Bereg, 1877 (4. évfolyam, 1-31. szám)

1877-09-16 / 31. szám

Beregszász, 180­. Szeptember 16­31. szám. Negyedik évfolyam. VEGYESTARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap délelőtt. Bérmentetlen levelek csak ismert kezekből fogadtatnak el. A kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre..............................................6 ft. Szerkesztői helyiség hova a lap szellemi részét illető közlemények s reclamátiók küldendők: Beregszászban A­r­d­ó-u­t e­z a 233-ik szám. Nagyobb terjedelmű többszöri hirdetéseknél 10 °/o levonatik. Nyilttér sora 20 kr. Egyes szám ára 12 kr Az előfizetési és hirdetés dijak Székely József pénztár­ • ■ , -n , tí ,, , • , , ,, Hirdetések s nyiltterbe szánt közlemények kész nek, úrhoz intézendők a hitelintézetnél ! Hirdetési díj: minde­­­n­sebb hirdetésnél 501 pénz fizetés mellett fogadtatnak el. í kr., 100 szóig l ft. J r ° Hirdetési dijak: Bélyeg dij minden egyszeri hirdetésnél 30 kr. Beregszász 1877. Szept. hó Már csaknem két éve lesz annak, hogy a szerencsétlen Török állam a minden oldal­ról ellene törő ellenséges hadak ellen a leg­bámulatosabb hősiességgel védelmezi önálló­ságát, és kiirtás alá vett nemzetiségét ;­­ ezen majdnem két évi idő alatt a rut jog­talansággal megtámadott nemzet oly csodálatra méltó hős­tetteket vitt véghez — melyet csak a mythológia csodálatszerü legendáiban olvashatunk, és melyet egye­dül csak egy a legszentebb ügy által lelkesített nemzet az önfentartás kétségbe­esett elhatározásában — a lángoló honsze­retet, és önfeláldozás magasztos lendületé­vel képes keresztül vihetni. A hős Török nemzet ezen magasztos küzdelmét feszült figyelemmel kisérik Euró­pa népei; azonban nincs nép, és nincs nem­zet, mely a halálharczot vívó szerencsétlen állam ádáz küzdelmeit oly lázas­sal nézné mint Árpádnak a négy izgalom­folyam térségein lakozó népe. — Magyarország fe­szült figyelemmel, és visszafojtott lélekzet­­tel kiséri azon rettenetes harczot, melyet a szomszéd Török állam népei — a lét és nem lét feletti irtózatos küzdelemben vív­­nak. Magyar­ország fél, és remeg, mert jól tudja, hogy a Bulgária síkságain folyó küz­delem, állami léte, és nem léte felett is dönteni fog, jól tudja hogy a Törökország sírbadőltével Magyarországra is rákerül az állami megsemmisülés szomorú katasztró­­­­ája. — És Magyarország népe ezt tűrni kény­telen, mert kezei — békákba vannak ver­ve, s cselekvési szabadsága megbénítva van. Halljuk a szorongatott testvér segély kiál­tását, látjuk a határainkon csörtető zsoldos hadak százezreit, a felgyújtott falvak piros fényét, látjuk saját veszélyünket, de nem segíthetünk, és nem mehetünk, mert politi­kai álláspontunk sajátságos volta, s a po­litikai helyzet szerencsétlen alakulása, ezt meg nem engedik. — De mit tegyünk tehát! Erre megfelelt a magyar társadalom. A Magyar társadalom jól fogta fel, hogy egy harczoló nemzetet szép szavakkal segíteni nem elég, a szép szó, a tömeges rokonszenv szép ugyan, — s jól is esketik egy Európa minden népe által elhagyott nemzetnek, de sem a sebesült katonát meg­­nem gyógyitja, sem a hajláktalan éhező né­pet kielégíteni nem képes. Erre nem szavak de tettek kellenek. Anyagi segélyt kell nyujtanunk. Százával hullanak a sebesültek a foly­­­­ton dúló gyilkos harczokban, s ezek nyo­­­­mora végtelen, de még nagyobb azon sze­­­­rencsétlenek ínsége a kik a hóditó háború miatt hajlékaikat, és vagyonukat elvesztet­ték. — Hiteles jelentések constatálják hogy ezek ezrével bolyonganak az elpusztított vidéken.