A Polgár, 1928 (2. évfolyam, 31-51. szám)

1928-08-12 / 31. szám

2. oldal A POLGAR 1928 augusztus 12. Mentsék meg a podk­­ ruszi nyomdaipart! Szüntessék meg az ungvári államnyomdát! A jó kereskedő — és az eladás „Vevőellenállás!“ — ez ma a világpiac jelszava. — Az eladás reformja és új kiala­kulása. Casson N. Herbert jelenleg leg­híresebb képviselője annak a moz­galomnak, amely körülbelül húsz év előtt indult ki Amerikából és amely a kereskedelmi és üzletek­ eredmény fokozását célozza. Szá­mos írásban rámutatott az üzlet tudományának alapelveire és külö­nösen az eladás művészetének titkát világította meg. Erről szól alábbi figyelemreméltó megállapí­tása is.­­ Az eladást ma úgy állítják be, mintha az afrikai dzsungelben vadállatok vadászásáról volna szó. Az eladóknak megmagyarázzák, hogyan kell az áldozat nyomát óvatosan követni, hogyan kell ra­vaszsággal reácsapni, a biztos golyót kiröpíteni és azután a zsák­mánnyal hazatérni. Az eladók rá lesznek szoktatva, hogy akarat­erejüket és szuggesztív tulajdon­ságaikat kihasználják úgy, hogy a szegény vevő a végén már kép­telen visszavonulni. Semmi kétség, hogy legközelebb iskolák alakul­nak, amelyek a hipnotizálást fog­ják tanítani, avagy az elárusítókat kioktatják, hogy a vevőt a kellő pillanatban kloroformmal elszé­­dítsék. Kénytelenek vagyunk az eladás művészetéről alkotott fogalmainkat lényegesen megváltoztatni. Köte­lesek vagyunk immár az eladás művészetét a vevő szempontjából megvizsgálni. A kikényszerített vásárlás metódusát már túl soká követték és bizonyos előítéletet teremtenek az olyan eladóval szemben, aki képes a sivatag lakó­jának homokot, vagy a hegyek lakójának búvárhajót is eladni. Bizonyos reakció következik be és a vevő ma már ellenállást fejt , és nem lehet vele olyan könnyen elbánni. Vevőellenállási — ez a világpiac legutóbbi fejlődése. A vevők ma az önvédelem bizonyos nemét ta­nulják meg. Ezidőszerint már igen sok lakás, üzlet és iroda ajtaján ez olvasható: Kereskedelmi utazók és ügynökök részére a belépés tilos ! Ez már komoly tünet, amely arra kényszerít, hogy az el­adás művészetének eddigi for­máit megjavítsuk. Az árut úgy kell eladni, hogy a vevő szívesen vásároljon. A vevő jóakarata tulajdon­képpen a legnagyobb segítség az elárusítóra nézve. Mindenekelőtt tudni kell, hogy a vevőnek tényleg mire van szük­sége. Tudni kell, hogy mit kedvel jobban és mit képes fizetni. Az árut mindenkor a fogyasztó szem­pontjából kell tekinteni. Szóval: több hatást kell eladni, mint dolgot. Az emberek életstandardját emelni kell és ezt megtenni ter­mészetes valami az eladás művé­szetének. Továbbá meg kell győzni a vevőt arról, hogy az ő érdekeit éppen úgy véd­jük, mint a magunkét és akkor már nem lesz vevő­ellenállás. A vevő a bíró és ő mondja ki az ítéletet. Az eladás művészetében a legmagasabb fokot is elérjük, ha képesek vagyunk a vevő ro­­konszenvét megnyerni, vele közeli kontaktusban maradni és az ő érdekeire nagyobb figyelemmel lenni mint ő saját maga. Akkor a vevő és az eladó jóbarátok lesz­nek , hogy a hitközségnek a jogért, el­lenőrzésért és helyiségért minden eladott kilogram hús után 50 fil­lért fizessenek. Ez évi 180000 kg. hús mellett 90000 he jövedelmet jelent. A régi állapot visszaállítása tehát a jövedelmezőség szempont­jából is biztosabb és előnyösebb a mainál. A hitközség ellnőrzési joga tel­jesen megmaradhat. Ismételjük: a hús nem lehet drágább, mint amennyit a tényleges viszonyok megszabnak. A hitközség kon­trollja itt messzemenő lehet. De az iparos kezét megkötni nem szabad Az iparos egyéni vállalkozá­sát, üzleti ambícióját gúzsba kötni: bűn az élnihagyás ethibája ellen. Szabad versenyt és nem hivatalos kezelést: ez az alfája és ómegája minden helyes üzleti akciónak. Az uzhorodi Ipartársulat az Orsz. Hivatalnál feljelentette a fővárost A társulat azt kívánja, hogy a főváros fizesse vissza az ital­­mérőknek a törvénytelenül kivetett 1927 évi luxusilletékeket. „A kivetések nem történhetnek diktatórikusan“ Megírtuk, hogy az uzhorodi ipar­társulat a korcsmárosokra kivetett luxusilletékeket törvénytelennek tartotta és követelte azonnali vissza­térítését. A főváros ez ipartársulat követelését nem teljesítette, sőt az 1928 évi illetékeket még 50 szá­zalékkal felemelte, mire nyílt harc ütött ki a főváros és az ipartár­sulat között. Minthogy az ipa­­társulat ragaszkodik eredeti kíván­ságához s meg van győződve, hogy a főváros eljárása szabály­rendelet