Az Őslakó, 1928. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1928-01-01 / 1. szám
Szüllő Géza a numerus claususról „Nem fér bele a magyarság lelkébe“. Szüllő Géza dr., a keresztényszocialista párt vezére a karácsonyi ünnepek alkalmából a Pozsonyban megjelenő Híradó című napilapban érdekes nyilatkozatot ad a csehszlovákiai magyarság helyzetéről. Rendkívüli feltűnést kelt nyilatkozatának az a része, amelyben a magyarországi numerus claususról a következő érdekes kijelentéseket teszi : A numerus clausus — mondja Szüllő Géza — nem fér bele a magyarság lelkébe. — Hogy annyi politikai értelemmel, mint amennyi a magyarokban kétségtelenül megvan, ilyen politikailag hibás intézkedések létrejöttek, azt csak a beteg állapotokkal tudom megmagyarázni. — Mi, az elszakított magyarság és a mi fiatalságunk, meg tudjuk érteni, mi a számkivetettség s ezért sajnáljuk azokat, akiket a numerus clausus kiüldözött hazájukból. A numerus clausus legnagyobb hibája az, hogy céltalan. — Én a numerus clausust múló tüneménynek tartom. — Védelemnek nem ér semmit, a csehszlovákiai magyar ifjúságnak pedig sok lelki fájdalmat okoz. Adóbehajtás házkutatással, ájulással, letartóztatással A fault pénteken az uj adótörvény rettegett 350. § a alkalmazásának, az adóvégrehajtó közegek egyes tagjai durvaságának egy olyan megnyilatkozása zajlott le Munkácson, mely páratlan s mely kell hogy figyelmeztesse az illetékes fórumokat arra, hogy közegeiket, alantasaikat óva intsék az ilyen esetek megismétlésétől, a durvaság és brutalitás alkalmazásától. Weisz Mendel jómódú munkácsi polgár, pékmester, ki sokat jótékonykodik. Nagyobb sütödéje van, háztulajdonos és így minden biztosíték megvan nála arra nézve, hogy nem szökik meg, nem marad adós adótartozásával. - Adóhátraléka természetesen van, (kinek nincs itt?) de azt fizetgette. - Pénteken éppen reggelizett, mikor beállított hozzá bizalomgerjesztő kinézésűnek egyáltalában nem mondható egyik végrehajtó egy tagbaszakadt, hatalmas, gumiribottal felszerelt rendőrrel. „Azonnal fizessen 20.000 kő-t“ — rivallt Weisz Mendelre a végrehajtó, ki az egyik szekrényt rögtön becsukta, annak kulcsát magához vette és becsukta a másik szoba ajtaját is oda senkit be nem engedve. Weisz a hangos felszólításra védekezni próbált. Meg akarta mutatni adónyugtatványait, hogy mennyit fizetett már, hogy a 20000 Kő tartozásból már csak 12000 Kő áll fent és fizetni akart a hátralékra egy nagyobb összeget. A végrehajtó azonban szóhoz sem engedte jutni, hanem felszakítva az egyik szekrény ajtaját, kezdte kidobálni a ruhaneműt. Figyelmeztették, ne dobálja a ruhákat, mert azokat vissza is kell rakni. „Fogadj egy asszonyt, fizess neki 10 főt, az majd visszarakja“, - felelte a végrehajtó. Megindult és folyt a kutatás, de egy fiókot zárva talált a végrehajtó, ki erre lakatosért küldött, kinyittatta a fiókot és az ott talált pénzből 5 Kő-t adott nagy kegyesen a lakatosnak. Ment a másik szekrényhez és közben Weisz az izgalmak miatt ájuldozni kezdett, halálsáppadt lett és elvesztette eszméletét Idősebb fia locsolgatni kezdte s egy pár csepp víz a közvetlen mellette álló végrehajtóra esett. A végrehajtó erre felhördült, üvölteni kezdett s mellen ragadta a beteges fiút. Azt állította, hogy őt sérelem érte s átadta a beteg fiút a rendőrnek, aki gummibotjával kezdte „simogatni“ a szerencsétlent A végrehajtó nekiugrott az ablaknak s négy ablaktáblát öklével betörve kiugrott az ablakon, hogy rövidesen négy rendőrrel visszatérve folytassa munkáját. Közben hazajött a kisebbik fiú, ki, hogy beteges bátyját a gummibot további simogatásától megmentse, megfogta a nálánál kétszer nagyobb rendőr