Bereg, 1879. (6. évfolyam, 1-52. szám)
1879-07-15 / 28. szám
Én hát fentebb elősorolt fontos okoknál fogva, elvetném a jelenlegi alapot s helyette alkalmaznám az adó utáni kivetést; ez lenne egyedül a méltányos alap; így lehetne korrekt a költségvetés, így lehetne szakértők által készített jó utunk, megjegyezvén még azt, hogy ez bár az adóval együtt szedetnék be, de megyeileg kezeltetnék, nehogy igazán Novibazárba menjen. — Említem elébb, hogy a befolyt összeg talán nem is kellőleg használtaik fel? meg is jegyeztem ott is, hogy mérnökeinket tisztakezűeknek ismerem, de bizony csepeg-csupogott el. Utálom a spitzliséget, de amenynyire utálom ezt, annyira szeretem az igazmondást. Nézetem e tárgyban következő : Az útmestereknek sokallom fizetésüket. Tudomásom szerint ez 406 frt És miért? mennyi időre? azért, hogy az útkaparókkal rendelkeznek, azokkal maguknak dolgoztatnak, mint a megboldogult csendbiztosok a pandúrokkal, akik ugyan megjárták, mert őket kiakolbólitották, közegeik pedig — mint phönix — „rendőr“ név alatt fungálnak! Ezekkel nem kellene így tenni, hanem amennyiben teendőjük nem sok, foglalkozásuk három vagy négy hóig tart, fizetésüket megcsonkítanám biz én, s ha egy jegyző, kinek 72 hivatal parancsol, s egy tanító, ki pedig nem a vásárra, de gyakran a Helikonra vezető utat készitgeti, megérhetik 3 vagy 4 száz írttal egy évre, igy az úrmestereké aránylag sok és én hiszem, e hivatalra kevesebb fizetésre is találkoznék ember és több száz frt maradna átereszekre. Sőt kevesbíteném ezeknek számát is, mert nagy szükség esetén egy napszámos az útkaparó mellett, bel őket bátran pótolná s ismét maradna egy pár száz frt. Mert, hogy ezek nem kellőleg munkálkodnak, igazolja az is, hogy egy útvonalon tudok már félév óta húsz ölnyi tért, ahova le van az alap rakva, de kavics nincs rajta, amit már ha másként nem, kosárral is beteríthettek volna. (Mindanynyiszor megbánom, hogy töltést csináltak, valahányszor a sárból ide jutok.) Ez még csak semmi, de nem történik, hogy valamelyik útvonalon egy személyben összpontosul a vállalkozó, a kőtermelő és az átvevő? Adja Isten, hogy ne legyen igaz e kósza hír! Nagyon természetes: a mérnök urak tudtán kívül lehet ez csak, ha igaz, én nem is bírok biztos tudomással róla, csak mint hírt jelzem. Ha jól emlékezem, a bizottsági gyűlés nevezett ki kebeléből bizonyos egyéneket, kik a kő átvételénél jelen legyenek; de hogy ezek felszólíttattak-e valaha? mírködtek-e? azt nem tudom, pedig az nem volt rossz gondolat, mert több szem többet lát. Azonban mintha hallanám, hogy „B.“ úr, ki nekem e czikk írására ösztönt adott, ezt mondaná, hogy én nem foglalkoztam czikkével, eltértem tőle. Teljességgel nem tettem ezt, sőt egyedül érdekük volt szemem előtt, mert higgyék el, hogy az általam kimutatott biztos alapon, és gazdálkodással reménylhetjük, hogy elzárt helyzetükből, jó út építtetvén számukra, kiszabadulnak, s oda kell nekünk törekednünk, hogy ez eszme valósuljon. Ez még nem lesz meg holnap, — azért addig is felhasználva e közmondást: „segíts magadon, az Isten is segít“ — a törvény által jelölt módon csoportosuljanak a községek, lassanlassan építsenek utat, ne legyenek szigorúan önzők, ne ragaszkodjanak ahoz, hogy „ha nem a mi határunkon csinálunk előbb utat, hát inkább ne csináljunk sehol“ , higgyék el, hogy észrevétlenül jó útjuk lesz. Addig is jó lenne egy kérvénynyel megkeresni a vasúti igazgatóságot, hogy Szernye és Barkaszó között rendezzen be egy állomást, különben is nagy távolság Sztrabicsó Bátyúhoz. Ezen állomásnak sokan hasznát vennék s úgy hiszem, a méltányos kérelem teljesittetnék. B.3 falakról; úgy érzé, mintha minden hang körülé folyna össze, egy tengerré válva, hullámai felette csapnának össze ,s elhalna, aztán feltámadna egy jobb hazában, ahol boldogság és szerelem van . .. A hang elhalt . . . Melánia felébredt merengéséből, körülnézett, a közönség tapsolt, a színész meghajolt köszönetül, de virágcsokrok, koszorúk nem repültek lábaihoz, nem szórták, tele a színpadot rózsákkal. Melániának ez fájt; keblén pompázott egy szép száz levelű rózsa, levette onnét önkéntelenül, ekkor szemei férje arczára tévedtek, ki mellette ült; „mit mondana a világ?