ellenes és jogtalan volt, a társulat most feljelentést tett a főváros ellen az Or­szágos Hivatalhoz s ebben rámutat, hogy a főváros mellőzve a törvényes eljárá­sokat, az italkimérő foaro­­sokra olyan terheket ró, ame­lyeket a vergődő iparosság nem bír megfizetni. Az ipartársulat arra kér­i az Or­szágos Hivatalt, mint a főváros felettes hatóságát, rendelje el, hogy a főváros a) az 1927. évben az ital­mérőkre kivetett és befizetett luxusilletékeket térítse vissza az italmérőknek ; b) hogy az 1928 évre 50 százalékkal felemelt illetékek kivetését semmisítse meg; c) hogy utasítsa Uzhorod fővárost, hogy a jövőben a luxusilletékek megállapítása csakis az ipartársulat közre­­vo­nása és a fél kiértesítése mellett történjen; d) hogy ez egész kivetési eljárás szigorúan a Civini Správa által jóváhagyott 5254 számú szabályrendelet szerint folyjon le. A feljelentés rámutat még arra, hogy a társulat nem tűrheti tag­­­­jainak megkárosítását, nem nézheti, hogy a főváros dik­tatórikusain alkalmazza az 5254-es számú szabályrendeletet s ezért kéri az Országos Hivatal jogvé­delmét a társulat tagjainak meg­védésére. A kóser hús vágatását, kimérését és eladását vissza kell adni a magánvállalkozásnak Az iparos egyéni vállalkozását és ambícióját gúzsba kötni: akció az élnihagyás etnikája ellen. — A magánvállalkozásból a rituális hús olcsóbb és jobb lenne, mint most. A hitközség — mint ismeretes, a kóser húst kommunálisan kezeli, de nem sok szerencsével. Meg kell állapítanunk, hogy a közönség ezzel a módszerrel nincs megelé­gedve. Nem jó a hús kvalitása, nem precíz a kiszolgálás, nem elég üzleti az egész vállalkozás. Amellett a hitközség sem csinál valami nagyon jó üzletet, mert legutóbb összesen 4000 Ke nye­reséget mutat fel az egész vállal­kozásból. A magunk részéről a hibákat ott látjuk, hogy a kezelés büro­kratikus és hivatalos A húskimé­­rést vissza kell adni azoknak, akik abból élnek és értenek hozzá. Nem lehet és nem szabad az iparos szájából kivenni a ke­nyeret, aki azért tanult és azért küszködött, hogy ipará­ból megéljen. A hitközségi húskimérést vissza kell adni a magánvállalkozásnak, a húsiparosoknak. Vissza kell ál­lítani a békebeli állapotot. A zsidó hitközség tovább is fennab­arítja magának a gabella és a hús árának ellenőrzési jogát. Nem szabad, hogy a magánvál­lalkozásnál a hús­ ára drágább legyen. Ez a közönség érdekei ellen volna s ilyent nem akarha­tunk ! De állítjuk, hogy a magánvállal­kozásban a hús ára nem drágább, hanem olcsóbb lesz. A magánvál­lalkozásban teljes mivoltában ér­vényesül a szabad verseny és az iparos ama ambíciója, hogy ve­vőjét minél jobban és olcsóbban szolgálja ki és magának biztosítsa. A hitközségnek vissza kell állí­tani a régi állapotot, hogy a mészárosok saját rezsijükre és rizikójukra annyi húst hozzanak a piacra, amennyit akarnak. A mészárosokban — értesülésünk szerint — megvan a hajlandóság. JÓNÁS GYURI „JOBBRÓL VALÓ“ HÁZAS­SÁGOT AKKAR KÖTNI, hogy a purdéja templomba mehessen, meggyónhasson és azután világhírű művész lehessen. Három fáraói ivadék kopog be Mikila városi tanácsos ajtaján. Csokoládébarnák, izzadtak, félén­kek. Az egyik 60 éves férfi, a utál­­sik 20 év kör­üli mezítlábas legény, a harmadik csillogó szemű,o­rosz cigánylány. — Nagy a kérésünk, nagyságos úr — kezdi az öreg 60 éves ci­gány. Nagy a kérésünk — tessék meghallgatni. Mindenki elhallgat. Még a ci­gány is. Eltelik egynéhány má­sodperc, mire meglódítja a mezít­lábas 20 éves legényt és speciális cigány dialektusban rákiált: ne hadard el, te. A 20 éves mezít­lábas lendületesen kezd a mondó­kájába : — Úgy van az, kérem, hogy házasodni akarnék. Nem úgy bal­ról, ahogy most vagyunk, hanem jobbról, hogy a törvény is bizo­nyítsa. Meguntam, kézit csókolom tisztelettel, ezt a cigányházasságot. Nem való ez embernek — még a cigánynak sem. Nem való ez. . csak a kutyáknak, ahol nincs tör­vény... Belejön a svangba és még meg­győzőbben folytatja: — Van gyerekem, de semmibe sem veszik, mert, megkövetem tisz­telettel, olyan, mint a fattyú... Nem mehet a templomba, a pap nem gyóntatja majd, pedig hát a cigányt is Isten teremtette... Úgy akarok élni, mint a többi ember, hogy hát hadd legyen meg a tisz­telete a gyerekeimnek .. Ha a tör­vény megbizonyítja a házasságot, beadom a purdét az iskolába és kitanulom művésznek. Mert úgy figyel az kérem a hegedűre... mint a kutya a háztájékra. . A leány közbeszól: Nincs szükség az ungvári államnyomdára!

Next