gummibotját. • Természetes, hogy amikor visszatért a végrehajtó a négy rendőrrel, a két fiút azonnal letartóztatták, a rendőrségre, onnan a járásbírósági fogházba kísérték hatóság elleni erőszakkal vádolva — a rendőrnek a végrehajtó, a végrehajtónak a rendőr tanúskodva. Azalatt mind az utcán, mind a szobában nagy tömeg gyűlt össze és a végrehajtó folytatta tovább munkáját. Ment a másik szobába, kinyitott minden szekrényt, minden fiókot, azokból kihányt mindent úgy, hogy a két szoba úgy nézett ki, mintha egy szabad rablás folyt volna le benne. • Hosszas kutatás után aztán ismét talált pénzt a végrehajtó, melyet a heti lisztszámlának kifizetésére készített elő legnagyobb részben aprópénz tekercsekben Weisz Mendel és a végrehajtó felbontotta, számlálgatta a gondosan összerakott tekercseket. 12 órakor lett vége a kutatásnak, foglalásnak, mely durvasága, brutalitása mellett törvényellenesen is folyt le ammiatt, hogy városi közeget nem is vitt magával az adóvégrehajtó. Felesleges a leírtakhoz kommentárt fűzni. Mindenki könnyen megállapítja, hogy az, ami történt, nem felelt meg a törvény intencióinak, szinte a hivatalos hatalommal való visszaélésnek minősíthető és nem válik javára sem a konszolidációnak, sem az adómorálnak. A történtek nemcsak a Weisz Mendel házát hozták izgalomba, hanem az egész várost is és éppen ezért a szemtanukat (és nemcsak a két érdekeltet: a végrehajtót és a rendőrt) kihallgatva az ügyben a legszigorúbb vizsgálat megindítását követeljük és követeljük a vétkesek legszigorúbb megbüntetését. Mert nem szabad ily módon, ilyen vad brutalitással izgatni a tisztességes adózókat, a közvéleményt. Nem szabad tűrni, hogy a két áldozat után újabb halottai legyenek a munkácsi adófrontnak! AZ ŐSLAKÓ A magyar tragédia újabb áldozata Kovách Dániel szolyvai adóhivatali főtiszt elméje elborult A magyar tragédiának, a ruszinszkói magyarság kálváriajárásának egy újabb szomorú áldozata van a szintén szolyvai Verenka György esete után. Kovách Dániel adóhivatali főtiszt elméje elborult s a múlt pénteken beszállították a ungvári elmegyógyitóintézetbe. Kovách Dániel szomorú sorsa beteljesedett. Példás munkássága régi tisztviselő volt. Munkája, tudása olyan volt, hogy nem nélkülözhették akkor sem, mikor a magyar, a régi tisztviselőt könnyen tették nélkülözhetővé, kenyörtelenné. Ő volt a szolyvai adóhivatal lelke, ő vezette az egész munkát, őtőle tanulták meg az újak, hogy miként kell dolgozni, miként kell tisztségüket betölteni, munkájukat elvégezni. De ő sem kerülte ki a végzetét, mely itt a magyar tisztviselő végzete. Előbb jött a nyelvi vizsga. Tanult, tanult kettőzött szorgalommal, tanulta a nyelvet, a földrajzt, történelmet, irodalmat, mert hiszen a vizsgázóktól nem a munkakörük elvégzéséhez szükséges anyagot szokták kérdezni. Megtanulta a himnuszt is. Előbb az orosz, majd a cseh nyelvet tanulta, de „tudása“ nem volt elegendő, pedig a munkáját a legdicséretreméltóbban, másokat tanítva végezte. Aztán jött az illetőség-állampolgárság réme. Kovách Dániel nem bírta tovább, a sok izgalom megrendítette lelke egyensúlyát, a sok aggodalom felőrölte idegeit s lassan megindult azon az utón, amelyen már nem fáj a fájdalom, nem töpreng az ész, nem feszül az ideg. Várjon hány Verenkánk, hány Kovách Dánielünk lesz még? - S mikor lesz vége a tragédiás hősök végtelen sorának ? És hol van az uj Shakespeare, ki méltóan tudná megírni s az egész művelt világ elé tárni a mi tragédiánkat ? Az új évben nem kell mosnod fáradozva, Mert RÁDIÓN ruhád egész rendbe hozza. Húzd magától mos RÁDIÓN, Nincs ennél jobb a világon ! A prágai magyar diákmenza részére pénzadományokat lapunk szerkesztősége készséggel továbbít.