­­ E kétségbeesett anyák, és apát­ban gyermekek kenyér és hajlék nélkül van­nak, és ha rajtuk segítve nem lesz, ment­­hetlenül elpusztulnak a küszöbön lévő tél alatt. Megengedheti-e azt a magyar nép? Bizonyára nem,­ a magyar nép testvérei­nek sírását már­is meghallotta, s rögtön készlet segíteni. A magyar társadalom, mint egy ember megmozdult, és azóta felmele­gül a lélek azon tettek látásán a melyet a romlatlan magyar társadalom véghez visz. A török szerencsétlenek felsegélése nemzeti ügy lett, ur, és szegény versenyzik a kö­­nyöradomány nyújtással.­­ • A katona, és a szegény napszámos ép oly önzetlenül ad­ja filléreit , mint a gazdag az ő forintja­it. A társadalom a legnemesebb verseny­től forr. Ezrek gyűltek már eddig is a jó­tékonyság óltárára. A magyar nép megakar­ja mutatni hogy anyagi adománya arány­ban áll szeretetével­­ a mely óriási. De mikor a Magyar társadalom talaja így megmozdul mindenütt — csodálatos hogy Bereg megye aluszik. — Pedig talán mi is Magyarok volnánk? talán mink is ép úgy szeretjük hazánkat — mint a többiek? vagy minket a Törökország ügye nem ér­dekelne, s mi nem sajnáljuk e nemzet sze­rencsétlen sorsát, — vagy mi külön esünk a honszeretet választó vonalán? vagy éppen hebege . — Ez esetben ... ön menjen Bilb­en. Min­denesetre ön menjen a bálba frakkomban. Én majd csak itthon maradok.* Még egy kabát történet kering Thiersről. Mi­­­­dőn mint a franczia állam feje nehány év előtt hadi­­ szemlét tartott Párizsban a Mars-mezőn, oly feltű­nően rövid felöltő volt rajta, hogy a tisztek közzül néhányan a mint ránéztek, nem álhatták meg mo­­­­soly nélkül. Az elnök észrevette a nevetséges hatást, me­lyet öltözéke szült s minden zavarodás nélkül szo­kott szeretetreméltó modorában magyarázta meg a kabát szertelen rövidségének okát. Uraim! nem jó ha az embernek nagyon elő­ro­han a felesége és sógornője van. Nehány nap előtt varattam ez uj kabátot. Midőn a szabó haza­hozta, nem voltam otthon s csak később próbálhattam meg Hosszúnak látszott s mondám öveim előtt „Nem viselhetem e kabátot, két ujjnyit le kell belőle vágni. A következő estén feleségem fogja magát s elvégzi rajta a műtétet a­nélkül, hogy erről nő­vérének szólna, ki a következő reggel ismét kéz i ujjnyival csonkítja meg kabátom hosszát s mint a ki dicséretes munkával akar meglepni, öltöző Szó­­t bámba helyezi. Nős uraira, mit gondolnak önök, mi­­ történt? Szóról szóra az, hogy a mint az én tekint ‘ tetem a kabáton akadt, eszembe jutott annak hozzá ! szadalmassága, becsengettem az inasomat s elküld­­­­tem, a Szabóhoz, hogy egy óra alatt vágjon el be­­­lőle két ujjnyit mert e kabátban óhajtok menni & j hadi szemlére. Gondolják meg most önök és nézzék mi lett az én szegény kabátomból?