Filatéliai Szemle, 1981 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
MAGYAR DÍJJEGYESEK — Az 1980. évi bélyegnapon elhangzott előadás rövidített szövege — Előadásom alapját a magyar díjjegyes postai nyomtatványok több, mint tizenkét éven át való gyűjtése képezi. Eleinte ez a terület igen olcsó volt, és meglehetősen korai anyagokhoz tudtam hozzájutni. Más gyűjtőhöz hasonlóan ráeszméltem arra, hogy a díjjegyesek kaput nyitnak a klasszikus időszakhoz. Fontos emlékeztetni arra, hogy a díjjegyesek nem csupán bélyegek. A bélyeget rányomtatják a borítékra, a levelezőlapra, a különböző nyomtatványokra; ezeket bélyegként kell tanulmányozni. Azonban a díjjegyesek gyűjteménye több ennél: okiratok gyűjteménye. Ebből a tényből két fontos jellegzetesség adódik: 1. A díjjegyeseket érdemes vizsgálni nagyság, papírfajta, vízjel, fogazat szempontjából; természetesen a rajtuk levő nyomtatás szempontjából is. 2. Ha használtak, akkor történetük van, postatörténetté válnak. Ebben az értelemben a bélyegzések és a postai szolgáltatások egyéb bizonyítékai — ajánlási, expressz tagjegyek, bélyegzések — a gyűjtemény különlegességei. Helytelen lenne azonban a postatörténet fonalát túl messzire követni. Például, egy levelezőlap által megtett út semmi határozottat nem mond a díjjegyesről. A postai díjak a lényegesek, mert minden díjjegyes nyomtatvány — természeténél fogva — egy-egy postai díjszabáshoz kapcsolódik. Annak a szükségessége, hogy a lerótt postai díjat további bélyegek felragasztásával növelni kell, fontos tényeket tár fel a díjjegyes felhasználásáról, és mint ilyen, a díjjegyesek tanulmányozásának egy részét képezi. A bélyegzések nem csak postai eseményekről beszélnek — ami postatörténet —, hanem leírják a díjjegyesek használatát is, és ezzel a gyűjtőnek törődnie kell. Ebből látható, hogy a díjjegyesek gyűjtése filatéliailag semmi esetre sem alárendelt; a posta és a filatélia történetének fontos és egyenrangú ága. A maguk módján vannak ritka és igen ritka darabok. Ebben meghatározó lehet a rányomott bélyeg, a kiegészítő bérmentesítés, a kiegészítő bélyegek kombinációja, vagy a méret, a nyomtatás változatai. Véleményem szerint nincs ok arra, hogy a díjjegyes gyűjtemény ne lenne alkalmas nemzetközi elismerésre, ha annak minősége megfelelő. Napjainkban egyre többen gyűjtik a díjjegyeseket, ezt tükrözi az árak gyors emelkedése, különösen a korai anyagoknál. Tudnunk kell, hogy a legtöbb esetben a díjjegyeseket kevésbé alkalmazták, mint azt a szokásos gyakorlatot, hogy a borítékra és a levelezőlapra a bélyeget ráragasztják. Keveset tartottak meg azokban az időkben, amikor a bélyeggyűjtés egyszerűen a bélyegek gyűjtését jelentette. Ezért bizonyos díjjegyesek valóban igen értékes vagyontárgyat jelentenek. Egyike a legjobb dolgoknak, amelyek az utóbbi időben a magyar díjjegyesek gyűjtőit érhették, dr. Simády Béla katalógusának a megjelenése volt. Kitűnő tájékoztató és iránymutató munka. Mindeddig függtem a nemzetközi „Higgins and Gage” díjjegyes katalógus magyar részétől, más régebbi forrásoktól és katalógusoktól. Hans Kropf 1902-ben kiadott könyve foglalkozott ezzel a témával, valamint dr. Ascher néhány évvel későbbi műve. Dr. Simády katalógusa az, ami a magyar díjjegyesek gyűjtői számára valóban feltárta a kapukat. Van benne egy, vagy két hiányosság, amin nem szabad csodálkozni. Néhány értékmegállapítás túl alacsonynak tűnik, habár ez a magyarországi árakat és hozzáférhetőséget tükrözi, nem a nyugateurópait. Feltételezem, hogy értékelése csak első közelítés, és hamarosan megjelenik a helyesbített