Filatéliai Szemle, 1981 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

MAGYAR DÍJJEGYESEK — Az 1980. évi bélyegnapon elhangzott előadás rövidített szövege — Előadásom alapját a magyar díj­jegyes postai nyomtatványok több, mint tizenkét éven át való gyűjtése képezi. Eleinte ez a terület igen ol­csó volt, és meglehetősen korai anya­gokhoz tudtam hozzájutni. Más gyűj­tőhöz hasonlóan ráeszméltem arra, hogy a díjjegyesek kaput nyitnak a klasszikus időszakhoz. Fontos emlékeztetni arra, hogy a díjjegyesek nem csupán bélyegek. A bélyeget rányomtatják a borítékra, a levelezőlapra, a különböző nyom­tatványokra; ezeket bélyegként kell tanulmányozni. Azonban a díjjegye­sek gyűjteménye több ennél: okira­tok gyűjteménye. Ebből a tényből két fontos jellegzetesség adódik: 1. A díjjegyeseket érdemes vizs­gálni nagyság, papírfajta, vízjel, fo­gazat szempontjából; természetesen a rajtuk levő nyomtatás szempont­jából is. 2. Ha használtak, akkor történetük van, postatörténetté válnak. Ebben az értelemben a bélyegzések és a postai szolgáltatások egyéb bizonyí­tékai — ajánlási, expressz tagjegyek, bélyegzések — a gyűjtemény külön­legességei. Helytelen lenne azonban a postatörténet fonalát túl messzire követni. Például, egy levelezőlap ál­tal megtett út semmi határozottat nem mond a díjjegyesről. A postai díjak a lényegesek, mert minden díj­­jegyes nyomtatvány — természeténél fogva — egy-egy postai díjszabáshoz kapcsolódik. Annak a szükségessége, hogy a lerótt postai díjat további bélyegek felragasztásával növelni kell, fontos tényeket tár fel a díjje­gyes felhasználásáról, és mint ilyen, a díjjegyesek tanulmányozásának egy részét képezi. A bélyegzések nem csak postai eseményekről beszélnek — ami postatörténet —, hanem le­írják a díjjegyesek használatát is, és ezzel a gyűjtőnek törődnie kell. Ebből látható, hogy a díj­jegyesek gyűjtése filatéliailag semmi esetre sem alárendelt; a posta és a filatélia történetének fontos és egyenrangú ága. A maguk módján vannak ritka és igen ritka darabok. Ebben meg­határozó lehet a rányomott bélyeg, a kiegészítő bérmentesítés, a kiegé­szítő bélyegek kombinációja, vagy a méret, a nyomtatás változatai. Vé­leményem szerint nincs ok arra, hogy a díjjegyes gyűjtemény ne lenne al­kalmas nemzetközi elismerésre, ha annak minősége megfelelő. Napja­inkban egyre többen gyűjtik a díj­jegyeseket, ezt tükrözi az árak gyors emelkedése, különösen a korai anya­goknál. Tudnunk kell, hogy a leg­több esetben a díjjegyeseket kevés­bé alkalmazták, mint azt a szokásos gyakorlatot, hogy a borítékra és a levelezőlapra a bélyeget ráragaszt­ják. Keveset tartottak meg azokban az időkben, amikor a bélyeggyűjtés egyszerűen a bélyegek gyűjtését je­lentette. Ezért bizonyos díjjegyesek valóban igen értékes vagyontárgyat jelentenek. Egyike a legjobb dolgoknak, amelyek az utóbbi időben a magyar díjjegyesek gyűjtőit érhették, dr. Si­­mády Béla katalógusának a megje­lenése volt. Kitűnő tájékoztató és iránymutató munka. Mindeddig függtem a nemzetközi „Higgins and Gage” díjjegyes katalógus magyar részétől, más régebbi forrásoktól és katalógusoktól. Hans Kropf 1902-ben kiadott könyve foglalkozott ezzel a témával, valamint dr. Ascher néhány évvel későbbi műve. Dr. Simády ka­talógusa az, ami a magyar díjjegye­­sek gyűjtői számára valóban feltár­ta a kapukat. Van benne egy, vagy két hiányosság, amin nem szabad csodálkozni. Néhány értékmegállapí­tás túl alacsonynak tűnik, habár ez a magyarországi árakat és hozzáfér­hetőséget tükrözi, nem a nyugat­európait. Feltételezem, hogy értéke­lése csak első közelítés, és hamaro­san megjelenik a helyesbített máso­dik