Bereg, 1899 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-26 / 13. szám
13. szám. — XXV. évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Beregszász, 1899. márczius 26. TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKÜ HETILAP BEREGVÁRMEGYE, A BEREGVÁRMEGYEI MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS A GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. ELŐFIZETÉSI AKA: Egész évre 8 kor, félévre 4 kor, negyedévre 2 kor. — Egyes szám 20 ill. Nyilttér sora 40 111. — Hirdetési bélyegei,1 60 Hl. I..— Hirdetések árszabály szerint jutányosan számíttatnak. -----Felelős szerkesztő : JANKA SÁNDOR. Főmunkatárs: KOSÁRI (KRÉMER) ISTVÁN. SZERKESZTŐSÉG: Beregszászban Fürdő-utcza 720. sz. KIADÓHIVATAL: Beregszász Namény-utcza 503. szám, hol az előfizetés hirdetés és nyílttéri dijak fizetendők. ------ Hirdetések készpénzfizetés mellett közöltétnek. — A „BEREG“ TÁRCZÁJA. Verses könyvemből. Remény . . . Remény, ha szállsz is csüggedt szárnyakon, Szivünkbe majd visszatérsz te ismét, Mint az útját megtett vándormadár, Nem hagyva el hűtlenül a fészkét! A hála, Ne nyílj, ne nyílj ki te szép Ősvirág, Miért neked egynk napsugara ? Jobb, hogy ha lombjaid között maradsz, E mai kor csak elhervasztana ... .. Hálát ne várj ma, ne senkitől sem ; Hát tégye jót, csak ez a kérdésem ? Emlékek. Kergettem egykor én is gondtalan’, Illatos mező, pillangóidat; A lepke rég’ eltűnt s meződön im’ Csak egy csalódott férfisziv maradt... Oh szedtem játszva, gyermekkezekkel Árnyékos zugban első ibolyád’ — Virág lehervadt, tavasz elmúlott S az életfának szúrii gályát. .. i. . Mintha ősz lenne ; oly bús a Vidék, pedig tavasz van most is körülem; Mező, pillangó, virág ugyanaz, — Csak a régi láng nincsen már velem!! A pénzintézetek reformja. Beregszász, 1899. márcz. 18. (S.) A pénzintézetek reformjának ügye nem csendesedik le. Sőt inkább, miként a vízbe dobott kő, mind nagyobb hullámgyűrűket vet a víz tükrén, akként foglalkoznak ez üggyel mind tágabban. Ezt a kérdés fontossága teljes mértékben meg is érdemli. Nem is szabad egy-egy vidék helyi szempontja által befolyásolva lenni. Hisz közel ezer részvénytársasági pénzintézet működik ez országban. Ezek legfontosabb hordozói gazdasági életünknek. Letéteményesei milliók fáradsága gyümölcsének, árvák, özvegyek megtakarított filléreinek. A társadalom zömének anyagi sorsa van összefűzve pénzintézeteink bajával-bajával. Bizalmatlanságra ok nincs, — de lehet. Ma még nincsen országosabb kalamitás, de eshetősége kizárva nincs. De mindenek felett baj az, hogy kereskedelmi törvényünk számos nagyfontosságú ügyben nem intézkedik, nem, vagy csak félig szabályoz. Ily körülmények között csak az alapszabály a törvénykönyv. Azonban az alapszabályt változtatni lehet bármikor. Nem lehet tehát magára hagyni a nemzeti vagyon jelentékeny részének kezelését. Ez nem bizalmatlanság. És nem is rekrimináczió a múltra, hanem gondoskodás a jövőről. Mert azt mindenkinek be kell látni, hogy közvagyon kezelését általáns okos és czélszerű kezelését különösen, nem lehet csupán az egyéni megbízhatóság ingó talajára elhelyezni. A mi baj eddig történt, főleg abból eredt, hogy mindenütt ama bizonyos „megbízhatóság“ tartotta bekötve a felelős intézők szemeit. Az bizonyos, hogy mindenha az egyéni megbízhatóság s becsületesség a legfőbb biztosíték. Ámde közvagyon kezelésénél nem lehet pusztán ezzel megelégednünk; ott nekünk szerves és intézményes biztosítékok kellenek. És ép ezt nem nyújtja a törvény, hanem teljes szabadjára hagyja az intézeteknek a berendezkedést. Talán még ez sem volna a legfőbb baj. Hanem baj az is, hogy nem mindenhol vannak a vezetésre alkalmas és hivatott szakerők, ha vannak is becsületes emberek. Ily helyeken egész jóhiszeműleg lehet baklövéseket elkövetni, mások vagyonát koczkáztatni. Azért nem szabad helyi szempontokból elbírálni a kérdést. Más a nagyobb város ebbeli helyzete s más a kisebbé. Amott akadhatnak megfelelő férfiak, emitt nem. Ott van, vagy lehet ellenőrzés, emitt leszállhat alacsony fokra. Egyik helyütt dominál a nyerészkedés, másik helyt nem. Itt feláldoznak mindent, közérdeket, gazdasági czélt az osztaléknak. Mernek, koczkáztatnak, vállalkoznak a más pénzével. Ma általán nincs baj. Hiba volna