“ — villant fel agyában a gondolat; tépdelni kezde a virágot, szétszórta a tépett szirmokat, aztán mosolyogva társalgott férjével. — „Mily kedves vig asszony ez a Cserégné“ — mondogatták mögötte — „mindég mosolyog, mint virágai." (Folyt, iség.) il. Az uzsora. (Vége.) S e kontemplálás nem is eredmény nélküli. A megélhetés eszközét mindenkor sikerült nekik az uzsorában feltalálni. Amelyiknek egy-két száz forintja van, kiadja azt uzsorakamatra, úgy hogy évi kamatjövedelme legalább is akkora, mint fungibilis tőkéje, ha nem nagyobb; az a másik pedig, amelyiknek csak krajczárjai vannak, és úgy űzi az uzsorát akkor, a mikor egy szezekezetből A JERUZSÁLEM! SZ. JÁNOS REND utolsó napjai. (Történeti rajz.) Dubarry Armand franczia eredetije után fordította: Arany Emil. (Folytatás.) Ilyen körülmények között végre is határozni kellett. — Annyira, a mennyire megegyeztek s Bosredon-Ransijeat parancsnokot, kinek köztársasági érzelmei külömben ismertek voltak, s Torino-Frisaribaillit választották diplomatiai megbízottakul. Mint titkár, Doublet al-államtitkár, egy kétes jellemű egyén, lett rendelve. Ezekhez csatlakozott a Hompesch kérelmére, úgyis mint közvetítő, a spanyol diplomaatiai ügyviselő. S miután a máltaiak is követelték, hogy az alkudozásoknál képviselve legyenek a miután követelésük a körülmények hatása alatt megtagadhatók nem voltak, megengedte a tanács, hogy a rend megbízottjaihoz Teatafarrata báró, Benedetto Schembri ügyvéd, Giovangiccolo Muscat orvostudor, Bonanno tanácsos és Guido, mint a nép képviselői csatlakozzanak. Ez utóbbi azonban, gondolván, hogy jelenléte la Valetteben szükségesebb lehet, megelégedett azzal, hogy társait a kikötőig kísérte s aztán visszatért. Mindezek az alatt történtek, mig Junot Dolomieu kíséretében visszaérkezett. A rend megbízottjai már várták s neki azonnal be is mutattattak, mig a máltai nép képviselői a palota udvarán várakoztak. A bemutatás után röviden üdvözle Junot Hompescits kíséretével eltávozott. A palota előtti téren tekintélyes tömeg várt reá. Itt Guidoval együtt a készen tartott lovakra pattant, a többi képviselő pedig kocsikra ült s a tömeg által kísérve, megindultak a kikötő felé. A Bombes-kapunál "éljen az egyenlődség! éljen a szabadság!" kiáltásokkal fogadhattak; itt leszállótok valamennyien is gyalog folytatták útjukat a San Giuliano rakpart felé« ahol is bárkát reméltek találni» őke kettőt csinál. Hogy ez Utóbbi uzsorája naturális uzsora, ez nem változtat a dolog lényegén semmit. Amint amaz megduplázza évenkint a tőkéjét kamatokban, úgy ez megduplázza azt eczetben. Ezek ellen a szipolyok ellen a társadalmat nem védheti meg egyéb, hiába tilatkozik ellene az ál-liberálismus, mint a büntetőkódex. Az 1852- ben nálunk életbe léptetett osztrák büntető törvénykönyv az uzsorát, igen helyesen, vétségnek is nyilvánítja. Az általunk különben politikai szempontból anynyira gyűlölt, absolut kormány tehát itt, mint sok egyéb kérdésben, eltalálta a viszonyainknak legmegfelelőbb álláspontot. Nagy hiba, legalább szerintem az, hogy új büntetőkódexünk e tekintetben nem követte az osztrák törvénykönyv felfogását. Mi általában minden téren szeretünk hivalkodni liberalizmusunkkal. S épen ez öl meg bennünket. Az új váltókódexben, szintén szabadelvűsködési mániából, a szenvedő váltóképességet ahelyett, hogy megszorítottuk volna, még a nőkre is kiterjesztettük. S ez hasonlóképen összefügésben áll az uzsora kérdésével, amenynyiben épen az uzsora terjedésének meggátlása végett kellett volna a szenvedő váltóképességet korlátozni, körülbelül olyan formán, amint azt Reichensperger javaslatba hozta a német birodalmi gyűlés egyik közelebbi gyűlésén, hogy t. i. váltóképeseknek csak a bejegyzett cégek, a kereskedői lajstromokba bevezetett földbirtokosok tekintendők, ha az utóbbiak iparvállalkozók is egyúttal. A zsidó proletariátust uzsoráskodásának egy hatalmas eszközétől fosztanék meg az e fajta intézkedés által, melyre, ha Németországban is szükség van, nálunk bizonyára még nagyobb a szükség. De a gyilkoló eszközöknek még hatalmasabbika a pálinka, melyet ha szintén sikerülne valahogyan kicsavarni ama lelketlenek kezéből, pedig ez sem lehetetlen, csak az italmérés bérbeadásánál kell bizonyos reformokat életbe léptetnünk, annyira megbénítanék az uzsorások hadát, hogy, mint a szárazra kitett hal, lassan kint elpusztulnának a föld színéről. Keleti Károly figyelmeztet bennünket egyik értekezésében a megdöbbentő tényre, hogy amilyen arányban terjed valamely községben a pálinkaivás, azon arányban terjed az uzsora. Félreértések elkerülése végett ismételjük, hogy mi nem osztjuk ugyan az oláh herczegnek, Ghikának, a zsidókra vonatkozó nézetét, melynél fogva a politikai és polgári jogok gyakorlatából is ki kell zárni a polgári