kiadás. Úgy vélem, hogy például az 1896-os millenniumi levelezőlapok, valamint a kétnyelvű nyomtatványok értékelése túl alacsony. Az irodalomban a magyar díjje­gyesekről szóló tanulmányok gazdag tárháza található. Ezek a cikkek a levelezőlapok tárgyalásánál figye­lembe veszik a méretet, a színt, a papír vastagságát, a vízjelet, a foga­zatot (ahol van), a nyomást. A rá­nyomott bélyegeknél a nyomdai el­járást, a festéket, a nyomólemezek típusait és fajtáit. Kiegészülnek ezek a szempontok a bélyegzések és bér­­mentesítések változatainak a tanul­mányozásával. Dr. Simády Béla katalógusánál azt kifogásolom, hogy a nyomás, vagy a papír változatait és fajtáit sokszor csak megjegyzésben, vagy lábjegy­zetben említi. Szerettem volna, ha ezeknek külön katalógushelyet ad. Mivel ezt nem tette, ezzel azt lát­szik mondani, hogy a díjjegyesek gyűjteményében csak a rányomott bélyegek és a vízjelek a fontosak. Ezt vitatom. Ugyanez vonatkozik azokra a levelezőlapokra, amelyeken a gyár­tási év is szerepel. A díj­je­gyeseknél az egész darab jelentős. Azok a vál­tozatok és típusok, amelyeket a ka­talógusok a közönséges bélyegeknél elismernek, logikusan a díjjegyesek­re is vonatkoznak. A díjjegyeseknél a postai motiváció ugyanaz, mint a bélyegeknél, ezért a filatéliai meg­ítélésben azonos azzal. A díjjegyesek bemutatásának meg vannak a saját külön problémái. A postai díjak és szolgáltatások kife­jezésre jutnak rajtuk, a gyűjtő töre­kedjen arra, hogy ritkább bélyegző­vel, bélyegek ritkább kombinációjá­val ellátott díjjegyeseket gyűjtsön Magával a tulajdonképpeni díjje­gyessel szemben ezek a dolgok azon­ban másodlagosak. A díjjegyesek bemutatásának meg­­teményben igen fontos cél. A díjje­gyesek feltétlenül teljes darabok le­gyenek. Boríték- és levelezőlap kivá­gásnak nincs sok értelme. Fontos, hogy a kiállítandó darabokat gondo­san válogassuk ki, mert normális körülmények között az albumlapon egy, vagy két darabot lehet ízlésesen elhelyezni. A díjjegyesek fogalmához hozzátartozik, hogy azokat kifeje­zetten postai célok kielégítésére ad­ták ki. A magyar díjjegyeseken be­lül a postai célok széles skálája ta­lálható, különösen az első 50 évben: adóintések, postautalványok, távirdai feladóvevények, takaréklapok, táv­iratlapok, zárt levelezőlapok, cím­szalagok, hogy csak néhányat етЩ- sek. A használatlan daraboknak a le­hető legtökéletesebb állapotban kell lenniök. Az olyan nagyformátumú díjjegyesek, mint például a posta­­utalványok, az évek során bizonyo­san károsodtak, összehajtották őket. A tiszta darabok mindig vonzóbbak: tiszta darab, olvasható felirat, olvas­ható bélyegzés mindig jó benyomást kelt. Gyűjteményem a díjjegyesek szem­pontjából teljes: az 1861—1980 kö­zötti időszakot öleli fel. Számomra különösen az első 50 év a lebilin­cselő. Ezekben az években a posta­­szolgálat rohamosan fejlődött, és ezt a fejlődést a díjjegyesek tükrözik a legjobban. Ausztria és Magyarország a világ első levelezőlapját adta ki 1869-ben. Szeretem az 1892-es hirde­­téses levelezőlapot, amelynek a fele árát a kereskedelmi szervek, a hir­detők fizették. A millennium levelező­lapjai az akkori idők színes nyomá­sának a mesterművei, és újdonság a magyar posta hagyományos újításai között is. Most, amikor a kutatók megálla­pították, hogy az 1867-es kiadás az első magyar kiadás, ez a kutatás tel­jesen új területét nyitotta meg, mert ezek után mind a használt, mind a használatlan daraboknak helyük van a magyar gyűjteményben. De tanul­mányozást igényel az 1867 előtti idő­szak kettős használata is. Kostyán és Makkai kézikönyve nagyon jó az 1861—1867 időszakra; feldolgozza a

Next