Bereg, 1898 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-11 / 37. szám

37. szám. — XXIV. évfolyam: Megjelenik minden vasárnap. Beregszász, 1898. szeptember 11. TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKÜ HETI LAP ELŐFIZE­TÉSI ARA: Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. — Egyes szám I!­­ki Nyilttér sora 20 kr. — Hirdetési bélyegdij 30 kr. — Hirdetések árszabály szerint jutányosan számíttatnak. — Felelős szerkesztő : JANKA SÁNDOR. Főmunkatárs: KÖNYE NÁNDOR. SZERKESZTŐSÉG: Beregszászban Fürdő-utcza 720. sz. KiAl­ólliVATAL: Beregszász Namény-utcza 503. szám, hol az előfizetés hirdetés és nyílttéri díjak fizetendők. ------ Hirdetések készpénzfizetés mellett közöl­tetnek. — Halász Ferencz miniszteri osztályta­nácsos arczképének leleplezése Mun­kácson. F. hó 3-án a délutáni gyorsvonattal érkezett Halász Ferencz volt beregszászi kir. tanfel­ügyelő kir. tanácsos, jelenleg ministeri osztálytaná­csos Munkácsra. A pályaudvaron nagyszámú ba­rátai, ismerősei, s tisztelői várták és fogadták. Va­sárnap délelőtt az állami elemi iskolai tanítótes­tület küldöttsége tisztelgett nála s a testület ne­vében Porcsalmy Lajos fölkérte őt s kedves nejét, hogy szíveskedjenek a millenáris leányiskolát meg­tekinteni. Az iskola előkelő közönséggel telt meg, ott voltak Nedeczey János orsz. gyűlési képviselő, Kuliszeky Ernő kir. tanfelügyelő, Forgách János apátprépost, Sütő Kálmán esperes, Cseh Lajos polgármester, a városi elöljáróság több tagja, Ros­­kovics kir. táblai biró s a járásbíróság tagjai, az ál­lami iskolai gondnokság, a főgymnáziumi, — pol­gári leányiskolai, — elemi iskolai és kisdedóvodai tantestület stb. Az iskol­a megtekintése után a ta­nácskozási terem ízléssel diszitett termében Sárkány Gábor állami elemi iskolai­­gazgató, a beregme­­gyei tanító egyesület elnöke, az ünnepeltet kö­vetkező szép beszéddel fogadta : „Mélyen tisztelt vendégek ! Nagyságos mi­nisteri osztály tanácsos Úr! Ama szép és maradandó emlékek, melyek Beregvármegyében Nagyságod itteni működéséhez fűződnek, ama kiváló jóakarat, melyet Nagysá­gos ministeri osztálytanácsos úr magas állásában a kulturális törekvések, a m­agyarországi tanítói kar, azok között irántunk, bereg megyei tanítók iránt, folytonosan tanúsít, nemcsak megerősítik bennünk a becses személye iránt érzett hálás tiszteletet és ragaszkodó szeretetet, hanem azt napról-napra, fokról-fokra emelik és öregbítik. A sziveinkben honoló állandó tisztelet sug­l­­mazta tanítótestületünknek, hogy Nagyságod arcz­­képét e diszes, millenáris leányiskola számára, — melynek felépíttetését igen nagy részben Nagyságod buzgalmának, irántunk való nemes jóakaratának köszönhetjük, — lefestesse. Íme itt van előttünk a szívós kitartást, fenkölt gondolkozást és nemes szívjóságot fel­tüntető arczkép. A mi tulajdonunk marad Ez az arczkép lesz a mi talizmánunk az élet küzdelmei között, ez fog bennünket serkenteni a csüggedést nem ismerő munkára, e­l város tanügyének mi­nél magasabb niveaura való emelésében. E szép kép birtokában el fog tűnni soraink­ból minden kicsinyes, önérdekből származó vissza­vonás, egyenetlenség, mert nem akadhat közöt­tünk oly gyarló lélek, aki egyenetlenség szitása ál­tal a Nagyságod által lerakott hasznos intézmények békés fejlődése elé akadályokat gördíteni merne. E kép láttára mindenkor buzgó ima fog aj­kainkon fakadni, kérve az Egek Urát, hogy