bizalmatlankodni, s igazságtalan, ha átlagban el és megítélik a pénzintézeteket. Még nagyobb hiba, ha tendencziózusan mindig csak vidéki pénzintézetről szólnak. A kereskedelmi törvényben foglalt részvényjogunk egyaránt hézagos és hiányos. S így különleges intézkedést vidékiekre tenni nem lehet s nem szabad. Amiről szó eshetik, az csak az, hogy a magyar részvényjog korszerűleg reformáltassék. E jog minden államban egységes. Sehol nem követték el azon oktalanságot, hogy különbséget tegyenek fővárosi és vidéki részvénytársaság között. Harmincz év óta nagyra nőtt épen hazánkban a részvénytársaságok száma. Már ez is indokolja, hogy hozzányúljunk a reformhoz. S nézetünk szerint hiba épen a pénzintézetek vezetői részéről, hogy ha ők idegenkednek ettől. Ha érzékenykednek, mert azt hiszik, hogy a reform éle ellenük irányzott. Struczpolitika sohasem vált be. A helyzet bajainak, szükségének felismerése, feltárása elemi követelmény, s taktikai parancs már csak azért is, hogy a reformkérdést kezükbe ragadják s irányítsák, nehogy majd előálljon azon helyzet, hogy róluk, nélkülük határozzanak. Az egyoldalú szempontot, mely néhol nyilvánul, tehát nem helyeseljük. Mindenki meggyőződhetett ma már, hogy a legilletékesebb szakkörök is a reform szükségétől át vannak hatva. Márpedig ezeknek véleményére legalább fektethetünk annyi súlyt, mint azokéra, kik mindent jónak, rendben levőnek találnak, kik nem gondolnak a jövőre, mely a pénzintézetekre is nagyobb létküzdelemmel jár, a létküzdelem minden jó és rossz árnyalataival. " A pénzintézetek iránt nyilvánuló bizalomnak csökkenni nem szabad. Ez valósággal nemzeti szerencsétlenség volna. Humanitás, classicismus, poésis, vagy pláne a vallás vagy ismeretlen fogalmak, vagy bagatellek előtte. Jeligéje az ismeretes : fort dienen und Maulhalten“. Most épen a „Drei Mousquetaire“ hatása alatt nézi oly megvetően a járó-kelő civil bagage-t, ott van ő most D’Atrtagnan vagy Athos alakjában a régi királyság regényes alakjai közepette s visszagondolva az letűnt korra, mormogja magában : „schade, schade!“ Háromszor fújta el már a főőrség kürtöse a takarodót, most szünetet tart, majd az elején felszökő signál után pergő „ta rarat“ fával lefúj. A kaszárnya ablakai egymásután elsötétülnek, a csend és sötétség egyszerre szállja meg az épületet. A naposok, bataillons inspections-őrmesterek a főőrség folyosóján a szokott módon sorakozva várják a hadnagy urat, hogy megtegyék a sablonszerű jelentést. Komoly léptekkel megy St. VVodicka , mert neki még a lépése is „beruftmässig“ — a czöveksor gyanánt álló tag-chargek gledája elé s átveszi a harsogó jelentéseket, mely rendszerint ennyit tartalmaz: „Alles zu hause, keine Erlaubniss, sonst nichst neues!“ Még egy pár figyelmeztetés a hadnagy ur részéről s a naposok is kopogó léptekkel tűnnek el a csöndes épület folyosóin, hogy virrasszanak a compagniák álma felett. Herr Lieuz, Wodinjka — megszokásból-e vagy kötelességérzetből — talán maga sem tudná megmondani még, megleczkézteti az őrség parancsnokát. Wachcommandant! — Erélyes „hér“ a a Visszhang s abban a pillanatban korporai Sus hajda „vorgestelt ist“. — „Alsói“ ea a szó Édes álom. Édes álom, ne hagyj még el! Oly sivár a földi lét; Itt az álmok országában Birjuk szivünk édenét. Mig fogva tart varázsló kezed : A fáradt elme sok bút feled. Csalódtam én is . . . Csalódtam én is, mint sokan. Vihar vihart ért utamon ; Ha zátony megviselte is, — Csak révbe jutott csolnakom !! Lukács Béla: Eset a kaszárnyában. 9 óra. A Städtische-Infanterie Noth Kasernében fújják a takaródét. Hornist Virág egészséges baka tüdejéből hol reszketőn megnyujtva, hol gyors futamokkal rezeg a levegő a görbe rézen át, úgy fújja, hogy távolról hallgatva, szinte elandalodik rajta az ember. Legalább bennt a városban, a folyam hídján sétáló czivilek közül egyesek megállva hallgatják a bús hangokat, míg az elkésett szerelmes bakák dupla marsba veszik a directiót a kaszárnya felé. A kaszárnya kapuja előtt Lieutenant Wodicka egykedvűleg szívja czigarettejét, neki az egész világ zu fad, zu blöd, zu tumm, legföljebb egyes nők sneidigak. Még alig került ki a katonai iskolából, máris blasirt ember, de jó ezimbora. A Gemeingeist und Einigkeit 5. §-át szóról szóra tudja.