Bereg, 1891 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-08 / 45. szám

45. szám. XVII. évfolyam­ módú családok körében is csak szórványosan lehetett példát találni reá, hogy szükségét ér­zik a család női tagjai magasabb műveltségben részesítésének, az ilyenek aztán nyilvános köz­intézetek híján, magán­ú­ton szerezték meg leá­nyaik számára azt a neveltetést, amit az adott körülmények között megszerezniük lehetett. Leghamarább a római katholikus egyház ébredt föl, s jutott annak tudatára, mily erő­forrás lehet reá nézve saját egyházi érdekeinek szempontjából, ha a nőnevelést, a leendő anyák nevelését, kivált társadalmunk derekán, a közép­­osztályhoz tartozó családoknál hatalmába kerít­heti. Jelentékenyek lévén e fontosnak fölismert czélra fordítható segédeszközei is, nagy szám­mal állottak elő hazánkban a zárdai nővérek vezetése alatti leánynevelő intézetek. Ezen körülmény szülte aztán az utóbbi időben, hogy némely helyeken a protestáns egy­házak is felsőbb leányiskolákat állítottak fel. A legrégibb ily protestáns felsőbb leány­iskola hazánkban az, melyet a szatmári és né­­metii reformált egyházak, minden felsőbb egy­házhatósági támogatás nélkül, roppant erőfeszí­téssel állítottak és tartanak fenn 29 év óta Szatmáron. Csak épen a múlt 1890-ik évben jutott eszébe a tiszántúli ev. ref. egyházkerületnek, hogy kivált a közoktatási kormány magas kö­veteléseivel szemben, sokkal súlyosabb feladat egy első rendű hat osztályú felsőbb leányiskola fentartása, a kor igényeihez mérten való fej­lesztése, és egy pár gyülekezet helyi érdekein túl terjedő, sokkal általánosabb protestáns egy­házi érdek is, semhogy közönyösen elnézhető volna, miként küzd a protestáns hívek egy buzgó kis csoportja, az anyagi erejét felülha­ladó magasztos és szent körczél érdekében. — Mint hosszan nem látott, vagy egy embertö­megben sokáig észre nem vett leányával tenné az azt végre örömmel fölismerő édes anya, a tiszántúli evang. ref. egyházkerület is szeretve ápoló keblére ölelte a szatmári protestáns fel­sőbb leányiskolát, adott annak hirtelenében a mit adhatott, s azt mondta 1890-iki 173. számú határozatában : ott vannak a beregi, mármarosi, ugocsai, nagy-bányai, nagy-károlyi, szatmári egyházmegyebeli hitbuzgó protestáns egyház­tagok, az egyházakat, iskolákat alapított nagy­nevű elődök derék utódai, az apró bár, de ne­mes eszmékért felmelegedni tudó lelkes gyüle­kezetek; létezésed, fejlődésed, további föltételeit állapítsd meg azokkal. Ezen útmutatásnak, sőt egyházhatósági ha­tározatban való egyenes ráutalásnak hódolt a nevezett intézet igazgató tanácsa, midőn a szat­mári ev. ref. egyházmegye elnöksége közvetíté­sével, az elsorolt egyházmegyék espereseit, gond­nokait, számos lelkészeit és világi oszlop férfiait tiszteletteljes bizalommal meghívta és vendég­szerető szívességgel várja a közelebbi november 12-én Szatmárra, hogy egy közös értekezleten megbeszélés, tanácskozás tárgyává tegyék­ a módokat, melyek segélyével a már eddig is szép múltú felsőbb leányiskolát a kor színvo­nalára emelni, s hatalmas társával, az ott hely­ben levő Paulai Szent Vinczéről nevezett zár­dai nővérek vezetése alatt álló római katholikus jellegű nevelőintézettel szemben versenyképessé tenni lehessen. Bereg megye protestáns egyházi és világi férfiai közül több mint harminczan lettek ezen közös értekezletre meghíva. úgy általános köz­művelődési, mint különösen protestáns egyházi tekintetben sajnos volna, és nem a legkedve­zőbb világításban tüntetné föl a közművelődés ügye iránt való érdeklődést, és a protestáns öntudat elevenségét, ha a megye meghívott fiai közül valami kevés számmal jelennének meg ama közös értekezleten.