“ Több apróbb jellemző dolgot Thiersről — más alkalommal. Thiers életéből.41) Öreg volt- A múlt század adta ajándékba en­nek. Nagy örökség: — mint a minő nagy öröksé­get ő hagyott a jövendő századoknak. Ó egészen a történelemé. Egy korszak­é, me­lyet nem lehet kitörölni, melyről sok mindent fog­nak írni nagyon soká, nagyon sokan. És e sok közül is nem akad egy sem, a­ki azzal a vakmerő gondolattal fogjon tollat, hogy Thiers történetét megírja, Thiersről csak írni lehet de az ő működését leírni, azt a­mit ő egy élet alatt végzett, arra kevés egy élet. Én ezúttal ez igénytelen helyen csak két ap­ró vonást akarok felhozni életéből, mely jó szivét és igénytelen egyszerűségét jellemzi. * A marseillei lakatos fiának, midőn még egy­szerű ügyvéd volt Aixban, volt egy Billien nevű fiatal segédje, ki igen szűk jövedelemmel rendel­kezett. Billien ur, mint e történetkéből kiviláglik, éppen olyan kis emberke lehetett, mint principá­lisa. Egy télen fényes bálra készültek Aixban, me­lyen a fiatal Thiersnek mint rendezőnek kellett vol­na részt vennie. Mint minden fiatal ember tele re­ménnyel s fényes ábrándokkal készült a bálra s alig várta az estét, midőn napi ügyeit elvégezve öltözködéshez hozzá fogjon. Ment is a dolog egész a frakk felhúzásig, itt azonban szükségképen meg kellett akadnia azon nyomatékos oknál fogva, mert a felhúzandó frakk nem volt sehol, csak hült helye volt a szekrény­ben. — Thiers méregbe lő, nagy lármát csap s éppen leszaladni készül a lépcsőn, hogy a takarító ház­mesternőt kérdőre vonja, midőn Billient látja meg ki a saját tulajdon frakkjában feszit lefelé. . . — Hollá Billien! Ezer ördög! Ön az én frak­komat viszi? nos uram, hogy merészel ön ilyet cselekedni ? tudja ön, hogy ez tolvajlás, sikkasztás. Billien megáll, hol jdsápad, hol elpirul és töredelmesen bevallja hogy a szekrényt nyitva ta­lálván, mivel nagyon elszeretett volna menni a bál­ba, nem volt képes elienálni a kísértésnek annál is kevésbé, mert azt hitte, hogy a principális mu­latsága ezáltal nem fog rövidséget szenvedni, mivel meg volt győződve, hogy Thiersnek legalább két frakkja van. — Egyetlen egy frakkom van, hallja ön — mondá Thiers dühösen. Azonnal visszatér ön és le fogja vetni. A fiatal ember megszégyenülten engedelmes­kedett s ezen önkénytelen sóhajjal vált meg a sze­rencsétlen ruhadarabtól: — Szegény Nanette-om, te kétségbe leszesz esve! — Ki az a Nanette? — Kérdé Thiers. Billien ekkor elmondá, hogy a Nanette egy igen kedves szőke gyermek a szomszédos Burgois faluból, ki már félév óta készül a bálra, hogy ott vele találkozhassék s szerelmi ígéreteiket újra mind­ketten megerősítsék s hogy ő, mivel frakkja nincs kénytelen lesz most cserbenhagyni imádottját, kinek szegénynek bizonyosan megreped emiatt a szive.­­ A fiatal Thierst annyira meghatotta a kis Nanette elképzelt szomorúsága, hogy elérzékenyülve Délibáb. *) Jegyz, Thiers a franczia köztársaság volt elnöke, a legközelebbi napokban halt meg hirtelen szélhüdés követ­keztében, 80 éves korában. Nem csak mint franczia ország egyik legnagyobb államférfia, de mint s különösen a toll embere is, ki alacsony sorsból a legmagasabb polozig küzd­­te fel magát, megérdemli, hogy pár sort a mi lapunk is szenteljen emlékének. Legnagyobb munkája, mellyel fényes nevét egyszerre megalapitotta : „ Histoire de la revolution frangaise.“ A franczia forradalom története. f­zerk.

Next