második kiadás. Úgy vélem, hogy például az 1896-os millenniumi levelezőlapok, valamint a kétnyelvű nyomtatványok értékelése túl alacsony. Az irodalomban a magyar díjjegyesekről szóló tanulmányok gazdag tárháza található. Ezek a cikkek a levelezőlapok tárgyalásánál figyelembe veszik a méretet, a színt, a papír vastagságát, a vízjelet, a fogazatot (ahol van), a nyomást. A rányomott bélyegeknél a nyomdai eljárást, a festéket, a nyomólemezek típusait és fajtáit. Kiegészülnek ezek a szempontok a bélyegzések és bérmentesítések változatainak a tanulmányozásával. Dr. Simády Béla katalógusánál azt kifogásolom, hogy a nyomás, vagy a papír változatait és fajtáit sokszor csak megjegyzésben, vagy lábjegyzetben említi. Szerettem volna, ha ezeknek külön katalógushelyet ad. Mivel ezt nem tette, ezzel azt látszik mondani, hogy a díjjegyesek gyűjteményében csak a rányomott bélyegek és a vízjelek a fontosak. Ezt vitatom. Ugyanez vonatkozik azokra a levelezőlapokra, amelyeken a gyártási év is szerepel. A díjjegyeseknél az egész darab jelentős. Azok a változatok és típusok, amelyeket a katalógusok a közönséges bélyegeknél elismernek, logikusan a díjjegyesekre is vonatkoznak. A díjjegyeseknél a postai motiváció ugyanaz, mint a bélyegeknél, ezért a filatéliai megítélésben azonos azzal. A díjjegyesek bemutatásának meg vannak a saját külön problémái. A postai díjak és szolgáltatások kifejezésre jutnak rajtuk, a gyűjtő törekedjen arra, hogy ritkább bélyegzővel, bélyegek ritkább kombinációjával ellátott díjjegyeseket gyűjtsön Magával a tulajdonképpeni díjjegyessel szemben ezek a dolgok azonban másodlagosak. A díjjegyesek bemutatásának megteményben igen fontos cél. A díjjegyesek feltétlenül teljes darabok legyenek. Boríték- és levelezőlap kivágásnak nincs sok értelme. Fontos, hogy a kiállítandó darabokat gondosan válogassuk ki, mert normális körülmények között az albumlapon egy, vagy két darabot lehet ízlésesen elhelyezni. A díjjegyesek fogalmához hozzátartozik, hogy azokat kifejezetten postai célok kielégítésére adták ki. A magyar díjjegyeseken belül a postai célok széles skálája található, különösen az első 50 évben: adóintések, postautalványok, távirdai feladóvevények, takaréklapok, táviratlapok, zárt levelezőlapok, címszalagok, hogy csak néhányat етЩ- sek. A használatlan daraboknak a lehető legtökéletesebb állapotban kell lenniök. Az olyan nagyformátumú díjjegyesek, mint például a postautalványok, az évek során bizonyosan károsodtak, összehajtották őket. A tiszta darabok mindig vonzóbbak: tiszta darab, olvasható felirat, olvasható bélyegzés mindig jó benyomást kelt. Gyűjteményem a díjjegyesek szempontjából teljes: az 1861—1980 közötti időszakot öleli fel. Számomra különösen az első 50 év a lebilincselő. Ezekben az években a postaszolgálat rohamosan fejlődött, és ezt a fejlődést a díjjegyesek tükrözik a legjobban. Ausztria és Magyarország a világ első levelezőlapját adta ki 1869-ben. Szeretem az 1892-es hirdetéses levelezőlapot, amelynek a fele árát a kereskedelmi szervek, a hirdetők fizették. A millennium levelezőlapjai az akkori idők színes nyomásának a mesterművei, és újdonság a magyar posta hagyományos újításai között is. Most, amikor a kutatók megállapították, hogy az 1867-es kiadás az első magyar kiadás, ez a kutatás teljesen új területét nyitotta meg, mert ezek után mind a használt, mind a használatlan daraboknak helyük van a magyar gyűjteményben. De tanulmányozást igényel az 1867 előtti időszak kettős használata is. Kostyán és Makkai kézikönyve nagyon jó az 1861—1867 időszakra; feldolgozza a