Bereg, 1906 (33. évfolyam, 1-51. szám)

1906-01-07 / 1. szám

3 V-im. XXXII. évfolyam. /Megjelenik minden va TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETI­LAP A BEREGVÁRMEGYEI GAZDASÁGI ÉS A MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLETEK HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Beregszász, Árpád-utcza 14. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetés és hirdetési dijak küldendők. ——•­­ Szerkesztő lakása : Wesselényi-utcza 8. szám. = Felelős szerkesztő : B­a­­ 1­i­c­s M­ihlár u. tí . Beregszász, 1906. január 7. HIRDETÉSI DIJAK: 1­40 szóig 1 K, 100 szóig S K. 200 szóig 5 K. Nyilt tér sora 00 fillér. 1 Előfizetések és hirdetések díjai a kiadóhivatalban fizetendők. 1 ELŐFIZETÉSI ÁR : 1 1 Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér, 1 Mai diáknemzedék. Nem vonom kétségbe a mostani diáknemzedék jövendő hivatásának betöl­tésére való rátermettségét és alkalmas voltát. Nem, ezt egy pillanatra sem aka­rom állítani s másokkal elhitetni még kevésbbé. A jóféle márvány még mostan is megvan s nem kell Phidiászoknak len­nünk, hogy abból maradandó értékű alko­tást faragjunk. A gyermekszívek fogékony­sága még ma is alkalmas talaja annak a nemes munkának, amely bennük felnö­vessze az élethivatásnak lelkes törekvésre buzdító tudatát. S hogy mégis számtalan esetben azt tapasztaljuk, mintha hiányzanék ennek a mostani generációnak a lelkéből a magá­val számot vetésnek az a magva, amely komoly reflexiókat terem már a gondol­kodó gyermeki elmében is, mintha a tanulósereg nagy részében hiányoznék az a lohadni nem tudó lelkesedés, az a be­csületes törekvés, amelyet egy ideális fényben elénk tündöklő életpálya nagy célja inspirál: ennek az okát talán abban kereshetjük, hogy részint a kor szelleme, részint környezetének nemtörődömsége, részint tanulmányainak irányítása vágja útját annak, hogy a gyermek szívében ébredő álmok komoly életcél után való törekvésé is váljanak. . Vagy nem szolgáltat-e bizonyságot a tapasztalás ? Ha megfigyeljük a gyer­mekek életét, latra vetjük szavaikat, ame­lyekben gondolkozásuk, érzésük világa megnyilatkozik, megtaláljuk-e azokban azt a rajongó szeretetét a munkának és jö­vendő életpályának, amely biztosítéka le­hetne annak, hogy él bennük a tudatos törekvés vágya az igazi boldogulás után ? Nem épen gyermekekről, hanem serdülő ifjakról akarom érteni ezeket a megjegy­zéseimet. Vannak bizony köztük igen sokan, akik még ebben a korban sem tudnak számot adni maguknak a célról, amely felé törekedniük kellene. Tanulnak, mert rákényszerítik őket a tanulásra. A másik részük meg, amely léhább oldalról fogja fel az életet, kitépi könyvéből azokat a lapokat, melyekre a feladott lecke van nyomatva, kabátja belső zsebébe elrejti, hogy ne nézze őt senki diáknak. Mert hát ő már gavallér, aki minden nap friss virágot tűzve a gomb­lyukába, elegánsul hanyag mozdulatokkal megy végig az utcán , szemmel tartja, el is kiséri a hölgyeket s­­ tündén áron arra törekszik, hogy érdekes legyen. Mindenben jártas, ami a felnőttek sikkes szórakozá­saihoz tartozik s unatkozó ásítással felel, ha tanulmányai felől meri kérdezni valaki. Nagyon érthető tehát, ha ilyen úton haladva, nem ér rá elmélyedni a fiatal elme azokba a gondolatokba, amelyek hivatásának szeretetére ösztönöznék őt. Ma már nem mindig lehet megőrizni a tanuló szívében azt az ideális világot, amely tisztaságával olyan hatalmas palládiumává tud lenni neki az életben. A mostani generáció sokat tud olyasmit, ami ennek útját állja. A 11 —12 éves gyerkőc, még jóformán küszöbére sem lépett a közép­iskolának, már­is elbizakodott rátartiság­­gal