Bereg, 1883 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1883-02-25 / 8. szám
8. szám. % Előfizetési díjak: $ 8] Egész évre........................4 írt. [?] Félévre.............................2 írt. X Negyed évre .... 1 írt. TBereg- és Ugocsamegyei népi íj tanítóknak s községeknek egész ál évre, előre beküldve 2 frt 50 kr. Szerkesztőség: Hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : Beregszász, Namény-utcza 453. IX-ik évfolyam. Beregszász, 1883. február 25. Tfl? R T1 P1 JjJljxíJÍjlj. BEREGMEGYE HIRDETÉSEINEK és A MEGYEI KIR. TANFELÜGYELŐSÉGNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. ---------O----0^0——<^o——>......... MEGJELENIK MNDE1V VASÁRNAP REGGEL. TÁRSA 30 AKt MX KS MEGcYKX KRX3KKÜ HKTXRAF. «cím Hivatalos hirdetési díjak: $ [B nyugta bélyeggel s igazolólappal ||| (|j egyszeri közlésért: (||ít 100 szóig . . 1 frt 40 kr. \§) 200 szóig . . 2 frt 40 kr. ríh Magán hirdetések: 50 szóig . . — frt 80 kr. 100 szóig . , 1 frt 30 kr. szóig . , 2 frt 30 kr.; JU Kiadóhivatal: T Hová az előfizetési és hirdetési [$| díjak s reclamátiók intézendők: [|! Nagy Lajos és Sallay Gyula f|i könyvnyomdája. | $ Hirdetések s a nyílttérije ‘I' szánt közlemények készpénz ^ !§! fizetés mellett fogadtatnak el [|| Nyilttér sora 20 kr. j|| ifi Egyes szám 10 kr. $ Kaszinóink. Mikor nagy Széchényink a kaszinók létesítését indítványozta volt, mily egészen más képe volt a magyar társadalomnak, mint ma van. Mások voltak az uralkodó eszmék, mások az emberek. Akkor a magyar köznemesség eredeti typusával, nyílt és határozott jellemével védbástyája volt annak a szabadság fának, melyért annyi vér folyt s melyért egyszer-máskor szellemileg és anyagilag, vérben és vagyonban annyi sokat áldoztunk ! Nem volt akkor váltó ; egyik ember adott a másiknak becsületszóra, kevesebb volt a perek száma, nagyobb volt a közmorál s nagyobb a családok boldogsága. Nem hirdette a sajtó, mint ma hirdeti a német zsurnál, hogy el kell hagyni pusztulni a közbirtokos osztályt s helyet adni a pénz arisztokrácziának, annak az arisztokrácziának, melynek kezdete nyulbőr kis fasippal, váltó uzsorával, pálinka mérés, melynek jövedelme 5—6 év alatt dúsgazdaggá teszi a vele fogalalkozót s koldusbotot ad annak kezébe, kié volt a föld, kinek ősei vérrel szerezték ennek minden kis részét s immár egy ezred éve lesz, hogy vérrel védelmezik annak szabadságát; vagy annak az arisztokrácziának, mely kiáll az ut közepére, pénzzel veszteget, erdőt szerez s megront ez után egész községeket s előtte erkölcsi törvény, közbecsület nincs, mert hite szerint a becsület, a pénz. Azt kérdi az olvasó, hogy mi köze e dolgoknak a kaszinókkal? Sok, igen sok, mert kisebb városainkban a társadalom központja a kaszinó s amilyen valamely városnak a kaszinója, olyan a társadalma. E társulatban szeplőtlen múltú s tiszta becsületű egyének vehetnek részt s nem áll azon pénzarisztokratáktól (?) jövő nézet, hogy a ki csalt, lopott, vagy a ki hamisan bukott s ezért büntetve volt, helyet foglalhasson becsületes egyének nyilvános társaságában. Becsületes börtön, birói elitélő végzés még soha sem állított helyre ! (Törvény előtt pedig úgy van! Szerk.) Vagy talán már annyira kihalt volna a magyar „társas körök“ kebeléből a becsület érzete, hogy ott minden megbélyegzett egyén helyet foglalhat! ? Aki a köztörvényekre hivatkozik, nem gondolja meg, hogy ezek