Bereg, 1882. (9. évfolyam, 1-53. szám)
1882-02-26 / 9. szám
1. szám. Beregszász, 1882. február 211, Wikék évfolyam. ̇ Előfizetési díjak: J Egész évre...................4 írt. ^ Ki Félévre........................2 írt. X Negyed évre . . . . I írt. ^ ^ Bereg- és Ugocsamegyei nép- JjP H] tanítóknak s községeknek egész K] X évre, előre beküldve 2 frt 50 kr. ^ TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ERDEKU HETILAP, BEREGMEGYE HIRDETÉSEINEK és A MEGYEI KIR. TANFELÜGYELŐSÉG HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELEIIIK MIIDEI IASARI4P REGGEL. rfr ill {§1 $ íH ^ <5í><S5>^í|;<SE>^E> <íí>í *>•£>•> ^ Szerkesztőség: Hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : ^ Beregszász, Árok utcza 43. sz. Kiadóhivatal: Hová az előfizetési és hirdetési AL díjak s reclamátiók intézendők : y" ·& Nagy Lajos és Sallay Gyula ® ||l könyvnyomdája. !§! {fi ›SS-'S5››a‡›g3»|||~S·›S‹~53‹-S3^5' ^ Hirdetési dijak: Minden 50 szónál kisebb hirdetésnél 50 kr., 100 szóig 1 frt, stb. aránylag. BÉLYEGDIJ: ››V‹Minden egyszeri hirdetésnél 30 kr ‹??› Hirdetések s a nyilttérbe szánt közlemények készpénz fizetés mellett fogadtatnak el. Nyilttér sora 20 kr. $ Egyes szám 10 kr. A munkácsi Munkácsy-ünnepély alkalmára * üdvözlet MIHÁLYHOZ. Olymp tetőzetén, Múzsák szent berkiben,^ jmüvászet istene csókolta homlokon. Ez égi csók tevét? shalhatlanná nevét; ez égi csók adott bűvös varázst^ jjneki! fO* p Művész hatalma nagy: ő a miénk leve s egész' _ ^művelt világ királya lett legott. Pedig kicsiny ecses hódító fegyvere s egész széles világ mégis hódolt neki! Ó mert a képzelet teremtő szelleme, ur minidének felett! Magas röptű sas az: felül emelkedik al pmeg szokott világ meg unott légkörén: uralma 3 végtelen. Életre hivja a régen elmúlt idők csodásalakjait s teremt még nem levőt. Művész hazája bár a széles nagy világ s di-i ^Pcsőség, fény s babér övezve homlokát, a csábitó világ ezer hálót vetett, hogy elrabolja őt s magáévá petegye, ki drága kincs nekünk: a honfi érzelem ren- Jedithetlen maradt; pr Kinek szivében oly láng eszmék honja van: ,^3hogy is lehetne az, hogy ily szellem szive szeretni* ^megszűnjön azt a legszebb eszmét: az imádott] n a z á t. ,Ö a miénk marad: “ örömtől telt szivünk,] ■Jviszbangja e remény — s legfőbbképen mienk. Megyünk, szülötte ő; itt ring a bölcsője, a dajka]dal, zene itt termé álmait; Vidám gyermek korát ,itt élte át velünk. Varázs emlékezet bűvös láncz£kapcsai csatolják hozzánk őt. Világhírű művész, dicső hazánk fia! körünkbe! Ijösz megint: megnézni szép hazád s szülötte földedet. Virul-e még virány Latorcza partjain? és lesz?kid ormai ha hóval leptek-é ? Kákóczy vára hogy lő helyzetbe’ van ? Im hű karunk fogad. Őszinte] ^érzet az, mely keblünkből fakad! Légy üdvözölve itt szülötte földeden! im itkol] ..vagy megint! Fogadj bennnünket el hü testvérek, gyanánt, kik büszkén hisszük azt, hogy a mién’ ^maradsz. Babért nyújtunk neked, hiszen érdemied azt,]e dicsőséged fénnyét ne jutalmazza ez: szivünk hő ér, zelme legyen becsesbb neked. Hazánk nagy Istene! ki oda fent uralgsz, Munkácsyt, Hazánk és Megyénk büszkeségét tartsdja meg nekünk soká! JANKA SÁNDOR: Beregmegye tisztelt közönségéhez. Budapest, 1882. február 21-én. Megjött a rég várt pillanat s vele megjött hazánk és megyénk világszerte ünnepelt hírneves fia, a festőművészet géniusának fölkent mestere