jár, kel az utcán. Tanárait kritizálja, sokszor kigúnyolja. Apját, ha emlegeti, csak per „öregem“ beszél róla. Pajtásai­val hogyha meg nem tud egyezni vala­miben, akkor kész a lovagias elintézése ügyüknek s létre­jön a béka-egérharc, akarom mondani a párbaj. A zsurozó diák, aki estélyekre jár, uzsonnákon udvarolgat, sőt olykor tánc­­mulatságokba is eljut, m­a már nem is megy fehér holló számba. Ő tőle békén maradhatnak azután a könyvek, lelkének mélyén bátran szunyadozhat a hamleti kérdés: lenni, nagy nem lenni? Illető­leg a „mivé lenni“ kérdésének nagy problémája. Egy cseppet sem csodálkozhatunk tehát a felett, ha a m­ai diákgenerációnak ebből a speciesből kivesz lassacskán a komoly élethivatásra törekvő vágy szere­­tete s ennek folytán a társadalomban majd ritkábbak lesznek azok a karakterek, akik a becsületes munkálkodás dicsőségét legtöbbre becsülik a világon. Nincs szabály kivétel nélkül - tartja közmondás. Erről én is meg vagyok győ­ződve s épen ezért nem is vonatkoztatha­tom én ezeket a megfigyeléseket a gyer­mek és ifjú világ nagy összeségére. Na­ A „BEREG“ TÁRCZÁJA. Gondolatok. Szép virág a rózsa, pompás, fejedelmi! De ha a bokráról le akarod venni, Vigyáz kezeidre és ne tépd merészen, Mert a merészségnek ára véred lészen ! Magas hegy az erény, nehéz jutni rája, De rajta virít a boldogság rózsája, A bűn pedig lejtő, könnyű járni rajta, De kerüld, mert bizton belevisz a bajba ! Szirén­a héj­ gyönyör, csodaszép az arca, De őrizkedj tőle, mert kerülhetsz bajba ! Tündéralak elül, hátul pedig sátán, Csábitó szavakkal örvénybe visz hátán. Égbe szállt az erény; ragyogó palástja Mint az angyal szárnya, ugy röpült utána> De egysz­e az alant ballagó bűn karja kitárul: Fölkapja a ruhát hirtelen magára, Csipkefátyolt borit kendőzött arcára, S úgy járja azóta csalva a világot, A valódi helyett, nyújt csinált virágot, Melynek szirma ékes, de vigyáz, mert mérges, Hogyha megszagolod, biztosan megmérgez! Azért, jámbor ifjú, mielőtt követnéd, Nézd meg jól, ruhája csillogó szövetjét. Figyeld r­­ég alakját s tagjait továbbad —­ S észreveszed bizton a gonosz lólábat! Túlesik Ferenc. Hercegovinai közmondások. Gyűjtötte: Mártonffy Imre. Azt hiszem, mindenki tudja, hogy hol van Hercegovina, de a laikusok kedvéért mégis meg­mondom, merre fekszik. Hercegovina, Dalmácia és Szerbia közt terül el, északról határolják Montenegró és Albánia. Nevét „Hercegország­tól vette, mert boldogult uralkodóját, Istvánt 1440-ben III. Frigyes német császár herceggé emelte. V" ‘ Nan a török foglalta el és uosni­­ , 1878-ban pedig az osztrák annektálta, mégis megtartotta szláv nevét s törökül ma is „hertek“-nek nevezik. Lakói jobbára szerbek, montenegróiak és bosnyákok, nyelvüket és nemzetiségüket ma is megőrizték. Innét vannak az egyes népdalok, népregék és közmondások, melyek fiúról-fiura szállva, hagyományként megmaradnak. Ott utaz­­tamban volt szerencsém a közmondásokból eg­y kis gyűjteményt összeállítanom, melyet tőlem telhető fordításban itt közlök: 1. A­hány? falu, annyi szokás. 2. Ha a viperát megszórtál, az már a gyíktól is fél. 3. Egyik kezed üres, a másikban pedig semmi sincs. 4. Aki az egész világot szolgálja, nem tudja kitől kérjen bért. 5. A lovat kötőfékkel, az asszonyt pedig­­ nyelvével kell megzabolázni. 6. Ha igazságot akarsz, akkor nem kell radi. (Biró) 7. Ha rókát kergetsz, elűzöd a farkast. 8. Ha megölted a farkast, dobd mindjárt a verembe. 9. Ha az ördög nem akar távozni tőled, távozz el te tőle. 10. Kösd meg az olyan Jojyat, melyet gaz­dája neked ad. 11. Ha barátaiddá­ akarsz állni stocrl I­etesd, itasd, őket. i WBWOTtW­ . SMjá.-* C;> -jt* -

Next