Az Őslakó, 1928. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1928-01-01 / 1. szám

Szüllő Géza a numerus claususról „Nem fér bele a magyarság lelkébe“. Szüllő Géza dr., a keresztényszocialista párt vezére a karácsonyi ünnepek alkalmából a Po­zsonyban megjelenő Híradó című napilapban ér­dekes nyilatkozatot ad a csehszlovákiai magyarság helyzetéről. Rendkívüli feltűnést kelt nyilatkozatá­nak az a része, amelyben a magyarországi nume­rus claususról a következő érdekes kijelentéseket teszi : A numerus clausus — mondja Szüllő Géza — nem fér bele a magyarság lel­kébe. — Hogy annyi politikai értelemmel, mint amennyi a magyarokban kétségtelenül megvan, ilyen politikailag hibás intézkedések létrejöttek, azt csak a beteg állapotokkal tudom megmagya­rázni. — Mi, az elszakított magyarság és a mi fiatalságunk, meg tudjuk érteni, mi a számkivetett­ség s ezért sajnáljuk azokat, akiket a numerus clausus kiüldözött hazájukból. A numerus clausus legnagyobb hibája az, hogy céltalan. — Én a numerus clausust múló tünemény­nek tartom. — Védelemnek nem ér semmit, a csehszlovákiai magyar ifjúságnak pedig sok lelki fájdalmat okoz. Adóbehajtás házkutatással, ájulással, letartóztatással A fault pénteken az uj adótörvény rettegett 350. § a alkalmazásának, az adóvégrehajtó köze­gek egyes tagjai durvaságának egy olyan meg­nyilatkozása zajlott le Munkácson, mely páratlan s mely kell hogy figyelmeztesse az illetékes fó­rumokat arra, hogy közegeiket, alantasaikat óva intsék az ilyen esetek megismétlésétől, a durva­ság és brutalitás alkalmazásától. Weisz Mendel jómódú munkácsi polgár, pékmester, ki sokat jótékonykodik. Nagyobb sü­tödéje van, háztulajdonos és így minden biztosí­ték megvan nála arra nézve, hogy nem szökik meg, nem marad adós adótartozásával. - Adóhát­raléka természetesen van, (kinek nincs itt?) de azt fizetgette. - Pénteken éppen reggelizett, mi­kor beállított hozzá bizalomgerjesztő kinézésű­nek egyáltalában nem mondható egyik végrehajtó egy tagbaszakadt, hatalmas, gumiribottal felsze­relt rendőrrel.­­ „Azonnal fizessen 20.000 kő-t“ — rivallt Weisz Mendelre a végrehajtó, ki az egyik szekrényt rögtön becsukta, annak kulcsát magához vette és becsukta a másik szoba ajtaját is oda senkit be nem engedve.­­ Weisz a hangos felszólításra védekezni próbált. Meg akarta mu­tatni adónyugtatványait, hogy mennyit fizetett már, hogy a 20000 Kő tartozásból már csak 12000 Kő áll fent és fizetni akart a hátralékra egy nagyobb összeget. A végrehajtó azonban szó­hoz sem engedte jutni, hanem felszakítva az egyik szekrény ajtaját, kezdte kidobálni a ruha­neműt.­­ Figyelmeztették, ne dobálja a ruhákat, mert azokat vissza is ke­ll rakni.­­ „Fogadj egy asszonyt, fizess neki 10 fő­t, az majd vissza­rakja“, - felelte a végrehajtó. Megindult és folyt a kutatás, de egy fiókot zárva talált a végrehajtó, ki erre lakatosért küldött, kinyittatta a fiókot és az ott talált pénzből 5 Kő-t adott nagy kegyesen a lakatosnak.­­ Ment a másik szekrényhez és közben Weisz az izgal­mak miatt ájuldozni kezdett, halálsáppadt lett és elvesztette eszméletét Idősebb fia locsolgatni kezdte s egy pár csepp víz a közvetlen mellette álló végrehajtóra esett. A végrehajtó erre felhördült, üvölteni kezdett s mellen ragadta a beteges fiút. Azt állította, hogy őt sérelem érte s átadta a beteg fiút a rendőrnek, aki gummibotjával kezdte „simogatni“ a szerencsétlent A végrehajtó nekiugrott az ablaknak s négy ablaktáblát öklével betörve ki­ugrott az ablakon, hogy rövidesen négy rendőrrel visszatérve folytassa munkáját.