Bereg, 1882 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-26 / 9. szám

!­. szám. ^ <5í><S5>^í|;<SE>^E> <íí>í *>•£>•> ® Előfizetési díjak: J Egész évre...................4 írt. ^ Ki Félévre........................2 írt. X Negyed évre . . . . 1 írt. ^ ^ Bereg- és Ugocsamegyei nép- JjP H] tanítóknak s községeknek egész K] X évre, előre bekü­ldve 2 frt 50 kr. ^ ^ Szerkesztőség: Hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : ^ Beregszász, Árok-utcza 43. sz. Beregszász, 1882. február 21i, Vil­­ik évfolyam. BEREGMEGYE HIRDETÉSEINEK és A MEGYEI KIR. TANFELÜGYELŐSÉG HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELEIIIK MIIDEI IASARI4P REGGEL. rfr Hirdetési dijak: Minden 50 szónál kisebb hirdetésnél 50 kr., 100 szóig 1 frt, stb. aránylag. BELYEGDIJ: <<V>Minden egyszeri hirdetésnél 30 kr .??> Hirdetések s a nyilttérbe szánt közlemények készpénz fizetés mellett fogadtatnak el. ill $­§1 íH $ Kiadóhivatal: Hová az előfizetési és hirdetési AL díjak s reclamátiók intézendők : y" >& Nagy Lajos és Sallay Gyula ® l|l könyvnyomdája. |§! {fi |SS-'S5‹<a><g3>|||<S><S><53>-S3^5' ^ TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKU HETILAP, Nyilttér sora 20 kr. Egyes szám 10 kr. A munkácsi Munkácsy-ü­nnepély alkalmára * üdvözlet MIHÁLYHOZ. Olymp tetőzetén, Múzsák szent berkiben,^ j müvászet istene csókolta homlokon. Ez égi csók tevéá? s halhatlanná nevét; ez égi csók adott bűvös varázst^ jjneki! fO* p Művész hatalma nagy: ő a miénk leve s egész­ _ ^művelt világ királya lett legott. Pedig kicsiny ecso ^hódító fegyvere s egész széles világ mégis hódolt­ neki! Ó mert a képzelet teremtő szelleme, ur min­idenek felett! Magas röptű sas az: felül emelkedik az a meg szokott világ meg unott lég­körén: uralma 3 végtelen. Életre hivja a régen elmúlt idők csodá­­s alakjait s teremt még nem levőt. Művész hazája bár a széles nagy világ s di-i dicsőség, fény s babér övezve homlokát; a csábitó világ ezer hálót vetett, hogy elrabolja őt s magáévá­ pFtegye, ki drága kincs nekünk: a honfi érzelem ren­ J5dithetlen maradt; Br Kinek szivében oly láng eszmék honja van­ ,^3 hogy is lehetne az, hogy ily szellem szive szeretni* ^megszűnjön azt a legszebb eszmét: az imádott] n­a­z á­t. ,Ö a miénk marad: “ örömtől telt szivünk,] ■J visz hangja e remény — s legfőbbképen mienk. Megy­énk. szülötte ő, itt ringa bölcseje, a dajka]­­dal, zene itt termé álmait. Vidám gyermek korát­­ itt élte át velünk. Varázs emlékezet bűvös láncz £­jkapcsai csatolják hozzánk őt. Világhírű művész, dicső hazánk fia! körünkbe! Ijösz megint: megnézni szép hazád s szülötte földe­det. Virul-e még viráng Latorcza partjain? ös Besz­­?kid ormai ha hóval leptek-é ? R­ákóczy vára hogy jó helyzetbe’ van ? lm hű karunk fogad. Őszinte] ^érzet az, mely keblünkből fakad! Légy üdvözölve itt szülötte földeden! im­itk­ol] ..vagy megint! Fogadj benn­ünket el hü testvérek, gyanánt, kik büszkén hisszük azt, hogy a mién’ ^maradsz. Babért nyújtunk neked, hiszen érdemled azt,h ^dicsőséged fénnyét ne jutalmazza ez: szivünk hő ér­­­zelme legyen becsesbb neked. Hazánk nagy Istene! ki oda fent uralgsz­, lunkácsyt, Hazánk és Megyénk büszkeségét tartsdj­a meg nekünk soká! JANKA SÁNDOR: Beregmegye tisztelt közönségéhez. Budapest, 1882. február 21-én. Megjött a rég várt pillanat s vele megjött hazánk és megyénk világszerte ünnepelt hírne­ves fia, a festőművészet géniusának