Nagy­a­ságodat e drága haza tanügyének felvirágoztatására, tanítóság és kedves családja boldogítására, igen sokáig tartsa meg ! Éljen ! “ E beszéd közben hullt le a lepel az állami elemi iskolai tantestület által Zahoray János festő­művés­­szel festetett arczképről, mely az ünnepeltet bereg­­vármegyei tanfelügyelő korából ábrázolja meglepő hűen. Az ünnepelt megható remek beszédet idé­zett a tantestülethez s a közönséghez, megköszönte e reá nézve igen kedves megemlékezést, s buzdító szavakat intézett a tanítótestülethez, kívánva, hogy úgy folytassa ennek minden tagja azt a szép, ne­mes feladatot teljesítő működését a magyar nem­zeti kultúráért ezután is, mint eddig, a melyet ő kiváló figyelemmel kisért mindig és fog kisérni ezután is. Az ünnepelt kedves nejét a tanitó-testület egy szép csokorral lepte meg s ezután 2 ómkor a „Csillag“ szállóban gyülekezett össze a közön­ség, hol 150 teritékü diszebéd követte a szép, em­lékezetes ünnepélyt, az ebédet Moskovits Károly a legnagyobb igényeket is kielégitőleg rendezte kifogástalan fölszolgálással. A diszebéd folyama alatt Nedeczey János orsz. gyűlési képviselő szólalt fel első helyen s méltatva Halász Ferencz örök érdemeit, e várme­gye s Munkács város érdekében kifejtett buzgó­­ságát, szeretetét, éltette őt. Halász Ferencz a vá­ros közönségét, s ennek páratlan képviselőjéért Nedeczey Jánosért, Cseh Lajos Halász Ferencz­­néért, Tulcsik Ferencz költői formában, szellemes felköszöntőt mondott Halászért. F­azekas Béla rendőrkapitány Sárkány Gábor­ért emelt poharat, s szép beszédben méltatta azt a példányszerű működést, melyet e tanító testü­let igazgatója úgy a kulturális, mint közgazdasági, s a munkácsi közügy javára évtizedek óta kifejtett, melyre az egész tanító testület s e város méltán lehet büszke. Az ebéd a legvidámabb hangulatban folyt le, s 5 óra tájban ért véget. A jelenvoltak egy feled­hetetlen nap emlékével távoztak. Halász F. pár napig maradt körünkben, innen Beregszászba tá­vozott. Munkácsi. A „BESEG“ TÁRCZÁJA. A múlt. Régen volt az, mikor én még Nóra mellett elaluvék, Mikor dajkám azt dalolta: „Tente baba, haja-baja!“ Mikor reggel felébredtem, Jó dajkám ott ült mellettem, Éjjel-nappal őrizgetett, Áldja meg az Isten őtet. Bizony, réges régen volt az. Talán bizony nem is igaz. Huszonkét év, hogy eltellett. Búbánat, szenvedés mellett. Huszonkét év ! De nagy idő ; Egyik a másik után jó ; Egyszer sírunk, majd nevetünk; Hol örülünk, hol kesergünk. Még­is a nagy bánat mellett. Hogyha néha elmerengek , rá­nézek öreg dajkámra, Egyetlen egy jó anyámra : Szivem örül, lelkem reszket, Szépnek látom az életet. Félre téve bánatomat­ Vígan élem világomat. Kovács Aladár. X\\\\\VNVJA>\V.SVf.V\\\NVí­ V.\\\\\ N\Vf.V\\\\\ VSW.VV ■V­.'­V­­V .'■* Vármegyei közélet. — A nagy-beregi tüzkárosulta­k segélye­zése. A földmivelésügyi m- kir. miniszter Nagy- Bereg község elöljáróságának kérvénye folytán az ottani tüzkárosultak részére a m.