Bereg, 1881 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1881-09-11 / 37. szám

Vil­ik évfolyam. 37. szám, Beregszász, 1881. szeptember 11. ífi Hirdetési dijak: [fl Minden 56 szónál kisebb i|l hirdetésnél 50 kr., 100 szóig (ti 1 frt, stb. aránylag. JfJ BÉLYEGDÍJ: £|) Minden egyszeri hirdetésnél ffj 30 kr. rí)V rlh ^<*>> ____ [£) Előfizetési díjak: ifi [fi Egész évre . .­­ . 4 frt. ifi isi Félévre...................2 frt. r|i 5* Negyed, évre ... 1 írt. Y (•} Községeknek egész évre, előre KI k­i bekü­ldve . . . 2 frt 50 kr. & LJJ ____ $ Szerkesztőség: (p ^—c^Hová a lap szellemi részét illető^­^ ^ közlemények küldendők: ^ Beregszász, Árok-utcza 43. sz. ^ TÁRSADALMI és MEGYEI ÉRDEKU HETILAP BEREGMIEGYE HIRDETÉSEIN­EH ÉS A MEGYEI KIK. TM FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS HOzlOYYE. -------------—J 32-1-------------­MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL. [fi hirdetések s a nyilttérbe szánt (fi [|| közlemények készpénz fizetés !|] H, mellett fogadtatnak el. ^ ^ ^ [|3 Kiadóhivatal: [|] ríi Hová az előfizetési és hirdetési díj X díjak s reclamátiók intézendők: SP­pp Nagy Lajos és Sallay Gyula [|l könyvnyomdája. lfj ® Nyilttér sora 20 kr. ® [fj [fi [fjEgyes szám 10 kr. (f) Hazafias ünnepély a Beszkiden. 1881- szept. 4 Ki nem látta még soha Beregmegye felvidé­két, e magyar Svájczot, mely a természet nagyszerű alkotásaival gazdag; s a ki óhajt és szeret meg­lepő látványokban gyönyörködni, az igen rosszul teszi, ha e vidéket életében legalább egyszer meg nem látogatja. A legelfásultabb kedély, a világ és élet minden gyönyörei iránt már teljesen érzéket­len természet, lethargiája s világ gyűlöletéből tel­jesen meggyógyulva tér onnan vissza. Én nem vagyok tourista. Egész életemben nagyon csekély időm és alkalmam volt minden vágyakozásom daczára is nagyobb utazásokat tenni s az egyes vidékek természeti szépségeiben gyö­nyörködhetni, s csupán képzeletem szolgált segé­lyemre, ha könyvekből olvastam Svájcz és Olasz­ország vagy Andalúzia bájos panorámáiról vagy az amerikai őserdők vadregényes tájairól; de még igy is mindig elragadólag hatott reám­ egy szép vidék, egy szép táj leírása. Oda képzeltem magamat, és élveztem a táj szelíd bájainak vagy vad regényessé­­gének költői hatását. Annyival inkább meglephetett tehát egy ily regényes vidéknek, mint Bereg megye felvidéke, közvetlen szemlélete, midőn a f. hó 4-ikén váro­sunkból és vidékéről a Pumm József megyei kir. főmérnök ur buzgólkodása folytán a magyar­ és lengyel határszélen felállított igen szép emlékosz­lop felszentelési ünnepélyére nagy számmal össze­sereglettekkel együtt én is a Beszkidre felrándultam. Igen, meglepett e szép vidék közvetlen szem­lélete, annyival inkább, mivel ez utazásnál a regé­nyesség által okozott költői gyönyör egyszersmind hazafias érzület által fokoztatott. Óh­ mert szent­nek kell lenni minden honfi előtt és kegyeletes érzületeket kell mindnyájunkban keltetnie azon helynek, melyen honalkotó őseink először léptek át az uj hazába s mely hely most díszes emlékosz­loppal jelöltetett!.. . És e ridegnek, közönyösnek nevezett időszak­ban is számosan hódoltunk — úgy látszik — e felmagasztosult érzelemnek, a mennyiben megyénk­nek közeli és távoli vidékeiről semmi áldozattól és viszontagságtól nem irtózva megyénk intelligenti­­ájának igen nagy része zarándokolt e helyre, az emlékoszlop felszentelésére, e látszólag kisszerű, de tényleg mégis nagy fontosságú ünnepélyre. Hiszen elég régen vagyunk már a közöny rabjai nemzeti közügyeink tekintetében; elég régen tart már le­nyűgözve bennünket a rideg elfásultság, hogy ha­­zafiui érdekeink iránt lelkesülni alig tudunk ! Meg kell immár mutatnunk, — itt az idő! — hogy mi csak tetszhalott valánk; immár ébredni kezdünk ; méltóképen tudjuk nemcsak felfogni, de istápolni is hazai érdekeinket; irányt adni jövő gondolko­dásunknak, működésünknek! Hiszen országos jel­szó ez most! De miért fejtegessek tovább e nem politikai irányú lapban ily politikai eszméket? Miért buz­dítsak bárkit is megyénkben hazafias érzelmekre, hazafias