­­ Mint biztos forrás­ból tudjuk, a meghívottak tiszteletére az orszá­gosan jó hírnévnek örvendő szatmári dalárda, Maróthy Margit fővárosi művésznő, és az inté­zet tanárai, tanárnői közreműködésével, érde­kesnek és több oldalú műélvezetet nyújtónak ígérkező zeneestélyt is rendez az igazgató tanács, s a november hó 2-ikáig levél útján jelentke­zőket a város legjobb családai várják, hogy szí­vesen látandó vendégeikként elfogadhassák. Tanügybarát. Jól tette, hogy megelőzött, én is azokat akartam elmondani, melyeket ő elmondott. Jobb, hogy ő kezdett szólani, az én szavaim: hadd legyenek viszhangjai az ő beszédének. Valóban szerencsésnek mondható Bereg­szász városa, hogy Istennek vngyen kegyelmé­ből, — most midőn apostolra, vezérre van szük­ség, — egy ilyen országos hitü, ügybuzgó fér­fiút­ nyert mint ő, itt még tréfából sem szeret valótlant mondani: ki ha szól, megértheti min­denki s okulhat belőle , kinek füle van a hallásra; kinek beszéde nem levegőből vett el­méleti tudomány , de tettekkel fényesen beiga­zolt való. Én részemről — mint a gazdasági egylet gyümölcsészeti s szőlészeti szakosztályának el­nöke — igen köszönöm t. barátom meleg ér­deklődését szőlészetünk ujjáalkotása s igy anyagi érdekeink gyarapítása iránt! — Hiszen ő nyu­godhatna csendesen babérjain, ő ha grófja iránt bőséges, annak érdekeit előmozdítja, eleget tett hivatásának; és mégis érdeklődik miértünk is, pedig a népünk által adni szokott jutalom ren­desen : keserű pohár, rut hálátlanság! Uraim! ezen embert meghallgatja egész Magyarország borászainak szakértelmisége: hall­gassuk meg tehát mi is s kövessük azt az utat, melyet kijelölt, melyen ő halad, melyen mun­káját már­is biztos siker koronázza! Én nem szólok az avatatlan ,,plebs“-hez, hiszen ennek most még hiába beszélünk; ennek meg­égette száját a forró kása s érzi még a sajgó fájdalmat, ez nem hisz a puszta szónak ; ennek látni kell, de ha egyszer meglátta az eredményt, akkor nem menni, hanem rohanni fog ! Én Beregszász értelmiségéhez szólok : lép­jünk sorompóba, ne engedjük kipusztulni gyö­nyörű fekvésű hegyeinkről nektárt rejtő szőlő­tőkéinket ; ne engedjük parlagon heverni a gaz­dag ereket rejtő aranybányákat; és ha a bánya beomlott, takarítsuk el a törmelékeket; tegyük még szebbé, még jövedelmezőbbé azt; biztosítsunk anyagi jólétet ez által magunknak; felvirágzást az egész bortermő vidéknek s közvetve imádott hazánknak. Francziaország már betelepítette a phyl­loxera által kipusztított területeket; küzd a peronosporával s küzdelme dija: a gazdag nye­reség, mely munkáját már is bőven jutalmazza. Európa többi országai még tethárgikus álomban szenderegnek : miért ne ébredhetnénk mi fel legelőbb? — Hiszen mi biztosra mun­kálkodunk ; Francziaország megfejtette a nagy talányt: lehető a szőlőtőkék újra­telepítése, mi csak haladjunk a megkezdett után. A telepítés az igaz, hogy sokba kerül, még többe mint Czeiner barátom mondja, mert én sem hiszem, hogy a beregszászi hegyen, va­lamire való helyen 50 forintért lehessen venni egy magyar hold szőlőt, midőn a bármely mi­­velhető földért legalább 400 forintot szí­vesen fizetnek holdanként; de nincs is nekünk szükségünk földvételre; csak azt telepítsük be a mivel bírunk, a nagy többség szintén be fogja telepiteni a magáét! Ültessünk ripáb­a vesszőket s a másik év­ben ojtsuk be azokat, hiszen ezek forgatott talajban olyan gyorsan nőnek, hogy annyi n­apennyi jövedelmet már az első évben is adnak. Én legalább a múlt évi ültetésemről annyi ves­­­szőt nyertem, hogy néhány ezer darabbal bár­kinek szolgálhatok. Az ojtás sem ördögi mes­terség; a mi népünk javarésze már megtanulta, pár év alatt pedig tudni fogja apraja-nagya. Más bortermő vidéken az egész érdekelt­ség aktióba lépett s az értelmesebbek k­énysze­­ritik magukkal haladni a gyávábbakat. Én azon­ban a kényszer munkának sohasem voltam barátja, mi haladjunk a magunk jószántából s hadd kövessenek mások is önkényt, minden kény­szerítés nélkül !c Én a haladásnak azon útját tartanám leg­biztosabbnak, melyet a gazdasági egyesülettel karöltve tennénk s annak égise alatt munkál­kodnánk, mert az egyletnek vannak szakemberei, kik a munkát czélszerű­en vezetnék s egyönte­tűvé tennék. Terjesszük ki azért minél szélesebbre a gazdasági egyesület védő szárnyait; tegyük le­hetővé, hogy csekély díjfizetés mellett minden szőlőbirtokos beléphessen abba — s termelési áron — elláthassa magát ell­ent álló amerikai alanyokkal s más kész szőlő oltványokkal. A gazdasági egyesület azonban csak úgy felelhet meg várakozásunknak, ha