fölkent mes­tere Munkácsy Mihály. Habár nem állandóan, ezúttal a miénknek mondhatjuk őt mégis egé­szen. Itt van közöttünk, el fog menni önökhöz is. S miként mi ünnepeljük őt s büszkeségtől dagadó kebellel, ajkainkon a szeretet és tisztelet igaz kifejezésével keressük fel a nagg mestert, hogy lerójuk előtte, ez annyiak által ócsárolt és barbárnak csúfolt szép magyar hazának, vi­lágra szóló művészetével szerzett dicsőségért, oly igazán kiérdemlett elismerésünk adóját, hi­szem, meg vagyok győződve, fogják leróni azt önök is, a mester szűkebb hazájának fiai és leányai. A rég várt pillanat, mely meghozta közénk a mestert, meghozta nekünk egyúttal örökbecsű alkotását a „Krisztus Pilátus előtt“ czimet viselő remek festményét is, melyet a magyar képző­­művészetnek emelt diszes csarnokban, elragad­tatva a conceptió nagyszerűségétől, melyről miként Ipolyi püspök mondá: „az Istenség di­csőségének legfölségesebb sugára ragyog le reánk!“ siet áhitatteljesen bámulni mindaz, ki a szépért és nagyszerűért lelkesülni tud. S a mily mérvben nő a bámulat szemben a fenséges művel, minőt Lionardo da Vinci és Rubens óta, megalkothatni Munkácsynkon kívül még nem adatott másnak, ép oly mérvben hódit tért fővárosunk összes köreiben a mester nem­zetéhez méltó eszme, megszerezni e festményt nemzeti műkincseink tárházának, a magyar mú­zeumnak. A mozgalom megindult s egyesek már ve­télkedve ajánlottak jelentékeny összegeket, me­lyek ma már, midőn a gyűjtés csak szűkebb körben mozog, meghaladják az ötezer forintot. A képviselőház tagjai követték az adott példát s tehetségükhöz mért összeggel járultak a nagy czél sikerének előmozditásához. S az egyes ál­dozatkész hazafiak által adott példa elől bizo­nyára nem fog elzárkózni sem a törvényhozó testület, sem hazánk szive a főváros, sem a nemzet. A nemzetben, melynek áldozatkészségére hi­vatkozni fognak a mozgalom megindítói — vagyunk mi beregiek is, kiknek megyéje a hirneves mes­ternek is szükebb hazája. S ha egyátalán köte­lessége a nemzetnek áldozni nagy czélokért, valyon megyénknek, mely adta a nemzetnek a magyar névnek dicsőséget és elösmerést szerzett művészt, nem e kötelessége elsőnek lenni azok között, kik szülötte fiának nagy alkotását a nemzet tulajdonává tenni akarják. Nem! Az áldozat oltárától nem szabad el­maradnunk s ugyanazért engedje meg megyém tisztelt közönsége, hogy a nagy czél érdekében hivatkozzam áldozatkészségére s ez igénytelen szózat kapcsán felkérjem a megye minden pol­gárát, hogy tegye magáévá az említettem szép eszmét s járuljon kiki tehetségéhez mért összeg­gel az általam e lapok hasábjain, tisztelt bará­tom a szerkesztő szíves segélyével, ezennel meg­indított gyűjtéshez. Tegye le mindenki egyaránt azon összeget, melyet nélkülözhet a nagy czél érdekében, nem nézve, hogy adománya fillér e vagy forint! Mert nem az összeg nagysága adja meg adományuk becsét, hanem a tudat, hogy mi beregiek is, kik büszkén valljuk magunkénak a mestert, az alko­tásának megszerzésére irányuló nemzeti jellegű mozgalommal szemben, tehetségünkhöz képest megtettük kötelességünket. Mint említem megyénk kitűnő szülötte a jövő hó elején körükben s megérdemlett ünnep­lésükben jelen leend. Ámde a tisztelet és szere­tet mindama jelei, melyekkel körülveendik őt, nem lennének teljesek, ha a czélnak előmozdí­tásától — megszerezni a nemzetnek nagy művét, szűkkeblűen elzárkóznának. S most még egy