Bélyegvilág, 2003 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2003-12-01 / 12. szám
8 BÉLYEGVILÁG - ШаШМ 2003/12 ményben: „Május 19-én 1823 (...) számos jó barátok körében (ahol a redactor maga is jelen volt) ... ezen víg estvéri mulatságot befejezte az esmeretes Rákótzi-mazsával és Csermáknak, Lavottának és Biharinak Mohaupt Ágoston által kiadott Magyarjaival, belekevervén a maga kellemetes Fantáziáját, mindnyájoknak tökéletes bámulására.” Ekkor Liszt tizenkét éves és franciaországi tanulmányútjára gyűjt erőt. Liszt Ferenc (1811-1886) életét szinte végigkíséri a Rákócziinduló. Ahogy a XIX-XX. századi magyar zeneszerzők, úgy ő is, ha zenéjében a magyar függetlenséget, hazaszeretetet kívánta megjeleníteni, egy rövid dallamfoszlányt, vagy hosszabb idézetet szőtt műveibe a Rákóczi-indulóból (pl. a Koronázási misébe, vagy éppen ellenkező előjellel a Szabadságharc bukása után keletkezett és a szabadság gyászzenéjeként megalkotott Funérailles-ba). Az indulót az első ismert előadás után harmincnyolc évig csiszolja, cizellálja. Először 1840-ben kívánta kottaként megjelentetni hatalmas sikerű pesti jótékonysági hangversenyeit követően. Ismeretes, hogy a Rákóczi-induló hallatlan sikerű előadása után a díszmagyarban játszó Lisztnek néhány magyar főúr nemesi díszkardot nyújtott át 1840. január 4-én. Azon túl, hogy a birodalmi titkosrendőrség e kard átadásának ürügyén undorító sajtókampányt kezdett Liszt ellen Európaszerte, a Rákóczi-induló e korai változatát is kihúzatta a Magyar rapszódiák első verziójának megjelenésre váró második füzetéből. A dokumentációt olyan sikeresen tüntették el, hogy ennek az első változatnak a kottája máig ismeretlen, csak egy könnyített verzió töredékes kézirata maradt meg ebből az időből. Ami 1840-ben nem sikerült, arra 1847-ben érett meg az idő: ugyanennek a kottasorozatnak 6. füzeteként, mint a 13. darab megjelenhetett a Rákóczi-induló és egy másik füzetben ugyanennek a könnyített változata is, ahogy az előzőek, úgy ez is a bécsi Haslinger kiadónál. Liszt azonban tovább csiszolta a Magyar rapszódiák ciklusát, újabb, második változatban is közreadta valamennyi darabját. A Rákóczi-induló ezen érettebb feldolgozásának előbb könnyített változata készült el (valamennyi közül a legegyszerűbb zongoratechnikai szempontból), e „népszerű” kiadás (édition populaire) 1851-ben Lipcsében, Kisternél jelent meg. 1853-ban a máig legjátszottabb változat, a XV. Magyar rapszódia is elkészült, a berlini Schlesinger volt a kiadója. Lisztet azonban tovább foglalkoztatta a Rákóczi-induló, 1863-ban kezdett dolgozni a hangszerelt változaton. Ez 1871 -ben meg is jelent a szintén berlini Schubert kiadónál, ugyanitt és ugyanekkor zongorára két kézre, koncertfantáziaként és könnyített változatban, továbbá zongorára négy kézre és két zongorára is; valamennyi Liszt tollából. Liszt tehát nem kevesebb, mint kilencféle változatban adta közre a Rákóczi-indulót élete során, nyilván azért, mert azt életműve egyik legfontosabb részének tartotta. Erkel Ferenc (1810-1893), a magyar zene Széchenyijének életművét szintén végigkíséri a Rákóczi-induló. Visszaemlékezései szerint a Rákóczi-nótát már szülővárosában, Gyulán, kora gyermekkorában megismerte, több művében fel is dolgozta, többek közt 1838-ban és 1839- ben zongorára, zenekarkisérettel is előadta. 1839-ben és 1840-ben dirigálta az általa hangszerelt Rákóczi-indulót is, sajnos ezek a feldolgozások egytől egyig elkallódtak. Viszont ismeretes az általa készített zongoraátirat, amelynek első kiadása 1840-ben jelent meg a pesti Wágner József kiadónál „Emlékül Liszt Ferenczre - Rákóczy indulója” címmel. A borítón Barabás Miklós közismert metszete látható, amely Lisztet díszmagyarban ábrázolja. Ez a kiadvány nyilván Liszt befolyásos magyar barátainak köszönhette létrejöttét, akik értesültek Liszt Rákóczi-induló feldolgozásának otromba bécsi betiltásáról. Kihasználták azt a lehetőséget, hogy Pesten nemrég önálló cenzúrahivatal létesült és e reprezentatív kotta megjelentetésével igyekeztek Lisztet kárpótolni. Erkelnek ez a műve egyébként Liszt feldolgozásának egyszerűsített, de még mindig eléggé nehéz változata. Erkel életében összesen öt különféle kiadást ért meg. Mosonyi Mihály (1815-1870) zeneszerző németből lett magyarrá, a magyar zene reformátorává. 1863-ban a Zenészeti Lapoknál dolgozott alapító szerkesztőként. Az első magyar nyelvű zenei szakfolyóirat pótolni hivatott az országosan még hiányzó intézményrendszert és olvasóit mintegy távoktatásban is részesítette. Hajdú László (1817-1880) túrkevei ügyvéd egy máig cáfolhatatlan cikksorozatot közölt a Rákóczi-nótáról és tisztázta a Rákóczi-induló szerzőségét. Szerinte az induló dallamának aszimmetriái részben Bihari túlzott díszítő hajlamából, részint Scholl magyar zenében való járatlanságából erednek. Szerinte az aszimmetria nem magyar zenei sajátosság, ezért az induló dallam zenei mondatait (periódusait) szabályossá, nyolcütemessé kalapálta. Hol elvett egy-két ütemet, hol pedig betoldott néhányat, a még jurátuskorában gyűjtött erdélyi Rákóczi-nóta dallamából. Ez a merész ötlet menyerte Mosonyi tetszését és zongorára megharmonizálta Hajdú