Bereg, 1882 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1882-05-28 / 22. szám

22. szám. Előfizetési díjak: 1 Egész évre.......................4 írt. (?) Félévre............................2 írt. X Negyed évre .... 1 írt. Sz Bereg- és Ugocsamegyei nép- K) tanítóknak s községeknek egész gj évre, előre bekü­ldve 2 frt 50 kr. [|[ Szerkesztőség: O] Hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : Beregszász, Namény-utcza 453. g] Beregszász, 1882. május 28. Vil­­ik évfolyam. Kiadóhivatal: gy pr Hová az előfizetési és hirdetési KJ díjak s reklamátiók intézendők : m Nagy Lajos és Sallay Gyula Q könyvnyomdája.BEEE&. TÁRSADAKMI ÉS MEGcTEL ÉRDEKŰ HETIERF. BEREGMEGYE HIRDETÉSEINEK és A MEGYEI KIR. TANFELÜGYELŐSÉGNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. fjo--< MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL. $ Hivatalos hirdetési díjak: $ ||) nyugta bélyeggel s igazolólappal [£) egyszeri közlésért: 1 frt 40 kr. ß 2 frt 40 kr. ifi rjh 100 szóig . H 200 szóig . © Maorin hirdetések: . — frt 80 kr. <<^ <||£ 50 szóig >100 szóig . , 1 frt 30 kr. fM, sy <ií>200 szóig 2 frt 30 kr. rfiHirdetések s a nyilttérbe Ül © szánt közlemények készpénz­ül i|) fizetés mellett fogadtatnak el (fi Ül \T..:i4^,í..-----on |... Ül «) Nyilttér sora 20 kr. í­] Egyes szára 10 kr. [f] Pünköst ünnepére. Üdv az olvasónak a béke és felvilágosodás ünnepén, melyet szokásos egyformasággal ül meg századok óta a keresztény világ; emlékéül a felvilágosodást terjesztő eszme megszületésének és tova terjedésének, emlékéül azon társadalmi nézetek meghonosulásának, szelidebb melyek a kereszténység által létesített emberibb világ­nézet folyományait képezték. A kereszténység legfőbb érdemének ünnepe ez. Azon érdemének, hogy elterjesztvén tanait a föld minden ismert népei között, bevive hozzá­­jok a civilizatió elemeit, melyek hivatva voltak arra, hogy a felvilágosodás tökéletes érvényre emelkedésének eredményezői legyenek. A szere­­tetet és a testvériséget hirdető eme tanok meg­­tisztiták az emberiség gondolkozásmódját, kiirták a pogány és a kereszténységet megelőzött zsidó társadalom korszerűtlen traditióit a kedélyekből, a zsarnokság helyébe a szeretetet és a megengesz­­telődést helyezék, a fetish imádás tökéletlen bálványai és a mindig haragvó s nem ritkán bosszúálló Jehova trónjára az engesztelődés és imádságok, rábeszélések által kiengesztelhető isten eszmét ültették. Az emberi kedély nemesbült, tisztult és tökéletesedett. A kereszténység tanai­nak elterjedése által meg volt teremtve lehető­sége annak, hogy majd egy, a létező társadalmi viszonyok közt kellő mérvben megadott felvilá­gosodás tényezőinek sikeres felhasználására képes későbbi társadalom — ezen nemes tanokat, a humanismus nagy elveinek teljes megvalósítására alkalmas s a már feleslegessé válandott, mert előítéleteknek tekinthető korszerűtlen nézetek­nél helyesebb és a tudomány elveivel össze­egyeztethetőbb nézetekkel pótolhassa. A szelíd galamb, mely fénylő glóriával körülvéve ábrá­­zoltatik s mely tüzes nyelvek alakjában hinté felvilágosodást terjesztő erejét, symbolizálja a keresztény társadalom ezen bűvös hatalmát; az a szelid galamb, mely midőn leszállt tüzes nyel­vek alakjában a vallásterjesztés nagy munkájá­nak egyszerű napszámosaira, különböző nyel­veken szólaltatja meg őket, jeléül annak, hogy a népek közti érintkezés legbiztosabb ismérve a nyelvismeret terjedése, az internationális békés érintkezés a kereszténység elterjedése által vált lehetővé, ennek világuralom felé irányuló törek­vése eredményezé azt, hogy többé már nem kizárólag háborúk vívása vagy pedig anyagi érdekek kielégítése, kereskedelem gyakorlása al­kalmával érintkeznek a világ népei, hanem meg­találván a békés és önzetlen érintkezés közös találkozási pontját, a közössé vált vagy válha­tott vallási ideált, — az ezen eszme áldásos fejlő­dése folytán létesült szellemi vívmányok közös birtoka után kezdenek vágyódni. Az emberi ismeretek terjedésének ünnepe ez, a béke ünnepe, mely arra emlékeztet, hogy a testvériség érzetét csak a kereszténység volt képes valójában meghonositani. A hivők éneke, mely örvendezve hangzik, vallásos exaltatióba ringat el. Eszembe jut és elképzelem a gyermekkor ragyogó képzelődését, mely a hitnek szivébe zárt és féltve őrzött kin­cseit örök becscsel bíróknak tartja és ártatlan kedvtelésében tündéri fénybe bontottnak lát minden képet, minden allegóriát, mi 4ezekkel a nagy kincseknek gondolt ártatlan ábrándokkal össze­függ. Legboldogabb korszaka az egyéni létezésnek, melynek nincs óhajtása arra, hogy a létezők véges vagy