­­ Közben hazajött a kisebbik fiú, ki, hogy beteges bátyját a gummi­­bot további simogatásától megmentse, megfogta a nálánál kétszer nagyobb rendőr gummibotját. • Természetes, hogy amikor visszatért a végrehajtó a négy rendőrrel, a két fiút azonnal letartóztat­ták, a rendőrségre, onnan a járásbírósági fog­házba kísérték hatóság elleni erőszakkal vádolva — a rendőrnek a végrehajtó, a végrehajtónak a rendőr tanúskodva. Azalatt mind az utcán, mind a szobában nagy tömeg gyűlt össze és a végrehajtó folytatta tovább munkáját. Ment a másik szobába, kinyi­tott minden szekrényt, minden fiókot, azokból kihányt mindent úgy, hogy a két szoba úgy né­zett ki, mintha egy szabad rablás folyt volna le benne. • Hosszas kutatás után aztán ismét talált pénzt a végrehajtó, melyet a heti lisztszámlának kifizetésére készített elő legnagyobb részben aprópénz tekercsekben Weisz Mendel és a vég­rehajtó felbontotta, számlálgatta a gondosan össze­rakott tekercseket. 12 órakor lett vége a kutatásnak, foglalás­nak, mely durvasága, brutalitása mellett törvény­ellenesen is folyt le ammiatt, hogy városi közeget nem is vitt magával az adóvégrehajtó. Felesleges a leírtakhoz kommentárt fűzni. Mindenki könnyen megállapítja, hogy az, ami tör­tént, nem felelt meg a törvény intencióinak, szinte a hivatalos hatalommal való visszaélésnek minő­síthető és nem válik javára sem a konszolidáció­nak, sem az adómorálnak.­­ A történtek nemcsak a Weisz Mendel házát hozták izgalomba, hanem az egész várost is és éppen ezért a szemtanukat (és nemcsak a két érdekeltet: a végrehajtót és a rendőrt) kihallgatva az ügyben a legszigorúbb vizsgálat megindítását követeljük és követeljük a vétkesek legszigorúbb megbüntetését. Mert nem szabad ily módon, ilyen vad brutalitással izgatni a tisztességes adózókat, a közvéleményt. Nem szabad tűrni, hogy a két áldozat után újabb ha­lottai­ legyenek a munkácsi adófrontnak! AZ ŐSLAKÓ ­ A magyar tragédia újabb áldozata Kovách Dániel szolyvai adóhivatali főtiszt elméje elborult­ A magyar tragédiának, a ruszinszkói magyarság kálváriajárásának egy újabb szomorú áldozata van a szintén szolyvai Verenka György esete után. Kovách Dániel adóhivatali főtiszt elméje elborult s a múlt pénteken beszállították a ungvári elme­­gyógyitóintézetbe. Kovách Dániel szomorú sorsa beteljesedett. Példás munkássága régi tisztviselő volt. Munkája, tudása olyan volt, hogy nem nélkülözhették akkor sem, mikor a magyar, a régi tisztviselőt könnyen tették nélkülözhetővé, kenyörtelenné. Ő volt a szolyvai adóhivatal lelke, ő vezette az egész munkát, őtőle tanulták meg az újak, hogy mi­ként kell dolgozni, miként kell tisztségüket betöl­teni, munkájukat elvégezni. De ő sem kerülte ki a végzetét, mely itt a magyar tisztviselő végzete. Előbb jött a nyelvi vizsga. Tanult, tanult kettőzött szorgalommal, tanulta a nyelvet, a földrajzt, tör­ténelmet, irodalmat, mert hiszen a vizsgázóktól nem a munkakörük elvégzéséhez szükséges anya­got szokták kérdezni. Megtanulta a himnuszt is. Előbb az orosz, majd a cseh nyelvet tanulta, de „tudása“ nem volt elegendő, pedig a munkáját a legdicséretreméltóbban, másokat tanítva végezte. Aztán jött az illetőség-állampolgárság réme. Ko­vách Dániel nem bírta tovább, a sok izgalom megrendítette lelke egyensúlyát, a sok aggodalom felőrölte idegeit s lassan megindult azon az utón, amelyen már nem fáj a fájdalom, nem töpreng az ész, nem feszül az ideg. Várjon hány Verenkánk, hány Kovách Dáni­elünk lesz még? - S mikor lesz vége a tragédiás hősök végtelen sorának ?­­ És hol van az uj Sh­akespeare, ki méltóan tudná megírni s az egész művelt világ elé tárni a mi tragédiánkat ? Az új évben nem kell mosnod fáradozva, Mert RÁDIÓN ruhád egész rendbe hozza. Húzd magától mos RÁDIÓN, Nincs ennél jobb a világon ! A prágai magyar diákmenza részére pénzadományokat lapunk szerkesztősége készséggel továbbít.

Next