehát ipart űz. Ha pedig így van, akkor űzze is valójában, vagy ha az üzlet nem fizeti ki magát, úgy hagyjon fel vele és csukja be a boltot. De ne áltasson egy csomó jóhiszemű embert azzal, hogy valami van ami nincs. KRONIKfi Az orosz-lengyel tárgyalások. Az orosz lengyel tárgyalások felől mindeddig csak annyi szivárgott ki, hogy a lengyelek legvégső engedménye egy litván-fehérorosz köztársaság létesítése lehet Vilna székhellyel. Ebből az következik, hogy az oroszok többet követelnek, sőt az orosz német határközösség emlegetése arra mutat, hogy a régi határokat akarnák Moszkvában visszaállítani Hogy az oroszok nemcsak a mostani Ukrajnára, de az ukrán köztársaság számára etnikai jogon Kelet Galíciára is jogot formálnak, az köztudomású. Annak idején a szovjet kormánnyal való tárgyalások a Fekete tengeri Fejedelem szigeten azért hiúsultak meg már előre, mert az oroszok ragaszkodtak a régi cári birodalom területi sértetlenségéhez és az ott lakó népek „szabad" (már az ő szemüvegükön szabad) önrendelkezési jogához. Ma már egész pontos értesüléseink vannak róla, hogy közvetlenül emlékezetes bresztlitowski tárgyalások előtt Trotzkyék hatalma összeomlóban volt. De a német generális lendületes mozdulata, mely parancsolólag a tárgyaló asztalra sújtott, ökölcsapás volt az orosz nemzet arcába s a már omladozóban lévő vörös hadsereg még nagyobb erőre kapott, mint valaha. Titeles adatok szerint a mai orosz had Békéscsaba 1920 augusztus 8 Keién levő irőgép eladó Felvilágosítást nyújt dr. Hoffmann Lajos ügyvéd, ahol az írógép megtekinthető.