Bereg, 1893 (20. évfolyam, 1-54. szám)

1893-03-26 / 13. szám

13. szám. XIX. évfolyam. B­E­R­E­G­ dasági terményen kívül, egyébb kereskedelmi, vagy ip­ari czikk, sem megőrzés, sem olcsó előleg nyerhetés czéljából beraktározva nem volt. Ez világosan mutatja, hogy kereskedőink és iparosaink még nem ismerték fel azon elő­nyöket melyek részükre az áruraktári intézmény­nél kínálkoznak. Pedig a társadalomnak talán egy osztálya sincs annyira reáutalva a hitel, még­pedig olcsó hitel igénybe vételére, mint a kereskedő és ipa­ros, mivel mindkettő állandóan hitelezni kény­telen vevőinek még akkor is, amikor neki az ő beszerzési forrásánál »még«­, vagy »már« nincs hitele. Előáll most az az eset, hogy ilyen körül­mények között lassan­ változás következik , mond­juk kezd kitavaszodni és elérkezik az ideje an­nak, hogy a tavaszi és nyári czikkek beszerez­tessenek a szokott forrásból. Igen de ott esedékes tételek vannak, melyeket a kereskedőnek előbb ki kell egyenlíteni, ám­de az ő pénze részint adós vevőinél, részint pedig téli áraiban fekszik. Mit cselekszik már most? Hitelezőjét ki kell elégítenie, adósainál pénze biztos helyen van ugyan de nem folyósítható, talán nem is ese­dékes új évig; téli áruit nem adhatja el, mert arra vevőt nyáron nem kap, hacsak nagy vesz­teséggel nem akarja el­kótya­vetyélni, miután sok pénze fekszik benne. A dolog igen egyszerű: téli áruit beviszi az áruraktárba és ha sehol a világon már hitele nem volna is, ott adnak neki 6%%-ra hitelt az áruk 75%-a értékében. Mikor a tél beköszönt, kiváltja a téli árut, és berak­tározza a nyárit, ha arra ismét szükség lenne. Iparosok kik télen át előre dolgoznak mint asztalosok, szabók, stb. kik már kész árukkal rendelkeznek, vagy anyag készletük nagy, de czikkeiket csak nyáron értékesíthetik, igen de addig újabb anyagra, más anyagra van szüksé­gük hogy dolgozhassanak, hitelük már ki van merítve, élniök azonban kell, nekik is, segéde­iknek is, hogy segíthetnek magukon ? Felelet: Beraktározzák értékeiket és vesz­nek előleget reá. Vidékünkről nagy kivitel van Fiume és Oláhország felé dongákban. Az itteni keres­kedő megveszi a friss dongát, ki is fizeti az árát, de azt akkor még szállítani nem lehet, mert nyers, értéke kevesebb és szállítási díja roppant nagy, a száraz dongákéhoz képest. A dongák­nak jó szellős helyen ki kell száradni, de addig az itteni kereskedőnek benne fekszik a pénze, holott arra nagy szüksége volna, mert vagy ifjabb dongákat vagy­ más árut vehetne a most előnyös árban. Hogy segíthet baján? beraktá­rozza a nyers dongákat az áruraktárba hol ki szárad, s vesz fel rá előleget melyen újabb don­gákat vásárolhat mire újabb előleget vehet fel. S igy az egész üzletben nem az ő tőkéje hever, hanem nagyrészben az áruraktáré, mig ő a 6%%-os pénzen 20% hasznot hajtó további üzleteket köt. főnöke. Ez egy igen szép állás, sőt a mint lát­szik nyugodalmas is. Nyugodalmasabb és szebb még csak egy állás van: a számvevőszéki el­nökség. Itt, a sajtóirodában termeli Bérezik az ő vígjátékait, melyekkel »bukni is dicső,« de még dicsőbb, ha a pályadijjakat elüti mások orra elől. És Bérezik Árpád ez esztendőben két vígjátékkal győzött. Mind a kettővel pályázott a nemzeti színháznál is, az akadémiánál is. A nemzeti színháznál a Mai divat-tal leverte a sa­ját Pápá-ját, a nemzeti színháznál pedig azért nem verte le a Pápá-jával a Mai divat-ot, mert ezt időközben visszavonta, miután a nemzeti színháznál elsőnek érkezett be. A Mai divat csúnyán megbukott, a Papa sorsa még függő­ben van. De Berczik Árpád nemcsak a sajtóiroda főnöke, hanem veterán író is. Írói körökben ha­tározottan visszatetszett, hogy részt vett a pá­lyázatban. Ennek a visszatetszésnek egy finom gúnnyal megirt tárczában adott kifejezést a Magyar Hírlap, mely jubiláló örömében sem feledte megjegyezni, hogy vannak különben kor­rekt dolgok, melyek­­ nem illenek. S a Ma­gyar Hírlapnak ezúttal is igaza van, mert való­ban a legoktalanabb dolgok közé tartozik, hogy egy író részt vegyen irodalmi pályázatokban. Régi neves íróknak nincs szükségük sem aka­démiai, sem színházi bírálók koszorúira s kez­dők elől elszedni az aranyakat és a babért nem