tények létesítésére? Hiszen itt arra nincs szükség. Itt mindnyájan jó hazafiak vagyunk s hazafiasan tudunk érezni ! E fentebb jelzett kis, de megható ünnepély a legfényesebben bizonyítja ezt. Kellemetlen, esős időjárás alkalmával mintegy 60—70 egyénre menő férfi és női lelkes csapat indult el csupán Beregszász városából, mind intel­ligens egyének, az ünnepély fényének emelésére, nem kimélve költséget, és fáradtságot, a mintegy 100 kilométernyire eső Beszkid-szoros felé, mely a munkácsi és vidéki érdekeltséggel A­ Vereczkeig igen tekintélyes számmá szaporodott. Nem szándékom itt az utazásunk közben érin­tett helyek regényességét hosszasabban festeni, a festői tájak szépségét ecsetelni, annyival inkább, mivel az ünnepély leírásának az talán hátrányára szolgálna s különben is e lap egyik jeles tollú munka­társa épen nem­rég ismertette e vidék bájoló részleteit az olvasó­közönséggel; úgyszinte nem lehet szán­dékom az sem, hogy a folytonos esőzés alatt tör­tént utazásunk alkalmával egyikünkkel vagy mási­kunkkal történt kisebb-nagyobb érdekű események leírásával foglalkozzam: ezek csak utazásunkat tették kissé regényesebbé; de nem mellőzhetem mégis, hogy ki ne emeljem azon elragadóbb pon­tokat, melyeket a kirándulásnál szemlélni alkal­munk volt. Ott terült el mindjárt a szombaton reggel Mun­kácsról kiindult s megszaporodott számú kirándulók előtt a hazai történelmi nevezetességű podheringi hegy, mely szabadságharczunk idejéből dicsőségünk­ről regélhetne; ott láttuk a szép Latorcza-völgyet két hegyvonal közt keskenyen kigyódzva lefutni, partján mindenütt az országuttal és néhány kisebb községgel, melyek csak ki-ki bukkannak az ezred­éves fák sűrűjéből, hogy aztán ismét azonnal eltűn­jenek s melyeknek lakosai kevés szántóföldjükből meg nem élhetve, nagyobbrészt meredek hegyoldalon legelésző barmaikra támaszkodnak; megnéztük Hu­­b­binin túl a hírneves „Luhi-Margit“-forrás para­dicsomi környékét. Ízleltük üditő hatású gyógyvi­zét: a „Rozgyila“-magaslat kigyódzó utain (szer­pentinéin), melyek művészi ügyességgel vannak készítve, áthatolva megszemléltük a hraboniczai üveggyárt és a hires vashidat s a Zsdenyovai re­gényes, fenyves völgy torkolatánál a „Daniló“ mel­lett még nagyobb számban seregelve össze, egész sor kocsival vonultunk be a vadregényes kinézésű s medvéiről nevezetes „Kamin“ hegy alatt a mind­egyik közt legkeskenyebb podpolóczi szorosba. A táj mindenütt szép és meglepő. A­­ Vereczke felé azonban már a hegyek nem ősfákkal vannak benőve, hanem a magaslatok is nagyobb részt művelés alatt állanak. De nem tájleírást akarunk írni. A „Kamia“-hegy meredek aljában megdör­­dült két lövés indulásra figyelmeztet. Induljunk te­hát megyénk alispánjának vezérlő kocsija után. A podpolóczi szoros után ismét Dyn­t völgy következik, a vereczkei. Fent a magas hegytetőn szorgalmas szántó,vető nép s legelésző csordák, lent a völgyben a csörgedező kis Latorcza folyó. Estve 7 óra tájban ért a hosszú menet Alsó- Vereczkére, hol is a város végén felállított rendező bizottság által az egyes kocsikon levő utazók szál­lásaikra utasíttattak. Talán nem jutott mindenkinek kényelmes puha ágy, de legalább fedél és biztos nyugvó­hely mindenki részére volt. Estve 8 órakor ismerkedési estély tartatott a helybeli vendéglőben, mely nem elég tiszta s elég tágas ugyan ily előkelő vendégsereg befogadására s az ételek és italok kiszolgáltatása is bírálaton aluli volt, mindazáltal a szép társaságnál kedvben nem volt hiány. A dalkedvelő ifjabb vendégek dalra gyújtottak, vacsora után pedig a helybeli és ven­­dég-hölgykoszorú tánczra perdült, mely körülbelül éjfélig tartott, midőn mindenki szállásb­a vonult, készülendő a holnapi ünnepélyre. Reggel borús felhők kavarogtak az égen, mindazáltal részint saját fogataikon, részint a ren­dező bizottság által kirendelt helybeli pihent foga­­tokon 8 óra tájban indult meg a körülbelül 50 kocsiból álló impozáns menet a Beszkidre. Az ég csatornái azonnal megnyíltak. A magas hegyek körös-körül füstbe borulva az ünnepély sikerülte felett mély aggodalomba ejtettek. Azon­ban