Munkácsy Mihály. Habár nem állandóan, ezúttal a miénknek mondhatjuk őt mégis egészen. Itt van közöttünk, el fog menni önökhöz is. S miként mi ünnepeljük őt s büszkeségtől dagadó kebellel, ajkainkon a szeretet és tisztelet igaz kifejezésével keressük fel a nagy mestert, hogy lerójuk előtte, ez annyiak által ócsárolt és barbárnak csúfolt szép magyar hazának, világra szóló művészetével szerzett dicsőségért, oly igazán kiérdemlett elismerésünk adóját, hiszem, meg vagyok győződve, fogják leróni azt önök is, a mester szűkebb hazájának fiai és leányai. A rég várt pillanat, mely meghozta közénk a mestert, meghozta nekünk egyúttal örökbecsű alkotását a „Krisztus Pilátus előtt“ czímet viselő remek festményét is, melyet a magyar képzőművészetnek emelt diszes csarnokban, elragadtatva a conceptió nagyszerűségétől, melyről miként Ipolyi püspök mondá: „az Istenség dicsőségének legfölségesebb sugára ragyog le reánk!“ siet áhitatteljesen bámulni mindaz, ki a szépért és nagyszerűért lelkesülni tud. S a mily mérvben nő a bámulat szemben a fenséges művel, mint Lionardo da Vinci és Rubens óta, megalkothatni Munkácsynkon kívül még nem adatott másnak, és oly mérvben hódit tért fővárosunk összes köreiben a mester nemzetéhez méltó eszme, megszerezni e festményt nemzeti műkincseink tárházának, a magyar múzeumnak. A mozgalom megindult s egyesek már vetélkedve ajánlottak jelentékeny összegeket, melyek ma már, midőn a gyűjtés csak szűkebb körben mozog, meghaladják az ötezer forintot. A képviselőház tagjai követték az adott példát s tehetségükhöz mért összeggel járultak a nagy czél sikerének előmozdításához. S az egyes áldozatkész hazafiak által adott példa elől bizonyára nem fog elzárkózni sem a törvényhozó testület, sem hazánk szíve a főváros, sem a nemzet. A nemzetben, melynek áldozatkészségére hivatkozni fognak a mozgalom megindítói — vagyunk mi beregiek is, kiknek megyéje a hirneves mesternek is szűkebb hazája. S ha egyátalán kötelessége a nemzetnek áldozni nagy czélokért, vagyon megyénknek, mely adta a nemzetnek a magyar névnek dicsőséget és elismerést szerzett művészt, nem e kötelessége elsőnek lenni azok között, kik szülötte fiának nagy alkotását a nemzet tulajdonává tenni akarják. Nem! Az áldozat oltárától nem szabad elmaradnunk s ugyanazért engedje meg megyém tisztelt közönsége, hogy a nagy czél érdekében hivatkozzam áldozatkészségére s ez igénytelen szózat kapcsán felkérjem a megye minden polgárát, hogy tegye magáévá az említettem szép eszmét s járuljon kiki tehetségéhez mért összeggel az általam e lapok hasábjain, tisztelt barátom a szerkesztő szives segélyével, ezennel megindított gyűjtéshez. Tegye le mindenki egyaránt azon összeget, melyet nélkülözhet a nagy czél érdekében; nem nézve, hogy adománya fillér e vagy forint! Mert nem az összeg nagysága adja meg adományuk becsét, hanem a tudat, hogy mi beregiek is, kik büszkén valljuk magunkénak a mestert, az alkotásának megszerzésére irányuló nemzeti jellegű mozgalommal szemben, tehetségünkhöz képest megtettük kötelességünket. Mint említem megyénk kitűnő szülötte a jövő hó elején körükben s megérdemlett ünneplésükben jelen leen. Ámde a tisztelet és szeretet mindama jelei, melyekkel körülveendik őt, nem lennének teljesek, ha a czélnak előmozdításától megszerezni a nemzetnek nagy művét, szűkkeblűen elzárkóznának. S most még egy kérésem