végtelen rendeltetése felett elmélkedjék, mely öntudatlanságában boldognak érzi magát abban a ragyogó tündérvilágban, abban az örökké, álmában, ébredésekor, mindig de mindig fénylő aranypalotában, melyet szá­mára, az emberi gyöngeségnek elpalástolása tekintetéből egy a mindenség sorsát intéző és minden létező végokának tekinthető személyes lény létezésére és a haláltól a teljes elmúlás rettentőnek látszó gondolatától való félelem el­oszlatására a halál utáni új egyéni fennmaradásra vonatkozó hit meghonosítása czéljából, egy gon­dos kéz az egyház munkás keze épített. ........Az az aranypalota aztán mennyire átalakul, az a tündérvilág hogy foszlik szerte­szét varázsütésre, mihelyt a tények, a létezők empirikus szemlélete öntudatra, igazi öntudatra ébreszti az embert. A hit akkor már nem önczél gyanánt jelentkezik, hanem a társadalom élete rendbentartásának factora gyanánt. Szükséges tényezőként, mely nélkül a sociális és politikai élet rendszeressége és az erkölcsi és jogszabályok uralmának zavartalansága mindaddig, míg az em­beriség kellőleg felvilágosulva nincs, alig kép­zelhető. A halálnak gondolata, mitől az elő­ítéletes ember fél, a túlvilági lét buzgó hivője pedig — mondjon bárki bármit, de mégis állít­ható, mert igaz — leggyakrabban irtózik, nem oly rettentő többé. A bölcsészet­tudományok elért eredményeinek tanulmányozása megnyug­tatja az embert. A tökéletes elenyészésnek a semmibe való visszatérésnek állapota nem lehet rettentő a művelt emberre, mert az az állapot és itt bátran elfogadhatjuk Büchner Lajos néze­tét, — jobb az öröklét állapotánál; illetve az el­­enyészés gondolata nem oly szörnyű mint az, hogy nem vagyunk képesek meghalni, megnyu­godni, hanem kénytelenek vagyunk élni örökké. Szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy nem egyéni nézetet hangoztatok, hanem constatálom a létezők véges természete feletti elmélkedés útján szerzett tapasztalatok folytán valóban öntudatra ébredt ember azon kedély­állapotát, m­e­l­y kell hogy előáll­jon min­denkinél, ha e kérdések fejtegetésé­­vel foglalkozik s magát azok megol­­ d­ a. KÉPZELET. Szállj, szabadszárnyú képzelet, Szállj a magasba fel!.. Lelkem kínzó gyötrelmeit, Hadd feledhessem el!.. Szállj vissza — távol, a mikor Úgy tudtam hinni én... Midőn körül röpködétt még A szerelem, s remény. * * Kéj édesen mosolyg reám, Szép arcza pírban ég,... Oly mámoros, boldogító, Körülte itt a lég... A lomb susog... szellő cseveg... Cseveg a lányka is Oly szívesen, kellemesen j Regél a kis hamis, Kezét, ha csókkal illetem, Duzzogva vonja el... „Tán jobb ha ajkad csókolom?“ Pirul és nem felel... * * * A lomb susog... mily édes igy... Szellő tovább cseveg. Ne szállj, maradj örökre itt, Te röpke képzelet. Gáthy Géza. Z ELÍTÉLT. ' (Beszély.) Irta: AIGNER FERENC2. (Vége.; — Kedves Vilma! monda az, még jobban magához ölelve a fiatal leányt. — Hát nem látja, hogy mennyire szeretem ! ?­­ — Bocsásson gróf úr, mert különben segítségért kiáltok — szólt a szegény leány kétségbeesetten és küzdött az ölyv körmei közt. — Nem addig, a­mig egy csókot nem adsz kicsi­kém ! — felesé a méltóságáról megfeledkezett férfiú és a leány ajkait minden áron megakarta csókolni. Mégis csókolja, ha e pillanatban az ajtó fel nem pattan és egy ősz férfiú nem toppan be a sznKiba — Mi ez? — kérdé kemény hangon gróf Zalár Imre, mert ő volt Véletlenül, a­mint elhaladott a folyo­són az ajtó előtt, meghallotta a zajt és kiváncsi volt tudni, mi történik és azért benyitott a szobába. A fiatal gróf megszégyenülve bocsátotta ki karjai közül a szegény varrónőt. — Menj a szobádba ! — mondá ellenkezést nem tűrő hangon fiához, a családi becsületre szerfölött büszke főur s a mint fia eltávozott, igy folytatá Vilmához fordulva:­­— Kisasszony! holnaptól kezdve megszűnt e ház tagja lenni! Ezzel nem is várva az elitélt leánynak védelmére fölhozott szavait, elhagyta a szobát. Vilma összeroskadt. A szégyen és a méltatlanul szenvedett sérelem fölötti boszankodás érzetének befolyása alatt kényekkel teltek meg szép szemei. Tehát elűzték őt ártatlanul, kihallgatás nélkül. Dh ez már mégis sok! Élete tiszta, mocsoktalan volt. Nem tett rosszat senkinek, csak jót. Lemondott boldogságáról a más bol­dogságáért és mégis a büszke, gőgös főúr kegyetlenül elűzi őt a házától. Oda­dobja a világ szájának, mint egy könnyelmű teremtést. És miért mindezt? Mert megőrizte egy ember támadásával szemben becsületét. A­mi jutalomra érdemes, hát azt gyalázattal illetik? Ily gondolatok közt küzködött a szegény Vilma s ki tudja mire vetemedik kétségbeesésében, ha Ilka grófnő Pál I- ~ * **

Next