a lelkesedésnek nem volt képes gátat vetni semmi. A zápor ömlött, de a kocsik hosszú sora azért több helyen lelkes dal kísérete mellett sietett a d­élhoz, a művészi kivitellel készített szerpentiná­­kon a tető felé. Mintegy másfél órai utazás után minden nagyobb erőfeszítés nélkül elértük a pompás úton a magas Beszkid tetőt, útközben ismét gyö­nyörködve az előttünk feltárult bájoló völgyekben, a füstölgő ormokban, a sötét zord tekintetű kopasz Temnatik hegy szemlélésében. Már-már a hegytetőhöz értünk, midőn a ko­mor természet kiindult; a teremtő reánk hinté mosolyát, gyönyörködni kívánt a lelkes csapat őszinte, szép érzelmeiben: a hazafias érzelem világ­rázó hatalma meghódítá magát az eget, kivillant az első napsugár s hatalmával elűzte a sötét felle­geket, a komorság jelvényeit. Egy hatalmas „éljen“ kiáltás fogadta az első napsugár megjelenését. „Üdvöz légy nap! egek dicső királya! Teljék örö­med a földi lakók e szép örömében! “ Fenállunk a tetőn, a hon határánál. Különös érzés dobogtatja szivünket. Kimagyarázhatlan ez érzelem. Édes és fájó. Hátunk megett az édes hon he­gyei és­ völgyei; előttünk egy más ország mintegy csábitólag tárja fel kebelét, hívogatva, édesgetve. „Nem mehetünk. Mi hazánké vagyunk testestől­­lelkestül, most és mindörökké.“ „De azért megnézzük, szomszéd nép, bájos vidékeiteket, előttünk feltáruló fenyves erdeiteket; megnézzük azért, hogy ti is nézzétek meg bükkel koronázott begyeinket, dús termésű alföldi rónáin­kat, hogy egymást ismerve s becsülni tanulva a természet által már önként belénk oltott testvéri szeretet kapcsa annál vonzóbb, annál szorosabb legyen közöttünk!“ „Fogadd üdvözletünket e határ­szélén len­gyel nemzet; fogadjátok testvéri jobbunkat elnyo­mott lengyel honfiak!“ „De im’ itt a határszél. Itt az emlékíró-osz­lop, mely nemzetünk múltjának dicsőségét hirdetni van hivatva. Nem határkő ez, mely elválasztana bennünket egymástól; de történelmi emlék; bizto­sító záloga a jobb jövőnek !“ Ez eszméket sugalta az átvonuló országút bal­oldalán, a határszélen emelt, díszes gránitoszlop az odaérkezetteknek. A Beszkid legkiemelkedőbb, s a közforgalom­mal leginkább őrülkező pontján van e szobor felál­lítva. Fenyőgalyakból készült koszorúkkal sűrűn berakva találták már azt a felérkezettek. Az or­szágút felőli oldalán fent Magyarország czimere domború alakban kiöntve, felül „Magyarország", alant „Beregmegye“ jelzéssel, alább pedig a széle­sebb lapon Kóródy Sándornak lapunkban már közölt kitűnő költeményével arany betűkkel volt az szemlél­hető Nyugoti oldalán Szeles Elek helybeli kir. ügyész következő emlékverse volt egy díszes koszorúval körülvett táblán kiszínezve: — Az ön magyar hadak, Álmos, Előd, Kund, Vad, Tass, Huba, Tuhutum, E hét vezér alatt Népekkel csatázva, Itt találtak reá, E meredek után Attila honára. Ugyancsak ő tőle küldetett, (családi viszonyok miatt meg nem jelenhetvén,) az ünnepélyre rándu­­lók által az ünnepély díszítésére felolvasás végett következő emlékvers: „Magyar — s Lengyelhon határán — Századoknak ellenállván — Ez oszlop álljon itt. felül, hogy e két nemes nép közt a baráti kötelék soha szét nem bomlik.“ Mindnyájan emlékgalyát törtünk a feldíszített s nemzeti szinü lobogókkal körülvett oszlopról a fenyő­gályákból s megtartjuk drága emlék gyanánt, annyival inkább, mivel a letört fenyőágak feltüzé­­sét a minden közügyben résztvevő s mindnyájunk hódolatát kiérdem­lett Buzáth Károly­né urhölgy ó nagysága volt szives teljesíteni. „Magyar nőnek születni Szép és nagy gondolat.” Az emlékszoborra festett díszes koszorúk közt ott láttuk a Nagy Gyuláné és Merényi Jánosné urhölgyek által készített szép koszorút, egyetlen­­gyel színekkel összeállítva, Hoffman József föld­­birtokos s a krakani bank jószágigazgatója által feltéve, s egyet Stry-ból. Mozsár-ágyuk dörgése jelezte az ünnepély kezdetét. A munkácsi zenekar a „Hymnusz­“t ját­­szá, melynek végeztével Pumm József kir. főmér­nök, a szobor létrehozója szép beszédben adta elő a szobor keletkezését, annak jelentőségét s kívánva, hogy a költő szerint álljon a kő

Next