mellett a társadalom is alkot törvényeket, különösen a becsületre vonatkozólag, mely törvények tiszteletben tartandók, mert hévmérői mindenkor a társadalmi felfogásnak, becsület-kérdésekben. Sima bársony ruha, vastag arany láncz, tömött tárcza nem fő jellemvonásai a becsületnek, megtalálhatod azt a hijnok, írnok s nyomorgó kis hivatalnokban is, pedig ez ily külső ékkel nem rendelkezik. Ami nagyon csillog és fényes, gyakran jut lelkiismeretnek s kevés vagy semmi becsületnek takarója. A ragálytól őrizkedünk, desinficiáljuk a házat ; a rákot kivágja az orvos; a kaszinók is purifikálják magukat: mutassanak utat a megbélyegzett elemnek, mert a corruptió behatolt már sok kaszinóba s észrevétlenül oly elemek kerültek be oda, melyek elveszik a kaszinók erkölcsi fényét, melylyel birniok fő kellék. Az erkölcsi világ reformálása közösen érzett szükség, melyet ma mindenfelé hirdetnek; de megkezdeni senki sem meri, s azokat, kik netalán megkezdték, egy két kellemtelen eset ne ejtsen kétségbe, mert kiséri őket munkájukban a jók biztató szava s figyelme. Társas köreinkben ne nézzünk vallásra, nemzetiségre, társadalmi helyzetre. Kis városi kaszinó nem mágnásklub: helyet foglalhat ott hivatalnok, mesterember, keresztyén és mózes vallásu egyén, de a felvételnél szigorú figyelem fordittassék a szeplőtlen becsületességre. Jó lesz a fentieket fontolóra venni s a kaszinókat becsületes emberek társaságává tenni s főgondot fordítani a felvételeknél a fentiekre: csak is igy lesznek a kaszinók valódi központjai s fénylő vezetői a társadalomnak; ellenesetben maradnak kártyázó barlangok, hol el lehet veszteni ezer esetben a család fentartására szükséges pénzt; de csak ritka esetben lehet nyerni. _________ NEMO. jf Jst . . . .y^MNÁHOZ. Hová levél szerelmem déli bábja?!.. Szomju lelkemnek Lethe-árja te! Hová levél — tündéri éjek álma — Tündér-álmoknak szellő-gyermeke ! Hová levéli?... Csillag vont-é magához? Hogy fénye tisztább, gazdagabb legyen; Avagy angyalra volt talán szüksége — S tégedet tőlem elrabolt a menny?... Hová levél?!... Szellő elvitte lelked?.. S Zefirró olvadt pálmák lombja közt; Vagy harmat lettél, kis testvéred ajki Piros hajnalban, hogy mézzel fűrészd ; Avagy talán a csintalan tündérek — Halhatlan társid — elraboljanak?.. És álmomban lelkem hozzád ragadják. Hogy csak lelkemmel, a alva lássalak?,,, Szellő ha jő, sóhajtást köldök hozzád. Vándor madárnak azt mondom: „Keresd meg!“ Visszajő ez s az, de hited se hozzák, És én lelkemmel hasztalan kereslek. — Oh! ha tudnám, hogy e véges mindenség Szívta magába édes lelkedet: Lelkem’ eltépném, s millió irányba, Szétküldeném, hogy fellelhesselek ! — Vajda Gerzon. A „Jó könyvek“ ügyében. Üdvözöljük „a magyar nyelv és közművelődés terjesztése végett alakuló megyei társulatot“, és köszönettel fogadjuk több tanító társaimmal azon kegyes határozatukat, hogy mi állásunknál fogva díjtalanul annak tagjai lehetünk. Fogadja a nagyérdemű társulat köszönetünk kifejezése mellett azon ígéretünket, hogy mi csekély erőnkkel, de annál nagyobb igyekezettel eszközei és terjesztői leszünk ez üdvös mozgalomnak! De épen ezért e sorok írója a legnagyobb fájdalommal vette tudomásul, hogy a tervezett társulat a „Jó könyvek“ terjesztését, célja kivitelére eszközül el nem fogadta, holott a szellemképzés a népnél csakis „Jó könyvek“ olvasása által eszközölhető. Márpedig