virtus. Hozzá Bérczik Árpád gazdag ember is s már hiába, a skriblerek rósz­májú emberek s nem szűnnek meg gyöngéd czélzásokat tenni És igy van a zsindelylyel is. Zsindelyt csak vagyon számra érdemes hozatni, mert igy ol­csóbb, csakhogy a zsindelynek jó födött he­lyiség kell s ezenkívül pénze is fekszik bent a ke­reskedőnek, részint addig mig eladhatja, részint azon túl is. De miért n­eveztesse ő a pénzét esetleg hónapokig zsindelyben, mikor ő 6%%-ra arra előleget kap, az áruraktárban, és helye sincsen a zsindely számára? Rajta is az áru­­raktár segít. Cséplőgéptulajdonosok gépeikkel, kovácsok, lakatosok vaskészleteikkel, vagy kész áruikkal, gazdasági gépekkel, ekékkel, bőrrel, bőr- és fa­áruikkal minden más ipari és kereskedelmi czik­­kel, szövettel, posztóval, olajjal, szes­szel, stb. stb. akár beraktározás akár előleg felvevés czél­jából egyedül az áruraktárakhoz forduljanak. Csak ott hol a nagy­közönség az előso­rolt esetekben is igénybe veszi ez intézményt lehet állítani hogy az áraktár czélja teljesen fel van ismerve. Ezek után, röviden ismertetve e fontos köz­­gazdasági vállalat czélját és jelentőségét, fel­hívjuk reá kereskedő- és iparos közönségünk figyelmét. A beregi ev. ref. egyházmegye köz­gyűlése. — Márczius 21—22. — A beregi ref. egyházmegye e hó 21-én és 22-én tartotta meg tavaszi rendes közgyűlését, melyen úgy a lelkészek, mint az egyházak kép­viselői teljes számmal jelentek meg. — A gyű­lés iránt nagy volt az érdeklődés, mert ezen kellett az esperesi állásra beadott szavazato­kat felbontani. Egyházi részről Nagy Sámuel jándi ref. lelkész tanácsbiró, világi részről Uray Imre fő­gondnok elnököltek. A tárgysorozat megkezdése előtt mindkét elnök kegyeletes szavakban emlékezett meg az egyházmegye volt esperesének Peterdy Károly­­nak haláláról.­­ Kiemelték az egyházmegye kormányzása, különösen a tanügy terén szer­zett elévülhetetlen érdemeit, megemlékeztek ar­ról a kiváló tapintatos modorról, a mel­lyel az egyházmegye életét vezette s a melynél fogva ebben az összetartó szeretet lelke volt. Uray Imre gondnok indítványozta, hogy emléke jegy­zőkönyvben megörökíttessék és hogy felállítandó síremlékének költségeit az egyházmegye fedezze, mely indítványok egyhangúlag elfogadtattak. Elnöklő gondnok azután jelentést tett az­­arról, hogy ő abban a zavarban, a­melyet az esperes váratlan halála okozott — elrendelte az esperesi állásra a szavazást, a­nélkül, hogy a törvény idevonatkozó rendelkezését megnézte volna s csak később győződött meg róla, hogy eljárása törvényellenes volt, mert neki csak ak­kor lehetett volna a szavazást elrendelni, ha erre az egyházmegye közgyűlésétől meghatal­mazást kap. Ezek előterjesztése után kijelentette, arra nézvést, hogy a szerencsés szerző gyako­roljon valamelyes jótékonyságot a Garai-féle bankókkal különösen s a Teleki-féle aranyok­kal is, főként, ha a Papa is megbukik. S most éppen eleget, talán nagyon is so­kat írtam irodalomról, színháról. Szinte kedvem volna önöket elvezetni a t. házba. De hát nem akarok önökkel áprilist járatni április előtt. Mert a t. Házban ez idő szerint a zárt ülések vannak divatban. Világos, hog­y ezek az ülések a legérdekesebbek. A zárt ülésekre még a fél­holt honatya is elviteti magát, mert itt aztán sans géné lehet veszekedni, gorombáskodni, a­mi különben a nyílt ülésekről sincs­­ kizárva. Csúnya egy mesterség ez a politika. Egy szörnyeteg, mely egymásután falja föl az embe­reket. Egykor hatalmas, népszerű emberek hir­telen lezuhannak a piedesztálról, intaktnak vélt emberek egyszerrre csak besározva, bekormozva jelennek meg előttünk, de úgy, hogy az édes­anyjuk sem ismerne rájuk. A legkevesebb azok­nak száma, kik tárgyilagosan képesek megítélni embereket és azok cselekedeteit. A túlnyomó többség ideges, gyanakvó, könnyen fellobbanó. Soha ily hamar nem rántottak kardot egy sem­miért. Ne, ne kívánják, hogy a t. Házba vigyem. Különben is már készülődnek hazafelé a hon­atyák, a húsvéti vakáczióra. Az ő dolguk, hogy beszámoljanak viselt dolgaikról önöknek és (már akinek van) ki-ki a­­ feleségének. Vajjon melyik beszámoló lesz a nehezebbik ? hogy a teljesített választást nem tartja érvé­nyesnek, s