-szigeti m. ki r. erdőigazgatóság ottani kincstári faraktárából 28­18 drb fenyődeszkát és 8510 drb fenyőléczet oly módon engedélyezett, hogy az ezen kedvez­ményt igénybe vevő tüzkárosultak a részükre en­gedélyezett fűrész­anyagokat a rendes árszabály­­szerű árak 25 százalékával olcsóbban vásárolhat­ják meg. Gazdasági vándortanitó. A földmive­lésügyi m. kir. miniszter Gyu­lay Károly eddigi gazdasági vándortanitó helyett vármegyénk terü­letére Székely Jenőt nevezte ki. — Statisztika. A m kir. statisztikai hiva­tal 1 évi julius havi füzetéből közöljük a követ­kezőket: Julius , hóban vármegyénk területén szü­letett élve 620, halva 9. Elhalt 7 éven alul 281, 7 éven felül 190, összesen 471. Tehát július hó­ban népszaporodás 149. Házasságkötések száma 56. Július hóban következő községekben múlta felül a halálozási esetek számát a születési esetek száma, u. m. Bereg-Ujfaluban 3 születési­ esettel szemben 9 halálozás, Hársfalván 4 születési eset s 12 haláleset, Váriban 5 születés s 11 halálozás, V.­Naményban 4 születési eset s 11 haláleset s végül Munkácson 38 születési esettel szemben 44 haláleset fordult elő. Mutatvány a „Nolibertak“ czimü társadalmi regényből. Irta: Buday Sándorné. VIII. Fejezet: Ellen látománya. Az Agda fedélzetén. Willy ismét elutazott a selyemvölgyből ipar­­czikkeivel Liverpoolba, otthagyva a várromokat. Ellen betegsége óta nem volt lent az erdőben, egy délután vágya támadt odamenni, s otthagyta a világító torony vihartól edzett komor falát, mely­nek éle árnyat vetett föl az égbe. Ellen ott járt bent újra az erdő titokteljes magányában, mely­nek vén fái lustán terjesztették ki álmos karjaikat, lombjai mögül sürü homály pislogott elő. Ellen csak ment tovább az alkonyat árnyában, aztán valami fuvalom lendült meg az erdő mélyéből, mely végig simogatta lágyan arczát és az mintha egy titkot hozott volna magával, melyet Ellen nem értett meg. Csakhamar bealkonyodott, halk zúgás támadt a százados fák soraiban és sötét regék keltek életre, a fák babonás félelemmel súgtak össze, halkan beszélgetve. A vén torony harangja végig­­dugta az Angelust az alvó vidék fölött; friss erdei széna illatát Ellen felé hajtotta a friss füvek fö­lött kalandozó szél. Ellen egy terebélyes eperfák­kal beültetett helyhez ért, melyet a selyembogarak táplálása végett tenyésztettek és használtak a se­lyemvölgy lakói. Ellen az üde illatos szénaren­de­ken belépett a nagy eperfa-erdőbe s beljebb hatolva, egy erdővé vált, félig elvadult ódonszerű parkban találta magát, hol roppant nagyságú fák és sűrűn benőtt bokrok bontakoztak ki az est szürkeségé­ből ; a parkban egy félig romban heverő kastély­­szerű épület állott. Ellent nagy félelem és gyáva­ság lepte meg egyszerre, mely arra késztette, hogy fusson innét. A park fáiba csodálatos jelek voltak vésve, különös formájú betűk és keresztek, mintha év­százados titkot rejtettek volna az égnek meredő mohos sudárfák, melyek alatt korhadt kőpadok álltak. A fák homálya alatt egy Herkules szobor nyitotta ki egy kőoroszlánnak száját, melyből haj­dan vízsugár szökhetett a magasba, mellette egy oszloptöredéken plasztikai majomcsoportozat volt, közepén egy fejetlen nympnával, halat emelve töredezett kezében, ennek tátott szájából is víz ömölhetett egykor. Hátul az ódon épület hosszában elnyúló já­vorok és gesztenyefák kíváncsian nyúltak be az anyafalig, melynek az egyik gömbölyű rostélyzat­­tal bevont ablaka alatt egy elhagyatott sirhant volt, bemobosodott, behorpadt, félrebillent Mrkő­­oszloppal, ennek rozsdamarta vaskeresztjéből egy darab lent hevert a sirhanton; régi idők avult emléke volt e sír, melyre a fa óriások hosszú árnyat vetettek. Az elpusztult kastély rommarad­­ványai között zajos élet volt ott, néptelen, üres volt az egész területe. A mohos aljú sírkeresztet szorosan oda kötötte a fához és ablakrostélyhoz,

Next