egy szegény vidék lakója hogyan jut könyvhöz? A szülők nem szerezhetik meg azt gyermekük részére, mert sokszor a legszükségesebbet is nélkülözniük kell; a jobb módú pedig a piaczon oly könyvet vásárol, ami neki leginkább fog tetszeni : rémhistóriákat, erkölcsrontó ponyvairodalmi termékeket; ott leszünk hát ebben az ügyben, ahol a társulat létezése előtt valánk ; az erkölcstelenség terjedése a rész könyvek behozatala folytán nem lesz meggátolható Váljon nem az ily czólu egyesületek s ezzel együtt az iskola feladata-é, a „Jó könyvek“ terjesztése? s hogyan teheti azt a tanító is, ha a társulattól anyagilag ily jó, népies irányú könyvek kiosztása által, — nem segélyeztetik?. Én az „Egy üdvös mozgalom“ írójához csatlakozom, s ha ebben az ügyben csakugyan mozgalom lesz, a magam részéről a tagsági díjat is szívesen fogom fizetni, mert szólunk: vallásos, erkölcsös, jó érzésű, kötelességeiket és jogaikat ismerő jó honpolgárokat nevelni, mely czél elérése legczélszerübben csakis az említett irány felkarolása által eszközölhető. Csatlakozzunk az „egy üdvös mozgalom“ írójához s ez ügyben tegyünk valamint az összehívandó alakuló közgyűlésen, az alapszabályoknak ez iránybani módosítása által I.. Egy vidéki tanító. gr. Degenfeld Imre. Szül. 1810. mh 1883. febr. 19. A magyar protestáns egyháznak, kiválólag a tiszántúli ref. egyházkerületnek nagy gyásza van. Degenfeld Imre gróf, tiszai egyházkerületünk főgondnoka, a legkitűnőbb magyar mágnások egyike, a magyar gazdák egyik legjobbika, f. hó 19-én, rövid szenvedés után, csaknem váratlanul, elhunyt. Ez egyházkerületnek egyik — világi — főoszlopa dőlt el személyében . Emlékirataimból. TARKÓ ®!? TEVABARTÉLL (Folytatás.) „Nemcsak szív és akarat, kéz, váll és mell is kell a fegyverhez, borjúhoz és ágyúhoz, édes öcsém.“ — szólt hozzám Abonyi, tüzérfőhadnagy a várban és apámnak jó barátja. Mondta pedig — ezt egy reám nézve a mily nevezetes — oly szomorú emlékű alkalommal, mely a következő volt. Éppen egy hónappal voltam túl a 13 éven. Végignőztem magamon, s elégülten gondoltam, hogy elég sugár gyerek vagyok, koromhoz képest jó magas. Azt persze nem néztem, hogy karjaim, vállam, mellem fejlettsége a tizenhárom évnek is alig felel meg. Csak azt néztem, van a tüzérek közt, — amint csakugyan volt is, — olyan magasságú is, mint én. Tehát igy gondolkodva, azt mondom egy pajtásomnak: Dancs Taminak! aki már tizennégy éven is túl lehetett, s testi fejlettsége többet is mutatott: „hallod-e Tanai, jörünk a várba Abonyihoz, ő apámnak jó barátja, majd bevesz ő minket tüzérnek !“ (Várbeli szolgálatra elég fejlett testtel 14—15 éveseket is bevettek.) Ö ráállott, lánglélek lakott az ifjú keblében is. Elmentünk. Borús nyári nap volt, emlékszem, mintha tegnap lett volna. — Öröm és remény szárnyain szállottunk fel a várba! Beállítottunk Abonyi szobájába. „No fiuk, mi jót hoztatok“? „Abonyi bácsi — mondám én bátor, a férfiast utánozni akaró hangon — azért jöttünk, mert tüzérek akarunk lenni. Kérjük vegyen be bennünket. Ö végig nézett mindkettőnkön. Tarajt katonás szigorral, engem egy, bajusza alatt elmosódott mosollyak Akkor azt hittem, hogy az öröm mosolya volt, azért a lelkesültségért, mely ily gyermekek keblét is feszité. Nehány óra múlva azonban megtudtam, hogy ezen kívül a szánakozás mosolya is volt. Szánakozás irányomban, hogy kénytelen lesz azt a lelkesültséget el-