van Munkács és Beregszász városok tisztelt képviselőtestületeihez. Mindkét testületet mint hazafias czélokért buzgót és áldozatkészt ismerjük, kik nem maradnak hátra a hazafiasság teljesítésében s ugyanazért Munkácsy látogatása alkalmából tiszteljék meg önmagukat azzal, hogy a rendelkezésük alatt álló városi alapokból megszavazandó adománynyal, járjanak elől buzdító példával az adakozásban az egyeseknek. Abonyi Emil, orsz. képviselő: MTOKÁCST ÜNNEPELTEK. Korunk legnagyobb festészének, Munkácsy Mihálynak dicsfény koszorújából megyénknek is jut egy sugár, melynek területén látta meg először a napvilágot azon férfiú, kit a teremtő géniusz hatalma oly magas fokra emelt, hova büszkeséggel tekint reá nem egy ország, de az egész művelt világ. Lapunk szűk kerete nem engedi leírnunk mindazon kitüntetéseket, lelkes ovácziókat, melyekkel a nagy művészt újabb útjában a művészet iránt lelkesülő közönség különböző pontokon, külföldön is elhalmozá s meg kell elégednünk azzal, hogy országunk fővárosában e napokban végbement nagy ünnepélyességek főbb mozzanatait röviden vázoljuk. E hó 17-én délutáni fél 3 órakor érkezett a nagy művész nejével együtt Bécsből Budapestre, hol az osztrák államvaspálya állomásánál, a népek ezrei, élükön a hazai művészek testületével s a különböző intézetek, egyletek és testületek küldöttségeivel, dörgő éljennel fogadták a megérkező művészt, s a franczia kör titkára pompás ízléssel kiállított virágcsokrot nyújtott át Munkácsynénak mint Francziaország szülöttének, ki a fogadtatás által meghatva, szívélyesen szorított kezet a körülállókkal, mialatt szemeibe könyek gyűltek. Munkácsy az édes hazai föld viszontlátásának örömétől eltelve, meghatva levett kalappal állott az éljenző sokaság közepette. Tekintetével, mosolyával igyekezett üdvözölni mindenkit, s egykori tanítómesterét Telepy Károlyt meglátva átölelte, s a két művész forró csókokban önté ki a viszontlátás feletti örömét s szemeikben könyek csillámlottak. Majd Telepy mondott egy igen szép üdvözlő beszédet, melyet a nagy művész kézszorítással köszönt meg. Evva Lajos, népszínházi igazgató az írók és művészek körének, Zseny József joghallgató az egyetemi ifjúságnak, Cseh Pál az I. budapesti festők segélyző egyesületének nevében röviden üdvözölték a nagy mestert s utóbbi egylet tagjai egy emlékiratot is nyújtottak át neki, ki jelenlevő rokonait szívélyesen megszókolva, a lelkesült közönség éljenzései között 30 kocsiból álló menet kíséretében egyenesen a képzőművészeti palotához hajtatott. Megtekintette a műcsarnokban „Krisztus Pilátus előtt“ czimű s az ujabbkori festészet történetében korszakalkotó képének elhelyezését, honnan szállására a „Hungáriába“ térve, néhány rövid látogatást tett még ismerőseinél, s öt óra után visszatérve, ebédhez ült nejével együtt, s számos tisztelgő társaságában tölte az időt a színházba menetelig, hol a „Szép asszony kocsisá“-t adták elő. A színházi igazgatóság által páholyukba vezetett Munkácsy pár megpillantásánál a közönség zajos éljenzésben tört ki úgy, hogy a művész és neje alig győztek eleget hajlongani. Munkácsyékat páholyukban többek között gróf Zichy Jenő, Kammermayer polgármester és Türr tábornok látogatták meg. Ez utóbbival a művész felvonás után a színpadra ment, hogy Blaha Lujzát, régi ismrését fölkeresse, kivel igen élénk beszélgetésben töltött néhány pillanatot.