kérésem van Munkács és Beregszász városok tisztelt képviselőtestületeihez. Mindkét testületet mint hazafias czélokért buz­gót és áldozatkészt ösmerjük, kik nem marad­nak hátra a hazafiasság teljesítésében s ugyan­azért Munkácsy látogatása alkalmából tiszteljék meg önmagukat azzal, hogy a rendelkezésük alatt álló városi alapokból megszavazandó ado­mán­nyal, járjanak elől buzdító példával az adakozásban az egyeseknek. Abonyi Emil, orsz. képviselő. Korunk legnagyobb festészének, Munkácsy Mihály­nak dicsfény koszorújából megyénknek is jut egy sugár, melynek területén látta meg először a napvilágot azon férfiú, kit a teremtő géniusz hatalma oly magas fokra emelt, hova büszkeséggel tekint reá nem egy ország, de az egész művelt világ. Lapunk szűk kerete nem engedi leírnunk mindazon kitüntetéseket, lelkes ovácziókat, melyekkel a nagy mű­vészt újabb útjában a művészet iránt lelkesülő közönség különböző pontokon, külföldön is elhalmozá s meg kell elégednünk azzal, hogy országunk fővárosában e napok­ban végbement nagy ünnepélyességek főbb mozzanatait röviden vázoljuk. E hó 17-én délutáni fél 3 órakor érkezett a nagy művész nejével együtt Bécsből Budapestre, hol az osztrák államvaspálya állomásánál, a népek ezrei, élükön a hazai művészek testületével s a különböző intézetek, egyletek és testületek küldöttségeivel, dörgő éljennel fogadták a megérkező művészt, s a franczia kör titkára pompás ízléssel kiállított virágcsokrot nyújtott át Munkácsynénak mint Francziaország szülöttének, ki a fogadtatás által meghatva, szívélyesen szorított kezet a körülállókkal, mialatt szemeibe könyek gyűltek. Munkácsy az édes hazai föld viszontlátásának örö­métől eltelve, meghatva levett kalappal állott az éljenző sokaság közepette. Tekintetével, mosolyával igyekezett üdvözölni mindenkit, s egykori tanítómesterét Telepy Károlyt meglátva átölelte, s a két művész forró csókok­ban önté ki a viszontlátás feletti örömét s szemeikben könyek csillámlottak. Majd Telepy mondott egy igen szép üdvözlő beszé­det, melyet a nagy művész kézszorítással köszönt meg. Evva Lajos, népszínházi igazgató az irók és művé­szek körének, Zseny József joghallgató az egyetemi ifjú­ságnak, Cseh Pál az I. budapesti festők segélyző egyesü­letének nevében röviden üdvözölték a nagy mestert s utóbbi egylet tagjai egy emlékiratot is nyújtottak át neki, ki jelenlevő rokonait szívélyesen megszékolva, a lelkesült közönség éljenzései között 30 kocsiból álló menet kísére­tében egyenesen a képzőművészeti palotához hajtatott. Megtekintette a műcsarnokban „Krisztus Pilátus előtt“ czimű s az ujabbkori festészet történetében korszakalkotó képének elhelyezését, honnan szállására a „Hungáriába“ térve, néhány rövid látogatást tett még ismerőseinél, s öt óra után visszatérve, ebédhez ült nejével együtt, s számos tisztelgő társaságában tölte az időt a színházba menetelig, hol a „Szép asszony kocsisá“-t adták elő. A színházi igazgatóság által páholyukba vezetett Munkácsy pár megpillantásánál a közönség zajos éljenzésben tört ki úgy, hogy a művész és neje alig győztek eleget haj­­longani. Munkácsyékat páholyukban többek között gróf­ Zichy Jenő, Kammermayer polgármester és Türr tábor­nok látogatták meg. Ez utóbbival a művész felvonás után a színpadra ment, hogy Blaha Lujzát, régi ismrősét föl­keresse, kivel igen élénk beszélgetésben töltött néhány pillanatot. MTOKÁCST­ ÜNNEPELTEK.

Next