a szavazatokat felbonthatóknak, ha­nem kéri a közgyűlést, hogy a szavazás elren­delése iránt intézkedjék. A világi elnök ezen előterjesztése és ki­jelentése után nagy vita keletkezett, a­melyet az elnökség erőszakos magatartása csak mérge­sebbé tett s a­mely elvégre is a közgyűlés tagjainak kettéválasztására vezetett. Tudva levő ugyanis, hogy az esperesi ál­lásra két jelölt állott egymással szemben: Sütő Kálmán somi és Kallós Tivadar beregszászi lelkészek. Uray Imre gondnok az utóbbi meg­választásában buzgólkodott s mindent elkövetett, hogy a többség ezé legyen. Ennek daczára már a gyűlés előtti napokon tudva volt, hogy a beadott szavazatok többségével Sütő Kálmán lett megválasztva. Uray Imrének a választások alatt tanúsított magatartása a közgyűlés tagjai­ban azt a benyomást keltette, hogy kijelentése nem a törvény megvédése, hanem pártérdekből történt, azért ellene a hangulat már a vita ele­jén izgatott volt. A vitában mindkét párt emberei s az egy­házmegye ügyésze is részt vettek. A Sütő-párt emberei kifejtették, hogy a szabályellenes eljá­rás daczára az elnök indítványa el nem fogad­ható, s a szavazatok felbontandók, mert az el­nök az előző gyűlés határozata alapján jogosan rendelte el a szavazást, miután a lemondás foly­tán megürült esperesi állás a Peterdy Károly halálakor újólag betöltöttnek nem tekinthető , mert ha szabálytalanság követtetett el, úgy a miatt, miután a közgyűlés jogköre lett meg­sértve — csakis a közgyűlés panaszkodhatnék, ez pedig az elnök eljárását elfogadhatja, de ezektől eltekintve egy tényleg megejtett szava­zás szabályos vagy szabálytalan volta felett az egyházmegye közgyűlése nem ítélhet, ez tör­vénykezési dolog, e felett csakis az egyház­megye törvényszéke ítélhet s ezek alapján in­dítványozták, hogy a közgyűlés rendelje el a szavazatok felbontását.­­—: A Kallós párt hívei ezzel szemben az elnök álláspontját vitatták többé kevésbé okos és higgadt modorban. Ezek után következett az elnökségnek egy olyan erőszakos enuufiatiója, melynél nagyob­bat autonóm testületen aligha mert valaki el­követni. Midőn ugyanis a kérdést szavazásra kellett volna bocsátani, az egyházi elnök kije­lentette, hogy miután a világi elnök felett a közgyűlés nem bíráskodhatik, az elnökség a kérdést szavazásra nem bocsátja, hanem az ügyet az egyházkerület elé terjeszti. Ezen kijelentés a közgyűlés többségében a legnagyobb felháborodást idézte elő s ha az egyházmegye ügyészének erélyes, de mindamel­lett higgadt hangú tiltakozása a felháborodás­nak élét nem veszi, talán komolyabb következ­ményei is lettek volna, így azonban a többség megelégedett azzal, hogy tiltakozását kifejezve, a gyűlésről tüntetőleg eltávozott s abban többé nem is vett részt. Uray Imre eljárása, — a­ki az elnökség kijelentésének értelmi szerzője volt — kétség­kívül nagyon kihívja a bírálatot. Először is min­den gyűlés ügyrendjének első és főszabálya az, hogy mindenki csak oly ügynek a tárgyalásá­ban vehet részt, a­melynél személyesen érde­kelve nincs.­­­ Ez ellen a cardinális szabály ellen vétett Uray Imre akkor, a midőn ő a közg­yűlés vezetését akkor is kezében tartotta, sőt a vita menetére befolyást gyakorolt, a midőn az az ő intézkedései felett tanácskozott.­­ Ezen eljárásával igazolta azt a vádat, hogy elő­terjesztésében nem a törvénytisztelet, hanem pártérdek vezette. De még inkább igazolta ezt a vádat azzal az erőszakos eljárással, hogy a szavazást nem rendelte el. Nem áll az, hogy a közgyűlésnek nem volna joga az elnöki előter­jesztés fölött határozni s adott esetben annál kevésbé, mert hiszen ő előterjesztése kapcsán azt az indítványt tette, hogy az esperesi állásra új szavazás rendeltessék el, e ffelett az indítványa felett a szavazást okvetlenül el kellett volna rendelnie. Az elnökség határozata ellenében a több­ség nyomban fellebbezést jelentett be s az mint értesülünk már el is készült. Mindenesetre sajnálatos dolog, hogy egy kicsinyes párt­érdek miatt az egyházmegye kor­mányzásában hosszabb ideig hiányozni fog a vezetés, mert ezzel az esperesi állás betöltése előreláthatólag hosszabb időre elhalasztatott. Székely Huszár, Beregszász, 1893. márczius 26.

Next