azt nem csak mi gyámolítjuk, hanem a magas kormány se­gélyét is számára megnyerhetjük , mert a tele­pítésre pénz, még­pedig igen sok pénz kell! Igen rosszul fogják fel azon városi atyák helyzetünket, kik a magas kormá­nynál itt ame­rikai telepet akarnak felállittatni. Hiszen ebből a város közönségének nem sok haszna volna; mert ezen telep felett a magas kormány ren­delkeznék s ennek készletét megosztaná arány­­lagosan az egész hazában ; de ha a város is a gazdasági egyesület gyámolitásán igyekszik, akkor a készlet mind köztünk marad, mert a gazdasági egyesület idegeneknek nem ad addig el semmit, mig mi szükségleteinket ki nem elé­gítjük. A város azon nemes igyekezetét, hogy te­lepiteni akar , s rendkivül tisztelem ; csak hogy igen csodálom, miszerint a városi atyák szak­értőket soha semmi fontosabb ügyben meg nem kérdezn­ek, de mindig azoknak hisznek, kik leg­hatalmasabb szónokok. A­mint megjárták már a kölcsön konver­­szióval , éppen úgy meg fogják járni a szőlőtele­pítéssel is, mert a város nem fog telepíteni hol­danként 1000 forintból, mivel hiányozni fog a pénz és a szakértő kezelés s ha még ezekhez egy kevés hűtlen sáfárkodás is járuland, úgy el fogja mondhatni a nemes tanács: „d­eum et operám perdicti“. Kár egyszerűen félre­dobni oly nagy hord­erejű ajánlatot, mint a­melyet a gazdasági egye­sület tett, hanem lehetne az érdekeket kölcsö­nösen egyengetni s igy a jó ügyet diadalra juttatni. A városnak, hogy magának is elvégre kezdeményezni kell, bizonyos dolog, próbál­kozzék meg a munkával; szakértő közeg hiá­nyában azonban igen elég lesz a szőlő felerésze telepítéséhez fogni, másik felét pedig a gazda­sági egyesülettel kezet fogva plántálja be. Így aztán hiszem, hogy sikerülne a betelepítés ne­héz munkája. Fő dolog azonban, hogy a telepítés töme­ges legyen , mert a szanaszét levő csekély te­lepeket a madarak teszik tönkre, mint ezt az idén is tapasztalni elég alkalmunk volt. Most egyelőre nem szólok többet, de te­szek­ azonban, ha szükség lesz rám, mindig sorompóba lépek. Zágoni Károly: Viszkaog a „Szüretünk“ czmm­ű czikkre. Nagy érdekkel s élénk figyelemmel olvas­tam a „Bereg“ 43. és 44. számaiban Czeiner Nándor barátom „Szüretünk“ czimü szakavatott czikkét. BERE­Gi Beregszász, 1891. november 8. «Beregszászi korcsolyázó egyesület.» Meghívó. A „Beregszászi korcsolyázó egyesület“ I. évi november hó 15-én vasárnap délelőtt 11 óra­kor a „Beregmegyei Kaszinó“ társalgó szobá­jában tartja meg évi rendes közgyűlését, melyre az egyesület tagjai ezennel tisztelettel meghi­vatnak. A közgyűlés tárgyai: 1. Elnök jelentése a lefolyt 1890/91. évről. 2. Az 1890/91. évi számadás bemutatása. 3. Az egyesület tisztviselőinek és választ­mányának választása. 4. Elnöki előterjesztések. 5. Indítványok. A közgyűlést megelőzőleg h­all órakor ugyanott a választmány tartja ülését. Beregszász, 1891. november 7-én Matavovszky Béla, az egyesület elnöke. H­i­r­e­k. * Legfelsőbb adomány. Ö császári és apos­toli királyi Felsége: a kis-szolyvai görög kath. hitközségnek, templom­­ és iskola helyre­állítására, 100 frt segélyt méltóztatott magán­­pénztárából legkegyelmesebben adományozni. * Kinevezés. A magyar királyi pénzügy­ügy miniszter V­l­a­d­ár Endre rimaszombati kir. pénzügyigazgatósági I. oszt. fogalmazót a be­regszászi kir. pénzügyigazgatósághoz II. oszt. pénzügyi titkárrá nevezte ki. * Elismerés: Oberschall Adolf a kassai kir. ítélőtábla elnöke a beregszászi kir. tör­vényszéknek f. évi október hó 19 től 25-ig be­zárólag általa személyesen teljesített időszaki felügyeleti megvizsgálása után székhelyére visza­­térve, Arnold Sándor kir. törvényszéki el­nökhöz terjedelmes leiratot intézett, melynek bevezetésében kiemeli, miszerint kedves köte­lességének ismeri a legmelegebb elismerésének kifejezése mellett kijelenteni, hogy első sorban Arnold Sándor kir. törvényszéki elnök fárad­­hatlan munkásságának, folytonos éber ellenőr­zésének köszönhető az, hogy a törvényszék ügy­menetében a hivatali állásának 1887. évben tör­tént elfoglalása alkalmával létezett kedvezőtlen állapotokkal szemben az ügyvitel minden ágában

Next